Lánglovagok megbecsülése?

Elismerések Szent György napján

Rendkívüli ülés Hévízen

Szárnyakat adó projekt

Színes kavalkád a város napján

Röviden


Ki fizeti az elmaradt műszakpótlékot?

Lánglovagok megbecsülése?

Mint arról már egy korábbi számunkban hírt adtunk, a keszthelyi Városi Tűzoltóság 24-48 órás szolgálatot teljesítő állománya 2000. októberében szolgálati panasszal fordult Kránicz Dezső városi tűzoltóparancsnokhoz. A tűzoltók azt sérelmezték, hogy hosszú ideje nem került sor a műszakpótlék kifizetésére. A város parancsnoka – erre reagálva – elismerte a sérelem jogosságát, ám a pénz folyósítása azóta sem valósult meg.

Az állomány ezek után Keszthely Város Önkormányzatához fordult – mint alapítóhoz – a hivatal azonban korántsem bizonyult olyan készségesnek. Az ügyből így per lett, a szolgálat tagjai beperelték mind a Városi Tűzoltóparancsnokságot, mind pedig az önkormányzatot. Az előzményekről és a fejleményekről kérdeztük Salamon Lajos főtörzsőrmestert.
– 1997-ben egy, az akkori kormány által hozott törvényerejű rendelet szerint a tűzoltóságnak jár a délutáni, az éjszakai valamint a veszélyességi pótlék, és más egyéb kőlönböző pótlékok. Ezek közül a délutáni, az éjszakai illetve a készenléti járadék nem került kifizetésre. Ezek ügyében – más megoldás nem lévén -, bírósági tárgyalást kezdeményeztünk. Az első tárgyalás március 20-án volt a Zala Megyei Munkaügyi Bíróságon, amely a tárgyalást elnapolta május 17-re, az alperes önkormányzat kérésére. Az indok az volt, hogy a tartozásunkat nem bérszámfejtő számolta ki, hanem egy általunk megbízott kolléga. Utóbb kiderült, ez csak időhúzás volt a város részéről.
– Miért kellett két alperes?
– Azért, mert a munkáltatói jogokat a parancsnok úr gyakorolja ugyan, de csak a polgármesteri hivatalon keresztül.
– Hogyan fajult el ennyire a helyzet?
– Tulajdonképpen a törvény félreértelmezése miatt. Ha az önkormányzat úgy értelmezi, hogy a Belügyminisztériumnak kell a pénzt előteremteni, akkor már rég be lehetett volna perelni a BM-et. Az önkormányzat mindenképpen jól járt volna, mert ha megnyeri a pert akkor gazdagabb lesz húsz százalék kamattal, ha pedig elveszti, úgy éppen ennyit takarított volna meg.
– Mi várható a következő tárgyalás után?
– Azt az ígéretet kaptuk, hogy május 17-én a bíróság mindenképpen ítéletet akar hozni, de ha az önkormányzat tovább szándékozik halogatni a dolgot, akkor a Legfelsőbb Bíróságra kerül az ügy.
– Ez a per nem tartalmazza a készenléti díjat?
– Nem, de valószínű, hogy ahhoz is csak per útján fogunk hozzájutni. Ezt a pénzt ugyanis az országban még sehol nem fizették ki – hasonló félreértelmezés miatt – míg a délutáni és éjszakai pótlék már a legtöbb tűzoltóságnál ki lett fizetve. Április 25-26-án veszünk részt Dobogókőn egy országos szakszervezeti tanácskozáson, ahol a készenléti per elindításáról is határoz az országos vezetőség. 

vissza az elejére


Erősíti a kollektívát

Elismerések Szent György napján

Április 24-én – a korábbi gyakorlattal ellentétben – összevont megyei rendőrnapot tartottak Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A megyei ünnepségen a keszthelyi kapitányság munkatársai közül is többen részt vettek.

Dr. Bertalan János Sabján Istvánnéval és Dömötör Tibor alosztályvezetővel beszélget.Több évtizedes sikeres munkája elismeréseként Mesteri József rendőr törzszászlós Pintér Sándor belügyminiszter által adományozott emléktárgy-jutalomban részesült.Dr. Nemes Zoltán rendőr ezredes, megyei főkapitány adott át kitüntetést Hovrai István főtörzsőrmesternek, Sabján Istvánné főmunkatársi címet kapott, Kovács János közalkalmazott pedig jutalomban részesült.
Keszthely rendőrkapitánya, dr. Bertalan János az állomány köréből 12 főt részesített dicséretben – köztük Dömötör Tibort -, illetve adott át jutalmakat számukra. A keszthelyi rend őrei ezt követően már hagyományosan az IPA fagyoskereszti házában ünnepeltek, ahol a főzőverseny mellett számos vidám program színesítette a napot. Mint dr. Bertalan János elmondta, ezen a napon valószínűleg a bűnözők is a rendőröket ünnepelték, hiszen egyetlen említésre méltó bűncselekmény, törvénybe ütköző esemény sem történt.

csgy 

vissza az elejére


Rendkívüli ülés Hévízen

Rendkívüli ülést hívott össze Hévíz polgármestere Hévízen. A képviselő-testület három témában kívánt tájékozódni. Az első napirendi pont keretében a Palota Szálló bérbeadásának kérdését tárgyalták a testületi tagok. A vita utáni döntés eredményeként az az álláspont alakult ki, hogy a működtetést illetően pályázatot írnak ki. Ezek beadásáig, illetve elbírálásáig a Hévíz Tourist kezelésére bízzák a szállót.
Második napirendi pontként az élményfürdővel kapcsolatos tájékoztatót hallgatták meg a képviselők, a harmadik pontban pedig a téli fürdővel kapcsolatos fejlesztésekről esett szó. Utóbbi témában Vancsura Miklós Hévíz Város Önkormányzatának támogatását is kérte. Mint mondta: a téli fürdő felújítása közel egymilliárd forintba kerül. A város a tatarozáshoz az összeg egynegyedével járuljon hozzá – kérte. A képviselő-testület elvben megszavazta a 250 millió forintos fejlesztési támogatást. Az utóbbi két téma azonban a testület következő, soros ülésén is terítékre kerül, így azokról bővebben következő lapszámunkban olvashatnak. 

vissza az elejére


Szárnyakat adó projekt

Az ünnepélyes keretek között megnyílt kiállítás ezúttal csak része volt annak az egy hetes programnak, amelyen a Szendrey Júlia Általános Iskola vendégül látta a Comenius-Nils Horgersson projekt koordinátorait.

Az intézmény 1999-ben pályázott a Comenius-I. Európai Oktatási projektjére, s a sikeres pályázatnak köszönhetően az elmúlt tanévtől négy európai ország – Németország, Finnország, Svédország, Szlovákia – mellett ötödikként kapcsolódott be a közös munkába. Ennek köszönhetően létrejött már diákcsere kapcsolat is a németországi Boppard városával.
Az e hét elején véget ért találkozó célja volt, hogy az öt intézmény koordinátorai, intézményvezetői áttekintsék az eddigi kapcsolatokat, s megismerkedjenek egymás kultúrájával, szokásaival, az európai gondolkodás elősegítése érdekében.
E mellett számos területen kínálkozik lehetőség a közös munka továbbvitelére, a partnerkapcsolatok, a személyes barátságok elmélyítésére. A vendégek természetesen az egy hét során megismerkedtek Keszthely és Hévíz nevezetességeivel, a magyar gasztronómia különlegességeivel, s a város vezetőivel is, a számukra rendezett polgármesteri fogadáson.

vissza az elejére


Óriási vendégsereg

Színes kavalkád a város napján

Színes programmal készült Hévíz a városnapi ünnepségekre. A megnyitón Naszádos Péter arany okleveles versmondó, Szabó Ágnes énektanár, az Akrobatikus Rock’n’ Roll Szakosztály versenytáncosai: Kiss Melinda és Tóth Roland, az Illyés-iskola táncstúdiója, valamint Farkas Szabina szólóénekes örvendeztette meg fellépésével a közönséget.

A rockisok bemutatója.

Ugyancsak az ünnepélyes megnyitó részeként került sor Varga Péter egregyi természetfotós kiállításának Fontana-beli megnyitására; a fotós munkáit Szarka László, a kulturális-, oktatási– és sportbizottság elnöke méltatta. A város napján ajándékműsorral kedveskedett a hévízieknek a Tapolcai Kinizsi Honvéd Táncegyüttes is. A programsorozat második napján hévízi művészeti csoportok mutatkoztak be, így a táncstúdió, a Színművészeti Főiskola hallgatói, illetve a Gála Társastáncklub. A három napos rendezvény záró napján, a hévízi majálison fellépett a Méhész citerazenekar, a Cserszegi Népdalkör, a Batsányi Táncegyüttes és a Sisaqua Szinfónikus kvartett.
A Hévíz város napja – hévízi majális rendezvényei alatt az óriási számban megfordult vendégsereget kirakodóvásár is fogadta.

vissza az elejére

Röviden

Bárdos kórustalálkozó
Harmadik alkalommal rendezik meg Hévízen a Bárdos Lajos Gyermekkórus-fesztivált. A sportcsarnokban megtartott, május 5-én 14.30 órakor kezdődő fesztiválra négy település gyermekkórusait várják. Fellép a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola „kicsinyek kórusa” Sándor Noémi vezetésével, a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola kórusa Gyenese Mariann vezetésével, a szintén megyeszékhelyi Városi Fiúkórus és Kórusiskola Hajdú Sándor vezényletével, és a házigazda város, Hévíz általános iskolájának kórusa Langmár Istvánné és Lengyelné Szi-Márton Katalin vezényletével.

A Szlovák Intézet vendégei voltak
A közelmúltban a Budapesti Szlovák Intézet látta vendégül Hévíz önkormányzatának és a Hévíz folyóirat szerkesztőségének képviselőit.
A vendégeket dr. Karol Wlachovsky, a Szlovák Intézet igazgatója köszöntötte, a hévíziek nevében Vértes Árpád polgármester üdvözölte a baráti-kulturális találkozón megjelenteket.
Az Irodalmi Regionalizmus címmel tartott esten a folyóirat szerkesztői tartottak előadást. Laczkó András Globalizmus és regionalizmus a Hévíz folyóiratban, dr. Szántó Endre Hévíz és környéke a vendégek tudatában, dr. Szarka Lajos A hévízi regionalizmus történelmi szempontból, Kardos Gy. József pedig Hévíz képe a magyar irodalomban címmel tartott előadást.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online