Összekötő út épül

Bíznak a szobor felállításában


Belvárosi tavasz


Nem kell megkerülni a várost

Összekötő út épül

 

Régi vágya válik valóra a Kertvárosban, Jánka-hegyen, valamint az Alsóerdei út környékén élőknek. Hamarosan elkészül az a vízelvezető vápa, amely összekötő útként is szolgál majd az Alsóerdei, valamint a Zrínyi út között. 

Májustól már használhatják...– Ha a Zrínyi útra szeretnének menni a város ezen részén lakók, bizony meg kell kerülniük a fél várost. Hosszú időt vesz igénybe, míg elérnek munkahelyükre. Most adódott a lehetőség, hogy a Jánka-hegyi úton keresztül is megtehetnék az utat.
A felmerült igényre reagált az önkormányzatunk. Két évvel ezelőtt bejártuk a területet, tanulmányterveket készítettünk, melyek körülbelül 180 millió forintos költségre becsülték egy autóbusz-forgalomra alkalmas, szélessávú, hétméteres út kiépítését – tájékoztat Tombi Lajos, Zalaegerszeg alpolgármestere. – Egy ekkora beruházást természetesen rangsorolni kellett, és az első helyre a 74-es, valamint a 76-os utak elkerülő szakaszának megépítése került. Néhány évre el kellett tehát napolnunk az Alsóerdei, valamint a Zrínyi utat összekötő szakasz kialakítását.
A lakók részéről az igény azonban továbbra is megmaradt. Éppen ezért megpróbáltunk egy másik utat választani. Elsősorban a személygépkocsis közlekedést szerettük volna biztosítani, lehetőleg ideiglenesen. Az elkerülő utak elkészültét követően ugyanis lehetőség nyílna erre a beruházásra is.
– Milyen megoldás kínálkozott?
– Az új lehetőséget a búslakpusztai hulladékdepónia építése adta, melynek kivitelezésekor óriási mennyiségű felesleges földtömeg keletkezett. A földet 15 kilométeren belül kellett elhelyezni. Az Aranyoslapi forrás környékén adva volt három nagy vízmosás, melyben több ezer tonna hulladékot halmoztak fel a városlakók. Rendbe kellett tennie azt a területet, így a föld elhelyezéséül ezeket a vízmosásokat jelöltük ki. A földet szállító tehergépkocsik tönkretették a hegyre vezető utakat, melynek rendbetétele, valamint a vízelvezetés biztosítása szerepelt a kivitelezővel kötött szerződésben. Ez utóbbi célt szolgálja a két hegykapu között elkészült 680 méter hosszú vízelvezető vápa, amely közlekedésre is alkalmas. Hangsúlyozom, hogy nem út jött létre ily módon az Alsóerdei és a Zrínyi út között, ám a vápa útként is funkcionálhat.
– Mennyibe került a városnak a beruházás?
– A vízelvezető vápa kivitelezése jelenlegi készültségi fokáig nem került pénzébe az önkormányzatnak. Idei költségvetésünkben 8 millió forintot biztosítottunk az útként is funkcionáló szakasz két végének bekötésére. Gondolok a hegyi út és a hegykapu, valamint az Alsóerdei út és az Aranyoslapi forrás közötti szakaszok kiépítésére.
– Mikorra várható a beruházás befejezése?
– Várhatóan még ebben a hónapban befejeződnek a munkálatok, és májustól rendelkezésükre áll a városlakóknak ez a – hangsúlyozom – nem út, de személygépkocsival történő közlekedésre is alkalmas vízelvezető vápa.

F. M.

vissza az elejére


Húsvét után kezdődik a hajrá

Bíznak a szobor felállításában

 

Az Égerfa Városszépítő Alapítványnak – közgyűlési határozat értelmében – május 31-ig kell igazolnia, hogy Fischer György: „Szent István” című alkotásának felállítására a költségek, mintegy 6 millió forint, rendelkezésre állnak. Az idő sürget, s bár, mint dr. Tóth Józsefné, az alapítvány titkára lapunknak elmondta, gyűjtöttek már pénzt az elmúlt hónapokban is, az igazi hajrát húsvét utánra tervezik. 

– Szilárdan hisszük, hogy háromhetes intenzív munkával – jelenleg mintegy 15-en árulják a téglajegyeket – a szponzorok felkeresésével össze tudjuk gyűjteni a Fischer-szobor felállításához a pénzt. Pályáztunk a Millecentenáriumi Alapítványhoz is, melynek dr. Gyimesi Endre polgármester az elnöke és kértük, hogy 1 millió forinttal támogassanak bennünket. Bízunk ebben is.
Ezenkívül március közepén 12 alapító taggal létrehoztuk az Egerszegi Városszépítő Egyesületet – folytatja dr. Tóth Józsefné. – Komoly mecénási segítséget ígértek nekünk és nem csak a szobor felállításában. Egyesületünk célja a város természeti értékeinek védelme, szeretnénk környezetvédelmi oktatást, konferenciát szervezni. Úgy érezzük, hiányt pótolnánk egy szép kiadvánnyal, szeretnénk ez év utolsó negyedévében megjelentetni Egerszeg védett természeti értékeiről egy képeskönyvet.
Az egyesület jelenlegi munkájáról elmondta még: szintén húsvét után indul a tisztasági akciójuk is, ennek keretében a város parkjait, az Alsóerdő környékét szeretnék megtisztítani a szeméttől, és ehhez várják a diákok mellett a felnőttek segítségét. Szeretnék a családokkal együtt ünnepelni a madarak és fák napját is, ennek szervezése szintén a közeljövőben kezdődik. 

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online