A betongyártó cég a sport támogatója
Rendszám és műszaki nélkül |
A közterület használatáról szóló 21/1998-as számú – azóta módosított – önkormányzati rendelet határoz arról, hogy közterületen engedély nélkül maximum 30 napig tárolhatók olyan gépjárművek, melyek nem rendelkeznek érvényes műszaki vizsgával, így nem vehetnek részt a közúti közlekedésben, illetve nincs hatósági felségjelzésük, azaz rendszámuk. Az említett jogszabályt megsértő gépjárművekkel kapcsolatban a közterület-felügyelők hivatottak eljárni. |
Munkájuk akad bőven. Működésük óta – 2000 szeptemberétől – összesen 220 esettel találkoztak. Ebből 125-öt foganasítottak még az elmúlt évben, a többi ügy folyamatban van.
Napjainkban többek között a Petőfi utcából érkeznek hozzájuk panaszok. Egy – valaha fehér színű – Trabant Combi vesztegel több mint két hete az úton és akadályozza a forgalmat. Mivel van rendszáma az autónak, kiderítették a közterület-felügyelők, kié a gépjármű. Fény derült időközben arra is, hogy érvényes műszaki vizsgával rendelkezik a Trabant, így nem szegi meg a város közterület-használatról szóló rendeletét. A tilosban való parkolást és a közúti közlekedés akadályoztatását ugyanakkor kimeríti a Trabant. Gazdáját felszólították annak azonnali eltávolítására, de a büntetést sem kerülheti el.
– Távollétes helyszíni bírságolást alkalmaztunk a Trabant Combi tulajdonosával szemben tilosban parkolás miatt. Levelünkben a közterület-használatról szóló rendelet előírásairól is tájékoztattuk az érintettet. 30 napon belül kell befizetnie a bírság összegét.
Amennyiben nem történik meg ez, szabálysértési feljelentést kell tennünk ellene a rendőrségnél a közúti közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése miatt. Mást nem tehetünk. Jelen pillanatban nincs jogunk arra, hogy eltávolítsuk a gépjárművet a helyszínről – tudtuk meg Pap Zsolttól, a közterület-felügyelő csoport vezetőjétől. – Eljárni azokban az esetekben tudunk, ha rendszám, vagy érvényes műszaki engedély nélkül tartózkodik egy autó huzamosabb ideig közterületen. Amennyiben nincs rendszám a gépjárművön, nem tudjuk megállapítani, ki a tulajdonos.
Lefotózzuk ebben az esetben az autót és hagyunk a szélvédőjén egy felszólító cédulát, hogy értesüljön a tulajdonos teendőiről. Ha lejárt a 30 nap, és nem váltott senki közterület-használati engedélyt az autóra, intézkedünk annak elszállításáról. Ismételten 30 napig kell tárolnunk a gépjárművet, majd értékbecslést követően értékesítjük.
Történhet az értékesítés autóbontó részére, illetve meghirdetett ingóárverésen. A befolyt összeg az önkormányzatot illeti.
Másik eset, amikor rendszáma ugyan van, műszaki engedélye azonban nincs a közterületen 30 napnál régebb óta parkoló gépjárműnek. Ilyenkor is elindul az eljárás. A rendszám alapján megkeressük az üzembentartót, vagy a tulajdonost. Levélben felhívjuk a figyelmét arra, hogy 30 nap után kizárólag engedéllyel tárolhatja autóját közterületen. Amennyiben nem adott ki a területtechnikai csoport ilyen engedélyt, beszállítjuk a gépjárművet, majd csakúgy, mint az előző esetben, 30 nap után értékesítjük.
Ha bizonyítani tudja valaki időközben, hogy az övé a gépjármű, igényt tarthat a kialkudott vételárra, de csak olyan összeg erejéig, amelyből levonta már az önkormányzat a ráfordított költséget. Kiváltható a lerakóból is az autó.
S hogy milyen hatást tudnak elérni a figyelmeztetőcédulákkal?
– Összesen 220 olyan autót találtunk eddig a város közterületein, melyek a rendeletben előírtakat megszegve parkoltak. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a szélvédőre kifüggesztett felszólítások, illetve ismert tulajdonos esetében a kiküldött levelek, hatásosak. Sokan intézkedtek megkeresésünkre. Vagy eltávolították a gépjárművet a közterületről, vagy megkötötték a polgármesteri hivatalban a közterület-használati hozzájárulási engedélyt. Előfordult természetesen olyan eset is, amikor el kellett szállítanunk a gépjárművet, majd értékesítettük azt. 10–11 ilyen esetről tudok beszámolni.
A Kertvárosban és a Kenyérgyár felett |
Zalaegerszegen kevés az eladható telek, az igénylők száma pedig egyre nő. Nem véletlen tehát, hogy a közgyűlés már többször tárgyalt önkormányzati telkek kialakításáról, és többször felvetődött egy koncepció megfogalmazása is, amely már tartalmazza a megoldást. |
Januárban ismét terítékre került e téma, és a képviselők úgy döntöttek, hogy a Kertváros déli részén, valamint a Kenyérgyár felett építési telkeket alakítanak ki. Az eddigi gyakorlat az volt, teljesen közművesített telkeket alakítanak ki, majd ezeket értékesítik, de ez sem pénzügyi, sem kockázati tényezők tekintetében nem előnyös, fogalmazódott meg a közgyűlési előterjesztésben.
„Az új beépítésű területek közművesítésére vonatkozó rendeletünk lehetőséget ad arra, hogy a kivitelezési munkák költségét részben a telektulajdonosokra hárítsuk át. Abban az esetben, ha a tereprendezés, az elektromos energia ellátás, esetleg a vízellátás, valamint az útépítés alapjainak elkészülte után már értékesíti az önkormányzat a megosztott telkeket, a befolyó árbevételből a további közműépítés finanszírozása megoldható lenne. Természetesen az adásvételi szerződésben erről a kötelezettségről rendelkezni kell. Javasolható tehát, hogy ne teljes közműépítés után, hanem korábbi stádiumban értékesítsük a telkeket” – hangzott el.
A Kertváros déli részén a jelenlegi rendezési terv minimális módosításával két sor családi házas vagy sorházas építési telek kialakítása lehetséges. Az előzetes becslés szerint 15–20 darab telek kialakítása várható. A műszaki bizottság első ütemben javasolja a Nemzetőr utca–Göcseji Pataki F. utca és a Ciklámen utca végétől délre eső területen a sorházas telkek kialakítását. Tombi Lajos alpolgármester a felelős azért, hogy a beépítési tervek, a telekosztási valamint a közművesítés engedélyezési tervei elkészüljenek. Ezt követően a Széchenyi-terv támogatására pályázatot nyújtana be a város.
A Kenyérgyár fölötti területen, a Kaszaházi utca és a Ságodi utca felőli bejárás biztosítására még egy-egy magántulajdonú ingatlant, valamint a telekalakítással érintett területen is két ingatlanból bizonyos területrészt kell vásárolnia a városnak. Sajnálatos hátránya ennek a területnek, hogy az út egyik oldalán végig magántulajdonú ingatlanok találhatók, melyeket nem az önkormányzat, hanem a tulajdonosok értékesítenek. Itt az elképzelések szerint 20 darab értékesíthető telek kialakítása lehetséges. A további feladatok elvégzésével a közgyűlés a Városfejlesztő Rt.-t bízta meg.
Sármelléken is termel a Readymix Zala Kft. |
A betongyártó cég a sport támogatója
Újabb betonkeverő üzemmel bővült a Readymix Zala Betongyártó Kft. A cég ügyvezető igazgatója, Biky Gábor elmondta: a zalaegerszegi, nagykanizsai és keszthelyi telephely mellett Sármelléken nyitottak üzemet, január végétől itt is gyártják az építőipari anyagot. |
– Az utóbbi 5–6 évben stabilizálódott a piacon elfoglalt helyünk. Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen piacvezetők vagyunk – körvonalazta a kft. nagyságrendjét az ügyvezető igazgató. – Tevékenységünk kiterjed a megye határain túlra, hiszen jelen vagyunk Szentgotthárdon is. Sajnos, egyre több konkurens céggel kell felvennünk a versenyt, ami újabb és újabb kihívást jelent, tekintettel arra, hogy a megrendelések aránya ágazati szinten csak kismértékben nőtt az elmúlt években.
Az 50 százalékban külföldi, 50 százalékban pedig a ZÁÉV tulajdonában álló Readymix Kft. 31 dolgozóval látja el a feladatait. A munkatársak többsége gépkezelő, illetve gépkocsivezető. A meglévő személyi állománnyal működtetik a nemrég megvásárolt sármelléki betonkeverő üzemet is. A megrendelők köre széles: magánszemélyek és vállalkozások egyaránt vannak közöttük.
– Valamennyi betonfelhasználó rendelkezésére állunk ingyenes szaktanácsadással, illetve azzal a jó minőségű termékkel, amely az üzemeinkből kikerül – nyilatkozta Biky Gábor. – A gyártási folyamat az ISO 9002-es minőségbiztosítási rendszerben zajlik. Alapvetően azonban nem ez határozza meg termékeink jó minőségét, hanem a kiváló alapanyag, és a nagy odafigyeléssel végzett munka. Az elkészült betonszerkezet minősége ugyanakkor nagymértékben függ a beépítés és az utókezelés módjától. Az építkezés e fázisában a legkitűnőbb anyagot is el lehet rontani.
A cég a megrendelők elégedettsége érdekében minden tőle telhetőt megtesz: saját laboratóriumában folyamatosan vizsgálja a gyártáshoz szükséges összes adalékanyagot, valamint a készterméket.
Az ügyvezető igazgató a 2002-es várakozásokról elmondta: nem terveztek kiemelkedő esztendőt. Ennek hátterében az áll, hogy a tervezés időszakában, októberben még nem lehetett látni az idei évre jellemző gazdasági folyamatokat, másrészt pedig azért, mert a választási időszakban mindig megtorpan az építőipar fejlődése. Számolni kell újabb vetélytárssal is, emiatt irreális lett volna a termelés növekedésének prognosztizálása.
A Readymix Zala Kft. Zala megyében nemcsak a betongyártásról ismert, hanem a civil szférát támogató tevékenységéről is. A gazdálkodó szervezet kénytelen szűkíteni a támogatottak körét, a kultúra és a sport segítésére azonban továbbra is áldoz. A zalaegerszegi Readymix Csarnok Kupát, illetve az atlétikai utánpótlásversenyt minden évben jelentős összeggel támogatja.