A reformkori generáció ma is példa lehet


Molnár Andrással a legújabb kutatásokról és az aktuális tennivalókról

A reformkori generáció ma is példa lehet

 

Érdeklődés, lelkesedés, elkötelezettség a szakma iránt, és egy kis „beütés” biztosan jellemzi azt a fiatalt, aki a levéltárat választja manapság munkahelyéül. Vagy éppen hosszú évek óta ott dolgozik. Az is igaz, hogy nem a fizetésért választják e helyet, (átlag: bruttó 70 ezer, plusz tudományos és egészségügyi pótlék a por és az egyéb felbukkanható fertőzések miatt) hanem azért, mert valami, a még több tudás, a kutatás láza hajtja őket...

Molnár AndrásMolnár András, a Zala megyei Levéltár fiatal, tavaly kinevezett igazgatója, mint meséli, édesapjának köszönheti a vonzódását a könyvhöz, és különösen a történelemhez. Pedig ő kétkezi munkásként dolgozott, és a családban nem is volt értelmiségi.
– Abszolút első generációs értelmiségi vagyok, még a XX. század végén is létezik ilyen. Vagyunk még páran... De hogy lesz-e utánpótlás, azt nem tudom, mert a 90-es években mintha bezáródni látszanának ezek a társadalmi csatornák. Lehetőség valóban lenne, viszont azt látják a fiatalok is, hogy az értelmiségi pálya nem mindig a felemelkedést jelenti – mondja.
Az Osiris Kiadónál az elmúlt hónapban jelent meg „A Politikai Gondolkodók” sorozatban egy kétkötetes Deák életmű-válogatás, amelynek első kötetét Molnár András készítette. A könyv bemutatójára április 27-én került sor a Nemzeti Könyvfesztiválon.
– Önnek a kutatási területe a reformkor, az 1848/49-es szabadságharc, foglalkozott Csány Lászlóval, Batthyány Lajossal és talán a legtöbbet Deák Ferenccel. A szombathelyi főiskola történelem–könyvtár szakának elvégzése után miért éppen ezt a kort választotta?
– Amikor a főiskolára jelentkeztem, a könyvtár volt a fontosabb, egy kicsit félre is értve, mert azt hittem, ott majd jókat lehet olvasni... Szombathelyen és Kőszegen kezdtem el levéltárakba járni, és találkoztam igazán nagyszerű levéltáros kollégákkal, igazi egyéniségekkel. Az első komolyabb szakirodalmat szintén e levéltárakban olvastam. Ott jöttem rá arra, hogy az 1848-as forradalom és a reformkor milyen érdekes és izgalmas tud lenni ennyi év után is. Görgey önéletrajzát és visszaemlékezését elolvasva pedig arra kellett rádöbbennem, mennyire másképpen állították be az utolsó évtizedekben (1985-ig) a magyar történelmet, mint ahogy azt a szereplők annak idején megélték és átélték. Van tehát mit kutatni és átértékelni jócskán. Az 1848-as kutatásaimat még Szombathelyen kezdtem el. Aztán miután kiderült, hogy Zalába fogok házasodni, elkezdtem utánajárni annak, mivel lehetne itt foglalkozni. Így találtam rá Csány Lászlóra, akinek az életrajzát nem nagyon dolgozták fel részletesen. Hogy milyen is a sors – folytatja –, első alkalommal 1985 március 15-én jártam Zalaegerszegen a levéltár épületében, ekkor szabadnap volt a főiskolán. Állásügyben jöttem érdeklődni, Simonffy Emil volt akkor az igazgató. Előszerződést kötöttünk, és mivel közben Halász Imre kollégánk elment a főiskolára tanítani, végül az ő helyére kerültem. Miért pont a reformkor és 1848? Biztosan van ebben érzelmi elkötelezettség. A reformkori hősökkel könnyebb azonosulni. Nyilván annak idején, amikor elkezdtem, egy kis romantika is benne volt a kalapban. Az biztos, hogy egy optimista időszak volt a reformkor, amikor lelkesedtek az emberek, tenniakarás jellemezte őket. Nem azt várták elődeink, hogy a szájukba röpüljön a sült galamb. Akaraterő jellemezte őket. Olyan emberek voltak, akik ma is jelképek lehetnek.
– Mit üzenhetnek a ma emberének, politikusának?
– Emberi tartásban mindenképpen példa lehet az akkori generáció. Ők nem nyugodtak bele a tespedt közállapotokba, még közvetlen anyagi hátrányokat is vállaltak. Annak idején talán nyitottabb volt a társadalom, mint a huszadik században. Legális körülmények között bontakozott ki az ellenzék, és évtizedes tapasztalat volt mögöttük, amikor színre léptek. Annyiban hasonló 1848 és 1989–90, hogy alapvetően az európai politikai erőviszonyok tették lehetővé mind a két nagy átalakulást. Ellenszélben akkor sem lehetett hosszú távra megkapaszkodni.
– Azért az akkori személyiségek könnyebben mozogtak, a birtokaikra való visszavonulási lehetőségük adott volt.
– Ez biztos.
– Csány Lászlóval, Batthyány Lajossal és Deákkal foglalkozott a legtöbbet. Milyennek látja őket ma, a XXI. század legelején?
– 1992-ben kezdtem el intenzívebben foglalkozni Batthyány-val. És párhuzamosan Deákkal, akiről iszonyúan sokan írtak már. Önálló kötetet tesz ki lassan a róla szóló irodalom bibliográfiája. Tulajdonképpen a Csány-kutatások kapcsán jöttem rá, hogy bizony vannak itt még fehér foltok az életpályája egy-egy részletét illetően, és összességében sincs feldolgozva a Deák-életpálya. Emberileg egyébként ő fogott meg, Batthyány hiú és gőgös ember volt, megközelíthetetlen még az arisztokrata barátai számára is. Viszont választhatta volna a kényelmesebb életet, de ő a nehezebb mellett maradt, ami végül a bitófához vezetett. Deáknak nem volt kiegyensúlyozott családi háttere, nem voltak gyerekei. Idősebb korában már bevallotta, hogy magányos és szenved ettől, de fiatalon másképpen látta ezt a kérdést... Ettől eltekintve az ő emberi mentalitása, politikai hozzáállása példa lehet bárkinek manapság. Úgy fogalmazott: a becsület és a kötelesség hajtja ezen a pályán és a közügy önzetlen szolgálata. Ez abszolút példa lehet a politikus utódok számára. A kortársak közül azért voltak olyan „gonoszkodók“, akik felvetették: könnyű Deáknak önzetlennek lennie, amikor nincsenek gyerekei, unokái, akik rágják a küszöböt a jussukért. De ez bizony Deákkal megtörtént. 1854-ben azért kellett eladnia kehidai birtokát és a jószágokat is, mert a nővérének nagyon sok gyereke volt és unokája, és bizony ők követeltek.
– Deák gondolkodása az elmúlt tíz évben megjelent a magyar parlamentben? Egyáltalán, érezhető egy kicsit is az ő szellemisége bármelyik politikusnál?
– Egy picit igen. De a politikusok zöme nem ebbe az irányba mozdult el. Már csak a gyors érvényesülés miatt sem a deáki utat választották. A viszonylag mérsékeltebb, higgadtabb, a politikai ellenfélben nem ellenséget látó, kompromisszumokra törekvők azért akadnak. Egyáltalán nem véletlen, hogy például a Fideszen belül Pokorni Zoltán kerül előtérbe, készülve a következő választásokra.
– Deákkal kapcsolatban milyen új felfedezésre jutott a közelmúltban?
– Talán a legnagyobb felfedezés, hogy melyik az a munka, ami az ő egész politikai pályafutását megalapozta. Ami a korábbi életrajzaiból teljesen hiányzott: 1832-ben jelent meg „Zala megye reformjavaslatai“, egy nyomtatvány volt, a szerző megnevezése nélkül nyomtatták ki. Ez az útmutató arról szólt, hogy az Országgyűlésben a különböző politikai kérdésekben hogyan kell a megye követeinek állást foglalni. Csak úgy lehetett szavazni, ahogy elő volt írva. Nos, sikerült bebizonyítani, hogy ez a munka döntő többségében a fiatal, 30 év körüli Deák Ferenc munkája. Ez tette őt érdemessé arra, hogy a megye követe lehessen. Ezzel alapozta meg későbbi politikai pályafutását. Hozzájárult ehhez mindenképpen bátyja is, aki alispánja volt a megyének, és aki elismerte, hogy a nyomtatvány öccse elméleti munkája volt. Egyébként tavaly jelent meg a „Javítva változtatni” című kis kötet a cím arra utal, hogy Deák így fogalmazta meg a fennálló törvények átalakításának lényegét. A Zalaegerszegi Füzetek sorozatban 2003-ban jelenik meg Deák Ferenc pályakezdéséről egy kis monográfia, amelyben a helyi politikust mutatom be.
– Öt évig igazgatóhelyettesként dolgozott. Most a levéltár vezetőjeként mennyiben változott a munkája?
– Mint helyettes, a belső szakmai munka szervezésével foglalkoztam. Igazgatóként ápolnom kell a „külkapcsolatokat” a fenntartóval, a többi intézménnyel, szakmai szervezetekkel. Van a munkámnak protokolláris és adminisztratív része is. A régebbi, viszonylag zártabb munka mellett ez mindenképpen nyitottabb és sokrétűbb. A levéltárban a két vezetővel együtt tíz a felsőfokú végzettséggel rendelkező levéltárosok száma, mindenkinek megvan a maga kutatási területe. Pozitívumként említem, hogy annak ellenére, hogy rövid távon nem túl jók a kilátásaink, nagyon lelkes, fiatal gárda dolgozik együtt. Tavaly két nagy közös munka is megjelent könyv formájában.
– Min dolgoznak jelenleg?
– A „Száz magyar falu könyvesháza” sorozatban megjelenik Kehidáról egy kötet, ezt én szerkesztettem, nyáron a Szentgyörgyvölgyről készülő, amelyet Kapiller Imre szerkeszt, és készül Bilkei Irén Zalavár-kötete is. Valamennyihez Káli Csaba – aki május elsejétől lesz a levéltár igazgatóhelyettese – készítette a XX. századi történetet. Készül továbbá Csomor Erzsébet: Zalaegerszeg 1956 című kiadványa és Foki Ibolya folytatja az 1860-as évekbeli kutatását. Adósságunk is van – mondja Molnár András –, ez pedig a levéltáros elődeink életrajza, munkássága. Szeretnénk feldolgozni Fára János, ő 1938 előtt volt főlevéltáros, Szabó Béla, Degré Alajos és Simonffy Emil munkásságát. Ennyivel mindenképpen tartozunk az egykori levéltári igazgatóknak... És egy távolabbi tervünkről: 2002. március 17-e jeles dátum, Wlassics Gyula születésének 150. évfordulóját fogjuk ünnepelni. Országgyűlési képviselő volt, közoktatásügyi miniszter, és jelentős szerepe volt a zalaegerszegi gimnázium létrehozásában. Emlékülést és konferenciát szervezünk a várossal karöltve. Már most készülünk erre az eseményre.

Vadas Zsuzsa

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online