Diego – minőségben verhetetlen

Megfizethető ár, minőségi szolgáltatás

2003 – a megújulás éve a Zalahús Rt.-nél


Hároméves a zalaegerszegi üzlet

Diego – minőségben verhetetlen

A dabasi központú Diego Kft. padlóburkolatok, ezen belül laminált padlók, PVC-k és szőnyegek árusításával foglalkozó üzletláncolat. Az országosan 63 bolttal rendelkező vállalkozás piacvezető szerepet tölt be ezen termékek forgalmazásában; céljai között szerepel a magas minőség, a kiemelkedő szintű szolgáltatások biztosítása mellett a választék folyamatos bővítése, mégpedig mindenki számára elfogadható áron. A Diego Magyarországon az elkövetkező években üzlethálózatát mintegy 80 boltra kívánja növelni, ugyanakkor adottak a feltételei annak is, hogy külföldön is üzleteket nyisson; Kijevben idén tavasszal nyílt Diego áruház.

Ajándékkal kedveskedtek a vásárlóknak.A Diego zalaegerszegi boltja a közelmúltban ünnepelte harmadik születésnapját. Ezen a napon alkalom nyílt arra, hogy Horváth Ottó boltvezetővel – aki június 1-től látja el ezt a feladatot – beszélgessünk a megyeszékhelyi üzlet tevékenységéről.
– A Diego Kft. és ez az üzlete is a minőséget, a megbízhatóságot és a színvonalas kiszolgálást helyezi előtérbe – mondja Horváth Ottó. – Mi mindent elmondunk a vevőnek arról a termékről, amit vásárolni szeretne; például egy parketta kiválasztásánál jó, ha előre tudják, hogy melyik milyen igénybevételre készült, és céljaikra melyik felel meg leginkább. A minőség mellett a termékek széles színtónus- és mintaválasztéka a legkülönfélébb igényeknek eleget téve megkönnyíti a döntést. Emellett segédkezünk a lerakásban is, útmutatókat adunk hozzá, valamint szerződtetett szakembereket – akik elvégeztek a Diego szervezésében egy burkolótanfolyamot – ajánlunk a munkára. Ha valamilyen kifogás vagy minőségi probléma adódik, minden régióban minőségbiztosítási szakember áll rendelkezésre.
A Diego Kft. csak első osztályú termékek árusításával foglalkozik, így a legmagasabb szintű követelményeknek is meg tud felelni. Az egerszegi üzletben – mint ahogy a vállalkozás valamennyi boltjában – kiváló minőségű padlóburkolatok, PVC-k és szőnyegek kaphatók, és ezek lerakásához szükséges szegélylécek, ragasztók és mindenféle kiegészítők is megvásárolhatók egy helyen. Zalaegerszeg területén ingyenesen házhoz szállítjuk a terméket, a megvásárolt szőnyeget díjmentesen beszegjük, és vásárlóinkat megkínáljuk kávéval.
A Diego Kft. zalaegerszegi boltja minőségi termékeinek és színvonalas szolgáltatásainak köszönhetően népszerű a vevők körében. Születésnapján lábtörlővel kedveskedett minden betérőnek, a gyerekek lufit kaptak ajándékba, és jól szórakoztak az ugrálóvárban. A Zrínyi úton található üzlet negyedévente hasonló program rendezését tervezi annak érdekében, hogy minél közkedveltebbé és közismertebbé váljon. 

vissza az elejére


Zalavíz rt.: víziközmű-fejlesztési programok

Megfizethető ár, minőségi szolgáltatás

A Zalavíz Rt. 2002 nyarán megkezdte a szükséges fejlesztések megfogalmazását és előkészítését. A közművagyonnal kapcsolatos négy nagy projekt közül a „Zalaegerszeg és térsége szennyvízfejlesztési program” hat hónapos előkészítés után bekerült a Nemzeti Fejlesztési Tervbe, a kormány által 2006-ig megvalósításra javasolt húsz kiemelt környezetvédelmi program közé. Arnhoffer András, a Zalavíz Rt. műszaki igazgatóhelyettese szerint, a fejlesztési programok kidolgozásához lökést adott az, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással komoly források nyílnak meg, melyekre pályázhatnak. 

– Az első projekt a megye északi részében – 124 településnek – az ivóvízminőség javításáról és a vízellátás korszerűsítéséről szól. Tartalmazza a hálózati rekonstrukciót, amely a 25 évnél idősebb illetve az egyéb oknál fogva rekonstrukcióra érett vezetékek cseréjét jelenti. Rendkívül fontosnak tartjuk a vízbázis védelmét, a vezetékes ivóvízzel ellátatlan területek fejlesztését. Úgyszintén a víztisztítást, hiszen az elsődleges célunk a minőségi szolgáltatás, megfizethető áron. Ez az első fejlesztési projekt, amely előkészítés alatt áll, mintegy 13 milliárdos. A program megvalósítása 2010-ig kell, hogy befejeződjön, természetesen számítunk az európai uniós támogatásra.
A „Zalaegerszeg és térsége szennyvízfejlesztési program” célja a térség szennyvízelvezetése és a szennyvíz tisztítása, továbbá a keletkező szennyvíziszap ártalommentes elhelyezése az EU-elvárásoknak – folytatja Arnhoffer András és hozzáteszi: – a Balaton védelmére és az érzékeny vízbázisra vonatkozó előírásoknak is meg kell felelnie a szennyvízfejlesztési programnak. A szennyvízcsatorna fejlesztése elengedhetetlen követelmény valamint a szennyvízcsatorna és csapadékvíz csatorna szétválasztása is. Ennél a projektnél az érintett települések száma megközelítheti az ötvenet. Ennek a programnak a megvalósítása szintén 13 milliárd forint körül van, jövő tavasszal kerül Brüsszelbe benyújtásra. 2006-ig el kell indulnia a kivitelezésnek. Az előkészítő munka a végső stádiumában van, nagyon sokat dolgoztunk ezen a projekten.
Arnhoffer András elmondta: nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe a kistelepülések, rájuk is gondoltak akkor, amikor fejlesztési elképzeléseiket programokba fogalmazták. Minden olyan észak-zalai kistelepülésen, ahol szennyvízelvezetés nincs, és várhatóan támogatás hiányában nem kerül megoldásra, ki kell dolgozni a konkrét, megvalósítható és megfizethető módon üzemeltethető megvalósíthatósági lehetőségeket. 
A fejlesztési programok finanszírozásához természetesen „önrész” is szükséges.
– Tisztában vagyunk azzal, hogy az önkormányzatoknak nincs pénze, a mi díjaink pedig fejlesztési részt nem tartalmaznak. Tavasszal benyújtottunk az összes érintett önkormányzatnak egy javaslatot – Zalaegerszeg önkormányzata is megtárgyalta és elfogadta –, mely szerint módosítjuk a díjkonstrukciót, egy új víziközmű-stratégiát dolgoztunk ki. Ennek a lényege, hogy el kell mozdulnunk abba az irányba, amely alapján a díjaknak egy bizonyos felfutással, tartalmaznia kell ezekhez a fejlesztésekhez szükséges megfelelő anyagi bázist, legalábbis az önrészhez megfelelőt. Természetesen úgy kell fejlesztenünk, hogy ez ne jelentsen többlet-terhet a lakosságnak.

vissza az elejére


Különdíjat kapott a csapat a grill európa-bajnokságon

2003 – a megújulás éve a Zalahús Rt.-nél

Három évvel ezelőtt ünnepelte fennállásának fél évszázados jubileumát a Zalahús Rt. Az eltelt években sikerült tovább öregbítenie jó hírnevét a társaságnak. Partnereik mellett a fogyasztók is elismeréssel nyugtázzák a Zalahús Rt. folyamatosan bővülő termékpalettáját, az új ízeket, az ízléses és egyben praktikus csomagolást.

Farkas ImreA korábbiakhoz hasonlóan az idei év is jól indult a társaság számára. Farkas Imre mégis úgy fogalmaz: az idei esztendő eltér az átlagostól.
– Hogy miért mondom ezt? Mert még a korábbiaknál is több megújulást hozott számunkra a 2003-as esztendő. Nem is tehetünk mást a fokozatosan élesedő versenyben. Annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni piacvezető pozíciónkat, időről időre meg kell újulnunk, új termékekkel kell megjelennünk vásárlóink előtt – számol be célkitűzéseikről Farkas Imre, a Zalahús Rt. elnök-vezérigazgatója. – Mindezek mellett egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fogyasztók a különböző táplálkozásbiológiai szempontokra. A jóllakottság érzését kezdi megelőzni az egészséges táplálkozás iránti igény, amelynek ugyancsak meg kell felelnünk. Igyekszünk fehérjében gazdag, ízletes húsokat, kolbászokat, szalámikat az asztalra tenni. 
A termékfejlesztés mellett az európai uniós csatlakozásra való felkészülés jellemzi a Zalahús Rt. idei évét. Bár társaságunk 27 esztendeje elfogadott üzeme az Európai Uniónak, mégis szükség van néhány előkészületre hazánk integrációjáig. Huszonhét éve mindennap mennek szállítmányaink az unió országaiba, nagy megelégedéssel. Üzemünk valamennyi szemlén kitűnően megfelelt, egyetlen egy alkalommal sem utasított vissza bennünket az európai szemlebizottság. Ám ez mégsem elég!

Az idei év egyik slágere a marinált termékek.A következő évtől két pályán folyik majd a nagy verseny. Az egyik a hazai piac, a másik a nyugati konkurencia, amely természetes módon piacot keres magának Magyarországon. Hasonlóak a mi törekvéseink, szeretnénk helyt állni az Európai Unió piacán. Az igényeket, a termékösszetételt és a megjelenést már jól ismerjük, annyi „csupán” a feladatunk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. Ezen munkálkodunk. E célt szolgálja előkészítés alatt álló beruházásunk is, amely révén az ország egyik legkorszerűbb feldolgozóüzemévé válhat a Zalahús Rt. Terveink között szerepel az 1,2 milliárd forint összköltségű munka még idei elindítása. Szeretnénk emellett tovább korszerűsíteni logisztikai tevékenységünket. Még praktikusabban, gyorsabban, és pontosabban kívánjuk eljuttatni termékeinket a fogyasztókhoz. 
– Említette, hogy a termékeket illetően is sok megújulást hozott a Zalahús Rt. számára az idei év? Melyek lennének ezek közül a legújabbak?
– Forradalmi változás megy végbe a húsok forgalmazásában. Elsőként a magyar húsiparban ráálltunk arra, hogy a húsokat nem félsertésként, vagy negyedmarhaként forgalmazzuk, mert az áruházak nem képesek úgy gazdálkodni a hússal, mint a jól felkészült ipari üzemek. Ennek megfelelően nemcsak kicsontozzuk, bontjuk és részenként előérleljük a húst, hanem előpuhítással, szeletelve pörköltnek előkészítjük. A húsdarabokat többféleképpen fűszerezzük, s ily módon bocsátjuk az üzletláncok rendelkezésére. 
Óriási sikert tudhatunk magunkénak e téren. Odáig jutottunk, hogy tovább kell bővítenünk kapacitásunkat. Nagyon keresettek termékeink belföldön és külföldön egyaránt. Örömmel mondhatom, hogy meglódult exporttevékenységünk. Az eltelt fél évben több mint 41 százalékkal sikerült túlszárnyalnunk exportunkat az előző esztendő hasonló időszakához képest. 

Különdíj a grill Európa-bajnokságról.– Nyár lévén említést kell tennünk grill családunkról is, amely ugyancsak újítása a Zalahús Rt.-nek – veszi át a szót Doszpoth Attila, a Zalahús Rt. kereskedelmi igazgatója. – Szíves fogadtatásra talált fogyasztóink körében a tavaly kifejlesztett grillkolbász. Három fajta ízesítésben készítjük a grillkolbászt, amelyet szinte minden üzletben megvásárolhatnak az érdeklődők. Az idei év újdonságai a marinált sertés- és marhahúsok. A fogyasztók számára előkészített termékekről van szó, melyek sütése könnyebb és gyorsabb. Speciális pácolással készítjük ezeket a húsokat, amely nemcsak porhanyóssá, nagyon jó ízűvé is teszi a terméket. Korszerű csomagolásban forgalmazzuk a marinált termékeket, kitűnően alkalmasak a nyári grillpartikhoz. 
A 2003-as esztendőt a „Grill évének” tekinti a Zalahús Rt. Ennek szellemében alakítjuk termékfejlesztéseinket. Annak igazolására pedig, hogy jól sikerült-e a fejlesztés, nincs jobb alkalom egy versenynél. Ez zajlott július első hétvégéjén Balatonaligán. Ott rendezték meg a VIII. magyar grillbajnokságot, és vele egy időben az V. grill Európa-bajnokságot. A Zalahús Rt. saját csapattal indult a versenyen Tóth Endre mesterszakács irányításával, és természetesen az általunk készített alapanyagok felhasználásával – számol be Doszpoth Attila. – Széles volt a mezőny, több mint húsz csapattal kellett felvennünk a versenyt. Akadtak az indulók között svédek, svájciak, észtek, ukránok. Csapatunk a legízletesebb termékek különdíjával tért haza. Nagyon büszkék vagyunk az eredményre. Úgy gondoljuk, jó mérföldkő ez számunkra, megmutatja a továbblépés irányát. 
Még az idei évben szeretnénk tovább szélesíteni grilltermékeink skáláját. Célunk ugyanakkor az értékesítési helyek számának bővítése. A jövő évi termékfejlesztést pedig még idén elkezdjük. Új grilltermékeket és praktikusabb csomagolást várhatnak fogyasztóink. 
Már megtalálható az áruházak polcain szeletelt baconszalonnánk, és nyári turistánk, valamint az Eredeti Zala, és a Milánó szelet. A közeljövőre új szalámifajtákat és kolbászokat ígérhetek a fogyasztóknak. 
– Várhatók-e akciók a Zalahús Rt. különböző termékeire?
– Természetesen, folyamatosan vannak akcióink Kossuth utcai, illetve az üzem melletti üzletünkben. A közelmúltban grillnapokat tartottunk a Húsáruházban. Sikeresnek nevezhető az akció. Nemcsak fogyasztók, hanem éttermek, pecsenyesütők is érdeklődtek termékünk iránt. Akcióink folytatódnak a nyár további részében is. 
Szívesen ajánlom vásárlóink figyelmébe a már említett Kossuth utcai Húsáruházat, ahol társaságunk teljes termékpalettája megtalálható. Itt mutatjuk be új termékeinket, szervezünk akciókat, játékokat, s nem utolsósorban, a hét minden napján friss áruval állunk a vásárlók rendelkezésére. 

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online