Fidesz: Vonzó lesz a diákhitel

MSZP: Az uszoda fejlesztéséért

SZDSZ: Változatlan a stratégia

A képviselőnél nem tiltakoztak

Versmondó verseny 

2000 köbméter szemét gyűlt össze


Sajtótájékoztatók

Fidesz: Vonzó lesz a diákhitel

A diákhitel megvalósítása régi vágya a Fidesznek és a Fidelitasnak. Ez utóbbi szervezet már 1999 elején kezdeményezte a hitelrendszer kidolgozását, a szakmai munka az Oktatási Minisztériumban meg is kezdődött – fogalmazott az elmúlt héten tartott sajtótájékoztatón Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese, aki Szalai Annamária országgyűlési képviselő és Csomor Júlia, a Fidelitas városi elnökének társaságában szólt a diákhitel jelentőségéről. Mint fogalmazott, olyan diákhitel-rendszert szeretnének kialakítani, amely minden egyetemista és főiskolás számára elérhető. 2001 szeptemberében indul a regisztráció, és a tervek szerint októbertől fel is vehető a hitel, amely évi 210 ezer forint, és ami 10 hónapon keresztül havi 21 ezer forintot jelent. A pénz addig vehető fel, amíg valaki egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat folytat és hallgatói jogviszonya van, független attól, nappali, esti, vagy levelező képzésben részesül. Minden magyar állampolgár megkaphatja, aki 35 év alatti. A hitelrendszer részleteit még nem véglegesítették, de mint a politikus elmondta, a hitel törlesztését akkor kell elkezdeni, amikor az illető fiatal megszerzi az első olyan munkahelyét, ahol adó- és TB-köteles jövedelme van. A törlesztés jövedelemarányos, a törlesztés összege nem lehet 6 százaléknál magasabb. Nincs törlesztési kötelezettség, ha valaki gyesen van, vagy katonai szolgálatot tölt (ide sorolható a polgári szolgálatos is), esetleg munkanélkülivé válik. Kérdésre válaszolva Rogán Antal elmondta: az adós halála esetén a hozzátartozóknak nem kell a kölcsönt visszafizetni. Csomor Júlia az érdekeltek, az érettségi előtt álló, továbbtanulni szándékozó fiatalok véleményét tolmácsolta. Mint elmondta, a fiatalok általában tájékozatlanok a diákhitel lehetőségeivel kapcsolatban, illetve téves információkat kaptak. Attól félnek, mi lesz, ha nem kapnak munkát, hogyan törlesztik a részletet. Tartanak attól, hogy adóssággal kezdjék a tanulás utáni életüket. Akik viszont utánanéztek a hitelrendszernek, azok tudják, hogy a félelmük alaptalan. Kiszámították: egy átlagos nettó kezdő kereset mellett havonta 2 ezer 400 forint törlesztést kell fizetni.
A sajtótájékoztatón Rogán Antal szólt még a Munka törvénykönyvének módosításáról, az MSZP népszavazás-kezdeményezéséről. Hangsúlyozta: „Az MSZP és annak házi szakszervezete, az MSZOSZ megtéveszti az embereket. Állításukkal ellentétben a módosítás nem növeli, hanem csökkenti a munkavállalók kiszolgáltatottságát a munkáltatóval szemben. A törvényes munkaidő továbbra is heti 40 óra, és minden munkavállalónak heti 2 pihenőnap jár, az egyiknek vasárnapra kell esnie. Az elrendelhető heti munkaidő pedig 72 óráról 48 órára csökken. Minden, az általánostól eltérő munkaidő-beosztás csak a szakszervezetek jóváhagyásával történhet.” A Fidesz politikusa szerint a szakszervezeteknek valóban érdekképviseletet kellene ellátniuk politizálás helyett. 

vissza az elejére


MSZP: Az uszoda fejlesztéséért

Pártoljuk és egyetértünk a zalaegerszegi termálfürdő fejlesztésével és különösen jónak tartjuk, hogy megtörténnek bizonyos kiigazítások, melyek a kihasználtságot segítik – fogalmazott Herbert Ferenc, a közgyűlés szocialista frakciójának vezetője. A sajtótájékoztatón arról esett szó, hogy a város már az idén is 81 millió forintot költ saját forrásból gyermekmedencére, ezért bíznak abban, sikerült állami és egyéb külföldi, illetve magántőkét bevonni a termálfürdő beruházása során. Ugyanis tehermentesíteni kellene a városi költségvetést. Kiss Ferenc arról szólt, hogy „mostohagyerek” lett mindemellett a városi strandfürdő, pedig fontos lenne a várost kiszolgáló strand felújítása is. Az uszodát bővíteni kellene, az 50 méteres külső medence felújításra szorul, enélkül jövőre már nem működtethető. Az MSZP frakciójának az a véleménye, hogy a városi strand bővítésére is jusson pénz, vagyis „ne csak lubickoljunk, ússzunk is”. Javasolják egy gyerektanmedence megépítését, ehhez az épület adottságai megfelelők. Kiss Ferenc elmondta még, az elmúlt évben beadott ISM pályázatoknál nem volt eléggé határozott lobbitevékenység.

* * *
Ugyancsak sajtótájékoztatón szólt az MSZP városi szervezete május elseje üzenetéről. Herbert Ferenc elmondta, felelevenítik a hagyományokat, hiszen az elmúlt tíz esztendőben megfeledkeztek arról, hogy május első napja olyan politikai ünnep, amikor a munkavállalók hívják fel a figyelmet a munkavégzés társadalmi szerződésben rögzített feltételeinek betartására. Kárászné dr. Rácz Lídia és Szabó Katalin alelnökök hangsúlyozták: május elseje üzenete újból aktuális, mivel az Orbán kormány az érdemi társadalmi párbeszédet megszüntette. A szocialisták azt szeretnék, hogy erős munkavállalói érdekképviseleti szervek védjék minimum ágazati szinten a bérből és fizetésből élők érdekeit. Úgy vélik, ma sokan megfélemlítve, jogaik védelme nélkül élnek, ezen pedig mindenképpen változtatni szükséges. 

vissza az elejére


SZDSZ: Változatlan a stratégia

Nem történik stratégiaváltás az SZDSZ politikájában – jelentette be a párt egerszegi sajtótájékoztatóján Bőhm András, a párt országos ügyvivője. A váltást semmi nem indokolja, az SZDSZ nem vesz részt a közéleti háborúban. A Szabad Demokraták Szövetsége szeretné megakadályozni, hogy kétpártrendszer alakuljon ki Magyarországon, mert úgy látják, ezt az emberek sem szeretnék. Számukra a legfontosabb az EU csatlakozás, mivel, ha ez megvalósul, Európában mindenhová hazamegyünk. Választási programjukban nagy hangsúlyt fektetnek az önkormányzatok segítésére, az egészségügy átalakítására, és fellépnek az állami korrupció ellen is. Mindenáron el szeretnék érni a sorkatonai szolgálat megszüntetését. A Fidesszel kizárják a választási együttműködést, mert a kormányzó párt – állításuk szerint – az EU-csatlakozást ellenző MIÉP-pel is kokettál. De még egyszer nem kötnének szerződést az abszolút többséget nyert MSZP-vel sem.
Aktuálpolitikai kérdésekről szólva Bőhm András megjegyezte: az MSZP-n belül folyik a harc a miniszterelnöki posztért. A három jelölt esélyei egyformák. A FKGP-ben folyó botrányról megállapította, hogy a Torgyán József hatalma meggyengült, nem mondja fel a koalíciót, sőt, nem tudja átvenni a párt irányítását sem. Saját pártjáról szólva megemlítette, hogy ellentétekről beszélnek, de ezt inkább a sajtó gerjeszti, az ügyvivő szerint az SZDSZ egységes.
Helyi kérdésekről szólva Pöltl Tibor, az SZDSZ városi elnöke elmondta, hogy már készülnek a választásokra a megyében, folyik a jelöltállítás. A megye mind az öt választókerületében önálló jelöltet indítanak.

vissza az elejére


Pesti Barnabás helyett Mészáros Lázár utca

A képviselőnél nem tiltakoztak

 

Levelet kapott az elmúlt héten szerkesztőségünk „Pesti Barnabás utca lakói” aláírással, de igazából név nélkül. Az írás arról szólt, hogy képviselőjük, Kauzli József nem vizsgázott jelesre, mert csak újságból értesültek arról, hogy utcájuk nevét Pesti Barnabásról Mészáros Lázár utcára változtatták. A 72 lakó úgy érzi, képviselőjük nem állt ki mellettük, ők ragaszkodtak volna az eredeti utcanévhez. Fellebbezéssel fordultak a Zala Megyei Közigazgatási Hivatalhoz is, ahol azt állapították meg, hogy jogilag nem történt törvénysértés. 

Az utcanév változtatásáról az elmúlt év őszén döntött a város közgyűlése. Talán ezért is lepődött meg Kauzli József, amikor arról kérdeztük, milyen tiltakozást fogalmaztak meg a kertvárosi lakók?
– Hozzám semmiféle megkeresés nem érkezett. Az igaz, hogy egy szülő futólag az iskolában jelezte, hogy gondot okoz a névváltoztatás az ügyintézésben és hozzátette, hogy meg fognak majd keresni. De az eltelt több mint fél év alatt nem jött hozzám senki. Ellenkező értelmű megkeresés viszont érkezett, ami arról szólt, hogy nagyon jónak tartják Pesti Barnabás helyett a Mészáros Lázár nevet. Most melyik álláspontot képviseljem? – kérdezte Kauzli József. – Ha névvel vagy akár név nélkül fordult hozzám bárki az elmúlt hét év alatt, mindig legjobb tudásom szerint próbáltam segíteni. A felvetett problémákra vagy írásban, vagy szóban de mindig válaszoltam. Most is ezt tettem volna, ha a lakók felkeresnek. Sajnálom, hogy nem így történt és nem tudtuk megbeszélni az utcanév változtatását. Azt is sajnálom, hogy inkább a sajtót választották, ahelyett, hogy hozzám fordultak volna.

* * *
(Pesti Barnabás: az illegális KMP mártírja. Franciaországban kapcsolódott be a baloldali diákmozgalomba, 1941-től a Francia Kommunista Párt tagja volt, a náci megszállás alatt részt vett az ellenállási mozgalomban. Magyarországon a hitleri megszállás után illegalitásba ment és szervezte az antifasiszta ellenállást. 1944 novemberében elfogták, decemberben pedig Sopronkőhidán kivégezték.
Mészáros Lázár: honvédaltábornagy, a Habsburg-birodalom ezredese volt. 1848. április 7-én a Batthyány-kormány hadügyminiszterévé nevezték ki. 1849 júliusában Görgey helyett átmenetileg a honvédség főparancsnoka volt. A világosi fegyverletétel után Törökországba, majd Angliába emigrált. Távollétében halálra ítélték). 

vissza az elejére


Köztisztviselőknek

Versmondó verseny 

Zalaegerszeg polgármesteri hivatala felhívja a város aktív és nyugdíjas köztisztviselőinek figyelmét arra, hogy a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére megyei versmondó versenyt rendez a köztisztviselők napja alkalmából.
A megyei versenyre 2001. június 8-án (szombaton) 14 órakor a Deák Ferenc Megyei Könyvtárban kerül sor. A versenyen indulhat az a köztisztviselő, aki magyar költő versét kívánja előadni. A résztvevők teljesítményét zsűri minősíti. Döntésük alapján az első helyezett 50 ezer, a második 30 ezer, míg a harmadik helyezett 20 ezer forint díjazásban részesül.
A versmondó verseny megyei I. és II. helyezettjei részt vesznek az országos döntőben, amelyre 2001. június 30-án Kaposváron kerül sor. Nevezési lap és bővebb felvilágosítás kérhető a polgármesteri hivatal személyügyi előadóinál. 

vissza az elejére


Sikeres volt a limlom-akció

20000 köbméter szemét gyűlt össze

 

Április 18-a és 26-a között zajlott városunkban a limlom-akció, mely kiegészült idén lombakcióval is. Évente két alkalommal szervezi meg a Városgazdálkodási Kft. a háztartások nagytakarítását. Tavaly ősszel azonban elmaradt a lomtalanítás, így most nagy mennyiségű szemétre számítottak a társaság munkatársai.

– 1800-2000 köbméter közötti szemetet vártunk a limlom akció eredményeként. Úgy tűnik, túlléptük ezt az értéket. 2000 köbmétert meghaladó hulladékot szállítottunk ki a szeméttelepre – válaszolta érdeklődésünkre Gotthárd István, a Városgazdálkodási Kft. köztisztasági részlegének művezetője.
– Hány autóval gyűjtötték a lomot?
– Április 18-tól közel másfél héten keresztül gyűjtöttük a házak elé kirakott szemetet. Általában 6–7 autóval dolgoztunk. 
Az összegyűlt hulladékot szétválogatták a Városgazdálkodási Kft. dolgozói. A lágy szemetet, köztük a lombot, papírt, ruhadarabokat a szeméttelepre vitték. A bútorokat és a darabos árut a búslakpusztai új hulladékdepónia megnyitásáig elkülönített helyen tárolják, a veszélyes hulladékokat pedig szintén külön gyűjtötték.
A lakosság által kihelyezett limlomok „eltüntetésében” a köztisztasági részleg munkatársai mellett mások is segédkeztek. Az éj leple alatt átkutatták ismeretlenek a szemétkupacokat, és a még használható, vagy esetleg értékesíthető holmikat magukhoz vették.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online