Kertvárosi csinosítás

Példát mutató családok

1993 – Visszatekintő


A  

wpe1.jpg (4385 bytes)  tíz éve

Egy évtized van mögöttünk. Amikor az első újság ZalaEgerszeG lapfejjel megjelent, még a XX. században jártunk, ma pedig a harmadik évezred kihívásaival kell szembenéznünk. 

Ez a tíz év szinte pillanatok alatt elszállt, mi pedig visszafelé soha nem néztünk, csak előre, hogy a városi lap legközelebb is megfelelő színvonalon jelenhessen meg. Hogy Zalaegerszeg lakói mindenről értesüljenek, ami városukban történik.
Nem volt könnyű. Ha most egy pillanatra visszafelé is tekintünk, úgy érezzük, ugyan nem egy évezred, de hihetetlenül sok idő, sok tapasztalat választ el bennünket az indulás időszakától. Mi is változtunk, az újság is. Reméljük, előnyünkre. Eleinte alig kétezer példányban jelentünk meg, aztán tizenháromezerben, később 24 ezerben, ebből a mostani számból pedig már 26.200-at hoznak el a nyomdából. A formátum is duplájára nőtt, és ami nem mellékes, színes lett a ZalaEgerszeG. S közben a kispéldányszámú kétheti lapból hetilap lett.
Volt viszont, amiben a ZalaEgerszeG nem változott. Ma sem magyarázzuk az eseményeket, a történéseket, csak bemutatjuk. Azt szeretnénk, ha majd valaki évtizedek múlva átlapozza a már sárguló példányokat, láthassa, milyen is volt a város a századfordulón. 
Az újság magántulajdonban van, újságírók tulajdonában, azaz vállalkozói alapon működik, de közszolgálati szerepet vállal, s ezt komolyan is gondolja. A tények nem függenek az éppen hatalmon lévők elvárásaitól. 
Saját erőből természetesen nem tudtunk volna vállalt feladatunknak, elképzeléseinknek eleget tenni. Komoly segítséget kaptunk a mindenkori önkormányzattól, mellénk állt a vállalkozói szféra többsége. És ami talán mindennél fontosabb: folyamatosan éreztük az egerszegi városlakók, olvasóink figyelő tekintetét. Köszönjük nekik, hiszen ez az újság mindannyiunké. Mindennapjaink szerves része lett.
Mi várható a jövőben? Mit hoz az EU-csatlakozás időszaka? Lesz-e, s milyen lesz újabb tíz év múlva a ZalaEgerszeG? Ezekre a kérdésekre még nem tudjuk a választ. Kihívásban bizonyosan bőven lesz részünk. S az is biztos, addig létezik ez a lap, amíg az itt élők mellette állnak, támogatják, segítik. Ma ennél többet ígérni felelőtlenség lenne.

Végezetül csupán annyit: ha egy lap életében tíz év ugyanannyi mint az ember életében, akkor szeretnénk Önökkel együtt ünnepelni a felnőttkor küszöbén is. Azaz újabb tíz év múlva...  

vissza az elejére


Folytatódik a Hegyalja úti parkoló felújítása

Kertvárosi csinosítás

 

Horváth László önkormányzati képviselő a Kertváros déli részének fejlesztésére, szépítésére fordítja képviselői keretének rendelkezésére álló négymillió forintját. A legfontosabb teendők meghatározásában nincs egyedül. Választókörzetének lakói rendszeresen felkeresik kéréseikkel, tájékoztatják, mi vár javításra, csinosításra. 

Hamarosan aszfalt kerül a Hegyalja úti parkolóra.Akad tennivaló a városrészben idén is. A legnagyobb beruházás a Hegyalja út 11–13. számú társasházak által közrefogott parkolóban valósul meg. A hamarosan induló munkálatokról a helyszínen számolt be Horváth László. 
– Úgy tűnik, három lépcsőben valósul meg a nagy parkoló rendbetétele. Az elmúlt esztendőben készült el a kavicságyat szegélyező padka. Több mint egymillió forintot költöttem akkor a munkálatokra. A beruházás idén a parkoló középső részének, és bejáratának aszfaltozásával folytatódik, míg a jövő évre a két szárny aszfaltozása marad – számol be az önkormányzati képviselő. – Idén 1,7 millió forintot fordítunk a parkolóra. Nagyon nagy szükség van az aszfaltburkolatra, jelenleg ugyanis porzik a parkoló az autók után. 
– Milyen egyéb területekre terjed idén a figyelem?
– Elkezdjük a nyár folyamán az utcák, terek, parkok, zöldfelületek gondozását, a járdák, lépcsők felújítását. Nem kell messze mennünk a parkolótól. Nagyon régen épültek a lépcsők és járdák a Hegyalja utcában. Kitöredezett mára a burkolat, balesetveszélyessé vált, nem halogatható felújításuk. Ugyancsak elöregedett a növényzet a környéken. A Hegyalja út 23-as számú társasház mögött kiirtottuk már a bozótot a Kontakt Human Kht. munkatársainak aktív közreműködésével. Nagyon sok rágcsáló bújt meg, illetve szemét halmozódott fel az elhanyagolt környezetben. A munka révén sikerült ezeket megszüntetnünk. Szépen haladunk tovább a körzetben. 

A szobrok felújítását is támogatja Horváth László.A Göcsej–Pataki Ferenc utca 2. szám előtt évek óta megoldatlan a csapadékvíz-elvezetés. Közel 300 ezer forint ráfordítással bekötés készül, majd újraaszfaltozzuk a járda érintett részét. Az utca vége, és a Határjáró út között jól kivehető az a szakasz, amit a lakosság használ. Szeretnénk járdát építeni a haladási irányt követve. 
Ezek a legfontosabb teendők. A felsoroltakon túl idén is támogatom keretemből – 500 ezer forinttal – a Jánka-hegyi polgárőrséget, hiszen mindannyiunk érdekében védik a környéket. Hadnagy György szobrászművész, Jánka-hegyi stációinak felújítására 50 ezer forintot különítettem el. Tervezzük továbbá a játszóterek felújítását, új játszószerek, hulladékgyűjtő edényzetek, padok, asztalok kihelyezését. Első lépésként a Hegyalja és a Pesti Barnabás utcák játszóterén cseréljük le a játékokat. Része a beruházásnak lámpatestek kihelyezése is. 
– Mikor kezdődnek a felsorolt beruházások?
– Arra kaptam ígéretet a műszaki osztálytól, hogy július közepétől augusztus végéig lebonyolódnak a megrendelt munkák. Vonatkozik ez a parkoló rendbetételére is. Amint felvonulnak a gépek, megkeresem a két társasház közös képviselőjét, és megkérjük a lakókat, hogy egy rövid ideig ne hagyják autóikat a parkolóban. 
Nem hiszem, hogy bármilyen gond lenne e tekintetben. Büszke vagyok a körzetemben élőkre. Aktív, szorgalmas közösség alakult ki. Rendszeresen felkeresnek fogadóóráimon, vagy levélben tájékoztatnak igényeikről. Minden évben elkülönítek egy bizonyos összeget a váratlanul jelentkező problémák elhárítására, feladatok megoldására. Ily módon nyílik lehetőségem támogatni egy-egy kisebb közösség virágosítási, parkosítási elképzelését. Az a véleményem, hogy be kell vonni a lakosságot a munkába, hiszen ők tudják, mire van szükségük. 

vissza az elejére


Saját pénzből újították fel 

Példát mutató családok

 

Négy ház – az Arany János utca 69., 71. és a Jókai utca 49., 57–48 család, többségük 43 éve él ezekben a lakásokban, ma már nyugdíjasok. Ezek a város első lakásszövetkezeti házai, és a közelmúltban valamennyi új köntöst kapott. Három éven keresztül újították fel, saját pénzből, hatmillió forintos költséggel.

Szépen felújított házak.– Kispénzű, nyugdíjas családok élnek ezekben a házakban, akik anyagi áldozatot is hoztak a környezetükért. Példát mutatnak ezek az emberek, ahogy csinosítják a környéküket, virágosítanak az épületek előtt és még a padokat is ők festették le. A négy házhoz három fűnyíró gép van, ezt használják felváltva. Amit korábban kaptak növényeket, meg lehet nézni, milyen szépen fejlődtek. Megbecsülnek mindent. Szép a környék és ezért csak köszönet jár a lakóknak – mondja Krizmanics László, az 1-es számú Arany Lakásszövetkezet elnöke. 
A lakók most segítséget kérnek, képviselőjüktől Zsuppányi Gyulától és a polgármesteri hivatal műszaki osztályától is. Az Arany János utca 71. és 69. között nincs járda, szeretnék, ha a közeljövőben megvalósulhatna. Már eddig is sok pénzt költöttek környezetükre, és nem másoktól várták a segítséget. Most úgy érzik, tehetnének értük. Arra a bizonyos járdára nagy szükségük lenne... 

vissza az elejére


1993

Visszatekintő

Fordulópont?

Szalai Annamária– 92 március elején alakult meg a Fidesz új városi csoportja, amely önt választotta területi képviselőjévé. Mi történt azóta? – kérdeztük Szalai Annamáriát.
– Az előző önkormányzati választásokon a Fidesz igen csak szerényen szerepelt. Az egerszegi képviselő-testületben formálisan SZDSZ, Fidesz koalíciós többség irányít, ebbe azonban a Fidesz csak egyetlen tagot delegált. A legfontosabb feladat tehát az volt, hogy ezt a szűk mozgási teret valamennyire kibővítsük. Ezért a helyi pártokkal az elmúlt időszakban szorosabb kapcsolatot próbáltunk kialakítani... Szembe kell néznünk azzal, hogy vidéken nincsenek Orbán Viktorok, Deutsch Tamások, ugyanakkor az országos népszerűségi listák magukért beszélnek. Egyébként nem igaz, hogy a Fidesz élete csak a fővárosra koncentrálódik. Több városi képviselő-testületben a fiatal demokraták irányítanak és egerszegen is léteznek tehetséges ifjú szakemberek, akik jó eséllyel indulhatnak a választásokon...

’93 a párbeszéd éve

– Mikor szólalt meg utoljára a nyilvánosság előtt? 
– Nagyon régen. 1989 után már nem voltunk annyira érdekesek – válaszolja dr. Balogh Miklós.
– Ön akkoriban az MSZMP megyei apparátusában dolgozott. Mi váltotta ki a haragját, miért fordult szembe a hivatalos politikával?
– ...1989. januárjában Budapesten részt vettem egy beszélgetésen, ahol az MSZMP és MDF vezetői voltak jelen. Azt mondták, hogy a mi pártunk kétarcú. Borzasztóan bántott, mert igaz volt a megállapítás, így láttam én is. Akkor még úgy gondoltam, rendbe lehet tenni talán a pártot, de hamar rájöttem, hogy nem. A demokratikus centralizmus mindig azt fogja jelenteni, hogy felülről megmondják, mit kell csinálni... Elegem lett a hazugságokból, a féligazságokból. A reformköri mozgalom sokat segített. Önzetlen, nyitott emberek jöttek össze, akik változtatni akartak ugyanúgy, mint a lakitelki sátorban részt vevők. Elég hamar rájöttem arra is, hogy a többpártrendszer visszaállítása szükségszerű, hiszen politikai demokrácia csak így képzelhető el. Az MSZMP-n belül olyan emberekkel dolgoztam együtt, akiktől már fényévnyi távolságra voltam, és jó pár kérdésben az ellenzékkel értettem egyet...

Izraeli pártigazgató az egerszegi MSZP-nél

Az MSZP székházában tartott sajtótájékoztatón Ron Werber elmondta: jó kapcsolatban van egymással az MSZP és az izraeli Munkapárt. Látogatásának célja, hogy tájékozódjon a választások előtt álló országban és technikai-taktikai tanácsokat adjon a szocialista pártnak... Önöknél még viszonylag új a demokrácia, csupán a második kampányra kerül sor, míg nálunk Izraelben hosszabb múltra tekint a demokrácia.
Ron Werber beszélt arról is, hogy országában az üzletemberek Budapestet a kelet kapujának tekintik, és szeretnének a magyar fővárosban irodát nyitni. A személyét érintő kérdésre az újságíróknak elmondta: szülei Észak-Jugoszláviából származnak, rokonai élnek Budapesten, így néhány szót tud magyarul is...

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online