Veszélyben a működés

Megemlékezés Hévízen

Cserszegtomaj a szezonra készül

Alsópáhok tiszta útjaiért


ÁTSZERVEZÉS, ÁTVILÁGÍTÁS, FINANSZÍROZÁS

Veszélyben a működés

Az önkormányzatot érintő legfontosabb gazdasági kérdések témakörében tartott sajtótájékoztatót április elején Pálinkás Róbert Keszthely alpolgármestere, hangsúlyozva: a kormánytól április elsejével és szeptember elsejével is érkezik egy olyan csomag, ami jelentősen megnehezíti a 7,5 milliárdos főösszegű költségvetésből gazdálkodó város életét. Az egyensúlyban tartott költségvetés, viszont borulhat a kormányzat „pakkjai” miatt.

A városi kórház fenntartójaként április elején még mindig nem ismerték a teljesítmény volumenkorlát sarokszámait, és az OEP finanszírozás értékszámai is csak nagyjából világosak. A kórház havi 20-25 millió deficitet termel, ami az éves költségvetést akár 200 milliós nagyságrendben is megterhelheti. Sőt, ez a tétel még akár ennél is jóval magasabb lehet. A kórház új vezetőjétől ezért nem bevételt remélnek, hanem a veszteségek minimalizálását.

A polgármesteri hivatal átvilágítása a munkalap felvételezéssel és a személyes interjúkkal befejeződött. A felmérés lezárult, amiből egyértelműen látszik: a jelenlegi hivatali struktúra tovább nem finanszírozható, ezért leépítések lesznek, de egyelőre nem tisztázott, hány közalkalmazottól kell megválni.

A helyi és országos sajtó is beszámolt a Goldmark Művelődési központ anyagi nehézségeiről, arról, hogy a tavalyi 220 millió helyett idén 179 millióval gazdálkodik. Keszthely neve kötelezi a Kultúra Magyar Városának vezetőit arra, hogy a maximumot adják e területnek, ezért a Goldmarkot is átvilágítva akarnak választ kapni, mennyiben felelős az intézmény vezetése a kialakult helyzetért, és mennyiben okolható az önkormányzati finanszírozás azért, ha tényleg veszélybe kerül a működés.

Az olcsóbb és leghatékonyabb működés megvalósítására kell törekedni – hangzott el.
A csoportfinanszírozásra áttérve a kormány az oktatáspolitikájába egy új elemet akar bevezetni jövő szeptembertől, ami gyakorlatilag húsz százalékos forráselvonást jelent.

Az államtól érkező 196 ezer forintos fejkvótához Keszthelynek még további 200 ezer forintot kell tennie, így az oktatás támogatására éves szinten 700 millió forintot fordítanak. Ez tovább nem tartható. A város határában akarják megállítani az újabb „Gyurcsány-csomagot”, hogy a három iskolából tényleg ne kelljen egyet végleg bezárni.

vissza az elejére


IMA AZ ÁLDOZATOKÉRT

Megemlékezés Hévízen

A koszorúk és kavicsok is az emlékműre kerültek.A Holokauszt Világnapja alkalmából tartott hévízi megemlékezésen emlékbeszédében dr. Róbert Péter, az Országos Rabbi-képző Zsidó Egyetem docense részletesen felidézte a holokauszt borzalmas eseményeinek főbb történelmi helyszíneit, eseményeit.

A vészkorszak tragikus történései között említette 1944. tavaszát, amikor ötven nap alatt a 437 ezer embert, köztük a vidéki zsidóságot deportálták Auschwitzba, az ottani haláltáborba. Az ide érkezett halálra ítéltek nyolcvan százaléka rögtön gázkamrába került, a maradékot dolgoztatták csak munkatáborban.

Az Auschwitzban elpusztult 1 millió 100 ezer áldozat egyharmada Magyarországról származott. A vészkorszak 6 milliós áldozatának mintegy tíz százaléka a magyar nemzettestből került kiszakításra.

A nyilasok hatalomátvétele után Budapesten a Duna-parti éjjeli kivégzéseknek is áldozatul esett 6–7000 ember, de a fővárosi zsidóság fele, 2/3-a a jó szándékú emberek segítségével megmenekült. Goldschmied István, a keszthelyi izraelita hitközség elnöke a 16 hévízi áldozat emlékére egy imát mondott el, majd az egykori zsinagóga helyén álló emlékművet megkoszorúzta a fürdőváros önkormányzata és a reumakórház vezetőinek képviselete.

vissza az elejére


FEJLESZTENI BEL- ÉS KÜLFÖLDINEK IS KELL

Cserszegtomaj a szezonra készül

Ingyen virágot kap, aki gondozza.Kétezer-ötszáznál is több állandó lakosa van februártól a balatoni üdülőkörzet egyik kedvelt háttértelepülésének: Cserszegtomajnak. A telektulajdonosok közül 900–950 fő külföldi állampolgár, az állandó lakosként bejelentkezett külföldiek száma pedig a százat is eléri – árulta el kérdésünkre Gyuk János, a község polgármestere, aki szerint a faluba költözött „idegenek” közül egyre többen látogatják a lakosság körében népszerű közösségi programokat, a falunapot, az Orbán-napot; de a nyugdíjasklubban regisztráltak között is egyre több a német és osztrák. Milyen hatással vannak a „betelepültek” az őslakosokra, sikerül-e beilleszkedniük? – tudakoltuk elöljáróban a polgármestertől.

– Telek- és házadó fizetésére a külföldi ingatlantulajdonosok is ugyanúgy kötelezettek, sőt ha üdültetnek, akkor idegenforgalmi adót is fizetniük kell, de ez utóbbi kötelezettségnek csak elég kis hányaduk tesz eleget. Az üdültetők között akad olyan is, aki a rokonságán túl, pénzért lát vendégül egyeseket, de ezt elég nehéz bizonyítani.

A külföldiek több itteni családnak adnak alkalmi munkalehetőséget: például kertrendezést. Gond viszont, hogy sok telektulajdonos – és ez a belföldiekre is igaz – nem gondozza, hanem műveletlenül, gazosan hagyja telektulajdonát. Sokszor a fűkaszálási felszólítások sem érnek célt.

– Van-e tervben további telekalakítás?
– Önkormányzati tulajdonlású belterületi ingatlannal már nem rendelkezünk. Tavaly július közepén fogadtuk el a rendezési tervet, amelyben újabb beépítési lehetőségekkel is számoltunk. Van egy 10–15 hektár nagyságú, jelenleg külterületi ingatlan a tv-torony közelségében, és a Diósi-dűlőben, ami alkalmasint belterületbe vonható.

A földvédelmi járulékok kifizetése, és a hatósági egyeztetések után megkezdődhet a parcellázás, és a falu további új ingatlanokkal gazdagodhat. Mostanság Cserszegtomajon ugyan kevesebb adásvétel van, de az építkezési láz mégsem csillapodik. Visszaesett a telekvásárlások száma is, de az elmúlt három esztendőben évente úgy száz építési engedélyt adott ki hivatalunk, ennek fele családi ház felhúzására vonatkozott.

– Készülnek a szezonra?
– A jó idő beálltával megkezdtük a közterület szépítési munkálatokat, kicseréljük az utcanév táblákat, új útba igazító irányító táblákat helyezünk ki a forgalmasabb csomópontokban, a süllyedéseket, kátyúkat eltüntetjük az utakról, és hamarosan indul a virágosítási akciónk. Idén is ingyen kap virágot az, aki vállalja, hogy a növényt közterületen helyezi el, és azt egész nyáron át hajlandó gondozni.

vissza az elejére


Alsópáhok tiszta útjaiért

Száznál többen vettek részt az akcióban.A Magyar Közút Kht. felhívással fordult az önkormányzatokhoz, civil szervezetekhez, iskolákhoz, faluszépítő egyesületekhez, hogy minél többen csatlakozzanak a Föld Napja alkalmából április 21-én tartott országos szemétgyűjtő akcióhoz.

A világméretű környezetvédelmi akciónap keretében Alsópáhok apraja-nagyra, száznál is több önkéntes takarította a község külterületi útjait.

A község szűkebb-tágabb lakókörnyezete megtisztításában részt vett a polgármesteri hivatal, a GESZ, az összes civil szervezet és a helyi iskolások is, akik Urbán Zoltán mezőőr által javasolt útvonalak mentén szedték a szemetet. Az iskola márciusban alakult Zöld Klubja is teljes létszámban megjelent. Az önkéntesek serénykedtek a temető környékén, az illegális hulladék elhelyezés települési „bázisain”, a faluba bevezető főutak mellett, ahol a forgalomban részt vevők szemetelése intenzív.

Az akció élére állt területi üzemmérnökség minden résztvevő számára biztosította a védőkesztyűt, a láthatósági mellényt, illetve a szükséges szemétgyűjtő zsákokat, és ők gondoskodtak az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról. A köztisztasági programon részt vevők meleg ebédjéről a GESZ gondoskodott.

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu