és eszkimók több mint ezeréves szőtteseit, motívumkincseit csodálhatták meg a látogatók. Kiss-Preisinger Anna is látta ezeket szőtteseket, ám ő hűséges marad az erdélyi hagyományokhoz.– Az erdélyi festékes szőnyegek nagyon értékesek voltak a régebbi időkben. Egy család vagyoni helyzetét jelezte az, hogy hány ilyen szőnyeg volt a birtokában, sok esetben ez volt a lányok hozománya – mondja a népi iparművész. – Erdélyben csak geometriás mintákat, egyenes vonalú motívumokat szőttek, a görbe vonalakat inkább rávarrták a ruhákra, szőnyegekre. Román hatásra jelentek meg a rikítóbb és élénkebb színek.
– Erdélyben ma is őrzik a hagyományokat?
– Furcsa, de manapság inkább mi visszük vissza a hagyományokat. Csíkszereda környékén elvétve még szőnek egyszerű csíkos holmikat, de a termeszövés technikáját mi mutattuk meg, holott annak idején a szoknyák kötőjét, a bernyécet készítették ezzel a pálcikás szövési módszerrel. Ezt a technikát egyébként a jurtaszalag szövésénél tanultuk meg egy Erdélyt, Kárpátokat megjárt népművésztől, kutatótól.
– Milyen fonalakat érdemes használni a szövés során?
– Minél természetesebb egy gyapjúfonal, annál jobb. Magyarországon olyan fonalakat lehet kapni, aminek általában 60–70 százaláka gyapjú, a jó minőségű fonalakért Erdélybe kell utazni.
– Saját maga színezi a fonalakat?
– Nagy részét igen. Ezen az asztalfedélen például a szürke és a nyers a természetes szín, a többit én festettem, mivel az iparilag előállított fonalaknál kicsi a színválaszték. Itt is törekszem a természetességre, nagyon jó festékalapanyag például a gilisztaűző varádics, az aranyvessző, a kutyabengekéreg, a fák kérge, illetve a színek élénkítéséhez a hagyma héja. A sárgából egy kis kék gálic hozzáadásával kapok zöld színt. Szeretek a színekkel variálni, a múltkor a kék árnyalataival sikerült egy olyan szőnyeget készítenem, ami mindenkinek nagyon tetszett. Messziről olyan volt,
mint egy impresszionista festmény. – Azt mondta, hogy a szövés a legjobb kikapcsolódás. Mégis, hogyan lehet pihenni, miközben figyelnie kell a minták alakulását?
– Való igaz, közben számolni kell szépen a sorokat, a minták és színek váltásánál kell nagyon figyelni. Régebben mindig terv alapján szőttem, ma már elég egy vázlat, a többi a szövőszéken alakul kész szőnyeggé. Mostanában egyre intuitívebb a munkám. Általában két méter hosszú, száznegyven centiméter széles szőnyegeket készítek. Mivel a szövőszék csak hetven centit tud produkálni, ezért kézzel, szinte szemenként varrom össze a két különálló részt.
Kiss-Preisinger Anna szomorú, hogy mostanában egyre kevesebb ideje jut a szövésre, másrészt örül, hogy lányának közelgő esküvője köti le a család figyelmét. Alig várja, hogy végre intenzívebben foglalkozhasson a vászonszövéssel is. Különféle alkalmakon hordható mindennapos viseletek, a ház csinosítására függönyök, asztalterítők tervei várnak a megvalósításra. A vászonszövés előkészülete sem egyszerű. Annak idején például a falvakban csak egy-két asszony ismerte a befűzés technikáját. Természetesen nem lehet megtanulni az összes létező minta befűzési módszerét, ám megfelelő technikai tudással nagyon sok szép munka készíthető. A technikai tudásnak legfeljebb a szegényes fantázia szabhat határt. A népi iparművésznek a nyár elejére egy hagyományos motívumokat felhasználó, ám modern felfogású pályázati munkát is el kell készítenie. Erre lázasan készül, hiszen olyat szeretne, ami eddig még nem volt: a terme- és a vászonszövés variálásával próbálkozik.
– Nagyon szeretek tanítani – mondja a beszélgetés végén. – Az MMIK-ban most van egy hét fős csoportom és a kézműves házban is folyamatosan tartok foglalkozásokat. Leginkább gyerekek érdeklődnek, sok fiatal tanul meg szőni, ám később már ritkán jönnek vissza a műhelybe. Egyetlen hátránya van, hogy hobbinak nagyon költséges, csak annak éri meg csinálni, aki komolyan veszi ezt a mesterséget. Én nagyon szeretem, hiszen leginkább a szövésnek köszönhetem, hogy olyan társaságba – a gébárti kézművesek népes táborába – kerülhettem, ahol nagyon jól érzem magam.