Átépítik a nőtlentiszti szállót

A térség fejlesztése a cél

Veszélyvágta

VII. Tavaszi Egerszeg Fesztivál


Elismerés a Simon István Könyvesháznak

Átépítik a nőtlentiszti szállót

 

Több éves egyezkedést követően Zalaegerszeg önkormányzatának tulajdonába került a volt honvédlaktanya még hiányzó, nem erdő borította része. A közelmúltban hivatalosan is birtokon belülre került a város, a terület hasznosításáról azonban egyelőre csak tervek vannak. 

A nőtlentiszti szálló mai képe.– Elsődleges feladatunk a területen a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műszaki mentőbázisának végleges elhelyezése. Ismeretes, hogy nagyon szűkös helyen működik a városi tűzoltóság, mely április 1-jétől speciális eszközökkel gyarapodott tovább. Az egykori laktanya gépjárműjavító műhelye és annak környéke kitűnően alkalmas a műszaki mentőbázis kialakítására, ezért szeretnénk minél előbb otthont adni számukra – tájékoztatta lapunkat a volt katonai objektum további hasznosításának elképzeléseiről Inkovics László főépítész. – A fennmaradó területre olyan rendezési tervet fogadott el a város, mely több lehetőséget kínál a továbblépésre. Központi vegyes övezeti besorolást kapott a Gasparich úti objektum, melyben városi egészségügyi, szociális, kulturális, oktatási, szolgáltatási intézmények, irodák, vagy akár lakások is elhelyezhetők. Prioritást élvez ezek közül az oktatás. Biztosítani kívánjuk a már ott működő főiskola területi igényeit, kialakul egy főiskolai városrész.
– Milyen lakások építéséről határozott a város?
– Erről sincs még pontos döntés. Építhet lakásokat maga az önkormányzat, de szóba jöhet magánerős építés is. Tudni kell azonban, hogy amennyiben közfunkciót ellátó létesítmények kerülnek a területre a város finanszírozásában, akkor ingyenesen hasznosíthatja a területet Zalaegerszeg. Ám, ha vállalkozói alapon történik fejlesztés a volt laktanyai területen, a telek értékesítési árának jelentős részét vissza kell pótolni az állami pénzalapokba.
– Hol tart most a hasznosítási elképzelések konkretizálása?
– Folyamatos a tervezés. A közeljövőben megkezdődik a terület kármentesítése. Az eddigi vizsgálatok szerint, nagy volumenű szennyezés nem történt. A hasznosítási célok konkrét meghatározására a közeljövőben kerül sor. 
Ugyancsak régóta húzódó ügy a városban a nőtlentiszti szálló sorsa. Nemrégiben sikeresen pályázott az önkormányzat a Széchenyi-terv keretében az épület felújítására, és 107 millió forintos támogatást kapott. Kondákorné Simon Ildikótól, az önkormányzat beruházási szakreferensétől megtudtuk, folyamatban van a beruházás kiviteli terveinek készítése, a munkálatok várhatóan szeptemberben indulhatnak meg. Magastetős ráépítéssel összesen 38, költségalapon meghatározott lakbérű bérlakást alakítanak ki a jelenleg meglehetősen leromlott állapotú épületben. A többségében egyszobás lakásokon túl, a tetőtérben nagyobbak létesülnek. 
Az új homlokzat, Barattáné Zámbó Ágnes tervei alapján.Inkovics László beszámolt arról is, hogy építési telkek kialakításán is dolgozik az önkormányzat. A termálfürdő környékén létrehozott, lakásépítésre szánt telkek mára elfogytak, igény azonban folyamatosan jelentkezik. 
– Nagyon kicsi a telekkínálat a városban. Sajnos, az önkormányzat sem tud hathatósan változtatni ezen a helyzeten, nincsenek ugyanis a birtokában – jelentős nagyságrendben – építésre alkalmas területek. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy rendkívül magas a terület-előkészítés költsége – árulja el a főépítész. – Mindezen nehézségek ellenére két területen is kialakít építésre alkalmas telkeket az önkormányzat. Az egyik helyszín a Kenyérgyár feletti rész, a másik a Kertváros déli része. Az előbbi esetben többnyire családi házak, az utóbbiban pedig tömb- és családi házak megvalósítására nyílik majd lehetőség. 
Az említetteken túl nagyon sok, lakásépítésre szánt terület szerepel a város rendezési tervében. Kiemelném közülük a Kaszaházi fennsíkot. A szóban forgó területek többségében magánkézben vannak, így tulajdonosi összefogással nyílhat ott lehetőség telkek kialakítására. De beszélnünk kell az úgynevezett zártkertekről is, melyek közül sokat beépítésre szánt területté minősített át az önkormányzat. A gondot az okozza ezekben az esetekben, hogy bonyolult a meglévő telekstruktúra, nem alkalmasak egy az egyben lakótelkek kialakítására. A domborzati viszonyok pedig nagyon költségessé teszik a szükséges infrastruktúra biztosítását. A felvázolt tényezők okozzák, hogy nagyon lassú az előrehaladás. 

vissza az elejére


Közösen a kamarával

A térség fejlesztése a cél

 

Lapunk április elejei számában már beszámoltunk arról, hogy az egerszegi közgyűlés legutóbbi ülésén együttműködési keretmegállapodást fogadtak el a képviselők a kamarával és a városi térségi szervezettel. Az elmúlt héten a dokumentumok aláírására került sor a sajtó nyilvánossága előtt. A szerződést dr. Gyimesi Endre polgármester, Farkas Imre, a ZMKIK elnöke és dr. Kremzner István, az egerszegi térségi szervezet vezetője látta el kézjegyével.

Az együttműködési megállapodás célja a város, a megye és a nyugat-dunántúli régió fejlesztése, gazdaságélénkítési, vállalkozásfejlesztési, befektetői, beruházói és beszállítói programok indítása, menedzselése különös tekintettel az ipari parkok, a városfejlesztés és a vállalkozások kapcsolatára. 
A sajtótájékoztatón Farkas Imre arra a kérdésre, miért volt szükség az új megállapodásra, a következőket mondta: ma már teljesen más a helyzet, mint amikor először kötöttek az önkormányzattal keretszerződést. Akkor kötelező volt a kamarai tagság, és olyan jogkörök is voltak, amelyek már nincsenek. A felelősség viszont nagyobb. Zalaegerszeg rohamos fejlődése is indokolta, hogy aktualizálják a megállapodást. Közös intézkedések szükségesek, és összhangot kell teremteni a helyi ipar és kereskedelem védelmében. Dr. Gyimesi Endre azt hangsúlyozta, hogy a város számára fontos a kamarai együttműködés. Elmondta: már a döntés-előkészítés során egyeztetnek gazdasági természetű ügyekben és a véleménynyilvánítást már a bizottsági üléseken lehetővé teszik a kamara képviselőjének. Utalt arra is, hogy a kamara nemzetközi kapcsolatai révén is nyílnak lehetőségek Zalaegerszeg számára. Dr. Kremzner István arról szólt, hogy a térségi szervezet 79 településen 630 vállalkozót tömörít, és tulajdonképpen ez a szervezet az elsődleges partnere a város önkormányzatának. Azt szeretné, ha az együttműködésük az eddiginél is gyümölcsözőbb lenne. 

vissza az elejére


Hét középiskolában jártak

Veszélyvágta

 

Véget ért a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Szolgálatának „Veszélyvágta” című rendezvénysorozata. A tanév kezdetén indult útjára a program a Zalaegerszegi Közbiztonsági Közalapítvány támogatásával azzal a céllal, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre. 

A rendezvénysorozat összesen hét középiskolában zajlott le. Az utolsó állomást a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tartották. Ott érdeklődtünk a tapasztalatokról Kisházy Gábor rendőr őrnagytól.
– Rendezvénysorozatunk elsődleges célja az volt, hogy rádöbbentsük a fiatalokat arra, melyek azok a veszélyek, melyek fenyegetik őket. Kiemelt figyelmet szenteltünk a drogozásnak. Több módszerrel is értésükre adtuk, milyen komoly veszélyeket rejteget számukra a kábítószer. A fiatalok bűnelkövetővé és áldozattá válásának megelőzése érdekében a szabálysértésekről és a büntetőjogról tájékoztatták a diákokat kollégáink. Felhívtuk a figyelmüket a biztonságos közlekedésre, különösen nagy figyelmet szentelve a diszkóbaleseteknek. 
Részt vett a program lebonyolításában a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa, az iskola védőnője, valamint képzett kortárs segítők, akik saját szakterületüket mutatták be. Az előadások mellett filmvetítés, játékos vetélkedők és ismeretfelmérő teszt kitöltése szerepelt a programok között – összegez Kisházy Gábor, a ZMRFK bűnmegelőzési osztálynak rendőr őrnagya. – Összesen hét középiskolában jártunk a „Veszélyvágtával”. Az első és második évfolyamos diákokat szólítottuk meg ismeretterjesztő programunkkal, de több középiskolából kérték tőlünk, hogy a felső tagozatosokat is vonjuk be a sorozatba.
– Milyen tapasztalattal zárult a „Veszélyvágta”? 
– Vegyesek a tapasztalatok. Akadt olyan osztály, ahol azonkívül, hogy jó bulinak tartották a gyerekek a programot, nem igazán fogta meg őket a téma. Többnyire azonban az ellenkezőjét tapasztaltuk. Elsősorban a filmvetítések alkalmával lehet látni a fiatalok arcán, mennyire megdöbbennek, amikor látják, milyen valós következményei vannak a kábítószer-fogyasztásnak. Bízunk benne, hogy meghatározó szerepet játszik rendezvénysorozatunk a diákok jövőjének alakulásában. Többen közülük úgy nyilatkoztak a „Veszélyvágta” után, hogy soha nem nyúlnának a droghoz. Ígérték ugyanakkor azt is, hogy amennyiben van a baráti, ismerősi körükben kábítószeres, igyekeznek jó útra téríteni. 
– Lesz-e folytatása a „Veszélyvágtának”?
– Amennyiben igény mutatkozik rá, és lehetőségeink engedik, folytatni kívánjuk a sorozatot a következő tanévben. 

vissza az elejére


Május 9–13.

VII. Tavaszi Egerszeg Fesztivál

Május 9-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor a Vizslaparkban a Zalai Gyepűvédők bemutatójával veszi kezdetét a VII. egerszegi fesztivál. Este nyolc órakor pedig a Gönczi ÁMK-ban Kárpát-medencei táncház várja az érdeklődőket. 
Május 10-én, pénteken a hagyományokhoz hűen délelőtt kerül sor a végzős középiskolások „polgáravatására”, majd a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a tanulmányi versenyeken sikeresen szerepelt tanulókat jutalmazzák meg. Délben a Gönczi ÁMK-ban Erdélyi hagyományőrzők családi fotói címmel nyílik kiállítás, délután három órakor veterán autók kíséretében a Kossuth utcán vonulnak fel a fesztivál szereplői. Pénteken este a Vizslaparkban a folklórbemutatók után Black and Proud-, Lord-, Bazooka-koncert várja az érdeklődőket. Ugyancsak ezen a napon a református templom nagytermében este hat órakor Kárpátaljai irodalmi estre kerül sor, melynek ungvári és beregszászi író és költő vendégei is lesznek.

Május 11-én, szombaton is egész napos programot nyújt az egerszegi fesztivál. Délelőtt 10 órakor a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben rendezik az V. Kárpát-medencei verbunkversenyt, délután három órakor pedig Berecz András népdalénekes templomi koncertjére kerül sor a Jézus Szíve ferences templomban. A délutánt Gébárton érdemes tölteni: ebéd után kezdődik a szabadtéri kirakodóvásár, népi mesterségek bemutatójával, népi ételek kóstolójával. Lesz lovas-íjász bemutató, mesejáték gyerekeknek, és a magyar tekerőzenekar koncertjére is sor kerül. Este kilenc órakor a Zalai Táncegyüttes előadásában a Csongor és Tünde című szabadtéri monumentális táncjátékot láthatja a közönség.

Május 12-én, vasárnap a Gébárti-tónál nyílt horgászversenyt rendeznek, majd délben ökumenikus istentiszteletre kerül sor Gébárton, a Szövetség oltáránál. Ismét megrendezik a göcseji prószafesztivált. Emellett katonazenekar, haditechnikai kiállítás, harci bemutató, valamint humoros, zenés toborzóműsor várja az érdeklődőket. A gébárti programok mellett a Hevesi Sándor Színházban a Gála Társastáncklub önálló estjére kerül sor délután négy órakor, este pedig a Kárpát-medencei néptáncgála szórakoztatja a közönséget.
Május 13-án, hétfőn, a város napján ünnepi közgyűlésre kerül sor, majd délután öt órakor az Eötvös-közben felavatják Fischer György: Országépítő című szobrát. 

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online