Sakk a sitten

Folytatásra érdemes

Új szolgáltatással bővült a városi portál


Sakk a sitten

ÖRÖMMEL VETTÉK A KEZDEMÉNYEZÉST

  Napi problémáikról megfeledkezve tologatták a bábukat, ütötték a sakkórákat a megyei büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjai. A kezdetben szigorú tekinteteket a versenyszellem bódulata hatotta át.

A négyszeres csapatbajnoki győztes Hydrocomp Csuti Antal Sport Klub szervezésében pünkösdi sakkversenyt rendeztek a börtön lakóinak. A kupáért való megmérettetésre 20 elítélt, valamint előzetesen fogva tartott jelentkezett. A kezdeményezést örömmel fogadta a megyeszékhelyi bv-intézet vezetése is, akik a Börtön Népfőiskola által nemrég indított tanfolyama kapcsán már kedvező tapasztalatokkal rendelkeznek.
– Örömmel vettem ezt a kezdeményezést. Bár mi is rendszeresen szervezünk sportversenyeket, ám a sakk-kupa színvonalát emeli, hogy szakemberek irányításával bonyolódik le a rendezvény. Biztos voltam benne, hogy nagy érdeklődés kíséri majd a programot – mondta dr. Rózsás János, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka.
Csiszár Zoltán, a Csuti Antal Sport Klub technikai vezetője a versenyen szerzett benyomásairól beszélt.
– Először jártam büntetés-végrehajtási intézetben, és nagyon érdekes érzéseket váltott ki belőlem az ottani hangulat. Szinte nem mertem a fogva tartottak szemébe nézni... A háromórás vetélkedőn többségében amatőr játékosok mérték össze tudásukat. A versenyt egyébként vidám hangulat jellemezte.
Első helyen Cs. János elítélt, második helyen B. Szabolcs, továbbá P. Sándor előzetesek végeztek. Jutalmuk többek között meghosszabbított beszédidő, készletvásárlási lehetőség, továbbá sakk-könyvek. Az eszközöket, úgy mint az órákat, a táblákat, valamint a díjakat a bajnokcsapat biztosította.
A sakkverseny osztatlan sikert aratott a fogva tartottak körében, így mind a börtönparancsnokság, mind a szép eredményeket magáénak tudó Csuti Antal Sakk Klub fontolóra vette, hogy ősszel megismétli a rendezvényt.

vissza az elejére


Folytatásra érdemes

NAPENERGIA-DÍJAT KAPOTT A VÁROS

  A soproni Eurosolar konferencián a környezetvédelmi miniszter adta át Zalaegerszeg önkormányzata számára a Napenergia-díjat, melyet a város nevében Matyéka István építési vállalkozó és Jagasics János, a „Dél Hercegnője” társasházon megvalósuló napkollektor tervezője vett át. Az elismerést ők ketten adták át a városházán dr. Gyimesi Endrének.

A polgármester hangsúlyozta: az elismerést a megújuló energiák hasznosítása terén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért kapták. Bár ebben a munkában közvetlenül a város nem vett részt, csak a lehetőséget adta meg, mellyel Matyéka István élt is. A 60 lakásos „Dél Hercegnője” társasház beruházójaként felvállalta, hogy tesz a környezetünk védelméért, a már sokszor emlegetett üvegházhatás mérsékléséért. Fontosnak tartja az önkormányzat, hogy helyi tervezők és vállalkozók részt vesznek a lakásépítésben Zalaegerszegen, ezért nem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben a zalai megyeszékhelyen épült a legtöbb lakás.
Matyéka István elmondta: Magyarországon ma lakóházon ekkora négyzetméter-felületű napkollektor, ami a lakók hasznára van, nincsen. A jövő szempontjából fontosnak tartja, hogy ezek a beruházások a környezetvédelmet szolgálják. Megjegyezte ugyanakkor, hogy hazánkban az ilyenfajta energiafelhasználás még gyerekcipőben jár, hiszen a teljes energiafelhasználásnak mindössze 2–2,5 százalékát teszi ki. Az európai átlag viszont 12,5 százalék, tehát bőven van mit behozni. Jagasics János a napkollektort tervező és kivitelező Konstruktív Kft. vezetője is a megújuló energiahasznosítás fontosságát hangsúlyozta. Elhangzott még, hogy a beruházás költsége közel 43 millió forint volt, ebből ma a beruházó körülbelül 12 millió forint állami támogatáshoz jutott.

vissza az elejére


Új szolgáltatással bővült a városi portál

  2005. május 1-től a www.zalaegerszeg.hu-n közvetlenül kinyilváníthatják véleményüket a polgármesteri hivatal működésével kapcsolatban a portál látogatói.

Az eddig csak nyomtatott formában rendelkezésre álló ügyfélelégedettség-felmérő adatlappal azonos formai és tartalmi kialakítású elektronikus űrlapon közvetlenül értékelhetik Tisztelt Ügyfelek a Polgármesteri Hivatal tevékenységét, és megfogalmazhatják javaslatukat az űrlapon feltett kérdésekkel kapcsolatban.
A véleménynyilvánítás teljesen névtelen, semmilyen személyes adatot nem kér a rendszer az űrlap kitöltőjétől.
AZ ADATGYŰJTÉS CÉLJA: Az ügyfelek és a hivatal közötti munkakapcsolat és kommunikáció javítása annak érdekében, hogy a hivatal jobban megismerje az ügyfelek elvárásait, és ezáltal hatékonyabbá tudja tenni a munkáját.
A hivatal vezetése kéri, hogy minél többen éljenek a felkínált lehetőséggel.
A fentiekhez kapcsolódóan megjegyzendő, hogy napokon belül a Cégek, vállalkozások rovatban is rendelkezésre fog állni egy űrlapos felület, melyen bármely zalaegerszegi székhellyel, vagy telephellyel rendelkező cég vagy vállalkozás részéről közvetlenül feltölthetők lesznek az e rovatban megjeleníteni kívánt információk, és a már fent lévő adatok is bármikor módosíthatók lesznek a jelszó megadásával, amit az eredeti adatfelvitelkor adott meg a felhasználó.
Az űrlap elérhetősége: http://www.zalaegerszeg.hu/tart/fe/eleg_tabla

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online