Kultúra

A farsang változó hosszúságú szakasza az esztendőnek. Vízkereszt napját követően, január 7-én kezdődik és hamvazószerdáig tart. Hogy február melyik szerdája hamvazószerda, attól függ, mikorra esik húsvét, illetve a tavaszi holdtölte. Az idei évben meglehetősen rövid a farsang. Február 12-én, húshagyókedden elfogyaszthatunk még néhány finom fánkot, aztán kezdetét veszi a böjti időszak.

A farsang régen is különösen kedvelt volt az emberek körében. Mindig jókedv és vidámság közepette teltek ezek a napok, lehetőség nyílt a szórakozásra, feltöltődésre. A régi idők zalai farsangolásairól Marx Máriával beszélgettünk.
– Ritkán adódtak ilyen vidám alkalmak az évben, hiszen vagy böjti időszak volt, vagy annyira megszaporodott a munka, hogy nem értek rá mulatozni az emberek. A farsang éppen olyan időpontra esik, amikor kevés a mezőgazdasági munka, és még a böjt sem kezdődött el. A falvakban is lehetőség nyílt a „tombolásra” – avat be Marx Mária néprajzkutató. – Ilyenkor rendeztek bálokat, de nagy hagyománya volt Zalában az alakoskodásnak is. A maskarába öltözés nem úgy nézett ki régen, mint napjainkban, amikor mindenki olyan jelmezt ölt magára, amilyet akar. Általában egyfajta szatírikus dramaturgia szerint megalkotott népi játékokat adtak elő, és azok figuráit használták fel. Nem lehetett királykisasszonynak, bohócnak, pingvinnek, vagy éppen jegesmedvének felöltözni. Azokat a maskarákat öltötték magukra az emberek, amelyeket megköveteltek népi játékaik. Ilyen volt például a vőlegény-menyasszony jelmez, aminek a maskara voltát az adta, hogy mindkettőbe férfiak bújtak. De gyakori járókelői voltak farsangkor az utcáknak kísértetek, különböző állatok, mint a bika, a gólya, a róka és a kecske. Ezek voltak a legjellemzőbb jelmezek. Előfordult az is, hogy egyházi szertartásokat figuráztak ki, és papnak öltöztek az emberek.
Akadtak természetesen olyan zalai falvak, ahol nem volt ilyen nagy divatja a maskarázásnak. Ott inkább a kormozás, botok csörgetése és egymás ijesztgetése alakult szokássá. Néhányan szakadt, piszkos, rongyos ruhákba öltöztek, befestették az arcukat és sötétedés után riogattak.
Farsangi rönkhúzás.

Az alakoskodás mellett báloztak, táncoltak, ettek-ittak az emberek. Maradt még étel a disznóölésből, így gyakran nagy lakomákat csaptak. Szükség is volt a „raktározásra”, hiszen a húsvétvasárnapig tartó böjti időszakban nem volt szabad húst és zsíros ételeket fogyasztani. Az evés-ivás szokása egyébként biztosan késői, hiszen Zala nem volt gazdag vidék. Ha ettek is húst az emberek, nem volt mindennapos. Egy átlagos paraszti család életében a farsangi időszak sem jelentett különösebb felfordulást. Inkább a mulatozásnak szentelték magukat. A farsangifánk-sütés hagyománya valószínűleg újkori szokás lehet, hiszen régen nem készítettek zsírban sült tésztákat. Polgári ételek ezek, melyet később vett át a parasztság.
Farsang volt a párválasztás egyik időszaka is. Ilyenkor jegyezték el egymást a fiatalok és választottak szeretőt maguknak. Ezzel kapcsolatos a tuskóhúzás szokása is, ami – mai szemmel nézve – nem túl nemes hagyomány.
– Azok a lányok voltak a szenvedő alanyai, akiknek nem sikerült férjhez menniük, illetve párt választaniuk ebben az időszakban. Gúnyos módon kifigurázták a hajadonokat. Kihúzták a kerítésoszlopokat, vagy a kapubálványt, és azt cipelték végig a falun, miközben kígyót-békát kiabáltak a kiszemelt lányra – vetíti elénk a múltat Marx Mária. – A háziak igyekeztek mindezt megakadályozni. A fiútestvérre hárult a legnagyobb feladat, aki karikás ostorral próbálta elvenni a tuskóhúzáshoz összegyűlt legények kedvét. Ebből kifolyólag sokszor komoly verekedések alakultak ki. Létezett a tuskóhúzásnak egy szelídebb változata is, bár Zalában ez nem volt jellemző. A fazekat kongatva kívánták felhívni a figyelmet a pár nélkül maradt leányra.

Bezzegh Kelemen frissen szentelt papszerzetes:

A zalaegerszegi Jézus Szíve-templomban dr. Konkoly István püspök pappá szentelte Bezzegh Kelemen 32 éves ferences szerzetest, a rendház elöljáróját.

– Eredetileg nem gondolt a papi hivatásra. Mi változott? – kérdeztem a halk szavú, mindig mosolygó ifjú szerzetes papot.
– Az életem nem változott meg, csak új feladatokat kaptam, elsősorban szerzetes, ferences testvér vagyok – mondja. – Szerzetes lehet pap is, de nem feltétel. Teológiai tanulmányaim során merült fel, hogy pap legyek, mert a legtöbb esetben kérik a szentelést a teológiát hallgatók. Először azt gondoltam, nem kérem, hanem teljesen szerzetesként élem az életem. Assisi Szent Ferenc példája ragadott meg, aki nem volt pap, s úgy éreztem akkor válik életem leginkább hasonlatossá hozzá, ha én is szerzetes vagyok. Aztán felmerült, hogy kevés a pap. A hagyománytisztelet, a családi ünnepségek fénye miatt érzik sokan szükségét, hogy ott legyen. Éppen azt találom az egyik legnehezebbnek ebben a munkában, hogy sokan nem az Istent keresik, hanem csak ünnepelni akarnak. A szép keresztelőhöz, esküvőhöz hozzátartozik a pap jelenléte, szerepe. És ha mindezek lezajlanak, az Isten háttérbe kerül. Gyakorta tapasztalom, amikor arról beszélünk, mit jelent a keresztény élet, az elkötelezettség, ellenállásba ütközünk. Csak egy példát mondok: Hittanra beíratják a szülők a gyerekeket, aztán sokszor nehezményezik a misére járás követelményét. Azt kérdik, miért avatkozunk bele, mit csinál a gyerek.
– Hogyan élte meg a szentelést?
– Nagyon izgultam, nehogy eltévesszek valamit. Szüleim, testvéreim és mindenekelőtt a ferences testvérek még Szegedről is eljöttek. Úgy éltem meg a napot, hogy az bennem is ünnep volt, de a papság szentsége elsősorban az egyház ünnepe. Számomra az volt az ünnep, amikor hat éve örök fogadalmat tettem.
– Első miséjét Bucsuszentlászlón tartotta. Milyen volt?
– Bucsuszentlászlón nagyon izgultam. Jó részt venni szentmisén, és hatalmas dolog a közreműködés abban, hogy az Úr Jézus megjelenik az oltáron. A félelem érzése abból is fakad, hogy az emberi gyarlóságokkal méltatlan vagyok arra, hogy ez megtörténhet. Félek attól is, ha elmúlna a félelmem és rutinszerűvé válna az, ami egészen különleges: a szentmise.
– A plébánián mennyien szolgálnak?
– Hatan vagyunk a rendházban, két jelölt és négy pap. Két plébániát látunk el. Antal atya innen jár Bucsuszentlászlóra, Pölöskére és a hozzá tartozó filiákba. A Jézus Szíve-templomhoz három filia tartozik.
– Hogyan tervezi papi munkálkodását?
– Elsősorban továbbra is ferences szerzetes akarok lenni, egész életemben hűséges a jó Istenhez. Sem egy pap, sem egy keresztény nem adhatja lejjebb annál, hogy szent akar lenni, azaz élete központja a jó Isten legyen. Érzéseim legjobb kifejezője az egyik kedvencem a 130. zsoltár: „Uram, szívemben nincs nagyravágyás, szememben nincsen kérkedés, nem töröm magam nagy dolgok után, sem erőmet meghaladó feltűnő csodák után. Csak békességre és a csendre intettem a lelkemet, mint az anyja ölén nyugvó kisded, a lelkem bennem úgy pihen.”