Készül a Szent István-szobor


Dombépítés, parkosítás

KÉSZÜL A SZENT ISTVÁN-SZOBOR

  2000. október 20-án ünnepélyes keretek között avatják fel a csácsi városrészben Szent István szobrát. E nap minden bizonnyal kitörölhetetlen eseményként vonul be Csács történetébe. Ezt erősíti meg a városrész önkormányzati képviselője Herkliné Ebedli Gyöngyi is, amikor az előkészületekről váltottunk szót. 

– Nagy öröm a csácsbozsoki lakosoknak, hogy a városrészbe kerül az István-szobor. Ez több szempontból is jó nekünk. Régóta szeretnénk, hogy a város ne a belvárosban kezdődjön. Ezért egy „Városkapu” jelleget szeretnénk adni annak a kis térnek, ahová a szobor kerül. Ezzel tulajdonképpen megteremtődne a Zalaegerszeghez való igazi csatlakozás is. Körforgalmat terveztünk a Balatoni–Nyerges–Bozsoki út találkozásánál, ez egy parkosított, esztétikus, tájba illő körforgalom lenne. Azt szeretnénk, ha az utazó lassítana egy kicsit, hiszen a szobor látványa egy pillanatra úgyis megállásra kényszeríti az arra haladót. 
Többen felvetették, hogyan is illeszkedik a 60-as, 70-es években épült társasházak elé a Szent István-szobor?Épül a talapzat. Nos, az elkészült látványterv bizonyítja, hogy egy esztétikus, tájba illő (a csácsi dombok vonulatával szinkronban) „belépővel” jutunk a városközpontba – mondja a településrész képviselője.
A szobor talapzatának statikai terve elkészült, a talapzat lebetonozása folyik. Ezután kezdődnek csak a földmunkák. 
Velkey Péter, a polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetője azt mondja, ennek a munkának nagyon sok résztvevője van. Munkaértekezleteken hangolják össze a feladatokat: ki miért felel, milyen határidővel. A munkát a polgármester koordinálja, a csapatában sokan – Gecse László, a kulturális bizottság elnöke, Velkey Péter osztályvezető, Herkliné Ebedli Gyöngyi, Németh Miklós főkertész, Inkovics László főépítész, Dékány Endre, a műszaki bizottság elnöke, valamint Kramarics Géza a műszaki osztályról – dolgoznak. Külön említést érdemel a látványterv elkészítője Ebedli Gyula Budapesten élő belsőépítész, aki térítésmentesen ajánlotta fel a városrésznek a terveket és folyamatosan figyelemmel kíséri a munkát. Közreműködik még a kivitelező ZÁÉV és a Közútkezelő Kht. is. S hogy tulajdonképpen milyen munkákról is van szó?
– A végleges engedélyezési terv tartalmazza a tereprendezést, parkosítást, útépítést, a környékről a reklámtáblák fokozatos eltávolítását, dombépítést. Ez utóbbi egyébként három méter magas lesz és csiga alakú járda vezet majd a szobor tövéhez. A szobor három és fél méter magas, az István kezében lévő lándzsával együtt négy és fél méter. A hatalmas bronzszobor tehát a domb tövétől mintegy nyolc méter magas lesz. Bár a szobrot majd körbe lehet járni, az ünnepségek megtartása, a koszorúzás egy erre a célra kialakított téren lesz. A járda ugyanis – amely a szoborhoz is vezet – ketté válik. Ezen a sok-sok zölddel körülültetett téren 150–200 ember is elfér egy-egy alkalommal – tájékoztat a részletekről Velkey Péter és hozzáteszi: – Nagy méretű fákat is szeretnénk idetelepíteni, virágágyásokat, padokat. Ez a helyszín mindenképpen több funkciót is ellát majd a város életében. Jövőre tervezik a szobor megvilágítását is. 
A Seres János–Szórády Zsigmond alkotópáros eddig 2 tonna gipszet használt fel munkája során. Ebből is érzékelhető, mekkora méretű szoborról van szó. Az egyházalapításnak a megjelenítése, ahogy az ország fölé emeli Szent István a palástját. A palást belső oldala pedig templombelsőnek a stilizálása – mondja Velkey Péter. – És még valami ok: az István-szobor senkinek – sem a városnak, sem pedig a településrésznek – nem fordít hátat. Bármilyen irányból jön az utazó szembe találkozik vele...

V. Zs. 

vissza az elejére


Kezdő oldal

ZalaEgerszeG

Zala Média online