Fontos, mit üzen az alkotás |
Felállítás előtt az István-szobor
Kétéves küzdelmet követően elkészült és méltó helyére került Fischer György Országépítő szobra. Az alkotást lapzártánk után, május 13-án avatták fel ünnepélyes keretek között az Eötvös-közben, új nevén a Millennium téren. |
A szobor kihelyezését megelőzően lakásán találkoztunk Fischer György szobrászművésszel, aki az utolsó simításokat végezte Szent István alakján. Talpig bronzban állt az udvaron a két méter harminc centiméter magas mű. Alkotója boldog volt, hogy elkészülhetett végre, ám azon izgult, hogy kitölti-e majd a neki szánt teret.
– István király számomra egy olyan ember volt, aki Európába vitte a magyar népet. Ezt próbáltam megfogalmazni a szoborban – vallja Fischer György. – Egyelőre izgulok, hogy érvényesülni tud-e az alkotás a téren. Mit szólnak majd hozzá az emberek, az arra járók!? Bízom benne, hogy sikerült megfelelnem annak az akaratnak, ami a szobor elkészülését vette körül. Izgatott várakozással nézek az avatás elé.
A szobor kétéves kálváriáját Matyéka István idézte fel. Mint arról már többször írtunk, 2000 tavaszán írt ki pályázatot az önkormányzat Szent István-szobor készítésére. A megbízást akkor a budapesti Seres–Szórádi alkotópáros kapta, munkájuk a csácsi városrészben látható. Az önkormányzat döntése ellenére a képzőművészeti lektorátus és a lakosság is azt szorgalmazta, hogy készüljön el Fischer György szobra is. 2500 aláírást gyűjtöttek össze a kezdeményezők, az alkotás helyszínéül pedig az Eötvös-közt választották.
Ekkor folyt bele a szervezésbe Matyéka István vállalkozó, aki úgy érezte, tartozik annyival az Eötvös-közben élőknek, hogy segítségére legyen a szobor elkészítésének. Élére állt a kezdeményezésnek, másfélmillió forinttal támogatta a munkát, és megalapította az Égerfa Városszépítő Alapítványt. Az ügyet az alapítvány vitte tovább. Teltek a hónapok, az adományok azonban nemigen szaporodtak.
– Megtapasztaltam, milyen nehéz pénzt szerezni a mai világban. Soha nem gondoltam volna, hogy egy közakarat részére ilyen nehéz lesz szponzorokat találni. Sok csalódás ért, ám végül sikerült – emlékszik vissza Matyéka István. – A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától 1,2 millió forintot, Zalaegerszeg Millenniumi Közalapítványától 750 ezer forintot, az önkormányzattól 400 ezer forintot kaptunk. Sokan segítettek a lakosság köréből is, nagyon köszönjük nekik.
Óriási öröm, hogy kétéves vajúdást követően megszülethetett az Országépítő. Az a szobor, amely a közakarat ízlését, kívánságát tükrözi. Nem azt kell nézni, hogy szép e egy szobor, hanem azt, mit üzen. És Istvánnak üzenete van, olyan üzenete, ami benne foglaltatik Fischer György alkotásában. De benne van a szoborban a művész gondolatisága, munkája, szíve, lelke, és az ezer év üzenete is. Csodálatos dolog ez.
Nagyon sokáig él majd ez az alkotás, túl fog élni bennünket. Unokáink is látni fogják, és tanulni fognak Szent István királyról, Szent István királytól. Bízom benne, hogy sokan megállnak majd, és elgondolkodnak a szobor előtt. Azt kell látniuk a műben, hogy érdemes élni az országért, érdemes tenni a közért – fogalmazott Matyéka István.
Bábjáték óvodásoknak a rendről |
Petike egyáltalán nem szeret mosakodni. Úgy gondolja, minek tisztálkodni, ha másnap úgyis piszkos lesz. A bacilusok már dörzsölik a tenyerüket a kilátásban lévő lakoma gondolatára. Szerencsére a szomszédban lakó kiscica időben figyelmezteti Petit a rá leselkedő veszélyre. |
Ez a rövid története annak a zenés bábjátéknak, amely a tisztálkodás fontosságára kívánja felhívni a kicsik figyelmét. Városunkban a Kodály úti, a Radnóti úti, valamint az Apáczai ÁMK óvodásai kísérhették végig Petike történetét. A kisfiú rossz szokásainak leküzdésében tanácsaikkal ők maguk is igyekeztek segíteni.
– Az „Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózatának“ programjához csatlakozva, az egészségesebb, tiszta környezet kialakítását elősegítő, játékos nevelő programot dolgozott ki az óvodáskorú gyermekek számára a Domestos márka. Gay Tamás és Zsámár Katalin produkciója az ország 120 önkormányzati óvodájába látogat el az idei évben. A tisztaságról szóló mese azt mutatja be a gyerekeknek, mit tehetnek egészségükért és környezetük higiéniájáért – tudtuk meg Szabados Tamástól, az Unilever Magyarország Kft. márkamenedzserétől. Az országos programról a Kodály úti óvodában megtartott előadást megelőzően tájékoztattak a szervezők. – Megtanítja ez a mesejáték a gyerekeket arra, hogyan mosakodjanak, miként tartsák rendben és tisztán környezetüket. Szakemberek véleménye szerint nagyon fogékonyak ilyen korban a gyerekek, így ha a tiszta környezetre való igény az óvodai nevelésben is megerősítést kap, könnyen és játszva sajátíthatják el azokat a készségeket, amelyekkel maguk is ügyelhetnek személyi és környezeti higiénéjükre. Petike a bábfigura, a kiscica, valamint Gay Tamás és Zsámár Katalin kitűnően ösztönzik erre a gyerekeket a mesében.
Az óvodásoknak nagyon tetsző mesejátékon túl egy évre elegendő, 100 ezer forint értékű tisztítószercsomagot is kaptak a cégtől az óvodák. A Kodály Zoltán úti intézményben játékok és sporteszközök vásárlására költik az ily módon megtakarított összeget. Takács Gyuláné óvodavezető azt is elárulta, hogy évek óta nagy figyelmet fordítanak az egészségnevelésre.
– 1990-ben, az alternatív óvodai programok beindulása kapcsán jutottunk el oda, hogy egy speciális terület köré kellene csoportosítanunk óvodai életünket. Gyermekeink lakóhelyét és társadalmi környezetüket figyelembe véve úgy éreztük, hogy az egészséges lelki és testi életmód kialakítása a legfontosabb a 3–6 éves korosztály számára. Ehhez próbáltunk meg olyan támogatókat és országos hálózatokat keresni, melyek hozzánk hasonló nevelési célokat kívánnak megvalósítani. Így indultunk el 1991-ben a Szív kincsesláda programmal, majd bekapcsolódtunk a dohányzásellenes tevékenységbe – meséli Takács Gyuláné. – Öt évvel ezelőtt csatlakoztunk az „Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózatához“, akik szintén meghirdettek egy olyan programot, ami a gyerekek egészséges táplálkozásához, mozgásfejlődéséhez, prevenciós tornájához tudott segítséget adni.
A Kodály Zoltán úti óvoda gyermekei egészségük megőrzése érdekében rengeteget kirándulnak, tornafoglalkozásaikat pedig úgynevezett mikrocsoportokban tartják. Ügyelnek az ételek megválogatására is. Hetente egy alkalommal gyümölcssalátát készítenek az óvodások, de nem ritka a vajas kenyér mellett a nyers répa, karalábé és cékla sem. Három éve erdei óvodában tölthetik a gyerekek a nyár egy részét. A bazitai óvodában helyezik el őket ilyenkor, ahonnan jókora túrák megtételére nyílik lehetőség.
Tovább bővíti szolgáltatásait a Strand Kft. |
Várják a vendégeket a strandok
A nyár közeledését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy folyamatosan nyitják meg kapuikat Zalaegerszeg fürdői. Május 1-jétől várja a vendégeket a gébárti termálfürdő, 15-én megnyílik a tóstrand, június 1-jétől pedig a városi strandon is lehet fürödni. A három létesítményt üzemeltető Strand Kft. idén is bővülő szolgáltatásokkal várja a napozni, fürdőzni, szórakozni vágyókat. |
– Harmadik éve folyamatosan bővül a cég. A városi strand üzemeltetése mellett két éve működtetjük a termálfürdőt, tavaly pedig a gébárti strand is feladatkörünkhöz csatlakozott. Nem törik meg a fejlődés az idén sem, hiszen – mint azt a városlakók már tudják – június második felében megnyílik a zalaegerszegi aquapark, amelynek elindítása ugyancsak a Strand Kft. feladata lesz – mondta Gyuk György, a cég ügyvezető igazgatója. – A legkorábbi nyitásra a termálfürdő esetében van lehetőségünk. A külső hőmérsékletnek megfelelően 30–32 fokos vízben fürödhetnek már most is vendégeink.
Sokrétű felkészülés előzte meg a nyitást. A létszámfeltöltést követően eltüntettük a tél okozta fagykárokat, rendbetettük a környezetet, majd átöblítettük és újraindítottuk a technológiát. Az élménymedence és a tavaly elkészült két gyermekmedence esetében is mindent sikeresen elvégeztünk. A termálfürdőt felkeresők türelmét kell kérnem az idei évben. A termálvizet biztosító kettes számú kút építési munkálatai ugyanis a fürdő területén zajlanak. Igyekszünk úgy szervezni a munkákat, hogy ne okozzon az kellemetlenséget a vendégek számára.
Az idei évben is próbáljuk sport- és szórakoztató programokkal színesíteni a fürdő kínálatát. Hat büfé áll a látogatók rendelkezésére a területen, közülük kettő esetében kicserélődött a bérlő. A büféken túl újságos, vattacukros és kukoricás mozgóárus szolgálja ki a vendégeket.
– Hol tartanak a gébárti strand nyitásának előkészületei?
– Az általunk csak „béke félszigeteként“ emlegetett tóstrand május 15-étől fogadja a csendes, nyugodt környezetre vágyókat. A közeljövőben zajlik a tó vízminőségének hatósági szemléje, jelenleg erre készülünk. Idén télen is igyekeztünk javítani a strand állagán. Ezúttal a világítási rendszer bővítésével, valamint a hangosítás kijavításával kezdtük a munkát, amely mintegy 700–800 ezer forintot tett ki. Ezenkívül hőszigetelési munkákat végeztettünk el a fogadóépületben, és természetesen nagy figyelmet fordítottunk a környezet szépségére. Bízunk benne, hogy 25–30 ezren idén nyáron is felkeresik a tóstrandot.
– Városi strand?
– A központi strandon immár több éve a külső nagymedence javítgatása ad feladatot számunkra. 47. szezonját kezdi meg idén ez a medence, melynek hidraulikáját a kezdetek óta nem újították meg. Bízunk benne, hogy az aquapark elkészültét követően, a városi strand nagymedencéjének rekonstrukciójára is jut pénze az önkormányzatnak.
A strand területe idén is gyönyörű. Megpróbálunk néhány régi elemet visszacsempészni a fürdő hangulatába. Hogy mit is jelent ez pontosan, legyen meglepetés a vendégeknek! Büféink a megszokottaknak megfelelően működnek, kínálatukat mozgóárusok színesítik.
A városi strand június 1-jén nyitja meg kapuit, ám ezt megelőzően is lehetőség nyílik a területen a napozásra. Fedett uszodánk júniusban és júliusban a stranddal párhuzamosan üzemel. Augusztusban azonban a szokásoknak megfelelően bezárunk. Ekkor végeztetjük el a szükséges karbantartási munkákat.
– Hogyan változtak az árak?
– Belépődíjainkat kizárólag inflációközeli mértékben emeltük, ami 8–10 százalékot takar. Pillanatnyilag a termálfürdőben pihenhetnek és fürödhetnek legdrágábban vendégeink. Ezt követi a városi strand, majd a tóstrand zárja a sort. Kedvezményeinket továbbra is tartjuk. Kedvezményes belépőjegyet válthatnak fürdőinkbe a diákok és a nyugdíjasok.