Panoráma

Sétáljunk végig az Erzsébet királynő utcán, majd pihenjünk meg az országzászló alatt egy padon a Rózsa ligetben... Akár turistacsalogató szlogen is lehetne a fenti mondat, ha egy 1920 és 1940 körüli útikalauzt lapozgatnánk a városról. Igen, Zalaegerszegről van szó, s annak is az egyik – ma már – legforgalmasabb utcájáról, a Kosztolányi Dezső utcáról és a vele szemben lévő Béke ligetről. A sokak által „zalaegerszegi Andrássy útnak” hívott utca azonban régen egészen máshogy festett, sőt az idősebbek még tragikus eseményekre is emlékeznek...

A Rózsa liget (ma Béke liget) az Erzsébet királynő (ma Kosztolányi) út mellett, telepítésének első évében, 1929-ben.

Az EZE Lokálpatrióta Klubja „Milyen volt a régi Kosztolányi utca?” címmel rendezte meg idei első összejövetelét. Iványi Ildikó, a klub vezetője köszöntőjében elmondta, hogy ezzel az előadással tisztelegni szeretnének a Magyar Kultúra Napja előtt is.
A közönség soraiban szép számmal foglaltak helyet az utca egykori lakói, az előadó pedig dr. Izsák János volt, aki immár Szombathelyen él, ám egykor ő is Zalaegerszeg egyik legrégibb és legszebb utcájának lakója volt.
A Kosztolányi utca, vagy ahogyan akkor hívták, Erzsébet királynő utca az 1920-as évek végén alakult ki, s gyorsan a város egyik fontos utcájává vált. Egerszeg jobb módú polgárai, kiemelt rétegei lakták, s ez meglátszott az épületeken is.
Izsák János utalt arra, hogy a mai városi társadalom nem szerves fejlődés eredménye, hiszen az 50-es évektől tömeges volt a falusi lakosság városokba telepítése, ezért a polgári fejlődés megszakadt, s a voluntarista városfejlesztés vált uralkodóvá. Sajnos, a régi városképek csak nyomokban maradtak fenn. Ezért is fontos az emlékezés, a múlt előhívása, hiszen az segítheti az „újrapolgárosodás” folyamatát.
A 20-as, 30-as évek békés polgári éveit a háború megzavarta. Az Erzsébet királynő utca lakói végignézhették, ahogy a Rózsa liget mögötti vasúti sínen álló német lőszervonatot repülőgépről végiglövik, aminek következtében az felrobbant, s számos ház tetőszerkezete megrongálódott, leégett.
Izsák János emlékezetében még ma is élesen él az a kép, ahogy az orosz tábornok felesége lila ruhában ült a kifosztott ház konyhájában. A katonákat ugyanis magánházakban szállásolták el, aminek aztán fosztogatás, portyázás lett a vége. Megmosolyogni való így is akadt a dologban, hiszen amikor a házakat feldúló orosz katonák Izsákék portájához értek, s rájöttek, hogy ott maga a tábornok „lakik”, elmenekültek.
A háború után a jókora házakból, ahol ebédlő, szalon, háló, gyerekszoba, konyha, cselédszoba is volt, már csak egy szobát tudtak fenntartani, s az egész család ott lakott. A többit kiadták albérletbe, az ugyanis védelmet nyújtott az államosítás ellen.

Izsák János a régi Kosztolányi utcáról mesél.

Kósza emlékek mesélnek az egerszegi rádió történetéről is, melynek hírét egy német favágó hozta a városba, s mindenki nagyon várta már, hogy hozzánk is bekössék. A havi bérleti díja 6 forint volt. A háború alatt azonban be kellett szolgáltatni a rádiókat, az 50-es években pedig csak módjával váltották vissza őket, hiszen ha nem volt rádió, nem lehetett ráfogni a családra, hogy Szabad Európát hallgat.
1945-ben azonban sajnálatos esemény történt a Rózsa ligetben, melyről részletesen a közönség soraiban helyet foglaló Szécsényi László festőművész emlékezett meg, aki akkor kis híján áldozattá vált. A Rózsa ligetbe három fiú és egy kislány indult játszani, hamarosan azonban egy robbanószerkezetre bukkantak, ami izgalmas szórakozásnak tűnt. Néhány perc múlva hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Szécsényi Lászlónak szerencséje volt, ám két fiú társa közül az egyik a helyszínen, a másik este a kórházban meghalt. A kislányt az mentette meg, hogy megéhezett, és hazaszaladt egy szelet kenyérért...
Az utca és a liget mindezek ellenére is csodálatos látványt nyújtott. A liget felőli oldalon csak egy lakóház állt, a mai Megyeháza a Pénzügy Palota épülete volt. A mostani önkiszolgáló étterem kultúrházként és színházi teremként is funkcionált, s egy időre a mozi is odaköltözött. A Rózsa liget közepén országzászló állt, melyet kopjafák vettek körül, s csodálatos kőpadok díszelegtek, melyek közül néhány ma a temetőben megtalálható.
Izsák Imre persze emlékszik kellemetlen gyerekcsapatra is, akik a ligetben próbáltak garázdálkodni a Fatér (későbbi buszsofőr) és Görény (későbbi disszidens kanadai favágó) vezetésével.
A postakocsi egyébként már akkor is zöld volt és dobozszerű, s Borsos bácsi a postás, ha befordult az utcába, kocsiját eltolta egy hibiszkuszültetvény előtt. Miután kiosztotta a leveleket, lehet, hogy szóba elegyedett Kerkay bácsival a liget parkőrével, s az is megeshetett, hogy beugrottak a Vasutasházba egy sörre... lehet, hisz talán csak az utca és a liget neve változott.

A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT) 1989 februárja óta működik hazánkban. Tagjai és pártolói olyan orvosok, egészségügyi dolgozók, akik Jézus Krisztust személyes megváltónak vallják, felekezeti hovatartozásuktól függetlenül.

– Mi a célja egy ilyen csoportosulásnak? – kérdeztük dr. Buksa Ildikótól, aki 1991-től tagja a szervezetnek.
– Ökumenikus szellemben próbálja segíteni az egészségügyben dolgozókat a betegségek megelőzéséért, a gyógyításért, a fájdalmak enyhítéséért folytatott küzdelemben. Fontosnak tartjuk a betegek lelki gondozását, lelkészek és lelki- gondozók bevonásával. A keresztény értékeket magánéletünkben is felvállaljuk, másokat szintén erre buzdítunk. A Szentírás szellemében próbálunk aktívan hozzájárulni a társadalom közös gondjainak megoldásához. Mindennapi munkánkban is feladatunknak tekintjük az örömhír (evangélium) közvetítését szóval és tettel munkatársaink, betegeink és a ránk bízott emberek felé.
– Milyen eszközökkel valósítják meg céljaikat?
– Az országban több helyen is működő csoportjainkban tudományos, teológiai, orvos-etikai problémákat tárgyaló előadásokat, konferenciákat, ima-összejöveteleket szervezünk. Első nemzetközi konferenciánk Balatonaligán volt 1991-ben, 1997 óta pedig évente rendezünk országos összejöveteleket. Emellett „Tál és kendő” címet viselő, negyedévente megjelenő lappal büszkélkedhetünk.
– 2003. január 19-én a KOMT elnöke, dr. Drenyovszky Irén tartott előadást Zalaegerszegen, ahol helyi ökumenikus szellemű keresztény orvoscsoport indítását tervezték. Mi történt ezen a rendezvényen?
– A zalaegerszegi csoport egyelőre nem szerveződött meg, de ettől függetlenül az országos szervezetnek bárki tagja lehet. 1990-ben, húsznál több taggal, állítólag indult itt már egy csoport, de rövid idő után, életképtelenné vált. A mostani előadás után olyan döntés született, hogy az Evangélikus Lelkészi Hivatal közösségi termében, minden hónap utolsó péntekén 17 órától előadást szervezünk, amelyen bárki részt vehet. Az előadó szakmai szempontból elismert, keresztény hitét felvállaló orvos vagy egészségügyi dolgozó lesz.

„Besenyő. Fekszik az orszag uthoz nap keletnek 250 ölnyi távolyságra – egy igen szép hossszu dombon – mellynek oldalai kellemetesen – kelet-dél és nyugottnak lejtenek – Zala Egerszeghi Fárának Filialissa – nagyobb részét bírja Te(kin)tetes Skublics Uri Familia...” A reformkorban született leírást Szakál István Besenyő ezer éve című kötetében olvashatjuk. A könyvből az is kiderül, hogy a Skublics család mintegy 170 évig (1738–1908) meghatározó szerepet töltött be a település és környéke – különösen a török dúlás után – gazdasági, társadalmi életének fellendítésében és fejlesztésében.

Skublics Gábor, Skublics Mária és Rozovics Emil.

A könyv bemutatóján személyesen is részt vettek a Besenyő történelmét formáló ősök kései leszármazottjai közül Skublics Mária, Rozovics Emil és Skublics Gábor. Az elődök közül többen segítséget nyújtottak a kötet megírásához a birtokukban lévő iratokkal, fotókkal. De az is előfordult, hogy ők tudtak meg valamit valamely ősükről a szerző levéltári kutatásai nyomán.
Szakál István Skublics Imrét a „legnagyobb besenyői” elnevezéssel illeti, róla és a családról beszélgetünk Skublics Gáborral. Természetesen ebben segítséget ad maga a kötet is.
Egy 1732-ben írt móringlevél (jegyajándéklevél) tanúsítja hogy a család birtokvásárlással és házasságkötéssel jutott Besenyő birtokába. Skublics Sándor, a kérő négyezer forintot ajánlott fel jegyajándékként leendő feleségének, lukafalvi Zarka Anna Máriának, majd 1738-ban megtörtént a birokba iktatás. A művelt, jogot végzett Sándor családot alapított; nemcsak jogilag volt képzett, hanem jól is gazdálkodott, további területeket szerzett Zalában, sőt Somogyban is. Legidősebb fiuk, László 1762–71 között első aljegyzője volt Zalának, majd két évig főjegyzői tisztséget töltött be. A legfiatalabb, Zsigmond otthon gazdálkodott. A középső gyermek, János szintén jogi végzettségű, a középnemesség nagyobb részének kijáró táblabíró tisztségen kívül Zala első alispánja volt, és királyi tanácsosi ranggal is rendelkezett. János szerepe meghatározó a család történetében, hiszen az ő ágán élnek ma is Skublicsok, valamint a zalalövői Csapodi Erzsébettel kötött házasságából született gyermeke, Imre, a család legtekintélyesebb tagja lett.

A korban híres könyvtár a megyei levéltárban.

Skublics Imre 1771-ben született. A jó képességű gyermeket szülei nagy gondoskodással nevelték és taníttatták. A győri bencés gimnázium anyakönyvében neve ma is olvasható az eminensek között. Itt kötött örök barátságot Kisfaludy Sándorral, Zala kiváló költőjével. A görög és a latin mellett németül tanult, majd a jogi tanulmányai alatt a francia nyelvvel is megismerkedett. Ő maga is írt verseket, irodalomtörténeti érdekesség, hogy Kisfaludy Sándor milánói rabsága alatt született Napló és a Franczia Fogságom című művét Imrének szánt tudósítások formájában írta meg.
A nagy műveltségű Skublics Imre 1796-tól 1810-ig megyei tisztségeket töltött be, egy évtizeden keresztül Zala megye főjegyzőjeként ténykedett. Közben két alkalommal – 1805-ben és 1808-ban – Zala országgyűlési követeként Pozsonyba járt. Az országgyűléseken egyebek között egy magyar tisztképző intézmény, a Ludovika létrehozásáról volt szó, melyhez 300 forintot ajánlott fel. Életének két utolsó évtizedében gazdálkodott, megyei megbízatásait feladta. Besenyő afféle birtokközpontként funkcionált, ő alapos gazdaként számadásokat készített a család valamennyi birtokáról, gazdasági épületeket javíttatott, és folyamatosan építkezett. Egy 1810-es kimutatás a teljes besenyői uradalom épületállományát 31903 forintban állapította meg. Az intelligens, gondos gazda saját könyvtárral rendelkezett, amelyben megtalálhatóak voltak az ókori szerzők művein át korának könyvei is. Élete végét érezvén 1828-ban megírta végrendeletét (1830-ban halt meg), amelyben szétosztotta vagyonát hozzátartozói között, s határozott könyvtáráról is. „Fő tzélom, hogy ez a Familiánknak jövendőbéli köz használására szolgáljon” – írta benne. A Zala Megyei Levéltárban található könyvszekrényen a következő felirat olvasható: Velikei és Besenyői Skublics Károly Adománya 1830. Károly – a fent említett Skublics László fia – szintén rendelkezett könyvtárral, s valószínűsíthető, hogy ő volt unokatestvére könyveinek gondnoka. A gyűjteményt ténylegesen 1833-ban adta át a megyének, ezenkívül kidolgozta a könyvkölcsönzés alapjait is.
A Skublics családról számos kiadvány jelent már meg, van miből és van mivel „szembesülni” a család leszármazottainak. Skublics Gábor találóan mondja: a múlt kötelez, de nem jogosít semmire.