Az egykori tudósítások szerint iszonyú rémület fogta el a zalaegerszegieket erre a hírre. Az asszonyok, leányok a környező dombokra, hegyekre menekültek. A megyét vezető állandó bizottmány arra az elhatározásra jutott, ha komolyabb veszély fenyeget, akkor az alispán a megye pénztárával és jegyzőkönyveivel biztos helyre távozzon. A sietség nem volt hiábavaló, hiszen Burits tábornok egy előcsapattal december 31-én elfoglalta a várost. Csillagh László alispán Zalaapátiban keresett menedéket. A tábornok természetesen felszólította a várost az ellenállás nélküli megadásra, az ő olvasatában ez így hangzott: „baráti módon, csak az előbbi rend visszaállítása végett szállván meg a várost”.
Persze nem ez volt az egyetlen riadalom a környéken a szabadságharc ideje alatt. 1849. július 12-én például Dondorf őrnagy hadosztálya foglalta el Zalaegerszeget, azt megelőzően Andráshidán fosztogattak katonái. Az őrnagy többek között a megyei nemzetőrség feloszlatását, a fegyverek leadását, a városra májusban kivetett 500 ezüst forint hadisarc megfizetését, a császári lobogó kitűzését és a magyar bankjegyek megsemmisítését követelte. A királyi sóházból elrabolt 38 ezer ezüst forintról és a Körmendről elhozott postakocsiról mit sem tudtak a helyiek, hiába követelte a városi tanácstól mindazt az őrnagy. A városbíró és a jegyző másnap felkínálta a hadisarcot, amit Dondorf nem akart elfogadni, mivel a többi feltételt nem teljesítették. Megfenyegette őket, hogy porrá löveti a várost, ha nem fizetnek. Másnap reggel 10 óráig kaptak halasztást. A kitűzött időben azonban a városiak legnagyobb meglepetésére Dondorf csak a hadisarcot fogadta el, a közadakozásból összegyűlt 400 forintra nem tartott igényt.
„Kétszer él, ki meghal a hazáért!” – írja Novák Mihály állami tanító Zala vármegye az 1848–49. évi szabadságharczban című könyvében. Az ő áldozatos gyűjtőmunkájának köszönhetjük, hogy az előbb említett történetek ránk maradtak. S hogy ki is volt ő valójában, arra dr. Németh József muzeológus adott választ.
– Novák Mihály Rábahidvégen született 1862-ben. Csáktornyán szerzett tanítói oklevelet, ezután Vasváron, majd 1885-től Andráshidán tanított. 1898-ban már az egerszegi központi elemi iskola pedagógusa, 1907 és 1921 között pedig igazgatója. Pedagógiai írásait Réztolli álnéven jegyezte, valamint helytörténettel is foglalkozott. A szabadságharc megyei eseményeiről szóló könyve 1889-ben jelent meg. Ugyancsak Zalaegerszegen adták ki Vasvár története című kötetkéjét 1901-ben.
Novák Mihály könyvét tanulmányozva több jeles, ma már szinte alig ismert zalai, illetve zalaegerszegi honvédre bukkanhatunk. A 47., az 56. és a 7. honvédzászlóaljakban szolgáló egerszegiek közül meg kell említeni Deák Lajost, aki a 47. zászlóalj kapitánya, 1848-ban megyei esküdt volt. Szabó Samu honvédszázados Deák Ferenc közeli barátja, a zalaegerszegi kerület országgyűlési képviselője, aki 33 véres ütközetben vett részt. Bessenyey György honvédfőhadnagy 1868-ban I. aljegyző, később az egerszegi törvényszéknél királyi ügyész. Az egykori dokumentumok tanúsága szerint részt vett a 47. zászlóalj minden csatájában és dicsőségében. A pusztakovácsi Csoknyay János mint Zala vármegye árvaszéki fővámszedője halt meg Zalaegerszegen, sírköve talán még ma is áll. Jákum Ferenc nemzetőri őrmester volt 1848-ban, egyébként jómódú lakatosmester. A Dráva mellett táborozó magyar seregnek saját pénzen vett élelmiszert, a két szekér élelmet azonban a horvátok útközben elvették tőle. Fejére 300 arany vérdíjat tűztek ki, 800 forint váltságdíj megfizetése ellenében kegyelmet kapott. Tekintélyes összeget hagyott hátra az egerszegi katolikus szegény gyerekek részére létrehozott alapítvány javára.
Novák Mihály külön érdekességként három, a szabadságharc idejében keletkezett verset közöl könyvének végén. Ezeket és Petőfi „Talpra magyarját” Strohmayer György nyomatta ki Zalaegerszegen 1848-ban Nemzeti őrsereg honvéd dala címmel.
– Strohmayer György 1841-ben alapított nyomdát városunkban. A szabadságharc ideje alatt több agitációs röpirat is elhagyta műhelyét, szerencsére ezek miatt nem történt baja, megúszta, akárcsak Landerer. 1848-ban nemzetőrként szolgált. Halála után felesége, született Szabó Rozália tulajdonába került a nyomda, amit régi segédje, Tahi Gyula vitt tovább. Az özvegy később feleségül ment az egykori segédhez. Az asszony mind a két urát túlélte, Tahi Gyula halála után ő vette kezébe a legendás nyomda igazgatását. Mindent összevetve, maguk a nyomdászok is jócskán kivették részüket a szabadságharcból, valószínűleg nem nyomtatták volna ki ezeket a hazafias szövegeket, ha nem értenek vele egyet: „Magyar haza szabadsága/ légy mindenkor oltalmunk,/ benned létező lakosnak/ szabadsági nyugalmunk.
Mozsár Eszter