Krónika

Március végén három roma családot – tizennégy embert – kilakoltattak a Ságodi u. 68 számú házból. Hajnali hat óra volt, esőre állt, a családok az udvaron tűz mellett melegedtek, bútoraik, személyes holmijaik között. A végrehajtók szabályosan dolgoztak, bírósági végzés alapján ürítették ki a lakásokat, mivel az ott lakók jogcím nélküli lakáshasználók. „Ez tarthatatlan, nekünk és a gyermekeinknek fedél kell a fejünk fölé. Egyébként is, hogyan lehet ilyen váratlanul kilökni bennünket az utcára...” – fogalmaztak a családok a helyszínre érkező újságíróknak, tévéseknek, rádiósoknak. A hír futótűzként terjedt.

Bogdán János, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője már másnapra egyeztető fórumot hívott össze, amelyen meg is jelent minden érdekelt fél: a polgármesteri hivatalból, a LÉSZ-től, a Gyermekjóléti Szolgálattól és jelen volt az összejövetelen Teleki László is, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat alelnöke. Itt bejelentésre került, hogy a bírósági végzést megfellebbezik, bár tudják, hogy nincs halasztó hatálya, a kiköltöztetés érvényben van. A résztvevők elmondták véleményüket, vitatkoztak arról, milyen megoldás születhetne. A tárgyalás másnap is folytatódott, sőt harmadnap is, de igazából olyan megoldás nem született, amire a roma családok vártak.
– 1997-ben, a kisebbségi önkormányzat képviselőjeként kerültem kapcsolatba a Ságodi utcai lakosokkal. A családvédelmi segítősökkel többször jártunk ott és azért próbáltunk dolgozni, hogy megszüntessük az áldatlan állapotokat. Cigány családok vándoroltak ide, jöttek és mentek, részben olyanok, akik előző helyükön méltatlan körülmények között éltek. Például nem volt vizük – mondja Bogdán János. – A 90-es évek elején ők önkényes lakásfoglalók voltak, én ezt nem vitatom, mert tisztelem a törvényt. Ezek a családok nem voltak bérlői a lakásoknak, bár 1992-től szépen, folyamatosan bejelentkeztek és a személyi igazolványukban is a Ságodi utca 68. szerepelt.
– Ön az egyeztető fórumon azt mondta, a város becsapta valamennyiüket. Mit ért ezen?
– Későn alkalmazták a törvényt. Nem kellett volna hajlandóságot tanúsítania a városnak, nem kellett volna legalizálni ennyi ideig a törvénytelenséget. 1998. január 15-én közös „bérleményellenőrzést” tartottunk az érintettekkel. Szó szerint idézem, amit tartalmaz a feljegyzés: „Az ellenőrzés során rögzítettük a meglévő állapotnak megfelelő családlétszámot, illetőleg nem kaptunk választ arra, hogy a 6. számú lakásban kik és milyen jogcímen laknak. Az ott tartózkodó jogcím nélküli lakáshasználókkal abban állapodtunk meg, hogy a bérlők lakásbérleti jogviszonyának megszüntetését követően a jelenleg rögzített személyeknek kerülnek majd a lakások kiutalásra, változatlan műszaki állapotban. Ezzel a korábbi tarthatatlan bérlői állapotok is felszámolásra kerülnek, bérlői jogokat és kötelezettségeket ruházunk át a ténylegesen ott lakó személyekre...” E néhány mondat miatt fogalmaztam úgy, hogy félre lettem én is vezetve. Hiszen a törvénytelenséget, azt hogy illetéktelenül laknak ott családok – mivel az eredeti bérlők elmentek –, eltűrte a város hosszú évek óta – magyarázza Bogdán János, és hozzáteszi: az ott lakók fizettek is valamit a lakásért. A segélyeket a családgondozó kapta, ő osztotta be, illetve fizette ki a csekkeken szerepelt összegeket.
Zimborás Béla, a polgármesteri hivatal népjóléti osztályának helyettes vezetője azt mondja, nézzük végig az egész ügyet kronológiai sorrendben. Így lesz érthető mindenki számára.
– A lakásügyi csoport 1998. január 22-én, egy héttel az említett „bérleményellenőrzés” után megkeresi a LÉSZ Kft.-t, hogy a volt bérlők jogviszonyát szüntesse meg. Hiszen kiutalni sem lehet olyan lakást, amelyet „papíron” valaki bérel. Még ebben az évben, augusztusban a ságodi településrészi önkormányzat küld egy határozatot, melyben javasolja a városi önkormányzatnak, hogy a Ságodi utca 68. szám alatti épület – rendkívül rossz állapota miatt – kerüljön lebontásra, a benne lakó családok pedig kapjanak cserelakást. A LÉSZ 1999 márciusában hivatalos feljegyzést küld arról, hogy a bérlői jogviszonyokat megszüntette és felszólította a bérlőket, hogy adják át üresen a lakásokat. Természetesen ez nem történt meg, hiszen már mások laktak a lakásokban, olyanok, akiknek semmi közük nem hozzá. Március 25-én a lakásügyi csoport valamennyi jogcím nélküli lakót felszólít a lakás elhagyására. Ettől az időponttól kezdve mindenki számára biztos volt, hogy előbb-utóbb kiköltöztetésre kerül sor. Az önkormányzat augusztusban fordult a bírósághoz. Közben folyamatosan tárgyaltunk a kisebbségi önkormányzattal, hiszen tudtak a bírósági eljárásról is, ezért fontos lett volna, hogy valamiféle megoldást találjunk.
– Ezek szerint a döntés nem érte váratlanul a Ságodi utcában lakókat. De valóban felmerül a kérdés, miért nem született előbb döntés? Önök tudták, hogy törvénytelenül laknak ott roma családok.
– Szerette volna az önkormányzat és minden érintett és érdekelt elkerülni a kialakult helyzetet. Ezért teltek, múltak a hónapok. Bevontuk a Gyermekjóléti Szolgálatot, a családsegítőket, hogy próbáljunk megoldást találni. Bogdán Jánost viszont nem értem: azért, mert évek óta tudtunk a jogcím nélküli lakáshasználókról, még nem jelenti azt, hogy még évekig hagyjuk a kialakult helyzetet.
– Nem kaphatnak lakást a kilakoltatott családok?
– Csupán egy családnak van lakásigénylése a hivatalban... A többieknek nincs...
– Mi történik a házzal? Lebontásra kerül?
– Ez döntés kérdése. Vannak érvek a lebontás mellett és ellene is. Egyre többen úgy vélik, inkább fel kellene újítani, mert nem veszíthet el a város hat darab lakást.
– Mi lehet a megoldás?
– Először is talán az, hogy a családok megpróbálnak maguk megoldást találni. Egy család ezt már megtette, visszaköltözött Dobronhegyre. A többieknél a gyerekek már elmentek rokonokhoz, testvérekhez. Az ott maradt felnőtteknek felajánlottuk a hajléktalan szállót, de nem fogadták el.
A Ságodi utca 68. szám alatti ingatlan környezete rendkívül elhanyagolt, rendezetlen. Kóbor kutyák hada fogadja az odaérkezőt – fogalmazott a 98-as feljegyzés. Azóta a helyzet változatlan.

A Hevesi Sándor Színház művészei rendhagyó módon ünnepelték meg a költészet napját. Április 11-én este – kisebb-nagyobb szünetekkel – szabadon választott versekkel szórakoztatták a közönséget a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A Tompa Gábor és Baj László által összeállított háromórás rendezvény már csak azért is szokatlan volt, mert semmiféle hivatalos megemlékezés és ünnepélyes beszéd nem előzte meg az estet. Ezúttal tényleg csak a színészek közreműködésével megszólaltatott magyar költőóriásoké volt a főszerep.

Egyes vidékeken egyáltalán nem éli reneszánszát az irodalom. Legalábbis erre a következtetésre juthattak mindazok, akik végigtekintettek a Zsinagóga igencsak Balogh Tamás a pódiumon

foghíjas széksorain. A színészek által szabadon választott kedvenc és kedves költemények hosszú sora mégis székhez szegezte a hallgatókat. Balogh Tamás színművész Juhász Ferenc Tékozló ország című művének részleteivel adta meg az est alaphangulatát. A közel háromnegyedórás produkció egy-egy sora – különösen körbenézve – máig a néző fülében cseng: „Hol az ember e tájon? Kihalt.” Akiknek volt elég türelme és a szünet után maradtak még, azok többek között József Attila, Ady, Arany, Csokonai, Nagy László, Szabó Lőrinc, Szép Ernő és Romhányi József verseinek abszolút mesteri „előadásában” gyönyörködhettek. Mert ahogy Baj László színész, az est egyik szervezője mondta, egy költemény is egyfajta színpadi jelenlét, aminek íve van, amiben benne van a költő élete, kora, gondolata és persze az előadó saját érzése. És a művészek jobban izgulnak, mint a színházban, mert itt nincs segítség, ha hibáznak, itt nincs csapatmunka. Baj László egyébként maga is versel, egyik előadott költeményében már-már ars poeticá-ját vélhettük felfedezni: „...most kell a művészetet mint legfőbb gyógyítóerőt szeretni”.
A rendezvény végén a hallgatók maroknyi csapata és a színészek a klubban, pezsgőbontás közepette közösen emlékeztek meg a nagy magyar költőkről. A nézők sorából nem egy maga is versben mondta el gondolatait és köszönte meg az estét.

Mészáros Gábor átveszi a díjat (Fotó: Zavilla)

A rendezvény előtt az önkormányzat oktatási és ifjúsági bizottsága által kiírt versíró pályázat nyerteseit szólították a színpadra. A tavaly meghirdetett versenyre hetvenen jelentkeztek, a beérkezett munkákat magyartanárok bírálták el. Az első kategória győztese Kassai Zsófia lett Valóságos mese című versével. A 14–18 évesek kategóriájában harmadik helyet ért el Debreczeni Hajnalka és Németh Viktória, második Szép Cecília, az első helyezett pedig Török Andrea lett Ezredköszöntő című művével. A 18–26 éveseknél Wajda Veronika végzett a harmadik helyen, második helyezést Závecz Tamás és Németh Gyula ért el. A harmadik kategóriában Mészáros Gábor Bizonytalan rapszódia című műve vitte el a pálmát.

A Zalaegerszegi Napsugár Alapítvány, a Napsugár Úti Óvoda dolgozói és a szülői munkaközösség 2000. május 5-én 19 órai kezdettel tartja első, hagyományteremtő alapítványi bálját, melynek helyszíne a Hotel Balaton.

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt,hogy bulizzon velünk egy nemes cél érdekében.
A bálon befolyt összegből az óvoda udvarán lévőhomokozó fölé „árnyékoló” készül.

Érdeklődni az óvoda vezetőjénél lehet személyesen vagy telefonon: 92/313-288.