Bejárás az épülő elkerülő úton

Pályázni is lehet


Tervezik a 76-os kivitelezését is

Bejárás az épülő elkerülő úton

 

Október 29-én 14 órakor ünnepélyes keretek között felavatják a 74-es főút Zalaegerszeget elkerülő szakaszát, jelentette be dr. Gyimesi Endre. A város polgármestere Szalai Annamária és dr. Koczka Csaba országgyűlési képviselők, valamint Juhász Tibor, a Zala Megyei Közútkezelő Kht. igazgatójának társaságában tekintette meg az útépítést. 

Út készül a gyalogosok számára is.A helyszínen Abért László, a kivitelező konzorciumot vezető Mélyépítő Budapest Kft. területi főmérnöke számolt be a munka állásáról. Mint elmondta, finiséhez közeledik a beruházás. A Balatoni út felöli szakaszon már a kopóréteget építik, melyet a végső tereprendezés, valamint a szalagkorlátok felszerelése követ. Előrehaladott állapotban van a vasvári bekötőút építése is. Félpályán befejeződtek a munkák, jelen pillanatban a másik sáv kialakítása történik, majd ott is aszfaltoznak. Az elkerülő út egy részének műszaki átadását, valamint a próbaterhelést a héten tartják. Azt követően már csak kisebb munkák vannak hátra – köztük a füvesítés –, így bizonyos, hogy október 29-ére befejeződik az építkezés, ígérte Abért László.
Főmérnöki tájékoztató a helyszínen.Bár a pózvai elkerülő építését akadályozta a hosszan tartó esőzés, ott is jól halad a kivitelezés. A felső szakaszon már az út alapját építik, középen is hamarosan aszfaltoznak, a 74-es út csatlakozásánál azonban egyelőre a földmunkák zajlanak. Szombaton és vasárnap is dolgoznak a szakemberek, így határidőre a pózvai elkerülő út is megépül.
Szalai Annamária országgyűlési képviselő a bejáráson elmondta: reméli nem hagy alább a lendület, s a 74-es elkerülő út építését követheti a 76-os. Kitartó lobbitevékenységüknek köszönhetően úgy tűnik, kiemelt beruházásként támogatja a kormány a Zalaegerszeget körülvevő másik út kialakítását is. Amennyiben a források rendelkezésre állnak, jövő évben folytatódhat a munka. 

vissza az elejére


Új típusú bérlakások

Pályázni is lehet

 

Változások várhatók Zalaegerszegen a bérlakások elosztásában. A közeljövőben új típusú – költségalapon meghatározott – bérlakások építésére nyílik lehetőség, és arról is döntött a legutóbbi közgyűlés, hogy az egyes lakásokra pályázni lehet. 

A költségalapon meghatározott lakbérű bérlakások kialakításának célja többek között: a lakásmobilitás növelése érdekében határozott idejű átmeneti elhelyezést biztosít a szociális bérlakásra jogosultaknál. Alternatív lakhatási lehetőség is a szociális bérlakásban lakó, de jövedelmi helyzeténél fogva arra már nem jogosult bérlőnél. Ugyanakkor igazságosabb lakhatási teher viselését jelenti a nem szociális helyzetük alapján önkormányzati bérlakáshoz jutott bérlők esetében. Azok számíthatnak tehát költségalapon meghatározott lakbérű bérlakásra, akik jövedelmi helyzetük miatt nem jogosultak szociális elhelyezésre.
Az elosztás rendszere is változik a jövőben. Magyarországon a városok legnagyobb részében már pályázati eljárásokra tértek át. Mindenképpen olyan megoldást kell találni, melyet a lakásigénylők többsége elfogad és méltányosnak talál. Ilyen szempontnak bizonyult az időrendi sorbaállás alapján elbírált kérelmek minősítése. A koncepció úgy fogalmaz, hogy a lakásgazdálkodási tervben meghatározott kiutalható lakásszám mintegy 40 százalékát döntően az újonnan épülő, magasabb komfortfokozatú lakásokat pályázat útján kell bérbe adni. A pályázatokat csak olyan személyek nyújthatják be, akik rendelkeznek érvényes lakásigényléssel. A pályázatban arra kell ajánlatot tenni, hogy ki, milyen időszakra tudja előre kifizetni a lakbért. A lakbér előre való kifizetését maximum 5 évre lehet vállalni. A pályázat során az a személy lesz a lakás bérlője, aki a leghosszabb időre befizeti a lakbért. Az alatt az időszak alatt, melyre a bérlő előre befizette a lakbért, csak a közüzemi díjakat, illetve társasházi költségeket kell fizetni, lakbért nem.
A vitában Gecse László (polgári frakció) azt javasolta, hogy a pályázatnál a város a három vagy annál több gyermekkel rendelkező nagycsaládosok részére, akik legalább öt éve Zalaegerszegen laknak, adhasson méltányossági alapon lakást. (A képviselő módosító javaslatát elfogadta a közgyűlés.) Míg Horváthné Szabó Anna (FKGP) azt javasolta, hogy minden lakást pályáztatás útján utaljanak ki, addig dr. Ribiczey Pál (EZE) véleménye szerint a lakások 60 százalékát a névjegyzék alapján kell kiosztani. Herkliné Ebedli Gyöngyi (polgári frakció) a lakásmobilizáció fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte legyen nagyobb átjárhatóság a különböző méretű lakások között. Herbert Ferenc (MSZP) szerint a szociális bérlakások odaítélésénél a pályázati módszer nehezen tartható változat lenne. Mert kérdezte: milyen pályázati feltételt lehetne kiírni arra, hogy ki milyen mértékben rászorult? Nagyobb felelősséggel és emberközelibb viszonyokat vizsgálva kell a döntést meghozni. Amíg jobbat nem találnak, addig a névjegyzék alapján történő szociális bérlakás-elosztás fenntartása a célszerű. Azzal egyetért, hogy a bérlakások 60 százaléka szociális elosztású legyen. További javaslatként hangzott el Horváthné Szabó Annától, hogy a város tulajdonába került tisztiszálló is lehetőséget adhatna olyan lakásigénylőknek, akik még szociális alapon sem tudnak pályázni, mert a legszegényebbek közé tartoznak.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online