Győznünk kell srácok – énekelték Kocsárdi Gergellyel együtt tízezernél is többen, győznünk kell srácok – mert a sportnak ez a lényege, mozgatóereje. Győzni kell, de nem azért, hogy sárba tiporjuk ellenfeleinket. Győzni kell, de sportszerű keretek között, ahol a pályára lépő csapatoknak, minden porondra lépőnek azonosak a lehetőségei, minden küzdőfélre azonos szabályok vonatkoznak.Ebben a bajnokságban a Zalahús ZTE gárdája lett a legjobb, mert nem volt nála jobb csapat. Mert fel tudott állni a vereségeket követően, mert egy egész város, sőt megye állt mögötte, drukkolt sikeréért. A sikert ne vegyük el a fiúktól, de az öröm mindannyiunké. A többnapos örömfesztiválnak ezrek, tízezrek voltak részesei, korra, nemre, végzettségre, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül.
A dicsőség is a csapaté, de az elismerésből bőven kijutott Zalaegerszeg városának, a Zala név is megint „szép lett“. A sport már csak ilyen: akár a napfény, az elismerés fénye is nemcsak a stadionra, a küzdőtérre vetül rá, de elárasztja az egész vidéket, kicsit sütkérezhet melegében a térség apraja-nagyja. A csapat dicsőséget szerzett városunknak, mindannyiunknak, olyat, amelynek felmérhetetlen az értéke. Köszönjük meg.
A pillanat elszáll, az emlék megmarad – mondja a görög bölcs. Mi ezzel az összeállítással emlékezni szeretnénk egy út végére, amelyet bajnokság megnyerésének nevezünk. S egyben szeretnénk a jövőre vonatkozóan is megfogalmazni:
Győznünk kell srácok, mert lehet jobb csapat a miénknél, de legyőzhetetlen, az nincs.
