Gyógyfürdőkórház

A Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház dísztermében megrendezett ünnepi ülésen emlékeztek meg Hévízen az alapítás 50. évfordulójáról szeptember 28-án, amelyen a szakma mai kiválóságai mellett az egészségügyi tárca is köszöntötte a születésnapját ünneplő intézményt.

A kórház nevében Vancsura Miklós helyezett el koszorút.

A Himnusz elhangzását követően dr. Horváth Anna orvosigazgató köszöntötte a megjelent vendégeket és a kórház dolgozóit, majd Vancsura Miklós főigazgató nyitotta meg az ünnepi ülést.
Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium nevében dr. Kökény Mihály politikai államtitkár szólt, s köszöntötte az intézmény nyugdíjas és aktív dolgozóit. A múlt felidézését követően beszélt a sokakban folyamatosan megfogalmazódó, s a kórház lehetséges jövőjét felvázoló kormányzati szándékokról is.
– Miközben óriási igény van a minőségi gyógyturizmus, a fizioterápiás szolgáltatások fegyvertárát felvonultató rehabilitáció iránt – mondta egyebek mellett az államtitkár –, bizony időről időre megjelenik a csábítás az élményfürdőre, a rekreációs és vígalmi programokra alapozott hasznosításra, amelyben a gyógyító funkció bizony másodlagossá válik. Nem tagadom, hogy ezt az alternatívát nemzeti kincsünk elherdálásának tartanám. Jogos az aggodalom, mert az elmúlt években a kórház önerőből, saját bevételeit mozgósítva, központi költségvetési támogatás nélkül fejlődött, és ugyan ért el nagyon komoly eredményeket, de az ideihez hasonló gyenge turistaforgalom akkor is felveti a hogyan tovább kérdését, ha a német turisták távolmaradásában valószínűleg az európai pénzügyi, vagy biztonsági okok játszották a döntő szerepet. Úgy ítélem meg, hogy a Szent András kórház ma kiváló szakmai munkát végző, jól gazdálkodó intézmény, őrzik a nagy elődök, a Schulhof testvérek örökségét, akik a balneo– és hidroterápia lehetőségét itt megteremtették.

Kökény Mihály szólt arról, hogy ha korszerű gyógyturizmust, korszerű fizioterápiás centrumot akarunk, akkor itt az ideje, hogy az érdekelt partnerek, a potenciális szövetségesek egymásra találjanak és összefogjanak. A kormányprogram előirányoz egy stratégiát az egészségügy átalakítására, s ez adhat esélyt Hévíz számára is.
Az emlékülésen köszöntötték a kórházat a szakma vezető egyéniségei, így elsőként dr. Gömör Béla professzor, a reumatológiai szakmai kollégium elnöke idézte fel a hévízi kórház és a kollégium kapcsolatait. Mint mondta, a tó és a mellette fekvő intézmény Magyarország egyik ékköve, s elképzelhetetlennek tartja, hogy a hazai orvostársadalom tagjai ne ismerkedjenek meg a tó vizével, és az annak gyógyhatásait is hasznosító hévízi kórházzal. Beszédében felidézte Schulhof Vilmos és Eggenhoffer Balázs alakját, majd az eljövendő ötven évhez, s a további fejlődéshez kívánt erőt, kitartást és egészséget.
Dr. Kullmann Lajos professzor, a rehabilitációs szakmai kollégium elnöke köszöntőjében a jövőről szólva elmondta, hogy egyre nehezebben finanszírozható a fejlett egészségügy még a nálunk gazdagabb országokban is. Éppen ezért vizsgálják azt, hogy a kezelés és a rehabilitáció mennyire és milyen formában eredményes. Kanadai kutatások bizonyították, hogy elsősorban a rehabilitációhoz kötődő, a páciens aktivitására alapozott eljárások eredményesek igazán. Közép-Európában nagyobb hagyománya van a gyógyfürdőkre alapozott gyógyításnak, mint a rehabilitációnak. Ennek vannak társadalmi és kulturális feltételei is, s ezt az irányt lenne érdemes vizsgálni, s ebben Hévíznek meglehetősen nagy lehetőségei vannak, akár egyedül, akár hazai, vagy külföldi társintézményekkel közösen.
Dr. Hodinka László, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet főigazgató helyettese a Magyar Reumatológusok Egyesületének elnökeként is köszöntötte a jubileumát ünneplő hévízi kórházat. Saját hévízi emlékeit felidézve elmondta, hogy kezdő orvosként dr. Strecker Ottó vezette be az intézményben folyó munkába, szerettette meg e szakterületet, s az itt töltött időszak máig érő nyomokat hagyott benne, úgy szakmailag, mint emberileg. Mint mondta, Európa szerte most kezdik felismerni a reumatológiában a krónikus állapot, a szocioökonomikus terhek alapján a betegek szociális és teljes rehabilitációjának fontosságát. Ezért várható a reumatológiai rehabilitáció területén e témának a tudományos kidolgozása, az irányelvek meghatározása. Hévíz már eddig is aktívan részt vett a „Csont és izület évtizede” mozgalomban, s ennek a keretében, a nemzetközi szintérre kilépve, a központi intézményekkel közösen kívánják folytatni a betegek érdekében végzett közös munkát.

A Magyar Balneológiai Egyesület elnöke, dr. Bender Tamás a balneológia hévízi lehetőségeiről szólt, s mint mondta, ma a gyógyturizmus kellően megalapozott orvosi vizsgálatok nélkül nincs. A bizonyítékokon alapuló orvostudomány már begyűrűzött a balneológiába is, ám nem elég azt hangsúlyozni, hogy hazánk egy gyógyvíz nagyhatalom, de ezt tudatni kell minél szélesebb körben a világgal is, s elsősorban a tudományos kutatásokat publikáló szakirodalomban. A közeljövőben megrendezendő nemzetközi balneológiai konferencia kiváló lehetőséget nyújthat a hévízi kórház számára is, hogy az itt folyó balneológiai kutatások eredményeit megismertessék a világgal, s ebben messzemenőkig partner a Magyar Balneológiai Egyesület is.
Vértes Árpád, Hévíz polgármestere is köszöntötte a jubiláló intézményt, s szólt arról, hogy a kormányzati szándék előrevetíti annak lehetőségét, hogy az önkormányzat a saját anyagi forrásainak felhasználásával is hozzájárulhasson a hévízi tófürdő létesítményeinek rekonstrukciójához, s a további fejlesztésekhez.
Dr. Balogh István nyugalmazott osztályvezető főorvos, a Tóvédő Egyesület elnöke visszaemlékezésében felidézte az elmúlt ötven év eseményeit, a kórház folyamatos fejlődését, a gyógyászat egyre aktívabb szerepének kialakulását, különös figyelemmel az egyes időszakokban vezető szerepet betöltő igazgatók tevékenységére.
Dr. Gyarmati József osztályvezető főorvos szólt arról, hogy Hévízen a tó képezi a gyógyászat természetes alapját, s ezt kormányzati szinten kell biztosítani a jövőben is. Az egykori igazgató, Dobrossy Béla már működése idején tudta, hogy a tó bekerítésével elsősorban az embertől kell megvédeni a tavat. A fejlődés elvárta, hogy egy kitűnő szakembergárda végezze itt áldásos tevékenységét, ezért a szakorvosképzés mellett megkezdődött a masszőr és fizikoterápiás asszisztensképzés, s ma büszke lehet a kórház arra, hogy az aranykezű masszőrök, a fizikoterápiás asszisztensek, a gyógytornászok és az ápolónők Európa-szerte elismertté tették az intézményt. Mindehhez elengedhetetlen volt a gazdasági háttér biztosítása is. A főorvos felidézte azt az időszakot, amikor a bauxitbányászat veszélybe sodorta a tó létét, s a harcot, amit a szakemberek mellett számosan folytattak a tó megmentéséért. A jelenről szólva hangsúlyozta, hogy a gomba módjára szaporodó létesítmények körével szemben a kórház meg tudta őrizni a gyógyítás prioritását, annak a nyugalmát, mert látni kell, hogy a kórház egészségmegőrző, helyreállító és rehabilitáló módszerei hasznosak, mert az ember, és egyben a társadalom életminőségét javítják.

Dr. Kökény Mihály a jövőt is felvázolta.

Dr. Horváth Anna orvosigazgató Lipták Gábor meleg, lírai szavaival idézte a kórház hétköznapjait, a hangulatában sem kórházi környezetet idéző miliőt, a tó természeti és épített környezetét, ahol a betegek szabad mozgását, s így a hangulatuk javulását sem gátolják a más intézményekben megszokott falak. Az igazgatónő ezt követően felidézte a kórház egykori orvosainak, s országosan is ismert vendégeiknek emlékét is.
Vancsura Miklós főigazgató zárszavában néhány múltból kapott, egykori prospektus alapján elmondta, hogy a régiek a tó gyógyító hatását, a komplex terápiára alkalmas időt május eleje és szeptember 15-e közé tették. Az áramlástan helyreállításával nyilvánvaló, hogy a gyógyító hatást a természettől eltérő módon is használni lehet. Szólt Schulhof Vilmos és Ödön kutatásairól, s arról, hogy a kórházban folyó orvosi munka mindig is a nagy elődök tevékenységére alapozódott, s bár jogi értelemben 50 éves évfordulót ünnepel a kórház, valódi értelemben a balneológiában és a hévízi komplex terápia tekintetében ez a múlt 200 évnél is többre tehető. Vancsura Miklós elmondta, számára nagy megtiszteltetés, hogy ebben az időszakban ő vezetheti az intézményt, s e minőségében mondott köszönetet – utólag is – mindazoknak, akik a kórházban dolgoztak, dolgoznak és azoknak is akik kívülállóként segítették az itt folyó gyógyító munkát, a balneológiát és azt, hogy ez a természeti kincs, s az erre alapozott terápia megmaradjon és töretlenül fejlődjön.
Az emlékülés után az ünneplők megkoszorúzták a kórház panteonjában újonnan elhelyezett emléktáblát, amellyel dr. Schulhof Vilmos és dr. Schulhof Ödön munkásságának emléke előtt tisztelegtek. Az emléktáblát dr. Szathmári Mariann, Schulhof Vilmos leánya és dr. Kökény Mihály államtitkár leplezték le, majd koszorút helyeztek el a kórház, az önkormányzat, a város intézményeinek, és civil szerveződéseinek vezetői, képviselői.

Hévízen időről-időre felvetődik a kérdés a tó tulajdonlását illetően, a város vezetése többször hangoztatta, hogy a tulajdon birtokában az önkormányzat számtalan szükséges fejlesztést, rekonstrukciót fel tudna vállalni. Ennek okán már korábban elkülönítettek a fürdő felújítására 120 millió forintot, ám ezt a jelen körülmények között nem tudják a cél érdekében hasznosítani.

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkárát, dr. Kökény Mihályt kérdeztük, hogy van-e lehetőség ennek a helyzetnek a feloldására.
– Én abból indulok ki, hogy a tó és a partján lévő, a víz erejét kihasználó fizioterápiás, rehabilitációs szolgáltatások elválaszthatatlanok egymástól. A kórház és a tó Hévíz esetében kölcsönösen osztja egymás sorsát. Nem lenne célszerű, hogy egy kórház – amely a magyar biztosítottaknak nyújtja a szolgáltatások széles skáláját elsősorban a fizio- és a balneoterápiás beavatkozások, a mozgásszervi betegségek esetén, és egyben komoly tényező a nemzetközi gyógyturizmusban is – más tulajdonos esetén esetleg más szakmai koncepció mentén wellness negyed, vigalmi fürdő irányába menne el. Természetesen ilyen veszélyt nem látok, de tulajdonosváltás esetén nem lenne eszközünk ennek megakadályozására.
– Van kilátásban valamilyen áthidaló megoldás?
– Nincs kőbe vésve, hogy a kórháznak továbbra is állami költségvetési szervként kell működnie. Most készül az egészségügyi közszolgáltatást szabályozó törvény módosítása, amely tartalmazni fogja azt, hogy az egészségügyi intézményeket illesse meg egy nagyobb működési forma választási szabadság, jelesül, működhessenek közhasznú, vagy más gazdasági társaságként és oldjuk fel a befektetőkre vonatkozó ágazati megkötéseket. Ha a törvényt úgy tudja elfogadni az országgyűlés, hogy az egyik oldalon egy kiszámítható környezetet nyújthatunk a befektetők számára, másrészt beépítünk a törvénybe szigorú szakmai és pénzügyi garanciákat, mindez az ellátás biztonságos működését szolgálja. Természetesen mindezt úgy, hogy fejlesztési forrásokat hozzon hosszú távú megtérüléssel – s ez a dolog lényege –, akkor Hévíz akár modellként is szolgálhatna az ilyen átalakításra. Példa lehetne arra, hogy az állam mellett ott van az önkormányzat és más befektetők, akár a dolgozók is, akik hozzák a forrásokat. A törvénymódosítás benyújtásának a parlament által adott határideje jövő év március 1-je, s ha ezt elfogadják, akkor ennek a törvénynek a keretei között a tárca nyitott arra, hogy ezt az átalakítást kellő körültekintéssel támogassa. Ezzel a lehetőséggel lezárulhatnak a tó tulajdonjoga okán időről-időre fellángoló viták.

Immár második kiadásban jelent meg a napokban a hévízi történész, dr. Szarka Lajos Páratlan testvérpár című kötete, amely „A Schulhof-testvérek Hévíz világfürdővé válásában” alcímet viseli.

Hévízfürdő a 20. század első felében látványos fejlődésen ment keresztül. Ebben, és a település világhírűvé válásában óriási szerepe volt a Hévíz csodás gyógyhatását felismerő orvosoknak: a Schulhof testvérpárnak, és a „Molloknak”, id. dr. Moll Károlynak és feleségének, dr. Hoffmann Ilonának. Dr. Szarka Lajos tanulmánya Schulhof Vilmos és Ödön életét és munkásságát mutatja be, akik nemcsak orvosok voltak, hanem tudósok, kutatók, eredményes publicisták, és a balneológia úttörőiként megalapozták a gyógyvíz tudományos hasznosítását is. Dr. Schulhof Vilmos 1944-ben Auschwitzban halt meg; ő, aki tudományos alapra helyezte a fürdőgyógyászatot, és aki lerakta Hévízfürdő alapjait, nem menekülhetett meg a vészkorszakban. Testvére, Ödön 22 évvel volt fiatalabb nála, s bátyja hatására szintén a gyógyítást választotta hivatásául. Ő volt -többek között – Hévíz első röntgenorvosa. A képekkel gazdagon illusztrált kötet – amely a testvérpár egy-egy Hévízzel kapcsolatos tanulmányát is tartalmazza – történelmi utazásra hívja az olvasót a múlt századba. Kár lenne visszautasítani...