Ünnepélyes eredményhirdetés

Békességet mindenkinek


Fischer György távol maradt

Ünnepélyes eredményhirdetés

A márciusi ünnepség előestéjén a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben hirdették ki az önkormányzat által kiírt szoborpályázatok eredményét. A díjak átadása előtt a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar adott ünnepi hangversenyt Erkel Ferenc, Kodály Zoltán és Liszt Ferenc műveiből. 

Mint köztudott, az önkormányzat által tavaly ősszel hat helyszínre meghirdetett millenniumi szoborpályázatára 17 alkotótól 33 pályamű érkezett. Gecse László, az idegenforgalmi és kulturális bizottság elnöke az eredményhirdetés előtt elmondta: 
– A bőség eléggé megnehezítette a döntéshozást. A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenye (Fotó: Zavilla) A pályázat során a Képző- és Iparművészeti Lektorátus véleménye, a bizottság álláspontja és a közönségszavazatok eredménye eltért egymástól. Jómagam elégedetlen voltam a közönség hozzáállásával, illetőleg azzal, hogy az aktívabb véleménynyilvánítás csak később történt és nem a szavazások idején. A döntés kétségkívül váltott ki vitákat, ám ez nem volt másként régebben sem. Zalaegerszegen még sohasem helyeztek el köztéri alkotást úgy, hogy azzal mindenki elégedett lett volna. 
A kulturális bizottság elnöke még hozzátette, a polgármestert és őt többen megkeresték levélben azzal a kéréssel, hogy olyan köztéri alkotást próbáljanak elhelyezni, ami mindenki számára közérthető. Kétségtelen, hogy ez a megkeresés döntésbefolyásoló tényező volt. 
– Figyelembe vettük azt az óhajt is, hogy a belvárosban inkább egy nagyobb és tetszetősebb alkotást helyezzünk el, semmint egy egyszerűbbet és olcsóbbat – folytatta Gecse László. – Mindemellett egy újszerű kezdeményezésnek köszönhetően a Balatoni úton egy méltó városkaput kívánunk létrehozni. 
Ezt követően dr. Gyimesi Endre polgármester és Gecse László átnyújtotta a szoborpályázat díjait. Millenniumi emlékmű kategóriában nem valósul meg műalkotás, a kategória különdíját Budahelyi Tibor szobrászművész és Kiss Attila építész kapta, a közönségdíjat a Seres János–Szórády Zsigmond alkotópáros vehette át. Mivel az önkormányzat a II. világháborús műalkotások kategóriájában érkezett pályázatok összeghatárát nem tudta felvállalni, idén ilyen szobor sem készülhet.
A közgyűlés ebben a témában a következő határozatot hozta: ha megkapják a Honvédelmi Minisztérium támogatását, akkor a nagyobb volumenű, Szabolcs Péter által megálmodott Sírkert című alkotást valósítják meg az Október 6. téren. Támogatás hiányában Horváth László emlékműve épülhet meg. Ebben a kategóriábanA Seres-Szórády alkotópáros fogadja a gratulációt közönségdíjat Kovács Attila kapott. A török elleni hősi küzdelmekre emlékező alkotások közül 2001-ben Németh János és Szerdahelyi Károly pályaműve fog megépülni. A helyszín egyelőre még nem dőlt el, a közönségdíjat is az alkotópáros vehette át. A képviselő-testület a Szent István-szobor kategóriában kiírt pályázatok közül egyet sem talált megfelelőnek. Különdíjat és közönségdíjat is a Fischer György–Balogh Katalin által tervezett alkotás nyert. Mindketten egyéb elfoglaltságuk miatt jelezték távolmaradásukat az ünnepségről. A közgyűlés úgy döntött, hogy augusztus 20-án szeretnék felavatni a Seres–Szórády „István-domb” című alkotását a Balatoni úton.
(Több mint 2000 aláírás gyűlt össze Zalaegerszegen tiltakozásul, hogy a millennium évében a Szent István-szobrot nem helyi művész készítheti el. Az aláírók sérelmezik azt is, hogy a döntéshozók nem vették figyelembe sem a Képző- és Iparművészeti Lektorátus véleményét, amely Fischer György alkotását javasolta első helyre, sem a közönség szavazatát. Az aláírásgyűjtő íveket dr. Tóth László jegyző vette át.)
M. E.

vissza az elejére


A pszichológiai kultúra napja

Békességet mindenkinek

A Zalai Mentálhigiénés Egyesület idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A jubileum alkalmából április végén nagyszabású országos tudományos konferenciát szerveznek, ezért most csak egynapos rendezvényre várták az érdeklődőket.

A március 16-án tartott előadássorozat mottója – békességet magamnak és másnak – a szakemberek szerint a lelki kultúra kiindulópontja. A mai világban rendkívül fontos, hogy ne csak önmagunkkal, hanem a körülöttünk lévő világgal is békében tudjunk élni. Környezetünkkel pedig csak akkor tudunk valamiféle harmóniát kialakítani, ha kibékülünk önmagunkkal, megismerjük saját magunkat. Győri László pszichiáter főorvos, az egyesület elnöke elmondta, nem véletlenül választották Pápai Páriz Ferenc idézetét. Az emberekben a nap mint nap felhalmozódó feszültséget, bizonytalanságot egyedül talán csak a lelki békével lehet legyőzni, illetve ellensúlyozni. 
Dr. Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság perjele a belső rendet tartja az emberi létezés kiindulópontjának. Önelfogadás és lélekvédelem. Ez volt a címe Török Iván pszichológus előadásának, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy csakis önmagunk elfogadása tud kibékíteni másokkal. Ehhez azonban belső békére van szükségünk, amit nagyon sok esetben azért nem érhetünk el, mert nem egyezik az énképünk és az általunk kialakított ideánk. Az utolsó előadó, dr. Galicza János egyetemi docens inkább a szakma felől közelítette meg a problémát. Ha valaki mentálhigiénés vagy ahhoz hasonló szakmát választ, akkor annak különösen tisztában kell lennie a fent említett problémákkal. Mivel tökéletes ember nincs, ezért magának az önelfogadásnak is korlátai vannak. Az önmagával való megbékélés az alapja ezeknek a munkáknak, ám a tökéletlenség ugyancsak korlátokat szab a segítségnyújtásnak. 
A Zalai Mentálhigiénés Egyesület áprilisi konferenciája ugyancsak érdekes témáról szól. Akkor a többdimenziós ember, illetve az emberkép tudományos vázlata lesz terítéken. 

vissza az elejére