Kultúra

Brecht művének története egy XVIII. századi angol szerző vásári operájának (amely a virágzó kapitalizmus idején a londoni alvilág szubkultúrájáról és konfliktusairól szól) adaptációja. A darab jellegzetes miliőben játszódik, ahol sajátságos alakokat ismerhetünk meg. Ennek a világnak két, egyaránt dörzsölt kulcsfigurája: a nagyváros koldusait saját céljaira kihasználó „tisztességes” vállalkozó, Peachum és a banditák főnöke, Bicska Maxi. A közöttük kialakult konfliktust az váltja ki, hogy Peachum lánya szülői beleegyezés nélkül Bicska Maxi felesége lesz. A szülők minden eszközt felhasználnak a nemkívánatos férj eltávolítására, a rendőrfőnököt azonban régi kapcsolat fűzi az alvilág vezéréhez. Ennek ellenére Bicska Maxit halálra ítélik, ám az utolsó pillanatban a frissen megkoronázott uralkodótól kegyelmet kap.

Lassan tíz éve, hogy a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Brecht-darab bemutatására vállalkozott. A Kurázsi mama és gyermekei előadást rendező Bagó Bertalant vélhetően most a Koldusoperában felismert aktuális üzenet interpretálása motiválta a szerző e korai művének színpadra állítására. Bagó – aki egyébként értő közvetítője a brechti dráma és/vagy színház modellnek – törekvése azonban ezúttal felemásra sikeredett, így az előadás ambivalens érzéseket váltott ki a nézőből.

Fenntartásaink a darabban immanensen meglévő, ám az előadásból ki nem hallható tartalmi (cselekménybeli) elemek hiányára vonatkoznak, így érzékelhetően Brecht műve eltávolodott a szerző eredeti alkotásától, és sajátosan bagói értelmezésben került elénk.

Még akkor is, ha a Brecht-darab eszmeiségéhez igazodva a végső kifejletet megelőzően elhangzik az általános érvényű, ám korunkban is aktuális Bicska Maxi-monológ („Hanyatló osztály hanyatló képviselőjét látják maguk előtt. Minket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasainkkal a kis boltosok nikkelkasszáit dolgozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben?”).

Ám ennél sokkal több lényeges dolog nem történik Bagó Bertalan színpadán, aki konstruált magának egy – sajnos alapvetően öncélú, nem is annyira a műértelmezésre irányuló, inkább a színpadtechnikai ötletek már-már zavaró bőségét felvonultató – rendezői koncepciót, amelynek megvalósításával nem szakadt el teljességgel a Koldusopera eredeti világától, mégsem tudta markánsan megjeleníteni, maivá tenni azt.

Bagó Bertalan rendezése igyekezett általánosítani, kortól és időtől függetleníteni magát a darabot, annak üzenetét (többek között a fekete, díszlettelen színpadtér is erre utalt), a kivitelezés számos megoldásában mégis korunkban aktuális problémákat fedezhettünk fel.
Az előadás alapvetően megtartotta a brechti színház obligát elemeit: ráismerhettünk az epikus színház specifikus eszközeire, felvonultatta az „elidegenítési” kellékeket.

Bagó e darabban tanúsított rendezői attitűdjének legfőbb tetten érhető bizonyítéka, az „elidegenedés” elsődleges megjelenési formája az a szatirikus, ironikus alapállás, amely a szöveg értelmezésének kiindulópontját adja. A groteszk szemléletmód legerőteljesebben a darab zárójelenetében a játéktér fölé emelkedő, alfeléből pénzérméket kibocsátó szimbolikus jelentéssel bíró anonim „hatalom” megjelenítésében nyilvánul meg.

Bagó a brechti epikus színház több elemét is átveszi, funkcionális hatásuk azonban kevésbé érződik az előadásban. Közülük több nem válik előnyére a cselekmény egységének megtörésére, a jelenetek túlzott önállósítására irányuló törekvése sem, ugyanis üres formalitásokhoz, tartalmatlan, hosszúra nyúlt jelenetsorokhoz vezet. Eklektikusságuk miatt elbizonytalanító hatásuk volt a színházi és/vagy operai előadás hangulatát keltő, a cirkuszi manézs közegét felidéző jeleneteknek is.

Ugyanakkor igazságtalanok lennénk, ha a rendezésnek csupán a negatívumaira utalnánk, mindenképpen értékelnünk kell azt az esetleg vitatható, ám eredeti elképzelést, amellyel Bagó a brechti színház eszköztárát felhasználva értelmezte Brecht művét. Hatásosan érvényesült az előadás felépítettségében a narrátorok szerepeltetése, a Villon-művek szabad átköltését visszaadó betétdalok (songok) funkciója.

A Koldusopera című előadást találó szereposztásban, a színház jónevű színészeinek játékában láthattuk, akik érezhetően jól érezték magukat a színpadon. (A figurák előadásbeli neve eltért az eredetitől, Blum Tamás magyarra fordítása alapján szerepeltették őket.) A prózai alakításokban valamennyien azonosulni tudtak a Brecht darabjának szereplőivel, kár, hogy a dalbetétek előadása gyengébbre sikerült.

A karakterek közül érdemes kiemelnünk a három konferanszié alakítását. A német nyelven nyelvtani hibákkal beszélő, ám annál harsányabb Szemenyei János (I. konferanszié) és Kricsár Kamill (II. konferanszié) játéka kitűnően ellenpontozta egymást, Andics Tibor pedig chaplini figurát idéző megjelenésével hívta fel magára a figyelmet. A szerepében magabiztosan eligazodó Ilyés Róbert (Bicska Maxi) mellett az előadás érdekes színfoltját jelentette Szegezdi Róbert „női” (Kocsma Jenny) alakítása.

Az alvilági alakok típusainak megjelenítésében Szakács László (Leprás Mátyás), Kiss Ernő (Horgasujjú Jakab), Szakály Aurél (Fűrész Róbert), Hertelendy Attila (Szomorúfűz Walter) teljesítménye értékelendő. Meg kell dicsérnünk Vereckei Rita munkáját, akinek díszletei, jelmezei kiegyenlítették az előadás egyenetlenségeit.
Örülhetünk, hogy a Hevesi-színház az idei évadban újabb Brecht-darab bemutatására vállalkozott. Sajnálatos, hogy a redundáns elemekkel tűzdelt, inkább színpadi megoldásokra törekvő Bagó Bertalan-i rendezés csupán közepes élményt szerzett a nézőknek.

Bensőséges irodalmi ünnepséget rendeztek a lendvai és az egerszegi könyvtárosok a József Attila Könyvtárban, Bence Lajos költő születésnapi kötetbemutatóját. A város nevében dr. Gyimesi Endre polgármester köszöntötte a „lendvai mindenest”, mint régi barátot, sok közös program résztvevőjét.

Péntek Imre felidézte Bence Lajos munkásságát.

A városi könyvtár képviseletében Major Árpád, a Zalai Írók Egyesülete nevében Péntek Imre mondta el a kissé megkésett, de nem elkésett köszöntő szavakat. A Lendván élő költő és szerkesztő igazán otthon érezheti magát Zalaegerszegen, nagyobbik lánya a Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, s barátok, ismerősök üdvözlését fogadja, ha a belváros utcáin sétál. Három évtizede már, hogy hazatért a pesti bölcsészkaron szerzett tanári diplomával a zsebében, s kedves tanára, Czine Mihály biztatására fogadta el a szülőföld visszahívását.

A most, az 50. születésnap alkalmából megjelent kötet címe, a Hazatérítő is tisztelgés és főhajtás a magyar irodalom „számtartója” előtt. S mondhatni: nem bánta meg. Az, hogy létezik és teret nyert a Mura-vidéki magyar kisebbség irodalma, az – az elhunyt Szúnyogh Sándor mellett – neki köszönhető. S a rá váró feladatok – őt, az alkotót is gazdagították. Tanított, dolgozott szerkesztőként a televíziónál, a maribori egyetem magyar tanszékének docenseként oktatott, a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet igazgatója és a Népújság főszerkesztője lassan tíz éve.

A Szíves szívtelen verskötete 1981-ben jelent meg, Czine „Tanár Úr” ajánlásával. Azóta még öt kötetnyi verse hagyta el a nyomdát, de több fontos tanulmánykötetnek is szerzője. Az Írott szóval a megmaradásért – mely két kiadást is megért – a szlovéniai magyar irodalom megszületésének és megerősödésének folyamatát mutatja be, s rávilágít az identitás megőrzésében játszott szerepére is. Újabb tanulmányainak, esszéinek és kritikáinak gyűjteményéből tűnik ki, tájékozottsága révén mennyi téma, műfaj és művészeti ág vonzáskörében mozog otthonosan.

Zalaegerszegi estjén a főszerep természetesen az új köteté volt. Beszélt hosszú verseinek megszületéséről, a szülőföld lírai birtokbavételének fontosságáról, a hazatalálás meghatározó élményéről. S arról: 56-ban születni, valamiképp azonosulást jelent a forradalommal. Műveinek egy része a művészbarátok és alkotásaik előtt tiszteleg, mint a Németh Jánosnak és Király Ferencnek ajánlott költemények. Képeinek érzékletessége, ízes nyelve, Zala és a Mura-vidék közös gyökereinek természetes vállalása mindkét táj olvasói előtt ismertté és kedveltté tették verseit, melyek szavalóversenyeken is gyakran elhangzanak. Néhány hónapja múlt ötven, s már szinte életműnyi alkotómunka van mögötte. Kívánjuk, még sok éven át írjon, szerkesszen ebben a „kettős kötődésben”, Mura-vidéki magyarságőrzésben.