Az alapvető célokban egyetértenek

A Híd Napja

„Lakhatásért” közalapítvány

Eredményes nyomozás

A siker mindig közös

Meghívó


Félidős beszélgetések

AZ ALAPVETŐ CÉLOKBAN EGYETÉRTENEK

  Félidős beszélgetésünk során eddig dr. Koczka Csaba, dr. Gyimesi Endre és Tombi Lajos mondta el véleményét az önkormányzat munkájáról és a városfejlesztési feladatok időarányos végrehajtásáról. Az alábbiakban Herbert Ferenc, a közgyűlés szocialista frakciójának vezetője összegzi az első két év munkájának tapasztalatait. Beszélgetésünk elején utalt arra, hogy bár az 1998-as választások során az MSZP Zalaegerszegen is hozta a megfelelő eredményt, a választók egyharmada támogatta a pártot, sajnos a listaállítással kapcsolatos adminisztrációs hiba miatt a 7 helyett csak 4 mandátum jutott nekik. 

– Ennek ellenére, most a félidős értékelés során elmondhatom, hogy a frakciónk szakmai hozzáértése, aktivitása, a város közéletében való szerepvállalása megfelelően képviseli a szocialista pártot – teszi hozzá. 
– Meglehetősen sok kritikával illették az elmúlt két évben az önkormányzat munkáját. Ezek szerint gyenge érdemjegyet írnának a bizonyítványba?
– Nem lenne helyes, ha osztályoznék, hiszen nem lehet egy számmal kifejezni az első két évet. Ha pedig a szívem szerint mondanék egy számot, megint megkapnám, hogy „savanyú a szőlő”. Bonyolultabb és szerteágazóbb megítélésről van szó, és sajnos többségében nem pozitív a véleményünk. Már az önkormányzat felállásakor tapasztaltuk, hogy ideológiai görcsök jelentek meg, revansvágy munkálkodik, az országosan is tapasztalható jelenség a zalaegerszegi testületben is érezteti hatását. Mivel bizonyítom ezt? A több ciklus során felállított írott és íratlan szabályok, együttműködési elvek kerültek felrúgásra. A politikai közélet nem fejlődött az elmúlt időszakban. Még mindig szobordöntögetéssel foglalkoznak, gondolok a tanácsköztársasági emlékműre. Protekcionizmus tapasztalható a többségi irányításban. Sajnálatosnak tartjuk azokat a konszenzuskeresés nélküli, erőből átvitt döntéseket, mint például az SZMSZ-módosítás, a közgyűlés három hétről öt hétre történő átállása. Politikától függnek a civil szervezetek, a sporttámogatások. Kevesebb szóláslehetősége van azoknak, akik tisztességesen, lelkiismeretesen felhívják a testület figyelmét bizonyos szempontokra, melyekre nem biztos, hogy az előterjesztő figyelme kiterjedt. Észrevételeinket politikai alapon utasítják el. 
– Számos beruházás, fejlesztés folyik a városban és a környéken. Zalaegerszeg elismertsége azért valamelyest nőtt. Vagy önök szerint mégsem?
– Mindig elmondtuk, hogy a pártok városfejlesztési programjában lényeges eltérés nincsen. Mi is ezért dolgoztunk az elmúlt években és fogunk a jövőben is. Nekünk a konkrét megvalósítással, az eszközök alkalmazásával vannak fenntartásaink, Nem az alapvető célokban. Büszkék vagyunk arra, hogy azokban a fejlesztésekben, amelyek ma folynak Zalaegerszegen és környékén, a mi munkánk is benne van. Ritkán hangzik el, hogy amikor az előző testület átadta a stafétabotot, a városnak 2,6 milliárd forintnyi pénzeszköz állt rendelkezésére, ez egyébként jócskán fogyóban van. De kritikusan ma már úgy gondoljuk, nem biztos, hogy csak „gyűjtögetni” kellett volna az előző ciklusban, bizonyos munkákat el lehetett volna indítani... Azért, hogy a szlovén–magyar vasútvonal Zalaegerszeg felé tartson, a zalai szocialista politikusok is sokat tettek. A vasutat a Horn-kormány ideje alatt a megye és a város akkori politikai tényezői járták ki teljes egyetértéssel. A 74-es elkerülő útra a döntés szintén abban az időben született. 
A szocialista frakciónak mindig az volt a véleménye, hogy szükség van a termálfürdőre – folytatja Herbert Ferenc. – Azzal viszont nem értünk egyet, hogy presztízsberuházás lett a termálból.
– Mit ért ezalatt?
– Szándékosan minden korábbi koncepciót átlépve, egy új került megfogalmazásra, ami alapvetően még nem lenne baj, ha ez egy sajátos helykiválasztással, megfelelő határidő-vállalással történik. A megvalósítás során nem a józan megfontolás volt az uralkodó. Nem beszélve arról, hogy összességében mintegy 100 millióval került többe, mint amennyibe kerülhetett volna. A szocialista frakció nem értett egyet az új kút fúrásával sem. Ki kell mondani azt is, hogy a meleg vizes fürdő jelleget nem tudták biztosítani. Nem gondoskodtak a gyerekekről, a mozgássérültekről, az árnyékról. Természetesen mindezek ellenére egyetértünk a termálberuházás továbbfolytatásával, de csak ésszerűen és takarékos gazdálkodással. Nem értettünk egyet a Városfejlesztési Rt. létrehozásával sem. Nincsen semmiféle haszna ebből a városnak, csupán el kell tartani egy szervezetet. 
– Mi az, amivel egyetértenek?
– Pozitívan értékeljük a pályázatokat, az azokon nyert forintokat, ezt a jövőben is folytatni kell. Legyenek mindig előkészített projektek, melyekkel azonnal pályázhat a város. Nagyon fontos a külső forrás bevonása. 
– Milyennek látja a város és a megye kapcsolatát?
– Mesterségesen felfújtnak. A probléma abból adódik, hogy Zalaegerszeg vezetői – polgármester, alpolgármester – ellenzéki képviselők a megyei közgyűlésben. Nem tudom felfogni, miért kell versenyhelyzetté egyszerűsíteni ezt a kapcsolatot, amikor alapvetően eltérnek az önkormányzatok céljai, ugyanakkor mégis egymásra utaltak. Utalhatnék jó pár közös beruházásra, ami eredményeket hozott mindkét félnek. 
– Mint az MSZP városi elnöke, mennyit foglalkozik az utánpótlás kérdésével? Új, fiatal arcok megjelennek-e a közeljövőben a szocialisták háza táján?
– Ez egy izgalmas kérdés. Ugyanis „nem hatalmi helyzetben” nagyobb a mozgalmi vonzóereje a pártnak. Nincs is olyan városi gyűlésünk mostanában, hogy ne döntenénk tagfelvételről. Sok a fiatal, huszonéves, de természetesen az ő megjelenésük a közéletben nem olyan egyszerű. A következő választásoknál már bizonyára megjelennek, ha nem is az első, de második vonalban. Önkormányzati vagy bizottsági tagokként részt vehetnek majd a munkában.    

– vadas –

vissza az elejére


A HÍD NAPJA

2000. szeptember 16-án, szombaton kerül megrendezésre a Híd Napja Andráshidán. Az egésznapos fesztivál alkalmából mintegy 20 program várja az érdeklődőket. Mint Kugler László, a városrész önkormányzati képviselője sorolta, lesz kamionhúzás, amikoris kiderül, ki a legerősebb ember a környéken. Aztán tűzoltóbemutató, gyermekrajzverseny, Szamóca Színház kicsiknek, népi kismesterségek bemutatója, családi váltóverseny... A program összeállításánál figyeltek arra, hogy minden korosztály találjon neki való kikapcsolódást, szórakozást. 
Este az Öveges ÁMK-ban kerül megrendezésre a BÁL, melynek vendége Aradszky László lesz. A belépőjegy (vacsorával) ára: 1.800 forint. Jegyek az andráshidai ÁMK-ban kaphatók.
A rendezőség mindenkit szeretettel vár a városrész egész napos bulijára.

vissza az elejére


"LAKHATÁSÉRT" KÖZALAPÍTVÁNY

Az egerszegi közgyűlés az idén döntött arról, hogy 4 millió forint induló vagyonnal közalapítványt hoz létre a lakhatással kapcsolatos kiadásokból önhibájukon kívül hátralékkal rendelkezők támogatására. A közalapítvány célja, hogy segítse azokat, akik nehéz szociális helyzetbe kerültek, a közüzemi díjaikat nem, vagy csak nagy nehézségek árán képesek fizetni és emiatt létfenntartásuk, lakhatásuk veszélybe került. 
A közalapítvány alapító okiratát a közgyűlés hagyja jóvá következő ülésén. A kuratórium elnökének Horváthné Szabó Annát javasolják, míg tagoknak: Iványi Ildikót, Bogdán Jánost, Stefán Zoltánt. 
A közalapítvány nyílt, pénzbeli, természetbeni adományokkal bárki csatlakozhat, ha egyetért az okiratban megfogalmazottakkal. 

vissza az elejére


Rablás Egerszegen és Szombathelyen

EREDMÉNYES NYOMOZÁS

Általánosságban elmondható, hogy Zalaegerszeg közbiztonsági, bűnügyi helyzete az országos viszonylathoz képest sokkal nyugodtabb, csendesebb. A legfrissebb statisztikai adatok szerint az év első nyolc hónapjában 14 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el az elmúlt évhez viszonyítva. A felderítési mutató 47,7 százalék, ami az országos átlagot jelentős mértékben meghaladja, a nyomozási eredményesség magasabb, mintegy 53 százalék. A vagyon elleni bűncselekmények száma, – amit az idei évben fokozottabb odafigyeléssel kezeltek – 21 százalékkal alacsonyabb ez előző évhez képest. A város és környékének bűnügyi helyzetéről sajtótájékoztató keretében kaptunk információt. Zalaegerszeg körzetében éves szinten 20–25 rablás történik, a fegyveres rablás nagyon ritka. 
A 2000. augusztus 23-án, a késő esti órákban a Zrínyi úti Zsuzsi ABC-ben elkövetett rablásról Gelencsér Péter rendőr őrnagy, a bűnügyi osztályvezető helyettese szólt. Mint elmondta, sikerült elfogni, illetve őrizetbe venni a tettest. Az elkövető, N. Krisztián 20 éves zalaegerszegi lakos. Büntetlen előéletű, rendezett családi körülmények között él, a szombathelyi tanárképző főiskola hallgatója. Kihallgatása során elmondta, hogy Budapesten baráti társaságban szórakozott, melynek során hatalmas költségekbe verte magát. A tartozását ki kellett egyenlítenie, és úgy gondolta, hogy ennek érdekében rablást követ el. Tudta, hogy Zalaegerszegen két éjjel-nappal nyitva tartó bolt van. A Zsuzsi ABC-t választotta, nem igazán tudja, miért. A bűncselekmény elkövetésekor, augusztus 23-án 22 órakor a lakásáról indult el. Egy hátizsákba beletette a napszemüvegét, a baseball sapkáját, lila-fehér csíkos pólót, valamint a fegyvert a hordszíjjal együtt. Elindult a városba csavarogni, majd a Bartók Béla utca felől megközelítette a Szent László Utcai Óvodát. Az óvodába bemászott, ott átöltözött, és elindult az ABC-hez. Pár percet várnia kellett, mert a boltban voltak vásárlók. Belépett, elővette a fegyverét, és felszólította az eladót a pénz átadására. A bevételt, körülbelül 112 ezer forintot megkapta. Innét visszament az óvodához, átöltözött, és a lakására távozott. A fegyver, amivel a bűncselekményt elkövette, egy 4 milliméteres, „Keserű” típusú hangriasztó fegyver, amit elmondása szerint a nyáron a Balatonon vásárolt egy ismeretlen személytől, ahol a gyanúsított vízi mentőként dolgozott. A kihallgatások során volt egy koronatanú, aki a bűncselekmény elkövetéséről tudott. Később az a furcsa helyzet állt elő, hogy a koronatanúként szereplő P. György, – szintén 20 éves zalaegerszegi lakos, – a későbbiekben gyanúsítottá vált a 2000. július 28-án Szombathelyen, szintén éjjel-nappal nyitva tartó bolt ellen elkövetett rablásban. Ezt a rablást közösen követték el N. Krisztiánnal. Kölcsön autóval mentek le Szombathelyre, és az ABC-től nem messze leálltak. P. György, a gépkocsi vezetője az autóban maradt. N. Krisztián öltözékével már itt is készült a rablásra. Az eset forgatókönyve hasonlóan zajlott a zalaegerszegihez. Ezzel a rablással N. Krisztián állítólagosan a görögországi nyaralását szerette volna finanszírozni, amit be is fizetett az egyik utazási irodánál. N. Krisztián arcát rögzítette a szombathelyi boltban elhelyezett ipari kamera, amit azután a tanúkihallgatások során bemutattak P. Györgynek, aki felismerte barátját. Szombathelyről 180 ezer forintot vittek el. Jelen pillanatban N. Krisztián előzetes letartóztatásban van. Mindketten beismerő vallomást tettek, így P. György őrizetétől eltekintett a rendőrség.              

Sz. G.

vissza az elejére


Jubileumi ünnepség a Fextronicsnál

A SIKER MINDIG KÖZÖS

  Tavaly ünnepelte ötéves fennállását a Flextronics International Kft., akkor először köszöntötték azokat a munkatársakat, akik a kezdetek óta a vállalatnál dolgoznak. A közelmúltban újabb 200 dolgozónak adtak jubileumi ünnepséget a helyi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

Az öt éve itt munkálkodóknak oklevelet és ajándéktárgyat nyújtottak át a vezetők. Jurisics János, a Flextronics Zala „A” gyárigazgatója, valamint Szentes Péter, a Zala „B” igazgatója szólt a kezdetekről és a távolabbi tervekről. Mint mondták, mindenképpen örülnek, hogy a gyáralapítás óta szinte ugyanazzal a fiatal törzsgárdával dolgozhatnak együtt. Bíznak abban, hogy az ő szakértelmükkel és munkájukkal további piacokat tudnak szerezni. A munkatársak átlagéletkora 25 év körül van, jelentősebb állományváltozás inkább augusztus és szeptember környékén észlelhető.
Ennek az a magyarázata, hogy a dolgozók fele továbbtanul, aminek csak örül a gyár vezetése, hiszen közülük sokan térnek vissza a vállalathoz. A jelképes ajándékokkal, a kulturális műsorral és az állófogadással az volt a céljuk, hogy erősítsék a munkatársakban az együvé tartozást. Erre azért is szükség van, mivel a gyár további fejlesztéseket tervez, a bővülő termékskála és vevőkör a létszámban is növekedést eredményez majd. Az „A” épületben jelenleg 2300, míg a „B”-ben 1600 ember dolgozik, a tervek szerint főleg az utóbbiban szeretnének létszámot fejleszteni a vezetők.

vissza az elejére


MEGHÍVÓ

2000. szeptember 6-án 17 órától 
Zalaegerszegena Kamarák Házában 
Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.a Sapard-programmal összefüggő
vállalkozói fórum lesz.

A fórumra elsősorban a mezőgazdaságbanerdőgazdálkodásban, élelmiszeriparban érdekeltvállalkozókat várjuk.
A fórum célja, hogy megvitassuk a Sapard helyzetfeltárás megállapításait és meghatározzuk az ebből fakadó célokat.

„Zala kapujában”

A térségi Sapard-program Vaspör, Ozmánbük, Hagyárosbörönd, Zalaszentgyörgy, Bagod, Zalaboldogfa, Boncodfölde, Teskánd, Zalaegerszeg, Nemeshetés, Kisbucsa települései közös akaratából az Észak-zalai Területfejlesztési Önkormányzati Társulás (Zalaegerszeg, Kossuth u. 17–19. Telefon: 92/502-178) koordinálásával készül.

vissza az elejére


Kezdő oldal

ZalaEgerszeG

Zala Média online