Játszóház hasznos programokkal

Emléknap a Csokonaiban

Útkeresés a munkaerőpiacon

December 1.: AIDS Világnap

A névadóra emlékeztek Hévízen


Játszóház hasznos programokkal

A keszthelyi I. számú Vörösmarty utcai napköziotthonos óvoda a VIII. számú Tapolcai úti tagóvodával közösen rendszeresen szervez hétvégi programokat, amelyeken a szülők és gyermekeik sokoldalú közös programokon vehetnek részt.

Ez egyrészt hasznos a gyermekeknek, másrészt a szülők maguk is bekapcsolódhatnak a kézműves programokba, elsajátíthatják azok mesterfogásait, s nem utolsó sorban betekintést nyerhetnek az óvodában folyó nevelési, oktatási munkába. Ez egyrészt hasznos a gyermekeknek, másrészt a szülők maguk is bekapcsolódhatnak a kézműves programokba, elsajátíthatják azok mesterfogásait, s nem utolsó sorban betekintést nyerhetnek az óvodában folyó nevelési, oktatási munkába. 
– Kipróbáltuk, hogyan fogadják a szülők ezeket a programokat – mondja dr. Szabolcs Istvánné, az óvoda vezetője –, s mivel igény volt rá, havonta megrendezzük a játszóházat, amelyen a gyermekek és szüleik együtt vesznek részt. Most az adventi ünnepkörhöz kapcsolódva adventi koszorúk, ajtó és ablakdíszek készültek, de a gyermekek kipróbálták a sportszereinket és más játékokat is. December közepén is lesz még játszóház, akkor a karácsonyhoz kapcsolódó ünnepi készülődés lesz a gyakorlati foglalkozás témája az ajándékkészítéstől a mézeskalács sütéséig, a bábkészítésig.
– A kollégái rendelkeznek mindehhez megfelelő szakképesítéssel?
– Természetesen, óvodapedagógusaink sokoldalúan képzettek pedagógiából, dráma– és szociálpedagógiából, zeneóvodai, szakértői és népi játszóházi foglalkozásvezetői ismeretekkel is rendelkeznek. A programjainkban a játék elsődlegességét hangsúlyozzuk, erre alapozzuk a tevékenységrendszereket és a gyermekek életkorához igazítjuk a tapasztalatszerzést.
– Kik érdeklődnek a játszóházak iránt?
– Sok szülő hozza el gyermekét, olyanok is akik egyáltalán nem, vagy nem a mi óvodánkba járnak, – de elterjedt a híre a foglalkozásainknak – és sokan jönnek vidékről is.
– A foglalkozásokon belépődíjat szednek, ez ugyan minimális összeg, de mire fordítják ezt a bevételt?
– Az ismert, hogy az önkormányzati támogatásból plusz feladatokat nem lehet betervezni, s a kolléganők ezeket a hétvégi programokat önként vállalják. A kézműves foglalkozások viszont eléggé anyagigényesek, s a bevételből tudjuk megvásárolni a nyersanyagokat, az alapanyagokat. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szülők már előre jelzik, mivel szeretnének gyermekeikkel foglalkozni, s így már előre be tudjuk szerezni az adott foglalkozáshoz szükséges anyagokat. 
Az óvodában egyébként folyamatosan rendeznek a kolléganők kézműves alkotásaiból s a gyermekek munkáiból kiállításokat, s ez is otthonosabbá, hangulatosabbá teszi a belső tereket. Az itt folyó munka színvonalát igazolja az is, hogy a Vörösmarty utcai óvoda szervezi már évek óta az országos óvodapedagógiai konferenciát, amely évről évre egyre nagyobb érdeklődésre tart számot. 

vissza az elejére


Emléknap a Csokonaiban

A névadó születésének 230. évfordulója előtt a hónap közepén ünnepi program megtartásával tisztelgett a Csokonai ÁMK tanulóifjúsága és pedagógusai. Az oktatási intézmény aulájában tartott nyitóünnepségen Mohácsi József polgármester rövid köszöntőjét követően Dósa Zsolt igazgató méltatta a költő páratlanul gazdag életművét, munkásságát.

A küzdelmekkel, nehézségekkel teli, tanúságokban gazdag életút felvázolása után, az önfeledt játék és a szórakozás jutott főszerephez. A tizenegy iskolai színtéren zajló változatos programokba minden egyes diákot be kívántak vonni – tudtuk meg Vargáné Péter Edittől, a rendezvények szervezéséért felelős pedagógustól. A radikális, felvilágosodott hangvételű versei miatt a sárospataki kollégiumból kicsapott poéta szellemét idézték viszsza a versírási versenyre nevezettek. Az ügyes kezűek karácsonyi dekorációt és madáretetőt készíthettek. A muzsikához értők zene felismerési viadalon mérettettek meg, vagy a „Tátika Playback Showra” neveztek. Voltak logikai és sakk feladványok, betűrejtvények és nem maradtak el a gyerekek körében népszerű sportvetélkedők sem. A tanár-diák focimeccsen kívül – melyen a pedagógusok győztek – az érdeklődő fiúk, lányok találkozhattak Keczeli Zoltán keszthelyi sportlövővel és a futócéllövészet helybeli kiválóságával: Keczeli Biankával. Az esti bálon jutalmazták a legjobb eredményt elérő osztályokat és itt adták át az iskolai szépségverseny díjazottjainak járó jutalmakat is Balogh Marcell és Tóth Krisztina nyolcadikos tanulónak. A Csokonai Kupát ezúttal az 5/b és a 7/a osztály szerezte meg. 

vissza az elejére


Útkeresés a munkaerőpiacon

A Veszprémi Egyetem Tanácsadó, Továbbképző és Távoktatási Intézete és a Keszthelyi Akadémia Alapítvány Gazdasági Szakközépiskola együtt szervezték meg a „Gazdasági informatikusok a munkaerőpiacon” elnevezésű rendezvényt, hogy az intézményben végzetteket a környéken, számukra megfelelő munkához juttassák.

A hónap derekán az egyetem központi épületében tartott esemény nyitóünnepségén Balogh Csaba a hat évvel ezelőtt alapított iskola vezetője kiemelte: igyekeznek minden évben olyan szakokat indítani, amelyekre a legnagyobb munkaerő-piaci igény mutatkozik. Olyan széles látókörű szakembereket képeznek, akik az egyre korszerűbb technológiákban is kiismerik magukat. A legnépszerűbb, gazdasági informatikus szakon végzetteket segíteni szeretnék az elhelyezkedésben, ezért teremtettek olyan alkalmat, ahol a tanulók közvetlenül találkozhatnak a munkaerőpiac különböző területeiről érkezett szereplőkkel. Az országos képzési jegyzékben népszerűnek számító képzettséggel felvértezettek sikeresebb elhelyezkedését előirányzó szakmai program résztvevői a meghívott vendégelőadóktól – köztük dr. Szabó Lászlótól, a megyei munkaügyi központ igazgatói tanácsadójától, Kapcsándi Máriától, a keszthelyi munkaügyi kirendeltség vezetőjétől és dr. Czoma Lászlótól, a Helikon Kastélymúzeum igazgatójától – kaptak iránymutatást arról, hogyan szerezhetik meg az őket segítő tapasztalatokat a bankszektorban, a kereskedelem – vendéglátás terén, a kulturális kapcsolatok keresésében.

vissza az elejére


December 1.: AIDS Világnap

Az AIDS szerzett immunhiányos tünetegyüttes. Okozója a HÍV vírus, melynek többféle típusa ismert. A HÍV vírus a vérben, ondóban, hüvelyváladékban és az anyatejben is jelen van olyan mennyiségben, amivel a fertőzés továbbadható – adtak tájékoztatást az ÁNTSZ keszthelyi irodájának munkatársai az AIDS Világnapja alkalmából.

Jelenleg a világon 40 millióra becsülik a a betegséget már megkaptak számát és azokét akik végzetesen megfertőződtek. Ebből 18,5 millió a nő és három millió a gyermek. Tavaly 5 millió új fertőzöttet regisztráltak és három millióan haltak meg AIDS-ben. Míg Nyugaton a felvilágosító kampányoknak köszönhetően jelentős javulás tapasztalható, addig Közép-Kelet Európában drasztikus emelkedést tapasztalnak az egészségügyi szakemberek. Szexuális úton is sokan fertőződnek, de a terjedés leggyakoribb módja az intravénás kábítószer használat. Magyarországon a fertőzöttek számát háromezerre becsülik és 242-en hunytak el a gyógyíthatatlan kór áldozataként. A monogám kapcsolat kialakításával, a gumióvszer használatával, a mások által használt kábítószeres fecskendők alkalmazásának mellőzésével a fertőzés kivédhető. A szűrést az ÁNTSZ valamennyi megyei intézetében elvégzik.

vissza az elejére


A névadóra emlékeztek Hévízen

A hónap második hetében tartották meg a hagyományos Illyés Napokat a nagy magyar író-költőről elnevezett hévízi általános iskolában. A rendhagyó programválasztékot a szervezőtanárok idén új elemmel is kibővítették. Az intézmény aulája biztosított helyszínt az „Éneklő osztályok” versengésnek.

A Langmár Istvánné és Lengyelné Szí-Márton Katalin zenepedagógusok szervezésében zajlott megmérettetésen valamennyi felső tagozatos osztály előadott egy többnyire tánccal kísért három-négy népdalból álló csokrot. Holczerné Szabó Ágnes, Balázs Árpádné és Varga Endre az alkalmilag összeállt zsűri tagjai arany, ezüst és bronz minősítéseket osztottak ki az előadóknak. Sikeres felkészülésüket a legtehetségesebbek – köztük a 6/z, 8/z, 7/a és 7/b – jutalomtortával ünnepelhették. A kisebbek ez idő alatt a tornacsarnokban sportversenyeken tették próbára ügyességüket. Minden alsós részt vett a Darabos Annamária és Sillinger Ferenc által összeállított izgalmakban bővelkedő sorversenyeken. 
A névadó szobrának koszorúzását követően irodalmi műsorral emlékeztek meg Illyésről. Az ünnepélyes megnyitót követően a Szarkáné Lamperth Anikó vezette zsűri megjutalmazta a körzeti rajzpályázaton helyezést elérő, ügyes kezű nebulókat, köztük a hetedikes Torsa Krisztinát és a másodikos Németh Esztert. Nyolc környékbeli iskola mintegy hatvan diákja három kategóriában mérte össze tehetségét a nagy múltú körzeti szavalóversenyen. A 3-4.-esek között Bíró Veronka, az 5-6.-osok közt a sármelléki Lázár Helga, a 7-8.-osok versenyében Rozs Ágnes bizonyult a legjobbnak. A szavalóversennyel egy időben harminc tanuló részvételével idén először került sor a zongoraverseny megrendezésére, melyet a jövőben körzeti megmérettetéssé kívánnak fejleszteni. Laborfalvy Lászlóné tanítványai közül Pál Zsolt győzött megelőzve Naszádos Nórát és Horváth Annamáriát.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online