Fesztivál1

Zalaegerszegen már az elmúlt évszázadokban sem volt egyszerű kulturális intézményt létrehozni, vagy köztéri alkotást felállítani. Gondoljunk csak arra, hogy a Csány-szobor közel 30 évig készült, a múzeum alapításának gondolata pedig a 19. században vetődött fel először. Ehhez képest a Múzeumalapítási terv csak 1931 tavaszán készült el, a hivatalos múzeumi munka pedig 1950-ben kezdődött meg a mai Kazinczy tér 1. szám alatt (ma pártok háza). Nem csoda hát, hogy Borbély György egykori főgimnáziumi tanár és újságíró nem érhette meg míg e két korszakalkotó és városfejlesztő ötlete megvalósul.

Mindezekhez képest Fischer György Országépítő szobrának felállítása szinte „villámgyorsan” megtörtént, s így „hamar” lezajlott a két István szobor körüli herce-hurca is.
A közelmúltban ismét napirendre került az a régi javaslat, mely a zalaegerszegi képtár megvalósítását szorgalmazza... már a ’60-as évek végétől.
A város napján a Göcseji Múzeumban szakmai fórumra került sor „a jövendő zalaegerszegi képtárral” kapcsolatban, melyen képzőművészek, művészettörténészek, civil szervezetek képviselői, illetve városi és megyei vezetők vettek részt.
Kostyál László művészettörténész vitaindítójában vázolta azt a fél éve elkészült koncepciót, melyet Simonffy Szilvia művészettörténésszel és Horváth M. Zoltán képzőművésszel együtt készítettek el, s amit a jövőben szeretnének letenni a döntéshozók asztalára.
A képtár növelné az Európai Unióba készülő megyeszékhely kulturális súlyát, hiszen egyszerre funkcionálna múzeumként, galériaként, tudományos műhelyként és művészeti szervezőközpontként.
Az elképzelések szerint az intézmény törzsanyagát a Göcseji Múzeum képzőművészeti gyűjteménye, a Gébárti Művésztelep kortárs anyaga és a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ nyári művésztelepeinek alkotásai adnák. A koncepció megalkotói szeretnék, ha a képtárnak lenne egy meghatározott irányvonala, vagy specifikuma, ami unikumnak számítana az országban, így növelné a város hírnevét és idegenforgalmát.
Az intézmény több kiállítóhelyet foglalna magába, így lehetne egy a magyar kortársművészet irányvonalát bemutató terem, csakúgy, mint a helyi művészek anyagának bemutatására szolgáló kiállítótér is.

Kostyál László azt tartaná szerencsésnek, ha a fenntartó a város lenne, de azt sem tartja elképzelhetetlennek, ha a városi és megyei önkormányzat összefogna, és közös finanszírozás alakulna ki.
A koncepció felvezetése után közel kétórás szakmai vita bontakozott ki a résztvevők között, főleg a megvalósulás ütemét, fenntartását és helyét illetőn. Abban alapjában véve mindenki egyetértett, hogy képtárra szükség van, s annak valahol a belvárosban kell lennie.
Gyutai Csaba (alpolgármester) elmondta: A város kulturális koncepciója a közelmúltban járt le, így szerinte az elsődleges feladat az új 5 évre szóló koncepció megvalósítása lenne. Vagyis a már meglévő intézményeknek kellene először irányt adni. A város új kulturális tervében szerepelhetne a képtár, de azt be kellene illeszteni a már meglévő intézményi struktúrába. Az alpolgármester úgy gondolja, hogy a tulajdonjogi kérdés csak technikai jellegű, mert az alapkérdés inkább az, hogy milyen irányban akarunk elindulni, milyen célokat szolgálhatna a képtár. Gyutai Csaba emlékeztetett a kanizsai példára, ahol van ugyan képtár, azonban az már régóta csak „állandó kiállításként” működik, aminek látogatottsága csekély, s komoly tudományos munka nem áll az intézmény mögött.
Elgondolkodtató az is, hogy milyen korszakot öleljen fel a létesítendő képtár: foglalja össze a történelmi vármegye képzőművészetét a barokk kortól, vagy korlátozódjon csupán a kortárs művészetekre. Az alpolgármester az előbbi megoldást választaná, a megye régi és új képzőművészeti értékeit felvonultatva. Elképzelései szerint a városban lesz képtár, mégpedig az önkormányzati ciklus végére.

Garamvölgyi György (a megyei közgyűlés alelnöke) a folytonosságot tartja fontosnak, ami annyit jelent, hogy a Gébárti és az MMIK nyári művésztelepeit folytatni és katalogizálni kell. Mindezek mellett azonban már most is vannak olyan gyűjtemények, amik kiállíthatók: Németh János keramikusművésznek és Fischer György szobrászművésznek akár önálló tárlata is lehetne. El kell végre indulni! A baj általában az, hogy nem reális célokat tűzünk ki magunk elé, az állandó kiállítások viszont jó kiindulópontok lehetnének, s a képtár 2006-ra létrejöhet.
Boncz Barnabás (a Hevesi Sándor Színház titkára) gyors döntést sürget. Most kell lépni, nem pedig évek múlva, mert minél több a fórum és az eszmecsere, annál több nézet alakul ki, s a végén nem lesz semmi az egészből.
Nemes László (festőművész) szerint a szakmát egyfajta „beletörődömség” jellemzi. A képzőművész szerint sokkal több alkotónak kellene részt vennie a fórumon. Biztos benne, hogy a galéria megteremtése szellemiséget jelentene elsősorban, mert magához vonzaná az értékes gondolatokat és alkotókat. Szerinte Gyutai Csaba alplgármester diplomatikus volt ugyan, de hozzászólásából az derült ki, hogy a város még nem igazán tudja, hogy mit kezdjen a képtár „ötletével”. Fontos lenne, hogy a város fel tudja és ki tudja használni a szellemi tehetségeit, s a galéria ebben segítséget adhatna.
Kostyál László: vitatkozik a 2006-os időponttal, amit Garamvölgyi György javasolt, mert véleménye szerint ami egy ciklus első két évében nem valósul meg, az már a negyedik év végére sem lesz készen.
Horváth M. Zoltán (képzőművész): beavató tárlatokkal kezdené a képtár megteremtését, majd múzeumpedagógusok segítségével, komoly szakmai struktúra alapján, kidolgozott tervek szerint működtetné azt.
Iványi Ildikó, az EZE Lokálpatrióta Klubjának vezetője civil összefogást sürgetett, Gyutai Csaba pedig felvetette annak a lehetőségét is, hogy a képtár mögött alapítványt vagy kht.-t lehetne működtetni, ami megkönnyíteni az alkotások értékesítését.
Abban mindenki egyetértett, hogy a képtárhoz mindenekelőtt művészetbarát közegre van szükség, s ennek kialakítása a civil szféra és a pedagógusok közös felelőssége.
Kostyál László a vita végén örömét fejezte ki amiatt, hogy a rendszerváltozás óta most van először olyan politikai felállás mind a városi, mind a megyei önkormányzatban, hogy erős a művészeti és kulturális képviselet, és ez optimizmusra ad okot.

Szórádi Zsigmond szobrászművész – a csácsi István-szobor alkotója – 14 éves koráig Zalaegerszegen élt, s a József Attila-iskolában tanult. Már ekkor foglalkozott színekkel, gyakran összekevergette egymással a különböző színű festékeket, így próbálva harmóniát teremteni közöttük. Ám akkori rajztanára azt mondta, hogy ez nem komoly tevékenység. Dús László festőművész azonban felfigyelt a tehetséges fiúra, s attól fogva Szórádi Zsigmond a neves művész által vezetett szakkör tagja lett...

Gyutai Csaba alpolgármester nyitotta meg a tárlatot.

Az Egerszeg Fesztivál keretében megrendezésre került kiállításmegnyitón Gyutai Csaba alpolgármester tekintett vissza Szórádi Zsigmond munkásságának kezdeteire. A zsinagógában nyílt tárlat azonban szintén egy „visszatekintés”, hiszen a művész eddigi legfontosabb alkotásai kerültek a közönség elé „Bronztörténetek” címmel.
A szobrászművész Zalaegerszeg után Marcaliba került, ahol Bernáth Aurél tanítványa lett, s ezáltal gyakorlatilag visszakerült a „forráshoz”, ugyanis Dús László annak idején szintén Bernáth tanítványa volt.
Kostyál László művészettörténész beszédében felelevenítette a néhány évvel ezelőtti Szent István-szoborra kiírt pályázat anomáliáit, melyet végül a Szórádi–Seres páros nyert, ám a mára már megkedvelt szobor felállítására mégis várni kellett. A közvélemény aztán sokáig „betmen”-nek gúnyolta, mint ahogy a vizslaparki IV. Béla-szobor már örökre „ívbéla” marad.
Kostyál László szerint Szórádi Zsigmondban Zalaegerszeg közönsége egy nagyon sokrétű művészt ismerhetett meg, akinek alkotásai középpontjában mindig az ember áll. Ez az ember gyakran történelmi személyiség, kiknek alakját „oszlopszobrokba” formázta meg az alkotó. Így került a zsinagóga kiállítóterébe a Keresztury Dezsőből, Pécsi Ildikóból, Kossuth Lajosból álló „oszlopcsarnok”. Mit is jelképeznek az oszlopok? Kostyál László szerint az emberi kultúrát, az emberi civilizációt tartják.

Hosszú évek után ismét egy csokorba gyűjtve láthatók zalaegerszegi képzőművészek munkái a Göcseji Múzeumban: 19 festő, szobrász, iparművész, grafikus mutatja be a közönségnek, mit alkottak az elmúlt egy esztendőben. A falakon és polcokon találkozhatunk Németh Klára, Németh Miklós, Palicz József, Farkas Ferenc, Fischer György, Szabolcs Péter, Buday Mihály, H. Póka Emőke, Hadnagy György, Bedő Sándor, Nagy Kálmán, Nemes László, Borbás Helga, Szentgróti Dávid, Koplár Katalin, Dienes Gyula, Németh János, Horváth László, illetve Budaházy Tibor munkáival. Az Egerszeg Fesztivál keretében helyet kapott kiállítás másfél évtizednyi kihagyás után ismét felvillant egy szeletet Palicz József életéből, de bemutatkozni enged ifjú tehetségeket is.

A tárlatot Török Zoltán református lelkész, a kulturális bizottság elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint elmondta, egy beszélgetés kapcsán jutottak el odáig, hogy meg kell teremteni a város napja tiszteletére a Zalaegerszegen élő, alkotó művészek bemutatkozásának lehetőségét is.
– Olyan városról álmodom, ahol otthona van a művészeknek, a művészeteknek. Úgy gondolom, ez a kiállítás egyik állomása lehet a vágy beteljesülésének. Egy szent egyszer azt mondta, hogy a mennyország felé vezető út, maga a mennyország. Azt hiszem, ez valóban így van – fogalmaz Török Zoltán.
A zalaegerszegi képzőművészek kiállításának másik ötletgazdája Nemes László személyében található, aki úgy véli, a Zala ‘art egyesület megszűnése óta nincsen olyan közössége Zalaegerszegnek, ami befogadná a művészeket. A közös kiállítás e tekintetben is előrelépés lehet.
– Jogosan jelent meg az utóbbi időben az égető igény néhány zalaegerszegi képzőművész részéről, miszerint nem lehet tovább közösségi lét nélkül alkotni. Ennek érdekében elindítottunk egyfajta újraszerveződési folyamatot – árulja el a festőművész. – Célunk elsősorban az lenne, hogy felfigyeljen a város szellemiséget és értékeket teremtő művészeire, akik egyelőre a társadalom perifériáján érezhetik magukat. Gondolok itt elsősorban a támogatottságra és az odafigyelésre.
A város ünnepe alkalmából életre hívott kiállítás közös gondolkodásunk égisze alatt született. Bízom benne, hogy ebből fog újból kinőni egy olyan értékteremtő közösség, amely nemcsak önmagát vállalja fel, hanem helyet ad az általunk „kitermelt” fiatal tehetségeknek is.
Dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese párizsi kirándulását elevenítette fel a tárlat kapcsán. Több hatalmas képtárat is felkeresett a francia fővárosban, melyek láttán megfogalmazódott benne a gondolat, mennyire fontos fokmérője egy város fejlődésének, hogyan áll a kultúrával, a művészetekkel.
– Zalaegerszeg is büszkélkedhet ugyan múzeummal, ám nincsen olyan intézménye, ami igazán otthona lenne a művészeteknek. Nincs az a négy fal, amely állandó lehetőséget biztosítana az alkotóknak, hogy bemutassák kincseiket – vélekedik dr. Kostyál László.