Kultúra1

A Göcseji Múzeum munkatársait megbecsülik ugyan, de...

Igazán nem hétköznapi emberek a muzeológusok. Régi korok tárgyai, eszközei közt eligazodni, megérteni, mondjuk a századforduló paraszti világának mindennapjait meglehetősen bonyolult a hozzá nem értő, kívülálló számára. Még akkor is, ha egy kicsit otthon van a történelemben. Szakember állítja, persze félig tréfásan: a jövő muzeológusai a gazdag férfiak unatkozó feleségei lesznek, akik megengedhetik maguknak e foglalatosságot...

A Göcseji Múzeumot Pro Urbe kitüntetésben részesítette a közelmúltban Zalaegerszeg városa. A múzeum munkatársai tevékeny részesei Egerszeg kulturális életének, kiemelkedő művészetszervező munkát végezve. Fontos szerepet játszanak az idegenforgalom fejlesztésében is, elég ha csak a Falumúzeum kínálta lehetőségekre gondolunk. De kik is ők, akik a „színfalak” mögött dolgoznak, miért választották éppen ezt a szakmát, és miért érzik jól magukat? Mert köszönik, azért jól vannak, megbecsülik őket, csak az anyagiakat hagyjuk... Megyeri Annával, Béres Katalinnal, Kőfalvi Csillával és Marx Máriával beszélgettünk.

Megyeri Anna 25 éve dolgozik a múzeumban, Nagykanizsáról került Zalaegerszegre. A Pro Urbe kitüntetésnek munkatársaival együtt nagyon örülnek, mint mondja, sokat dolgoztak, hogy bemutathassák a város történetét. E munkát ismerték el a város napján.
– Érettségi után a kanizsai Thury György Múzeumba kerültem, kedvenc tanárom Ördögh Ferenc javasolta a néprajzos Kerecsényi Editnek, hogy én biztosan jó gyűjteménykezelő lennék. Öt évig dolgoztam Kanizsán, közben megismerkedtem Kapiller Imre levéltárossal, aki elhozott ide feleségnek és megszerettette velem a várost is. Van egy mondás, miszerint igazán otthon csak a szülővárosában érezheti magát valaki, de én ezzel nem értek egyet. Igazán otthon Zalaegerszegen érzem magam. A szombathelyi főiskolán szereztem népművelés–magyar, majd történelem szakos végzettséget, a múzeumba adat- és fotótárosként kerültem, később, amikor a kiváló helytörténész Bencze Géza elkerült a múzeumból, rám maradt a gyűjtemény. Közben történész-muzeológussá minősítettek át.
Folyamatosan sok munkám volt az elmúlt két évtizedben. Helytörténettel foglalkozom, ezen belül is az archív fotók gyűjtése, ami különösen foglalkoztat. Amikor elkezdtem itt dolgozni, 19 ezer fotó volt a fotótárban, ma már 47 ezer van. Természetesen nem csak helytörténetiről van szó, hanem az ásatási dokumentációról és különböző városképekről is. Jelen pillanatban az állandó kiállításról készül egy CD és egy olyan számítógépes program, amit megnézhetnek a látogatók. Ezt készítjük most, és a kiállítás katalógusát is. Csilla a katalizátor... Mindemellett folyamatos a gyűjtési munkám is. Mindig jön valaki, és hoz valamit...
Utcák, terek, emberek címmel szerkesztettem egy könyvet, amely a régi Zalaegerszeget mutatja be képeken. Írásaim a Zalai Gyűjteményben és a Zalai Múzeumban jelennek meg.
A lehetőségekhez képest megbecsülnek, de sajnos ezek a lehetőségek nagyon szűkösek. Amire egy muzeológusnak szüksége lenne a szakmai fejlődéséhez, azt nem tudják biztosítani. Nagyon sokszor érzem magam hátrányos helyzetűnek...

* * *
Béres Katalin is úgy érzi, olyant adott a múzeum a városnak az állandó kiállítással, ami beépíthető Zalaegerszeg idegenforgalmába. Az idelátogatóknak érdekesség még a Falumúzeum és az ott készülő finn-ugor múzeum is.
– Nem főállásban, csak négyórásként dolgozom a múzeumban. Mivel négy gyermekem van, kihasználom azt a lehetőséget, hogy otthon lehessek. 1982 decembere óta dolgozom, történész–muzeológusként. Az ELTE történelem–könyvtár szakára jártam, amikor harmadévesen rájöttem, hogy nem vagyok alkalmas a pedagógus pályára. Felvettem a muzeológus szakot. Az új és legújabb korral foglalkozom. Minden, amit eddig csináltam – kutatás, könyvszerkesztés, kiállításrendezés – az édes gyermekem. Kedvencem a XX. század története, szeretnék foglalkozni az ötvenes évekkel, különös tekintettel a koncepciós perekre. Szerkesztésemben jelent meg „A szabadságharc emlékei Zalában” című könyv. Szeretem a kiállításokat is, melyeket rendeztünk, és mivel nem vagyok egész nap a múzeumban, bizony nagyon össze kell dolgoznunk Megyeri Pannival...
Ebben a hónapban még egy elismerést kapott a Göcseji Múzeum. A Nemzeti Múzeum különdíját vehette át Budapesten az intézmény igazgatója a múzeumi majálison. A Múzeumkertben az ország mintegy hatvan közgyűjteménye mutatkozott be, köztük a Göcseji Múzeum is szép standdal jelent meg . Ezen az eseményen hirdetik ki a „Az év múzeuma” pályázat eredményét. Mi is pályáztunk e címre, esélyesek is voltunk, és szomorúan vettük tudomásul a döntést. A kitüntető címet a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum kapta. Úgy gondolom, a két múzeum nem igazán összehasonlítható. Természetesen nagyon örültünk a különdíjnak is, hiszen szakmai munkánknak köszönthetjük.
...Ha én elmondom, hogy múzeumban dolgozom, mindig az a reakció, hogy „de jó neked, milyen nyugis helyed van”. Hát nem mindig olyan nyugis....
A közalkalmazotti fizetésünket szégyenteljesnek tartjuk.
(Ez átlagosan 50 ezer forint körüli nettó bért jelent – a szerk.)

* * *
Kőfalvi Csilla a társaság legfiatalabbja 1997 októbere óta végzi munkáját a Göcseji Múzeumban. Előtte az Akadémiai Könyvkiadónál és a Szépművészeti Múzeumban is dolgozott. Az ELTE bölcsészkarán végzett: történész is, régész is.
– Amikor a múzeumba kerültem, szinte rögtön a türjei premontrei kolostor feltárási munkálataiban vettem részt. Én vagyok most a könyvtáros, ókortörténész, gyűjteménykezelő és gyakran kiállításrendező is, szóval nem unatkozom. Egy kiállítás megszervezése „igazán embert próbáló” feladat. Kezdődik a tématerv összeállításával, aztán meg kell határoznunk, hogy hány tárgyat állítunk ki, milyen és mennyi magyarázószöveggel. El kell képzelnünk a tárlat hangulatát, magát a végterméket, amit a látogató is lát majd. Én vagyok a felelős Zala megye provinciál-régészeti emlékeinek egy részéért. Az egyik első tárlatom 1999-ben Zalalövőn nyílt, a Zala megye a római korban címet viselte. Két nagyobb publikációm előkészítésén is dolgozom, mindkettő a Délnyugat-Pannónia romanizációs problematikájával foglalkozik.
...Én egész életemben ókortörténész akartam lenni. Kanizsai vagyok és a Thury György Múzeum levegője is lenyűgözött. Imádtam múzeumokba járni és rettenetesen érdekelt, „mi van a függöny és az ajtók mögött”. Ezen a pályán hosszú távon csak az marad, aki igen-igen elhivatott. Ezt a munkát szerelemből csináljuk.
A Pro Urbe díjról... Úgy érezzük sokat tettünk a múzeumunkért. Egy valódi, igazi Göcseji Múzeumot tudunk már bemutatni minden zalaegerszeginek és idelátogatónak. A „Központok a Zala mentén” állandó kiállítás sikeréért igazán megdolgoztunk...

* * *
Marx Mária, mint mondja, kilencéves korában elhatározta, hogy régész lesz. Erőteljesen le akarták beszélni, aki ismerte, azt mondta, „az Isten is jogásznak teremtette”.
– De én mindig makacs ember voltam, most is az vagyok. Mindent megtettem, hogy régész lehessen belőlem. Az ELTE bölcsészkarán klasszika–archeológia és középkori régészet szakra mentem. Igazán „használható” pályát választottam... Három évvel az egyetem elvégzése után már rájöttem, igazuk volt azoknak, akik azt mondták gimnazista koromban, hogy „hülye vagyok”. De kacskaringós múzeumi pályafutásom megmutatta, hogy igazán nem vagyok rossz helyen. Én az emberi történelemnek egy olyan fajta aspektusát szeretem, amit tárgyi muzeológiának hívnak.
Már nincs egy hónapom az államvizsgáig, és befejezem a néprajz szakot is. Közben szültem három gyermeket és a férjem mellett (Frimmel Gyula grafikus) egy csomó dolgot kitapasztaltam az életből. Először is azt, hogy a családi élet sokkal fontosabb számomra, mint azt gondoltam volna.
...Majdnem mindegy, hogy a múzeumnak melyik sarkában dolgozom, mert annyi minden érdekesség és munka van, hogy előbb-utóbb ott érzem jól magam, ahol vagyok.
...Szerintem érdekessége annak van, ha az emberi életről olyant tudunk mondani, amit az illető eddig nem tudott, vagy nem vett észre. Amióta tanítok a kézműves iskolában, azóta látom mennyi mindent nem tudnak az emberek, vagy teljesen fals elképzeléseik vannak a régmúlt életről. Tervem rengeteg van, csak az időm kevés. A zalaegerszegi határjárás viszonylag teljes feldolgozásával végeztem, ez az írás meg fog jelenni a Zala Múzeum folyóiratban. Rám vár, hogy a néprajzi gyűjteményt feldolgozzam és Szentmihályi Imrének a néprajzi hagyatéka a másik feldolgozásra váró hatalmas anyag. Mint néprajzosnak az lesz a feladatom, hogy a századfordulónak és a XX. század első felének paraszti életét bemutassam. Fontos szerepe van munkánkban a Falumúzeumnak, amely a Göcseji Múzeum része, sajnos ezt sokan nem is tudják, és keverik a két múzeumot.
...A környező falvakban egyre több a kiállítás és egyre több tájházat akarnak létrehozni. Ebben az évben három tájház és egy állandó kiállítás szervezése is rám vár...

Az utóbbi hetekben megszaporodott a hétvégeken vadul dudáló autósok száma. A hangzavar egyre gyakrabban esküvői menetből érkezik.

Csakúgy, mint minden esztendőben, a jó idő beköszöntével idén is megszaporodott a házasságkötések száma. Májusban szombatonként 11–12 esküvői ceremóniát bonyolítanak le Zalaegerszegen.
– 2000-ben az elmúlt évekhez viszonyítva kiugróan sokan kötöttek házasságot városunkban. Összesen 358 pár mondta ki egymásnak a boldogító igent. Nem lesz ez másként az idei évben sem. Bár némileg csökkent a házasságkötési kedv, a nyári hónapokban most is sok esküvő lesz. A dömping el is kezdődött már. Áprilisban 21 házasságkötés volt Zalaegerszegen, májusban pedig összesen 39 esküvőt bonyolítunk le – számolt be Pais Etelka anyakönyvvezető.
– Mennyi idővel az esküvő előtt kell bejelenteni ma a házasságkötési szándékot?
– Házassági szándékukat személyesen kell bejelenteniük a házasulóknak az anyakönyvvezetőnél, aki az esküvő időpontját legkorábban a bejelentéstől számított 30 nap elteltével tűzheti ki. E határidő alól különleges helyzetekben a jegyző adhat felmentést. A házasságkötést megelőzően ki kell jelenteniük a házasulóknak az anyakönyvvezető előtt, hogy házasságuknak legjobb tudomásuk szerint törvényes akadálya nincsen. Igazolniuk kell emellett, hogy fennállnak házasságuk törvényes feltételei. A menyasszony ekkor nyilatkozik arról is, milyen nevet kíván viselni férjes asszonyként.
– Melyek a leggyakoribb névválasztási formák?
– A feleségek döntő többsége napjainkban férje családi nevét viseli a -né szócskával, és ahhoz kapcsolja a maga teljes nevét (Kovácsné Németh Mónika). Egyre ritkább, hogy a férj teljes nevét viseli a feleség (Kovács Ferencné). Kezd azonban divatba jönni az, hogy a férj családi nevéhez kapcsolják a hölgyek saját utónevüket (Kovács Mónika). Mindezek mellett lehetőség nyílik arra is, hogy megtartsa a feleség leánykori nevét. Ez esetben azonban meg kell állapodniuk a feleknek arról, hogy házasságkötésük után születendő gyermekük, melyikük családi nevét viselje majd.
– Mi jellemző ebben az esetben?
– Természetesen általában az apa családi nevét kapja a gyermek.