Társasházak a Batthyány utcában

Hiteles képet akarnak

Csökkenteni az energiaköltségeket

Rendelés a gyermekambulancián

Mélygarázs a Belvárosban


Folyamatban a rehabilitáció

Társasházak a Batthyány utcában

Lapunk egyik rendszeres olvasója kereste meg szerkesztőségünket a minap levelével, melyben arra kért bennünket, járjunk utána, mikorra várható „végre” a Batthyány utca rendezése. Mint olvasónk írja, örül annak, hogy megszépült a Zala vendéglő, a Balaton Szálló, és hamarosan ismét régi pompájában emelkedik városunk fölé a Mária Magdolna templom. Ugyanakkor még ma is „iszonyú” látványt nyújt a hajdani városközpont, azaz a Batthyány utca.

Levélírónk úgy látja, „a Zala-híd felől Zalaegerszegre érkezőket szenny, mocsok és düledező házak képe fogadja, mely igencsak rontja városunk megítélését”. 
A levél írójának kérésére kerestük fel a körzet önkormányzati képviselőjét, akitől a Batthyány utca várható rendezéséről érdeklődtünk. Baján Antal is jó hírekkel szolgált.
– Nagyon örülök ennek a levélnek. Ebből is látszik, hogy vannak emberek, akik szívükön viselik településük sorsát, fejlődését – reagált bevezetőként Baján Antal, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője. – Kedvező hírekkel tudok szolgálni az ügyet érintően, folyamatban van ugyanis a Batthyány utca rehabilitációja. Az utcában található romos házak hamarosan lebontásra kerülnek, sőt meg is kezdődött már néhányuk eltakarítása. Egyedül Kovács Károly, Zalaegerszeg egykori polgármesterénekAz üres telkeken társasházak épülnek (Fotó: Zavilla) lakóháza maradna meg, illetve annak is csak a homlokzati része. Ily módon szeretnénk emléket állítani városunk volt polgármesterének. A terület legnagyobb részét megvásárolta már az önkormányzat, így a szóban forgó romos házak lebontását követően, az idei év harmadik negyedévében beruházás indul az utcában. A Batthyány utca 3–5–7. valamint a 4-es számú ház területén, illetve a Budai Nagy Antal utca 2–4. számú ingatlan helyén új házakat építtet az önkormányzat saját beruházásban. A kétemeletes, tetőtér-beépítéses társasházak földszintjén üzletek és irodahelyiségek kapnának helyet, míg az emeleti szinteken lakások kialakítását tervezzük. Mindezek államilag támogatott hitelből épülnek fel, és a beruházás befejeztével értékesíti a lakásokat a város.
– Hogyan folytatódna a terület rekonstrukciója a továbbiakban?
– Az önkormányzat beruházása egyben azt a célt is szolgálná, hogy meginduljanak az egyéb beruházások a környéken. Már most óriási az érdeklődés különböző befektetők részéről a Batthyány utcát illetően. Így az elképzelések szerint, vállalkozói alapon történne a továbbiakban az utcakép rendezése. Szép, barátságos épületegységeket tervezünk kialakítani itt, hogy méltó legyen Zalaegerszeg ezen része is egy megyei jogú városhoz. 
Régóta húzódó probléma egyébként Zalaegerszegen a Batthyány utca és környékének állapota. Valóban igaz, hogy nagyon sokan megfordulnak ezen a területen. Itt található többek között a ZTE-stadion is, melynek mérkőzései az ország minden részéről vonzzák az érdeklődőket. Az eddigiek során bizony nem a legkedvezőbb benyomások érték itt vendégeinket. Ezen a helyzeten szeretnénk változtatni az utca rendbetételével. 
Zalaegerszeg város közgyűlése március 30-ai ülésén tárgyalta a Batthyány utca rehabilitációjának kérdését, és elfogadta a tervezett beruházás megvalósításának tervét. Ily módon 2000 őszén megindul az önkormányzati építkezés annak érdekében, hogy 2001 közepére az új társasházak által e területe is megszépüljön a városnak.
Baján Antal ugyanakkor beszámolt arról is, hogy folyamatban van a 4-es számú választókerületben a piac és annak környékének rendezése.
– Örömmel szólhatok arról is, hogy megkezdődött a piac környékén is a romos házak bontása. Egy, a piaci viszonyokat vizsgáló bizottság segítségével felmértük az ott uralkodó állapotokat és körülményeket, és az a határozat született, hogy a zsúfoltság csökkentése érdekében bővíteni kell a piac területét, illetve a közlekedés lehetőségein is javítani kívánunk. Ez a rehabilitáció valamikor kiterjed majd a piac környékére is. Sajnálatosan tapasztalta azonban az önkormányzat, hogy néhány ottani háztulajdonos irreálisan magas árat kér háza eladásáért. Ezeket az összegeket az önkormányzatnak nem áll módjában kifizetni, így le kellett állni ennek a résznek a rehabilitációjával.
Frauenhoffer Márta

vissza az elejére


Általános mezőgazdasági összeírás

Hiteles képet akarnak

A Központi Statisztikai Hivatal Zala Megyei Igazgatósága sajtótértekezletet tartott, ahol Baksa Ferenc igazgató és Békefi Gyula igazgatóhelyettes, az összeírás felelőse tájékoztatott az április hónapban országosan végrehajtásra kerülő általános mezőgazdasági összeírásról. 

A 2000. évi általános mezőgazdasági összeírás a magyar mezőgazdasági statisztika történetének hatodik teljes körű felmérése az EU és a FAO igényeit is figyelembe véve a mezőgazdasági termelés valamennyi fontosnak ítélhető témakörét felöleli. Augusztusban és decemberben reprezentatív felvételek követik. 
A teljes körű összeírás okai között szerepel, hogy a politikai rendszerváltozás a mezőgazdasági termelés viszonyait érintette legmélyebben. A privatizációs folyamat lényegében befejeződött, a földtulajdon struktúrája többé-kevésbé stabilizálódott. Az ágazat nemzetgazdasági jelentősége indokolja az agrárinformációs rendszer fejlesztését. Elengedhetetlen, hogy minél teljesebb, megalapozott, pontos, hiteles képet adó helyzetfelmérés álljon rendelkezésre. Az Európai Unióhoz való csatlakozás is megkívánja a gazdaságszerkezet összeírást.
A munka 2000. március 31-el kezdődik és minden településre kiterjed, a nagy városokban azonban csak azokra a városrészekre, ahol állattartás van. Országosan több mint másfél millió háztartást, Zalában 55–60 ezer családot keresnek fel áprilisban az összeíró biztosok.
Az összeírás kötelező jellegű, és kiterjed a mezőgazdaság minden ágára.

vissza az elejére


Egységes intézményi rekonstrukció?

Csökkenteni az energiaköltségeket

A műszaki bizottság megbízásából a Konstruktív Kft. szervezésében március első felében Németországban járt szakmai úton Császár István önkormányzati képviselő, a műszaki bizottság tagja. Útjának céljáról és tapasztalatairól kérdeztük.

– A korszerű fűtéstechnikát tanulmányoztam a nyugati viszonylatban is nagy, 7 ezer főt foglalkoztató és szakemberek képzésével foglalkozó műszaki akadémiát fenntartó Viessmann cég gyárában – kezdte a beszámolót. – Tudvalévő, az önkormányzati intézmények energiatechnikai rendszerei elavultak, rövidesen szükségszerű lesz egyes intézményeknél a rekonstrukció. A műszaki bizottságban az a vélemény, hogy az lenne a legjobb, ha az egyidejűleg az összes intézményben megtörténne. 1999 nyarán elindult ez a munka. Császár István (balról az első) a német gyárban A tapasztalatok kedvezőek, jó eredményeket hozott az energiamegtakarítás szempontjából.
– Például?
– Havi mérési adatok bizonyítják, hogy a fejlesztés során beszerelt Viessmann gyártmányú kazán- és szabályozórendszer 9–17 százalékos megtakarítást hozott a gázfogyasztásban, ugyanakkor a hivatal komfortfokozata nem csökkent. Sőt javult, mivel a helyiségekben az automatikus szabályozás kiküszöbölte a túlfűtést. A gyárban pedig sok újdonságot láthattam. Megismerhettem a korszerű fűtéstechnikai berendezések gyártási folyamatát, a termékeket és az energiagazdálkodási szemléletet. Tapasztalhattam a kormányintézkedések hatását, ami szerint rendkívül sokat adnak az országban az energiatakarékosságra. Figyelembe veszik az épületszerkezeteknél, termohabarcsot alkalmaznak, hőszigetelt nyílászárókat építenek be. Még a favázas, régi házakon is kicserélték az ablakokat. A legújabb készülékek gyártásánál pedig megfigyelhető a lehető legtökéletesebb energiahasznosításra való törekvés. Nincs láng, csak izzik az égő és rendszeresen mérik, nincs-e károsanyag-kibocsátás. Az automatika lehetővé teszi a távirányítást, azaz valaki elindul a nyaralójába már útközben mobil telefonjáról be tudja indítani a fűtési rendszert, mire odaér, meleg van. Úgy vélem, nagyon jó lenne, ha az energiaprogram nálunk is megvalósulna, s ebben a bankok üzleti lehetőséget látnának, hiszen az energiamegtakarításból kifizethetők a hitelrészletek. Tavaly magam is kicseréltem a kazánomat – nem erre a típusra – de az is 20 százalék megtakarítást hozott.
– Végső soron milyen konkrét lépések várhatóak a közeljövőben?
– Az önkormányzat műszaki bizottsága tárgyalt a korszerűsítési megoldásokról, s támogatja a mielőbbi megvalósítást, mert a városüzemelési költség nagy hányadát teszi ki az energiafelhasználás költsége. A német cég május végéig elvégzi az intézmények energetikai állapotfelmérését, és ennek alapján történik külső forrás bevonásával a kazánházak rekonstrukciója. A korszerű technika lehetővé teszi, hogy központi diszpécserszolgálat figyelje az összes önkormányzati intézmény hőellátását. Erre a hálózatra rákapcsolhatók az önkormányzati társasházak központi kazánházai is. 
B. E.

vissza az elejére


Minimális várakozási idővel

Rendelés a gyermekambulancián

Ünnepélyes keretek között adták át március 30-án a megyei kórház gyermekambulanciáját. A gyermekosztály 44 millió forintos költséggel kialakított szakambulanciájának megnyitásával régi vágya valósult meg a szakmának és a betegeknek egyaránt. A hét szakrendelőt magába foglaló 350 négyzetméter alapterületű blokkal ugyanis lehetővé vált, hogy a gyermekjáróbeteg-ellátás elkülönüljön a felnőtt szakellátástól. A gyermekosztály épületének földszintjén helyet kapott rendelőkomplexumban kulturált, gyermekbarát környezet várja a kicsiny betegeket.

A gyermekambulancia ünnepélyes átadásán dr. Rubecz István orvos-igazgató, a kórház gyermekosztályának vezető főorvosa köszöntötte az egybegyűlt orvosokat és a vendégeket, majd a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg hivatalosan is a szakambulanciát. Varga László beszédében szomorúságát fejezte ki amiatt, hogy a kórház címzett állami támogatásból történő rekonstrukciója forráshiány miatt a gyermekambulancia kialakításával befejeződött. Ugyanakkor nagy öröm, vélte a megyegyűlés elnöke, hogy megvalósulhatott a gyermekek ezen külön rendelőkomplexuma. A gyermekambulancia sok előnye közé tartozik az is, hogy négyzetméterek szabadulnak fel általa a gyermekosztályon, ahol lehetővé válik ily módon a szülők állandó jelenléte. Varga László végül reményét fejezte ki, hogy tovább folytatódhat a jövőben a kórház rekonstrukciója, melynek érdekében mindent megtesz a megyei önkormányzat is. 
Dr. Csidei Irén főigazgató is hangot adott a kettős érzelmeknek, majd köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a gyermekambulancia kialakításához.
A komplexumban több szakrendelő kapott helyet egymás mellett, köztük az allergológia és a nephrológia, a pulmonológia, a neurohabilitáció, a neurológia és az endokrinológia, a kardiológia és a gastroenterológia, az ultrahang és az echokardiographia. Mindezek mellett gyógytornász áll a beteg gyermekek rendelkezésére, és diszpécser segíti a folyamatos betegellátás biztosítását. Telefonon keresztül jelenthetik be a gyerekeket a háziorvosok, vagy a szülők április 3-tól az egyes rendelésekre, ily módon nem kell majd 15–20 percnél többet várakozniuk a betegeknek a gyermekambulancián. 
F. M. 

vissza az elejére


Mélygarázs a Belvárosban

A város rendezési terve és a megrendelt tanulmányterv is megfogalmazza, hogy célszerű lenne a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem mögött az önkormányzat és a ZÁÉV területének igénybevételével mélygarázs kialakítása. A tömbbelső egyike azon kevés belvárosi területnek, ahol a városközpont gépkocsi-elhelyezési gondjainak csökkentésére a kétszintes – felszíni és térszín alatti – parkolás megvalósítható lenne. A LINAKRON Mérnöki Kft. kapta a megbízást, hogy vizsgálja meg, milyen műszaki feltételekkel alakítható ki a kétszintes parkoló. 
A tervező háromféle változatot készített: az első kettő szerint mintegy 174 darab parkolóállás alakítható ki. Míg a felső parkolószint közúti megközelítése a Zsinagóga északi oldalán lévő kiszolgáló úton keresztül történne, az alsó parkolót a déli oldalról lehetne elérni. A harmadik változat szerint 161 parkolóhely alakítható ki és a megközelítés csak a Zsinagóga északi oldalán történne. Egerszeg közgyűlése hozzájárult a mélygarázs építéséhez és a megvalósításra fenntartja a költségvetésben e célra tervezett 23 millió forintot. Ugyanakkor további tárgyalások lefolytatását tartja szükségesnek és társberuházók keresését a megvalósításhoz. 

vissza az elejére