Mesevilág és tudomány egy térben

Néprajzi tárlat a múzeumban

n Régmúlt idők tárgyaival repít a mesék és a népmesék világába a Göcseji Múzeum új időszaki kiállítása. A Marokba szőtt mesék című néprajzi tárlat több múzeum összefogásával valósult meg.

– pet –

Az ötletgazda a nagykanizsai Thúry György Múzeum volt, az anyagot aztán a marcali kollégák gazdagították, míg végül a zalaegerszegi intézmény is hozzátette a magáét – mondta Kaján Imre igazgató a tárlatnyitón. Hogy mi is a kapcsolat pontosan a paraszti világ tárgyai és a mesék között?
Régen nemcsak a gyerekeket szórakoztatták csodás történetekkel, hanem a felnőttek is egymást. A közösen végzett munkánál – legyen szó aratásról, kukoricahántolásról, fonásról vagy épp tollfosztásról – természetes volt a történetmesélés, éneklés. A kéz ugyan nem pihent tétlenül, a fantázia azonban szárnyalhatott; titokzatos lények, királyfik, vitézek és más hősök elevenedtek meg a munka során. A mesékben persze ott volt az a közeg is, melyben eleink éltek, vagyis a paraszti világ a maga jellegzetes tárgyaival. Amit mi már népművészeti értékként kezelünk.
Erre a kettősségre irányítja rá a figyelmet a tárlat: a csodás történetek hallgatása, olvasása közben miképp bontakozik ki előttünk a korabeli falusi társadalom képe. Legyen szó emberi viszonyokról, szokásokról, ünnepekről vagy épp használati tárgyakról. Melyeknek sokszor manapság már a nevét sem tudjuk. Mese és tudomány tehát egyszerre van jelen.
A Marokba szőtt mesék egyik legfőbb célja az, hogy múzeumpedagógiai foglalkozások keretében avassa be a gyerekeket nemcsak a csodák, hanem elődeink világába. Egy-egy mese meghallgatása, megnézése után (melyet rajzfilmek és diafilmek is segítenek) az enteriőrökben megtalálhatják azoknak a foglalkozásoknak, tevékenységeknek a tárgyait, amik a történetekben is szerepelnek.
És ha már mese: Marx Mária etnográfus egy saját maga által írt történettel nyitotta meg a kiállítást. Gyorsan kiderült, hogy a mese főszereplője – egy kislány – valójában nem más, mint a Göcseji Múzeum új néprajzosa, Szabó Tímea, akinek ez volt az első kiállításrendezése. A megnyitón H. Horváth Gyula egy további, immár klasszikus történettel idézte meg a régi korok hangulatát.
Az intézmény szeretné, hogy a tárlat – mely február 25-ig látogatható – része legyen az adventi programoknak, és a karácsonyvárás forgatagában minél többen betérjenek a múzeumba is.

vissza az elejére

Hujber Sándor

                                   Órák a tárlókban

                                              Antik-tak a városi könyvtárban

n Antik, svájci, orosz, álló vagy éppen kar. Nyilván órákról van szó. Különleges időmérőket láthat ugyanis a közönség a József Attila Városi Tagkönyvtár napokban elhelyezett vitrinjeiben. Hujber Sándor gyűjtő – civilben fizika–informatika szakos tanár – közel négyszáz órájából nyílt kultúrtörténeti tárlat.

– pet –

Az Antik-tak címet viselő kollekciót Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója ajánlotta az érdeklődök figyelmébe. Mint fogalmazott: a gyűjtemény egyszerre szemcsalogató és elgondolkodtató. Annál is inkább, mert az ember ősidők óta birkózik az idővel, amit a történelem folyamán szabályozott, beosztott és valamihez képest viszonyított. A csillagászati megfigyelések vezettek el odáig, hogy egyre tökéletesebb és pontosabb időmérő eszközök készültek. A háztartásokban található álló-, és karórák tömkelegéből két nagy csomópontot lehet kiemelni, ami a tárlaton is jól látszik: a svájci és az orosz/szovjet órákat. Míg az előbbihez a minőséget kapcsoljuk, addig az utóbbinak van némi pejoratív jelentése. Vagy legalábbis rossz emlékek kötődnek hozzájuk. Pedig készítettek szép és értékes darabokat. S bár a karórák divatja nem múlt el, a telefonok komoly konkurenciát jelentenek az órakészítőknek.
Hujber Sándor elárulta: évtizedek óta gyűjti az órákat, bár a kezdőpontra nem emlékszik. Már csak arra eszmélt, hogy lett egy szép gyűjteménye. A szenvedélye áldozatokkal is jár, néha csodálkozik is rajta, hogy környezete mennyire toleránsan kezeli „hóbortját”. Igaz, ami igaz, az órák időnként rendetlenséget okoznak, főleg amikor szerelni is próbálja a szerkezeteket.
A most bemutatott órák mindegyike működőképes, az egyes vitrinekbe pedig antik, valamint svájci, orosz/szovjet és más, külföldről származó órák (német, japán, indiai, kínai) kerültek. Állóórákat, zsebórákat, női és férfi karórákat egyaránt láthat a közönség. Jórészt mechanikus órákról van szó, de egy-két „kvarc” is bekerült a gyűjteménybe.
A tárlat december 30-ig látogatható.

vissza az elejére

          Híd a régiók között

Megjelent a pannon tükör legújabb száma

n Helyi vonatkozású írások mellett szegedi összeállítással is jelentkezik a Pannon Tükör legfrissebb száma. A kulturális folyóirat nem titkolt szándéka, hogy hidat építsen régiók és országrészek között, ezért széles körből merítik a szerzői gárdát.

– pet –

Az őszi lapszám bemutatóján Kaj Ádám főszerkesztő elmondta: azon dolgoznak, hogy országos szinten is ismert és elismert legyen a lap, ezért nyitnak más megyék szerzői felé. A szegedi öszszeállítással is az volt a cél, hogy a zalai olvasók találkozhassanak a szegedi kortárs alkotók munkáival, illetve, hogy a csongrádi megyeszékhelyen bemutatkozhasson a folyóirat.
A szegedi blokkot Bene Zoltán író, a lap próza rovatának vezetője ismertette. Mint fogalmazott: a regionális irodalom egyre jobban felértékelődik, hiszen nincs olyan irodalom, ami csak „lebeg” és nem köthető helyhez. Gyökeredznie kell valahonnan. Ugyanakkor, ha ebben hiszünk, akkor teljesen mindegy, hogy az ország mely pontján élünk, dolgozunk.
A folyóiratban megjelent további szépirodalmi írásokról, valamint az esszékről és kritikákról Szemes Péter főmunkatárs szólt. Elhangzott: a mostani számban többek között megemlékeznek a nemrégiben elhunyt Oláh János költő, prózaíróról, valamit Utassy József költőről is. Sőt, a szerkesztőség alapított egy Utassy-díjat is, amit jövőre adnak át annak a szerzőnek, akinek a lapban megjelent versét a legjobbnak ítéli a zsűri.
A Pannon Tükörnek zalaegerszegi vonatkozása is van. Dr. Kostyál László művészettörténész Nagy Kálmán festőművész munkásságról írt, Csiba Erika, a Magyar Olajipari Múzeum fiatal művészettörténésze az Ady '25 jubileumi tárlatról, Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója pedig a közelmúltban megjelent Egerszegi évszázadok című kötetről írt tanulmányt.
A lapbemutató után debütált Bene Zoltán legújabb könyve is, Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai. A műből Bellus Attila színművész olvasott fel részleteket.

vissza az elejére

                                                                                 Botlókövek az áldozatok emlékére

                     A holokauszt zrínyis diákjaira emlékeztek

n A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség az önkormányzat támogatásával botlóköveket helyezett el a Zrínyi Miklós Gimnázium bejárata elé, emlékezve az iskola 1944-ben elhurcolt egykori tanulóira.

– pet –

Az ünnepélyes átadáson Siklósi Vilmos, a hitközség zalaegerszegi elnöke elmondta: nem a borzalomról, hanem a hiányról kell most beszélni. Olyan hét fiatalról van szó ugyanis, akiknek még sokáig a padokban kellett volna ülniük, előttük állt az egész élet, ám tanulmányaikat nem fejezhették be. Sem karrierjük, sem tehetségük, sem életük nem bontakozhatott ki a holokauszt miatt.
A most elhelyezett botlókövek – melyekre Európa-szerte van példa – örök, figyelmeztető mementóul szolgálnak – fogalmazott Vadvári Tibor alpolgármester. A járdába süllyesztett rézlapok olyan embereknek állítanak emléket, akik a náci uralom, s így a koncentrációs táborokban zajló kegyetlenségek áldozatai lettek. Magyarországon először Budapesten helyeztek el botlóköveket 2007-ben. Hasonló „emléklapok” más európai városokban is vannak, s Zalaegerszegen is sor került már ehhez hasonló megemlékezésre.
Most hét egykori zrínyis diák – Hercka Sándor, Garai György, Vidor Tibor, Weisz Miklós, Szász Gáspár, Schischa Oszkár, Grünwald Ödön – neve került a pici réztáblákra, emlékeztetve a mostani fiatalokat a 20. század borzalmaira. Látszólag ezek csak kövek és nevek, valójában minden kő egy különleges sorsot takar, melyeknek azonban a végpontja hasonló.
A botlóköveket Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke avatta fel. Mint fogalmazott: a gyűlölet és a kirekesztés sokszor épp az iskolák falai között kezdődött, hiszen könnyű a gyerekeket egymás ellen hangolni. Ezért is fontos, hogy egy oktatási intézmény elé kerültek most az emlékkövek.
A járdába süllyesztett táblák ötletével Andor Imre, az elhurcolt diákok egykori iskolatársa kereste meg a hitközséget néhány évvel ezelőtt. Kezdeményezése sikerrel járt. Mint azt az ünnepségen elmondta: hosszan lehetne sorolni a holokauszt áldozatainak neveit és számadatokban kifejezni a borzalmakat. Most azonban nem számokról, hanem élő személyekről van szó, mert az ő szemében ezek a diáktársak elevenek. Együtt tanultak, játszottak, sportoltak..., hittek a szerelemben, és a jövőben. Ami számukra nem jöhetett el.
  A kövek segítenek emlékezni, s az áldozatok nevét nem felejtjük el generációk múlva sem.

vissza az elejére