Oktatás

A Nemzeti Alaptanterv bevezetését megelőzően hetente átlagban 35–36 órában tanulták a diákok különböző tantárgyaikat a gimnáziumokban. A napi hét óra megszokottnak számított, melyet olykor-olykor kiegészített egy 0., vagy esetleg egy 8. óra. Az alaptanterv, majd a kerettanterv kismértékben korlátozta az óraszámokat, így ma már 33 óránál nem adható több a tanulóknak egy héten. Mindez azt jelenthetné, hogy csökkent a középiskolások iskolai elfoglaltsága, ám a tapasztalatok más mutatnak.

– Bár az óraszámok csökkentek, a tananyag mennyisége nem változott, sőt bizonyos esetekben nőtt. Kevesebb óra áll rendelkezésünkre az óriási tananyag megtanításához, ami bizony a pedagógusok mellett a diákokra is nagy feladatot ró – vélekedik Horváth Attila, a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója. – A lecsökkent óraszám még a korábbiaknál is intenzívebb munkát szükségeltet, többet kell tanulniuk a gyerekeknek odahaza. Gimnáziumunk átlagos képességű tanulójának a napi tanórákat követően otthon legalább 3–4 órát kell tanulnia ahhoz, hogy felkészülten jöjjön másnap iskolába. Egy hétre kivetítve mindez azt jelenti, hogy a zrínyiseknek, de beszélhetünk más gimnazistákról, középiskolásokról is, legalább 50 órát kell foglalkozniuk a tanulással, ha tisztességesen fel akarnak készülni. Ha azt nézzük, hogy a felnőttek átlagban 40 órát dolgoznak egy héten, bizony a gyerekek élete nehezebb. Többet tesznek ők a saját „munkájukért”, mint amit egy felnőttől elvárunk.
Nincs ez így rendben. Akkor haladnánk jó irányba, ha az óraszámok meghagyása mellett megfelelő mennyiségben csökkentenék a tananyagot is. Mert be kell vallani, nagyon sok felesleges dolgot tanítunk meg a gyerekeknek. Mindez azért van, mert elvárják tőlünk az egyetemek és főiskolák. Amennyiben ők kicsit mérsékletesebbek lennének, mi is kevesebbet várnánk el az általános iskoláktól, így a gyerekek leterheltsége már ott csökkenne. Saját gyerekkorunkban is megszereztük a boldoguláshoz szükséges tudást, mégis jutott időnk sportolásra, szórakozásra. Mindezt a mai gyerekekről nem mondhatjuk el. Örülnek, ha a nap végeztével ágyba kerülnek. A feszített tanulási tempó mellett lassan eljutunk odáig, hogy a jobb képességű gyerekek kiváltsága lesz a sport, mert csak nekik fér bele az idejükbe.
– Az amúgy is sok tantárgy mellett ott a számítástechnika és az idegen nyelvek. Ezek elsajátítása további pluszfeladatot jelent a diákoknak.
– Valóban, ám a mai világban alapvető fontosságú, hogy felhasználói szinten tudja használni a tanuló a számítógépet, és legalább egy nyelvet középfokú szinten ismerjen. Az idegen nyelvek elsajátítására a középiskola kínálja a legjobb lehetőséget. Egyetemeken, főiskolákon követelmény egy, vagy két nyelvvizsga megléte, ám igazából nyelvet tanulni ott már nehéz.
– Napjainkra a magánórák száma is megnövekedett?
– Egyenes arányban van ez azzal, hogy a folyamatosan csökkenő óraszám mellett nem jut ideje mindent alaposan elmagyarázni a tanárnak. Gyorsabban kell haladni az anyagban, s a diákok egy része lemarad. Társul ehhez az is, hogy sok esetben, még a szakirányú diplomával rendelkező szülő sem tudja megoldani a gyermeke által hazavitt feladatot. Nincs más lehetősége tehát a szülőnek, mint hogy magántanárhoz járatja a gyermekét. Nagyon sajnálatos ez, ám mi sem tudunk sokat tenni, hiszen meg van kötve a kezünk.
– Melyik év a legmegterhelőbb a diákok számára?
– Mindegyik megterhelő. A 9. osztály amiatt, mert bizonyítani szeretné a gyerek, hogy meg tudja állni helyét a gimnáziumban. A 10. osztályban szoktak egy kicsit lazítani a diákok, gondolván az még nem számít bele a felvételibe. Azt a tantárgyat, amelyik érdemjegye nem szükséges a felvételi pontokhoz, kicsit lazábbra veszik a diákok. Nem bűn ez.
– Látható a leterheltség a tanulókon?
– Igen. Alkalmanként jól kivehető a fáradtság a gyerekeken. Egy-egy „húzósabb” dolgozat előtt nem ritka, hogy éjszakákba nyúlóan tanulnak a diákok. Becsületükre legyen mondva, gimnáziumunk tanulói igyekeznek minden esetben erejükhöz mérten felkészülni az órákra. Előfordul azonban, hogy a fáradtság miatt nem úgy vág az eszük, mint kellene.
– Ilyenkor elnéző a pedagógus?
– Embere válogatja. Vannak olyan tanárok, akik évente meghatározott alkalommal lehetőséget nyújtanak a gyerekeknek jelenteni: „Nem készültem.” Ilyen esetekben nem jár büntetéssel a feladott tananyag nem tudása.
Sajnos, a szóbeli számonkérések lehetősége is csökkent az óraszámokkal együtt. A fokozott munkatempó kényszere mellett egyszerűen nem jut idő a feleltetésre, ami bizony a gyerekek rovására megy, hiszen sokkal kevésbé tanulnak meg kommunikálni, szóban kifejezni magukat.
– Ön is elismerte, hogy bizony sok felesleges dolgot is meg kell tanulniuk a gyerekeknek az iskolákban. Mennyire lexikális az ô tudásuk? Jut-e idő a gyakorlatba átültetni a megtanultakat?
– Sajnos, a magyar oktatás többnyire lexikális tudást vár el. Erre épülnek a tankönyvek, a módszerek. Sok év kialakult hagyománya ez, így nehéz átállni a mai kor elvárásaira. Tőlünk nyugatabbra sokkal gyakorlatorientáltabb képzés folyik. Bizonyítják ezt azok a felmérések is, melyekben a magyar iskolák jócskán alul maradtak.

Már az általános iskola alsó tagozatában magas követelmények elé állítják a gyerekeket. Véget érnek a rendszeres játékok, a szeleburdi futkározások. A tanórák alatt fegyelmet követlenek tőlük a tanárok, s nem ritka, hogy az otthoni pihenés helyett is tankönyvet kell ragadniuk a kezükbe.

– Véleményem szerint, egy ellentmondásos problémával kell szembenéznünk. Az oktatási rendszer és az iskola évtizedek óta nem tesz mást, mint nagymértékben túlterheli a gyereket, mind szellemi, mind pszichikai szempontból. Ugyanakkor nem biztosít kellő lehetőséget az egészségük megőrzéséhez szükséges mozgásra – osztja meg véleményét Kovács Zsuzsanna, a József Attila Általános Iskola igazgatónője. – Testnevelés szempontjából nagyon alulterheltek a mai gyerekek. Reggel 8-tól délután 4-ig, fél 5-ig az iskolában tartózkodnak, s jó esetben is csupán heti három testnevelés órájuk van. A többi időt az iskolapadban töltik, s odahaza is a számítógép, valamint a televízió előtt ülnek.
Az ELTE Társadalmi és Neveléspszichológiai Tanszéke kétéves vizsgálatot végzett az általános iskolások körében. Ennek a megállapítása, hogy a diákok napi szellemi terhelése több, mint amit egy normális felnőtt károsodás nélkül el tud viselni. Ebből adódik az, hogy az iskolában őket érő leterheltséget csak a gyerekek egy kis hányada képes károsodás nélkül túlélni. Az átlag diákoknál folyamatos túlfáradást eredményez a rengeteg tananyag elsajátítása, ami a különböző pszichés és pszichoszomatikus tünetekben nyilvánul meg. Mindezeket mi is rendszeresen tapasztaljuk. A tünetek között említhetjük a hasfájást és a fejfájást. A gyerekkorban megtapasztalt rendszeres túlfáradás veszélyezteti a tanulókat felnőtt életük során is.
Nem mutatott túlságosan kedvező képet a magyar közoktatás állapotáról a napjainkban sokat emlegetett ISPA-jelentés sem. Egy nemzetközi pedagógiai felmérésről van szó, melyet 31 országban végeztek el. A 31 ország közül hazánk a szomorú 23. helyen végzett az olvasás, szövegértés és a problémamegoldó gondolkodás tekintetében. A rossz helyezésünk okait országos szinten próbálják elemezni. Véleményem szerint, a lexikális tudás növelése helyett inkább a tanulásra kellene megtanítanunk a gyerekeket, a képességek fejlesztésére kellene törekednünk. Sajnos, tantárgyakat tanítunk, és nem gyerekeket. Ez bizony nagyon nagy probléma.
Gond ugyanakkor az elvárások folyamatos fokozódása is. Ma már azt várja az egyetem a középiskolától, hogy rögtön a felvételin úgy produkáljanak a diákok, hogy akár a diplomát is kézhez kaphatnák. Ennek megfelelően a középiskola az általános iskolától követel. A gyerek életkori sajátosságait figyelembe véve kellene alaposan átgondolni a tanulmányi struktúrákat, valamint az elsajátításhoz szükséges időt. Érdekes, hogy azokban az államokban, melyek a PISA jelentés élvonalában végeztek – az angolszász és a skandináv országokról van szó –, az alapozó szakasz nem négy, hanem öt-hat évig tart. Van idejük a gyerekeknek alaposan megtanulni az alapokat, módszeresen, következetesen sajátíthatják el a legfontosabb ismereteket.
– Ezek szerint a rengeteg tanulnivalóval, a sietős tempóval már elsős korukban szembesülnek a gyerekek.
– Igen. Maga az olvasás, írás és számolás megtanulása nem jelent ma sem sokkal több tananyagot, mint a mi gyerekkorunkban. Csupán a módszerek és az óraszámok változtak az évtizedek folyamán. A magyar nyelv és irodalom óraszáma tíz százalékkal lett kevesebb az alsó tagozatban, ami jelentősen befolyásolja az olvasás- és íráskészség kifejlődését. Az óraszám csökkent, ám a magyar ABC-ben ugyanannyi hang van, mint régen. S nekünk meg kell tanítanunk őket, holott a gyerekek agysejtjeinek a száma nem lett több. Csökkentek a készségtárgyak óraszámai is. Ugyanígy a felső tagozatban. A korábban heti két órában tanított fizika és kémia például másfélre, egyre csökkent.
– Mindezek ellenére magasak a kötelező óraszámok?
– A kötelező heti óraszámok még csak elviselhetők lennének. Első-második osztályban 20, harmadik-negyedikben 22,5, ötödik-hatodik osztályban 25, hetedik-nyolcadikban pedig 27,5 a kötelező keret. Ehhez vállalhatnak és vállalnak mindenféle pluszokat a gyerekek. Iskolánkban kéttannyelvű képzésben tanítjuk a németet, emellett tanulhatnak angolt, számítástechnikát a gyerekek. Hetedik-nyolcadikosoknak ECDL- vizsgára felkészítő számítástechnikai képzést biztosítunk. S akkor még nem beszéltünk azokról az órákról, melyeket odahaza töltenek tanulással a diákok.
Nagy az érdeklődés a különböző fakultációk, emelt szintű képzések iránt. Egyre kevesebb az olyan gyerek, aki úgymond „normálisan” elindul az iskolába, mint annak idején mi. Mindenféle különóra nélkül ember lett belőlünk. Mostanában nem ez a divat. Sajnos, verseny folyik a gyerekekért az iskolák között. Rá vagyunk kényszerülve arra, hogy egymást túllicitálva kínáljunk annak érdekében, hogy új osztályt tudjunk indítani. Mindennek az lesz a vége, hogy nem találjuk meg a gyereket a tantárgyak között.

A gyerekek többsége szívesen jár óvodába. Naphoszszat játszanak, futkároznak, mindenféle korlátozás nélkül. Sok-sok barát, s kedves óvónénik várják őket reggelente.
– Fő tevékenységünk a játék. A nagyobb csoportokban van ugyan néhány foglalkozás, ám azok sem kötöttek. Mondhatni, játékosabb formában zajlanak, mint régen – mondja Takács Erika, a Mikes Utcai Óvoda óvónője. – Arra törekszünk, hogy jól érezzék magukat a gyerekek, hiszen itt töltik az egész napjukat. Óvodánk programjában az egészséges életre nevelés szerepel az első helyen. Uszodába járunk, rendszeresen tornászunk a gyerekekkel. Nagyon szeretik ezeket a foglalkozásokat.
– Hogyan alakult az évek folyamán az iskolák elvárása az óvodák felé?
– Természetesen sokat vár el tőlünk az iskola. Akadnak intézmények, ahol lassan azt szeretnék, hogy írni, olvasni, számolni tudjon a gyerek, mire iskolaérett lesz. Ebből kifolyólag van feladatunk. Elsősorban arra törekszünk, hogy megkönnyítsük az átmenetet a kicsiknek. Ezt szolgálják feladatlapjaink, melyek a nagycsoportban előkerülnek a foglalkozásokon. Számolgatunk a gyerekekkel, ám csakis játékos formában, így nem érzik, hogy az kötelező feladat lenne számukra. Segíti az iskolára való felkészülésüket az a sok-sok mese is, amit az óvodában hallanak. Rendszeresen mesélünk nekik, ünnepélyekre pedig verseket, mondókákat, dalokat tanulunk. Ily módon fejlesztjük memóriájukat, szóbeli kifejezőkészségüket. Nagy hangsúlyt fektetünk a vizuális nevelésre is.

– Igazából a gyerekjátékokon keresztül fejlődnek az óvodások. Játék közben mindent el lehet érni náluk. Az óvodának igazából ez a lényege – fűzi hozzá Horváthné Ambrus Mariann. – S mi nem is akarunk tanítani, az nem a mi feladatunk. Úgy gondolom, szükségük van a gyerekeknek az önfeledt játszadozásra, szórakozásra. Amint bekerülnek az iskolába, rendszabályozva vannak, onnantól fogva háttérbe szorul maga a gyermek. Elvárásoknak kell megfelelniük, csak azt követően lehetnek ismét gyerekek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az óvodában hagyjuk őket gyereknek lenni. Ez egy igazi paradicsom számukra. Itt nyílik lehetőségük előre kipihenni az iskolák okozta megpróbáltatásokat.
– Szeretnek is óvodába járni a gyerekek.
– A többségük igen. Aki nem szeret oviba járni, nem azért nem szeret, mert itt nem jó. Csak ô nem tud elszakadni az édesanyjától.

Gedeon Gergely a József Attila Általános Iskola 7. b osztályos tanulója bevallja, bizony sokat kell tanulnia.
– Szabadidőm csupán a hétvégén akad. Hétfőn hat órám van, azt követően megyek matekszakkörre. Haza fél öt környékén érek. Kedden negyed kettőig vagyok suliban, a többi napon pedig négyig – árulja el Gergő.
– Suli után rögtön nekiállsz tanulni másnapra?
– Igen. Tíz perc pihenőt hagyok magamnak, majd hozzáfogok a házi feladatokhoz. Először általában az írásbelikkel foglalkozom, azt követően állok neki a feladott lecke megtanulásának.
– Miből kell a legtöbbet készülnöd odahaza?
– Németből és matekból. Ezek mellett sokat kell tanulni történelemből is. Szeretem a magyart, a testnevelést, a földrajzot és a németet.
– Hétköznap nem is jut időd a barátokra, szórakozásra?
– Nem. Iskola után egyből nekiállok tanulni. Van, amikor egy órát kell készülnöm másnapra, de előfordul, hogy több időre van szükségem. A legnehezebb nap talán a szerda, mert csütörtökre nagyon sokat kell tanulni. Ha ezek után még nem vagyok túl fáradt, leülök a számítógép elé, vagy elmegyünk a barátaimmal biciklizni.
– Úgy látom rajtad, hogy nem bánod a sok leckét.
– Nem. Szeretek tanulni, 4,2-es a tanulmányi átlagom. Egyébként muszáj sokat tanulni annak érdekében, hogy tovább tudjak lépni.
Gergőnek fiatal kora ellenére konkrét elképzelései vannak a jövőjét illetően. Feltett szándéka, hogy informatikus lesz, ezért a Csány László Közgazdasági Szakközépiskolában szeretne továbbtanulni informatika szakon. Reméli, mielőbb nyelvvizsgát is szerez, ezért már most gőzerővel tanul németül és angolul.

Kocsis Kitti szeptemberben kezdte meg középiskolai tanulmányait a Zrínyi Miklós Gimnáziumban. Az idegen nyelveket nagyon szereti, ezért azt az osztályt választotta, ahol emelt szinten tanulhatja a németet. Ebből is adódik, hogy sokat kell tanulnia.
– Gimnazista korom óta a tanulás tölti ki minden időmet. Hétfőn és kedden szörnyen nehéz napunk van. Szerepel az órarendben fizika, két német, angol, történelem. Valamennyi nehéz tantárgy, így általában a hétvége is tanulással telik. Egy este nem elegendő felkészülni a következő napra, ezért azt a módszert választom, hogy előre tanulok. Már hétvégén előveszem a keddre feladott anyagot is – mondja Kitti. – Mindez nem azt jelenti, hogy hétköznap nem tanulok. Szinte minden nap hét óránk van, azt követően megyek különórára. Német- és angoltanárhoz járok. majd hazaérve a többi tantárggyal folytatom a tanulást.
– Hánykor érsz haza a különórák után?
– Fél öt körül. Három órát legalább tanulok mindennap.
– Jut időd kicsit pihenni is?
– Nem mindig. Két testvérem általános iskolás, ha végeztem a saját leckémmel, segítek nekik a tanulásban. Régebben táncoltam, ám most első a tanulás.
– Mi szeretnél lenni?
– Kiforrott elképzeléseim nincsenek. Bőrgyógyász kozmetikus szeretnék lenni, ám ahhoz orvostudományi egyetemre kell mennem. Igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy sikerüljön. Bár még csak elsős vagyok! Biológiát még nem tanulunk, remélem azzal a tantárggyal is sikerül megbirkóznom.