Egész éves programsorozat a reformáció ünnepén Töltőállomás elektromos autóknak ...a repülőn a „fapadot” nem mi készítettük, pedig...  

Egész éves programsorozat a reformáció ünnepén

n Vallás- és kultúrtörténeti jelentősége is van a reformáció létrejöttének, melynek immár 500 esztendeje. Zalaegerszegen egész éves programsorozatot szerveznek a protestáns egyházak ennek tiszteletére, melyet a városi önkormányzat is támogat. Minderről részletesebben sajtótájékoztatón keresztül informálták az érdeklődőket.

– b. k. –

– Soha vissza nem térő alkalom ez az időben – fogalmazott Hodánics Péter református lelkész, a közösségi élet erősítéséről és a reformáció egyetemes értékeinek hangsúlyozásáról szólva.
Balaicz Zoltán polgármester, miközben kiemelte az esemény vallás- és kultúrtörténeti jelentőségét, bejelentette, hogy a város 25 millió forinttal támogatja az egész éves rendezvényt, a gyülekezeteket és a jubileum tiszteletére emelendő szobor költségeit. Luther Márton szobrát, Farkas Ferenc szobrászművész alkotását október 28-án avatják majd. Ugyanezen a napon jelentős komolyzenei programot is terveznek, Bach: h-moll miséjét hallgathatja a közönség. Ez a mű, a lutheri tanok zenei nyelven való kifejezése, tette hozzá Zsugyel Kornél evangélikus lelkész.
De a két felekezet és az önkormányzat mellett a Zala Megyei Levéltár is hozzájárul az ünnephez. Így jelentős konferenciára, tudományos ülésre is sor kerül majd október 11-én a város Dísztermében.
Hangsúlyos esemény lesz még egy egész évet átölelő előadás-sorozat, mely már januárban kezdetét vette és taglalja a népművészet és a reformáció, a jelentős zalai protestáns személyek, a reformáció zenéje, Luther és az Ó- és Újszövetség kapcsolatát.
Ezenkívül a programhoz kapcsolódó népművészek kiállítására kerül sor júniusban, koncerttel összekötött orgonaavatóra készülnek az evangélikus templomban, márványtábla-avatóra a református templomban, valamint több családi és túranapot szerveznek. Végül advent idején tanulmánykötetet adnak ki az év eseményeiről.
Az április 6-án népzenei koncerttel induló éves program felelőse az önkormányzat részéről Tolvaj Márta alpolgármester lesz.

 

 

vissza az elejére


Töltőállomás elektromos autóknak

n Elektromos autók számára létesítettek villám töltőállomást Zalaegerszegen, a Dísz téren, melyhez az önkormányzat a Nemzetgazdasági Minisztérium programját vette igénybe.

– AL –

A 21. századra ablakot nyitó városban ez nem is lehet véletlen, fogalmazott az átadáson Balaicz Zoltán polgármester. Kitért arra, hogy az elektromos töltőállomás létesítése szervesen illeszkedik a város több évvel ezelőtt elindított ökoprogramjához. Szólt arról, hogy a továbbiakban újabb töltőállomásokat helyeznek el a városban ezt az igényt kiszolgálva. A Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Magyar Villamos Művek közötti szerződésnek köszönhetően a Kis utcában ingyenes gyorstöltőt is létesítenek hamarosan. A város pályázott a Jedlik Ányos Programra is, így várhatóan a Zala Parkban, a ZTE-stadion, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, valamint az Ifjúsági és Sportcentrum mellett is lesz egy-egy elektromos töltőállomás. A polgármester kiemelte, hogy az alternatív hajtóanyagok alkalmazása környezetvédelmi és energiahatékonysági célokat is szolgál. Jövőbe mutató az is, hogy a negyvenmilliárd forintos beruházással létesülő járműipari tesztpályán az autonóm járművek mellett elektromos meghajtású autókat is tesztelnek majd. A járműipari tesztpálya alapkövét május 19-én rakják le.
Pete Zsolt elektromos meghajtású gépjárművével mutatta be a töltés folyamatát. Érdeklődésünkre elmondta: technikai újdonsága és vezetési komfortja miatt vásárolt villanyautót. A 30 kWh-os akkumulátorral egy teljes töltést követően körülbelül 200 kilométert lehet megtenni. Ez nem kényelmetlen, hanem az utazás megtervezésére serkent, fűzte hozzá.

 

 

vissza az elejére


...a repülőn a „fapadot” nem mi készítettük, pedig...

                                         A versailles-i ajtók.

n 1992-t írunk, lihegve berohan hozzánk az üvegesműhelybe a helyi kultúrház technikusa. – Fiúk, kellene 80 méter mikrofonzsinór. – Ember, nem nézte, mi van kiírva, ez egy üveges műhely?! – Tudom, de ti mindennel foglalkoztok, nem? Ez volt az egyik olyan kérés, amit vállalkozásunk negyed százada alatt nem sikerült teljesíteni. Avat be a cég egyik „kudarcába” Bors Attila, aki tulajdonostársával, Borbiró Frigyessel egy közel 40 főt foglalkoztató asztalosvállalkozást vezet Zalaszentgróton.

– Ezek szerint Önöktől bármit lehet kérni?
– Az elmúlt 25 évben azért sokat finomodott a helyzet, de az elmondható, hogy kevés olyan asztalos jellegű kérés van, amire azt mondjuk, nem tudjuk megoldani.
Franciaországból érkezett egy megkeresés, hogy tudunk-e a versailles-i kastély ajtóihoz hasonlót készíteni. Úgy gondoltuk, ha régen meg tudták csinálni, akkor mi miért ne tudnánk. Így készültek el Zalaszentgróton egy moszkvai kastély ajtói versailles-i mintára. Most pedig egy amerikai filmhez gyártjuk a filmbeli francia kisváros bordélyházának ajtóit, falburkolatait, de a Magyar Nemzeti Bank kapui (ami kellőképpen erős lett), az amerikai nagykövetség ablakai („hónaljból” figyelték minden mozdulatunkat, és a beépítés során WC-re is csak kísérővel lehetett menni), egy németországi börtön ablakai (minden beépítő kollégánk át lett előtte „világítva”, de lámpa nélkül), vagy a vatikáni mintára megvalósuló szombathelyi székesegyház bronzborításos „Irgalmasság” kapuja (melyen a mi dolgozóink mentek át először, és csak utánuk a püspök úr) is nálunk készültek.
– Akkor Önöknél csupa érdekes munka van. Biztosan nagyon jó szakembereik vannak.
– Igen. Pályát tévesztett hentes, mozdonyvezető, pincér, de azért kiváló szakirányú végzettségű kollégák is vannak az asztalostól a technikuson át a faipari mérnökig. A munkákról pedig annyit: mindig van valami érdekes kihívás, de szállodák bútorzatai, német közbeszerzéseken nyert intézménybútorok adják a munkáink gerincét a nyílászárógyártáson túl. Ezek teszik lehetővé, hogy a cég stabilan működjön és biztos megélhetést, hosszú távon tervezhető jövőt garantáljunk dolgozóinknak, átlag feletti kereseti lehetőséggel. Azt sajnos tudomásul kell venni, hogy itthon még nem lehet olyan árszinten dolgozni, ami a fenti öszes elvárásnak megfelel. Az ilyen típusú külföldi munka az a köztes megoldás, amit mi a munkaerő-elvándorlás ellen képzelünk el. A beépítésekre alkalmanként 2, maximum 3 hétre kell „csak” hátrahagyni a családot, utána váltjuk a beépítőcsapatot. Ezt a lehetőséget egyre többen igyekeznek megragadni. Cégünk a kiváló gépparkunkkal, élén az 5 tengelyes CNC megmunkálóközponttal, jó szakemberekkel kiegészülve csodákra is képes, de arra mindenképpen, hogy európai szinten versenyképesek legyünk.
– Gondolom, akkor az Önök árszintje nem a hazai átlagember zsebéhez van igazítva?
– Vannak környékbeli munkáink is, de most dolgozunk azon, hogy a kiforrt technikával a hatékonyság révén egy alacsonyabb árszintű, de jó minőségű konyhaprogramot hozzunk létre.
– Munkaerővel hogy állnak?
– Nem dicsekedhetünk, pedig saját értékrendünk szerint nem tesszük egekbe a mércét. Ha valaki nem csak munkahelyet szeretne, hanem dolgozni is, akkor már gyökeret tud verni nálunk, mert – bizonyos területeken – mindig van olyan munka, amihez „csak” szorgalom kell, a többit mi megtanítjuk. Elmondható, hogy cégünknél – már – mindenki egy irányba húz, aki ebben partner, azt gyorsan befogadja a csapat. Gyakorlatilag a BI'BOR-Fá-nál mindig van felvétel.
– Mi van a fapaddal?
– Mikor repültünk Moszkvába, az egyik kolléga megjegyezte, nem ilyennek képzeltem el a fapados repülőgépet, ennél mi már csináltunk szebb fapadot is...                      

                                                                              

BI’BOR-FA Bt. Zalaszentgrót,
Akácfa u. 47–49. Tel.: 06 30/ 959-1126

 

vissza az elejére