Sport

A magyar férfi kosárlabda-válogatott pótselejtezőre kényszerül, és ott az első helyen kell végeznie, ha EB-selejtezőt akar játszani a folytatásban. A magyar férfi kosárlabda ismét a gödör aljára került. Lesz honnan kimászni, vagy talán ismét 20 évet kell várni arra, hogy Európa-bajnokság döntőjében szerepeljünk?

A történtek alapján érdekes elemezni a Flextronics ZTE–Kaposvár férfi negyeddöntőt. Az egerszegiek elbuktak, de nincs okuk a szégyenkezésre. Ha a két csapatot több szempontból összehasonlítjuk, mindenben a somogyiak bizonyultak jobbnak. Kezdjük az anyagiakkal; a kaposváriak költségvetése többszöröse az egerszegiekének. Játékoskeretük is minőségibb, több meghatározó tudású kosárlabdázóval rendelkeznek, mint a kék-fehérek. Több az idegenlégiós, és egy honosított kosárlabdázó játszik náluk. De miért szorongatta meg a ZTE ellenfelét? Mert a zalaiak igazi csapatként funkcionáltak. A nagyabb tudást lelkesedéssel, akarati tényezőkkel, igazi csapatmunkával ellensúlyozták. Érdekes volt megfigyelni, hogy a negyedik találkozó utolsó öt percében a vendégeknél a Simon, Nunnery, Halimics, Ivkovics és Filipovics ötös szerepelt. Könnyű megszámolni ebben a magyar játékost. Igaz, a ZTE-ben is szerepelt két légiós, akiknek sokat köszönhetnek a zalaiak, de a magyar játékosok is hozzátették a magukét a játékhoz (Kámán, Bodrogi, Mészáros, Csaplár Nagy E.).
A férfi kosárlabda visszaesésének az egyik oka tehát itt keresendő. Már hallom az ellentábort, hogy az Európai Unióba tartunk, és a korlátokat meg kell szüntetni. Kérdem, hol van az még? Egyébként is a magyar csapatokba nem a legjobb külföldiek érkeznek – azok tőlünk nyugatabbra keresik a kenyerüket –, mégis ők uralják a magyar bajnokságot. Példaként ott lebeghetne a labdarúgás példája a kosárlabdázók előtt. Ott játszottak elsőként hazánkban külföldiek. Az eredmény; a magyar válogatott lassan 15 éve nem jutott ki EB-re, VB-re. Már csak ezért is jobb lenne, ha csak két külföldi játszhatna, mivel akkor jobban megnéznék a csapatok, hogy kiket szerződtetnek. Nem a mennyiségre, hanem a minőségre helyeznék a hangsúlyt.
A visszaesés másik oka a játékvezetésben keresendő. Nem tudni miért, de a síp mesterei az összevásárolt, zsoldoscsapatokat (Atomerőmű, Kaposvár stb.) segítik, ami szintén nem használ a magyar férfi kosárlabdának. Így aztán a többi csapat szurkolói gyakran kiabálják: „szövetség csapata”. Nem ok nélkül. A ZTE–Kaposvár találkozó játékvezetéséből csak egy momentumot kiragadva; Ivkovics orrvérzésig dumálhatott, mutogathatott, nem kapott technikait, Bodrogi jóval kevesebbért igen. A játékvezetők egyéb – Zetét sújtó – ítéleteiről már ne is beszéljünk. Nem véletlenül mondta Nikola Lazics, az egerszegiek edzője, hogy a játékvezetők a négy mérkőzés során nem biztosítottak egyenlő feltételeket csapata számára. Pedig ő csak ennyit kért, nem többet.
A férfi kosárlabda mélyrepülésének harmadik oka az utánpótlás-nevelésben keresendő. Akár a többi csapatsportágban, a kosárlabdában is erről csak hangzatos szólamokat lehet hallani. Azt még megértem, hogy a zsoldoscsapatok nem nevelnek. De a többiek? Egy tényezőt kiragadva a sok közül: fiatal, nemzetközi szinten is bevethető center az évek során nem nevelődött ki a magyar mezőnyben. Czigler, Gulyás, Sitku helye betonbiztos a magyar válogatottban. A nevelés terén a ZTE sem dicsekedhet. A jelenlegi állapotok szerint pedig az egerszegiek egyhamar biztosan nem tartoznak majd a zsoldoscsapatok közé. Ennek több oka is van: az önkormányzati támogatás sok első osztályú csapat között oszlik meg. Tőkeerős szponzor – amely egy szezonra legalább 50–60 millió forintot áldozna a csapatra – nincs a láthatáron. Szóval maradna a nevelés.
A ZTE kiesett, a folytatásban az 5–8. helyért játszhat. Tudjuk, ezek a helyosztók nem nagyon hozzák lázba a közönséget. A szurkolók többsége ilyenkor már előretekint. Mi lesz jövőre? Együtt marad-e a csapat, vagy újból kezdhet mindent elölről Nikola Lazics? Sikerül-e megerősíteni a csapatot? A szövetség észreveszi-e, hogy haldoklik a férfi szakág? Javul-e a ZTE megítélése a játékvezetők körében? Erre a következő szezon adja meg a választ. Addig is egerszegi és országos szinten is akad bőven tennivaló.

Hajdanán a lőterek az MHSZ kezelésében voltak, a rendszerváltozást követően, a privatizáció során a felszereléseit, mint mondják széthordták, több lőtér az enyészet martaléka lett. A Zalaegerszegen lévő Ebergényi úti objektum valamilyen csoda folytán megmaradt, előbb a Kincstári Vagyonkezelő tulajdonába került, később a városé lett. Manapság a Városi Sportlövők Szövetsége üzemelteti. A szakemberek szerint a lőtér állapota, fekvése alapján egy felújítást követően, a térség egyik legszebb, legjobb lőterévé válhatna.

– A lőtéri adottságunk szinte egyedülálló az országban – állította Nagy György, a Zalaegerszegi Városi Sportlövők Szövetségének titkára. – Negyven lőállásos lőtér egy vagy kettő, működőképes pedig nagyon kevés van az országban. A sors olyan lehetőséget adott a kezünkbe, amellyel bűn lenne nem élni. Ezen a lőtéren a sportlövészet valamennyi ágát lehet művelni. Jelenleg a légpuska, léppisztoly szakág működik. A gyorstüzelő pisztolyt rövidesen beindítjuk. A futócélhoz is megvan a lőterünk, de jelenleg nekünk kell fenntartanunk, ezért ezt a területet kiadtuk egy fakereskedőnek. A lőtér tehát adott, az újraindítás főleg anyagiak kérdése. Sajnos, még a parkolónkat is ki kellett adnunk, csak így tudjuk működtetni az objektumot. Az önkormányzat azzal a feltétellel adta át a szövetségnek üzemeltetésre a lőteret, ha a fenntartásra nem kérünk pénzt. Az üzemelést viszont csak bérbeadásokkal tudjuk megoldani.
– Az Ebergényi úti lőtér a rendszerváltozás viharában viszonylag jó állapotban megmaradt...
– Az információi pontosak. Nagy harc árán sikerült megőriznünk a lőteret. A városban mintegy két éve indult igazán lendületes fejlődésnek a lövészet, addig ugyanis nagyon bizonytalan volt a lőterek sorsa. Amikor a tulajdonviszonyok lerendeződtek, akkor lehetett igazán eseményeket szervezni. Sikerült egy tettre kész vezetést létrehoznunk, s egyre többen választják a lövészetet. Rendszeresen mintegy 50-en hódolnak ennek a szép sportágnak, de a versenyek többségén százan is indulnak. Létszám és eredményesség tekintetében országos viszonylatban is jól állunk.
– Az Ebergényi úti lőtér pár milliós ráfordítással, akár a térség nemzetközi lőterévé is válhatna.
– Az egerszegi lőtér remek adottságát előbb felismerte külföld, mint mi. A szlovének, a horvátok már ajánlatot tettek, hogy hármas összefogással PHARE-pályázaton próbáljunk pénz nyerni lőtéri berendezésekre. Tárgyalások már voltak mindként országban, és folyamatosan tartanak is. Azon gondolkodunk, hogy együtt vagy az országok külön pályázzanak. A szlovének számításai szerint, mintegy 250–300 ezer márkára pályázhatnánk, ez eloszlana a három ország között. Az idei év végére már biztosan tisztul a kép. Szerencsénkre Zalaegerszeg önkormányzata és az országos szövetség támogatja elképzeléseinket. Fel kell mutatunk az anyagiak terén önrészt is, ebben kérünk segítséget a várostól és a szponzoroktól.
– Az ISM-et nem érdekli a dolog?
– A sportminisztériumig még nem jutottunk el, de az országos szövetség vezetése igyekszik felvenni a kapcsolatot az ISM-mel. Ha a tervek megvalósulnának a horvátok, a szlovének olyan – sőt már az osztrákok is érdeklődnek – berendezéseket szeretnének idetelepíteni, ami az országban nincsen. Szomszédaink – többek között – elektronikus lőlappal szerelnék fel az objektumot. Ha ez megvalósulna, akkor világszínvonalú versenyeket lehetne rendezni az Ebergényi úti lőtéren. Ettől azonban még messze vagyunk. Jelenleg hétköznapi gondokkal küzdünk, a szennyvíz nem folyik el a lőtérről, leszakadt egy golyófogónk. Szerencsére az önkormányzattól segítséget kaptunk a problémák megoldására. Napi gondjaink mindig vannak, de nem esünk kétségbe, dolgozunk. Remélem, a munkánknak lesz eredménye. Addig is igyekszünk tartalommal megtölteni a munkánkat. Nemcsak helyi, hanem területi versenyeket is szervezünk.
– Kiket érdekel manapság a lövészet Egerszegen?
– Felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Ez év szeptemberétől szeretnénk az iskolák felé is nyitni. Mert az utánpótlást csak így tudnánk biztosítani. Helyi és országos szinten figyelve az eredményeket, csak a régi versenyzők vannak, akik az MHSZ idejében kezdték a lövészetet. Az iskolákban szeretnénk az ügynek megnyerni a testnevelőket. Panácz Antal tanár úr mondta, hogy a fegyverek rendelkezésre állnak, csak egy személy kellene, aki foglalkozna a sportággal. Kezdetben iskolákban nem, hanem inkább a lőtéren lenne egy szakkör. Később, ahogy anyagilag izmosodnánk, az iskolákban is alakulhatnának szakkörök, s ekkor tudnánk már tiszteletdíjat is fizetni a vezetőknek. Terveink vannak, jelenleg leginkább a pénz hiányzik, ennek ellenére bizakodom, hogy tényleg egy térségi – akár nemzetközi – bázis alakulhat ki majd az Ebergényi úti lőtéren.

Április végén a felnőttek részére súlyemelő Európa-bajnokságot rendeznek Trencsényben. A magyar szövetség kijelölte a kontinensviadalra utazó csapatot. Az együttesnek tagja ifj. Tancsics László, a ZTE SK emelője, aki a felmérőversenyek során magabiztosan teljesítette a kiküldetési szintet, sőt azt 10 kilóval túlszárnyalta.

– Hosszú sérülés után lendült formába, ez egyben elégtétel is az ön számára?
– Tulajdonképpen az, de tavaly már a magyar bajnokságon is 245 kilót emeltem. Azért annyira nem voltam „lerongyolódva” 2000-ben sem.
– No, nem is erről van szó, hanem arról, hogy hosszú idő után tér vissza a nemzetközi porondra...
– Ez azért van, mert a tavalyi év az olimpia miatt teljesen kiesett. Az Európa-bajnokságot pedig a tüdőgyulladásom miatt kellett kihagynom. Ezek után sikerült kiharcolnom az EB-szereplést, ami mindenképpen örvendetes számomra.
– Minek köszönhető, hogy remek formába lendült és magabiztosan teljesítette a kiküldetési szintet?
– Nincs rá különösebb magyarázatom. Sokat dolgoztam, mellette készülök az államvizsgára a Testnevelési Egyetemen. Úgy látszik, a tanulás és az edzések jól kiegészítették egymást.
– Voltak központi edzőtáborok, vagy hazai környezetben sikerült ilyen remekül felkészülnie?
– Nem volt pénz a központi edzőtáborra. Az országos szövetség vezetésében is komoly viták folytak. Kérdéses volt az is, hogy ki lesz a következő négy évre az elnök. Március végén volt a közgyűlés, így mindenki hazai környezetben készült az EB-re.
– A férfiak közül ketten teljesítették magabiztosan a kiküldetési szintet. Ennek ellenére – mivel északi szomszédainknál van a verseny –, teljes csapattal, plusz egy fővel képviselteti magát a magyar együttes. Milyen eredménnyel lenne elégedett Trencsényben?
– Már januárban eldöntötte a szövetség vezetése, hogy azért visznek ki teljes csapatot, mert Szlovákia közel van. Legyen tehát lehetőségük a magyar emelőknek nemzetközi szinten bizonyítaniuk. Nekem 56 kilóban 237,5 kilót kellett teljesítenem, ennyi volt a szint. Ezt mintegy tíz kilóval túlszárnyaltam, összetettben 247 kilót emeltem. Öt jó fogásom volt a hatból. Az egyik szakításnál a kezemről leszakadt a bőr. Úgy vélem, még maradt annyi, hogy az EB-n 255 kilót teljesítsek, ami terveim szerint a 6–8. hely megszerzésére lenne elegendő.
– Kik lesznek az ellenfelei?
– Olimpia utáni évben nehéz megmondani. Van amikor hatalmas mezőny gyűlik össze, de már az ellenkezője is előfordult. Csak sejtéseim vannak, hogy kik lesznek ott Szlovákiában.
– Tegyük fel, az Eb-n jól szerepel Tancsics László, akkor esélye van a VB- szereplésre?
– Nem hiszem, hogy utazok a VB-re, mert a szövetség vezetése úgy döntött, a nagy költségek miatt oda csak az éremesélyes sportolókat utaztatja. Előre kiről lehet elmondani, hogy éremesélyes? Nem tudom. Régebben Thaiföldre – hasonló okok miatt – nem vittek ki minket fiatalokat. Később kiderült az eredményeink alapján, hogy jól szerepelhettünk volna. Egyelőre nem tudok mit mondani a VB-t illetően.
– Már említette, hogy készül az államvizsgára?
– Június első hétvégéjén Alpok–Adria Kupa van, ezt követően kell államvizsgáznom.
– Akkor azután már úgy hívhatjuk, hogy Tancsics László szakedző?
– Remélem.