Könyv a ZTE 30 éves élvonalbeli szerepléséről |
Nem véletlen az időzítés... Közeleg ugyanis egy jeles esemény 30 éves évfordulójának dátuma. A zalai futballbarátok középkorosztályt képviselő tábora jól emlékszik még 1972. szeptember tizenhetedikére. Az akkor még zöld-fehér színekben pályára lépő ZTE labdarúgócsapata 20.000 ezer (!) néző előtt játszotta első NB I-es mérkőzését. |
S bár a debütálás – az eredményt tekintve – nem volt sikeres, hiszen a vendég Tatabánya 1-0-ra nyert, akkor kezdődött az az élvonalbeli korszak, amelynek voltak ugyan hullámvölgyei (emlékezzünk a kétszeri kényszerszünetre), de összességében kellemes emlékek maradtak a szurkolókban. Különösen úgy, hogy az elmúlt bajnoki szezonban a ZTE együttese bajnoki aranyéremmel – a klub történetében először – koronázta meg a 30 éves élvonalbeli szereplést.
Ennek a 30 esztendőnek állít emléket a Dél-Nyugat Kiadó gondozásában napokban megjelenő kötet első része. A több mint 200 oldalas színes könyv tartalmazza az élvonalbeli mérkőzések statisztikáját, felsorolja a három évtized során pályára lépett játékosokat, mintegy 50 riport keretében vallanak az egykori főszereplők, külön fejezetet kap a bajnoki címig vezető út, az aranyérem ünneplése, s természetesen rengeteg korabeli fekete-fehér és színes fotó segít a múltidézésben, illetve a pár héttel ezelőtti örömteli pillanatok ismételt átélésében.
Ekler Elemér, a kiadó vezetője, a kötet szerkesztője lapunknak elmondta, hogy a könyv bemutatójára a jövő héten kerül sor a sajtó képviselői számára. Ezt követően a szurkolók már meg is vásárolhatják a „Megkoronázva, avagy 30 éve az élvonalban” című ZTE-könyvet.
Addig is előjegyeztethetik a kötetet a kiadónál. Megrendelés: Tel.: (92) 596-936. Fax: (92) 596-937.
E-mail: zalataj@axelero.hu. A kötet második része karácsony előtt jelenik meg.
Porci Berci barátokat keres |
A „Porci Berci barátokat keres” című egészségmegőrző oktatóprogrammal ismerkedik 45 gyógytornász a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karának Zalaegerszegi Képzési Központjában. A kisiskolásoknak szóló programot Tóth Klára és Tóthné Steinhausz Viktória, a főiskola gyógytornász oktatói dolgozták ki 1998-ban. Porci Berci segítségével a helyes testtartásra kívánják megtanítani a gyerekeket megelőzve a degeneratív gerincbetegségeket. |
– Prevenciós pályázatot hirdetett 1998-ban a Népjóléti Minisztérium. Ennek keretén belül készítettük el programunkat a Pécsi Tudományegyetem, a Gyógytornász- és a Gerinctársaság támogatásával, együttműködve a Zala Megyei Pedagógiai Intézettel – árulja el Tóthné Steinhausz Viktória. – Kifejezetten kisiskolásoknak, azon belül is elsősorban 1. és 2. osztályosoknak szóló egészségmegőrző program a Porci Berci, melynek keretében gerincbarát mozgásokat tanulnak. Megismertetjük velük egyebek mellett, hogyan kell helyesen ülni, állni, cipelni a nehéz iskolatáskát. Skandináviában és Németországban hosszabb ideje végeztetnek ilyen tornákat a gyerekekkel, s már tapasztalhatók pozitív hatásai.
– A foglalkozások az osztályteremben zajlanak – veszi át a szót Tóth Klára. – Összesen hatszor megyünk el a gyerekekhez. Az osztályban lévő iskolai bútorok segítségével végezzük a gyakorlatokat. Megtanítjuk a kicsiket, mit csináljanak, ha túl alacsony a székük, nem ér le a lábuk, vagy túl magas az asztaluk. Úgy igyekszünk elsajátíttatni velük a helyes testtartást, hogy alkalmazkodunk a gyakran rossz iskolai bútorokhoz.
A Porci Berci programmal eddig az Eötvös József Általános Iskola alsó tagozatos tanulói ismerkedhettek meg. 530 gyermeken „tesztelték” a gyakorlatokat.
– Kétszer mentünk végig a feladatsorokon az Eötvös-iskolában. Legutóbb a zalaegerszegi önkormányzat támogatott bennünket, így tudtunk munkafüzeteket nyomtatni, hiszen a program részeként azt is kapnak a gyerekek. Az elméletben elsajátított ismereteket kéri számon a munkafüzet. Színeznek, rajzolnak, rejtvényt fejtenek Porci Berci barátai. Emellett a szülőknek, pedagógusoknak prospektusokat adunk a program tudnivalóiról.
– Lehet-e már érzékelni a program hatékonyságát?
– Igen. Egy főiskolai hallgató bevonásával tudományos diákköri munka készült annak kivizsgálására, milyen eredményt sikerült elérnünk a programmal – tájékoztat Viktória. – Hat hónap eltelte után tudakozódtunk, mi maradt meg a gyerekekben Porci Berci tanácsaiból. Egyrészt a lexikális tudást, másrészt mozgásukat vizsgáltuk. Rejtett kamerával felvettük, hogyan mozognak, hogyan ülnek, állnak, majd kiértékeltük. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek lexikális ismerete hat hónap után is kiváló. 94 százalékos eredménnyel tudtak válaszolni a feltett kérdésekre. Az automatizált mozgást viszont meglehetősen nehéz értékelni. Örömünkre szolgált ugyanakkor, hogy sok esetben javult a gyerekek testtartása.
A „Porci Berci barátokat keres” egészségmegőrző oktatóprogramot több szakmai fórumon is bemutatta már Tóth Klára és Tóthné Steinhausz Viktória. Jártak gyógytornász- és ortopédkongresszuson. De lefordították angolra az anyagot, és mint a Gyógytornász Társaság magyarországi programja kijutott Yokohamába is. A pozitív visszajelzések késztették őket arra, hogy kollégáiknak is átadják ismereteiket. Az egészségügyi főiskolán elindított tanfolyamot dr. Hóbor Erzsébet, a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, és dr. Kvarda Attila megyei tiszti főorvos nyitotta meg.
– Sajnos, csak az Eötvös-iskolába sikerült eljutnunk eddig a Porci Bercivel. Azt nem tudjuk felvállalni, hogy Zalaegerszeg valamennyi iskolájában foglalkozzunk a gyerekekkel, nem beszélve más településekről – vallja be Tóth Klára. – Ezért határoztuk el, hogy bevonjuk a kollégákat. Három hétvégén történik a képzés. A 40 óra keretében elméleti és gyakorlati tudnivalókat sajátítanak el a résztvevők.
Az ország minden részéből érkeztek gyógytornászok. Arra képezzük ki őket, hogy vezethessenek „Porci Berci barátokat keres” foglalkozásokat. Pontszerző tanfolyamról van szó. Akinek sikerül levizsgázni, megkapja teljes oktatási anyagunkat. Pályázat segítségével bonyolítjuk a tanfolyamot. Az Egészségtovábbképző Intézettől kapott támogatás segítségével mindössze 5000 forintba kerül a képzés a hallgatóknak.
– Hogyan tovább?
– Több tervünk is van. Szeretnénk a pedagógusoknak, tanítóknak is továbbadni a programot. Akkreditáltatnánk Porci Bercit a pedagógus továbbképzési programba. Emellett ki kívánjuk dolgozni az óvodás variációt. Maga az anyag adaptálható a kisebbekre, a munkafüzetet azonban át kell formálni, hiszen az óvodások nem tudnak írni,
olvasni.