Lehetőséget jelent a laktanyabeépítés

Több a rendőr

Fiatal diplomások munka nélkül

Kevesebb ittas vezető


Dinamikusan fejlődik a Platán sor és környéke

Lehetőséget jelent a laktanyabeépítés 

 

A Platán sor, Gasparich utca és Hock János utcák környéke dinamikus fejlődést mutat. Gombamód szaporodnak a körzetben az új építésű társasházak. A Rózsa ház mellett, a Volán telephelyén épültek lakások, nemrégiben pedig a volt nőtlen tiszti szállóból kialakított költség alapú bérlakásokba is beköltözhettek a lakók.

Kiss FerencAz új otthonokon túl a volt laktanyába telepedett pénzügyi és számviteli főiskola is vonzza a körzetbe a fiatalokat. Számuk folyamatos növekedése új játszóterek építését, pihenő- és szórakozási lehetőségek kialakítását teszi szükségessé. Nem feledkezik meg azonban Kiss Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője az idősekről sem, akik ugyancsak szép számban élnek a településrészen. 
– Nagyon büszke vagyok az itt élő nyugdíjasokra. Meg kell csak nézni a Platán sori társasházak környékét. Mindenütt virágok pompáznak, rendezett a környék. Mindez az ott élő idős emberek keze munkáját dicséri – mutat körbe a területen Kiss Ferenc. – Igyekszem kiegészíteni a lakók munkáját. Folyamatosan újítjuk meg a házak környéki parkolókat, parkokat, járdákat. A Platán sor 12. szám előtti parkolóban már befejeződtek a munkák, hamarosan pedig indítjuk a 44-es szám előtti felújítást, amihez a lakosság is hozzájárult. 
Ütemesen haladunk a járdák és utak rekonstrukciója terén is. Minden évben sikerül egy-egy utcát újraaszfaltoznunk. Idén a Helikon utca kerülhet sorra, melynek felújítását saját képviselői keretemből valósítom meg. 
A felsoroltakon túl próbálok segíteni, ha egy padra, virágokra, füvesítésre van szükség, vagy éppen egy-egy szórakozóhelyről kiszűrődő zaj zavarja a lakókat. Úgy gondolom, senki sem távozott még csalódottan az én fogadóórámról. Igyekszem mindenben segíteni, közbenjárni. 

Rendezett környék a Platán sori társasházaknál.– A körzethez tartozik a közeli Gógánhegy és Ebergény is.
– Valóban, folyamatosan épül be, fejlődik mindkettő. A letelepedni kívánókat útjavításokkal, valamint a közvilágítás kiépítésével támogatom a településrészi önkormányzattal karöltve. A biztonság tekintetében nagy segítségünkre van az olai és a gógánhegyi polgárőrcsoport. Jelenlétüknek köszönhetően csökkentek a területen a betörések, lopások. 
De ugyancsak körzetemhez tartozik az olai családi házas övezet, melynek lakóit elsősorban a nagy forgalom zavarja. Úgy gondolom, hogy a 76-os elkerülő út megépítését követően nagymértékben mérséklődik a Hock János utcán áthaladó forgalom nagysága, és sort keríthetünk a burkolat felújítására is. Ugyancsak a forgalom csökkentését szolgálná a vasút áthelyezése. Bízom benne, hogy belátható időn belül megvalósulnak az említett fejlesztések. Addig is igyekszünk komfortosítani a körzetet. Jelen pillanatban is dolgoznak a szakemberek az olai temető előtt, ahol autóbuszöblöt és parkolókat alakítanak ki a hétmillió forintos beruházás részeként. A munkálatok elvégzésére a biztonságos közlekedés miatt volt szükség. 
– Milyen távlati tervek fogalmazódnak meg a településrészen?
– Szeretnénk legalább olyan ütemben fejlődni, mint történt az elmúlt években. Erre nyújt lehetőséget, hogy belterületbe kerültek a városhoz közvetlenül kapcsolódó Ebergényi út melletti, korábban zártkerti ingatlanok. A területen – közművesítéssel – építési telkeket kívánunk kialakítani, amelyeken megkezdődhet családi házak építése. Megérett a fejlesztésre a volt Petőfi-laktanya még kihasználatlan területe is. Ugyancsak családi házak, szociális, illetve költségalapon meghatározott bérlakások, nyugdíjasház és idősek otthona építését határozta el ott az önkormányzat. Amennyiben terveink megvalósulnak, több százan költözhetnek a városrészbe. Szociális bérlakásépítésre már be is adtuk a pályázatot. Bízunk benne, hogy továbbra is támogatja a kormány az ez irányú fejlesztéseket. Nagyon várják már a lakók a munka indítását, mellyel egy időben elbontják a csúnya kerítést.

vissza az elejére


Az iskolák környékén

Több a rendőr

 

Az iskolakezdéssel kapcsolatos rendőri feladatokról és a diákok biztonságát szolgáló fokozott rendőri jelenlétről tartottak sajtótájékoztatót a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Dr. Nemes Zoltán, rendőr ezredes, a főkapitányság vezetője kiemelte: a rendőrség nagy figyelmet fordít az iskolakezdésre, s a kapitányságok már a tanév megkezdése előtt hozzáláttak az erre vonatkozó feladatok előkészítéséhez. Hozzátette: reméli, hogy a nyárból a tanévbe való átmenet nem okoz majd problémákat. Varjasi Gábor ezredes, a ZMRFK közbiztonsági igazgatója elmondta, a kisiskolásokra fokozottan odafigyelnek a rendőrök, ám ebben a munkában nagy segítséget jelenthet, ha az utakon – azon belül is az iskolák környékén – szabályosan és körültekintően közlekedünk. Az időbeosztás ugyancsak fontos szempont, hiszen mint fogalmazott, egy tragédia nem ér meg öt percet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közlekedési szabályokat, lámpa- és útjelzéseket minden esetben tartsuk be, s a gyalogátkelő helyeket pedig megfelelő sebességgel kell megközelíteni.
Megtudtuk, a szabályos közlekedés betartatása mellett a bűnmegelőzésre ugyancsak nagy energiákat fordít a rendőrség, így például odafigyelnek a kollégiumi diákok értékeinek megóvására is.

Kötő Attila rendőr őrnagy, a ZMRFK közlekedésrendészeti osztályának vezetője kiemelte: a tavalyi év első felében megyénkben 2 esetben okozott 0–6 éves kor közötti gyermek balesetet, ebből az egyik volt halálos. A tavalyi évben, augusztusig 6 baleset történt, melyet 7–14 éves közötti fiatal idézett elő, idén eddig 4 ilyen esetet regisztráltak. Az elmúlt évben, augusztusig összesen 371 baleset történt, idén ez idáig 368 esethez riasztották a rendőröket. Elhangzott, a minimális csökkenés a rengeteg rendőri intézkedés és ellenőrzés eredménye.
A rendőrség mindenféleképpen csökkenteni szeretné a gyermekbalesetek számát, s ennek szellemében próbálják nevelni a jövő közlekedőit is. Szeptembertől osztályfőnöki órák keretében közlekedési ismereteket oktatnak az iskolákban és emellett számos ilyen témájú kiadványt juttatnak el a gyerekekhez. Kötő Attila hozzáfűzte: 2003 októberétől a kerékpárosokkal kiemelten szeretne foglalkozni a rendőrség.

Tóth István főhadnagy, az iskolák környékén lévő fokozott rendőri jelenléttel kapcsolatban érdeklődésünkre elmondta: az országos rendőrkapitányság vezetője minden esztendőben elrendeli az általános iskolák mellé a megerősített rendőri szolgálatot. Különösen érvényes ez az olyan iskolákra, amelyek közlekedés szempontjából veszélyeztetettebbnek számítanak. Zalaegerszegen ez a Petőfi és az Ady Általános Iskolát érinti. Ezeken a helyeken minden nap reggel héttől nyolc óráig, délután pedig háromnegyed négytől rendőrök irányítják a gyalogos és a gépjárműforgalmat. Iskolakezdés idején gyakran tapasztalható, hogy sokan sietnek, nem tartják be a közlekedési szabályokat, s ez gyakran eredményezhet balesetet. A rendőrök ezt próbálják megelőzni. 
A legtöbb gépjárművezető megérti, hogy az itt szolgálatot teljesítő rendőrök nem őket kívánják felelősségre vonni, hanem a forgalmat segítik. Az akció előreláthatólag még egy hónapig tart, ám abban az esetben, ha az országos rendőrfőkapitány illetve a megyei rendőrfőkapitány indokoltnak tartja, akkor mindez meghosszabbodhat.

vissza az elejére


Az állást keresők többsége pedagógus

Fiatal diplomások munka nélkül

 

Június, július folyamán átvehették diplomájukat az egyetemek, főiskolák végzős hallgatói. A sok tanulást rövid pihenés követte, majd augusztus vége felé valamennyien hozzáláttak a munkahelykereséshez. A szerencsésebbek ma már dolgoznak, ki jobb, ki kevésbé jó állásban. Évről évre akadnak azonban olyan diplomás fiatalok is, akiknek nem sikerül elhelyezkedniük. Ők a munkaügyi központhoz fordulhatnak segítségért. 

– Augusztus végi statisztikák szerint összesen 842 diplomás munkanélkülit tartunk számon Zala megyében. Közülük a pályakezdők száma 155 fő. 122-en főiskolai, míg 33-an egyetemi diplomájukkal a zsebükben nem tudnak elhelyezkedni – ismerteti adataikat Rubi János, a munkaügyi központ zalaegerszegi kirendeltségének vezetője. – A legtöbb pályakezdő diplomás munkanélkülit Zalaegerszegen és környékén tartjuk nyílván. Városunkban 52 frissen végzett főiskolás, és 15 egyetemista fordult hozzánk szeptember elejéig elhelyezkedési problémájával. Sajnos a szám folyamatosan emelkedik. Sokan ugyanis most kapnak észbe. Szembesülnek azzal, hogy nem kínálnak számukra megfelelő munkahelyet, s csak egy kis idő elteltével keresnek fel bennünket. Ha egyáltalán felkeresnek. Sok fiatal ugyanis nem fordul a munkaügyi szakemberekhez segítségért. Mindenképpen szeretnénk változtatni ezen. Tervezzük, hogy csütörtökönként délelőtt kizárólag a pályakezdő munkanélkülieket fogadjuk a hivatalban. Így nem kellene sorba állniuk a fiataloknak. De róluk szól az „Esélyt a fiataloknak” című program is. Megszólítjuk a munkáltatókat, hogy fogadják el a pályakezdő fiatalokat. Ennek szellemében rendezzük állás- és képzési börzénket is szeptember 25-én. 
– Mutatkozik-e jelentősebb növekedés, vagy csökkenés a pályakezdő diplomás munkanélküliek számát illetően több évet figyelembe véve?
– Közel azonos a mostani szám az egy, illetve néhány évvel ezelőttihez viszonyítva. Nem tapasztalunk sem növekedést, sem csökkenést. Míg az idősebb felsőfokú végzettségűek többnyire a nyelvismeret hiánya miatt nem tudnak újból elhelyezkedni, a fiatalok esetében strukturális problémákat vélek felfedezni. A pályakezdő diplomás munkanélküliek 50 százaléka pedagógus, általános iskolai tanító. De szerepel a nyilvántartásunkban közgazdász, jogász, államigazgatási főiskolát végzett, vegyész, agrármérnök, de még teológus és restaurátor is. Az ő esetükben a tapasztalathiány jelenti a hátrányt. Minden munkáltató tapasztalt, gyakorlattal rendelkező kollégát keres. 
Mégis, hogyan szerezzen tapasztalatot az a frissen diplomázott fiatal, akinek nem adják meg a lehetőséget? – adódik a költői kérdés. Nem tehetnek mást a fiatalok, mint beállnak a sorba. Egy részük beiratkozik egy következő főiskolára, vagy egyetemre, és tanul tovább. A másoddiploma megszerzését jó esetben finanszírozzák a szülők, a munkaügyi központtól ugyanis nem részesülnek munkanélküli ellátásban. Segély annak a munkanélkülinek jár, aki korábban fizette a társadalombiztosítást. 

– Segélyt, illetve járadékot nem tudunk folyósítani a pályakezdő munkanélkülieknek, felajánljuk azonban munkaerőpiaci képzéseinket, illetve léteznek a foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatásaink. A Zala Megyei Munkaügyi Központ évek óta nagy figyelmet fordít a fiatalok munkába állítására. Amennyiben pályakezdő munkanélkülit foglalkoztat egy cég, meghatározott időre átvállaljuk a fiatal bérének egy részét. Hajlandók vagyunk hozzájárulni a betanítás költségeihez is, ami a már említett bér- illetve járulékátvállalással történhet – tudtuk meg Deák Ferenc szolgáltatási igazgatóhelyettestől. – A felsoroltakon túl természetesen megismertetjük a pályakezdő munkanélkülieket az aktuális állásajánlatokkal. Kaphatnak humán szolgáltatást, gondolok itt a megfelelő önéletrajz megírására, vagy elsajátíthatnak álláskeresési technikákat. 
Amennyiben a szülők nem képesek támogatni a fiatalt a megfelelő munkahely megtalálásáig, kénytelen „szerényebb” állással is beérni. Néhányan azonban nem kívánják feladni álmaikat, inkább szerencsét próbálnak más városban. Közkedvelt a fiatalok körében a főváros, ahol több, magasabb fizetéssel kecsegtető lehetőség vár rájuk. 

vissza az elejére


Kevesebb ittas vezető

 

Az idei év első hét hónapjában kedvezően alakultak a baleseti statisztikai adatok, augusztusban azonban ugrásszerűen megszaporodott a balestek száma. Erről a Városi Balesetmegelőzési Bizottság első féléves tevékenységét értékelő beszámolón esett szó.

Az összejövetelen elsőként Novák Rudolf rendőr százados szólt az elmúlt időszak baleseti adatairól és a tapasztalatokról. Elmondta: augusztusban jelentősen megnövekedett a balestek száma, s tavalyi augusztusi adatokhoz képest – akkor egész hónapban 11 baleset történt – idén már 14 közúti balesethez riasztották a rendőrséget. Emelkedett a könnyű és a súlyos sérüléssel járó balesetek száma is, e hónapban összesen 25 személy sérült meg. A baleseteket legtöbbször az elsőbbség meg nem adása, a szabálytalan kanyarodás, valamint a gyalogos szabálysértések idézték elő. 
Megtudtuk, a hétvége baleset szempontjából továbbra is kiemelt veszélyforrás, ekkor ugyanis többen ülnek a volán mögé, s felerősödik a forgalom. Tapasztalatok szerint a legtöbb baleset reggel hat és este hat között történik. A hét elején – kedden és szerdán – ugyancsak egyre gyakrabbak a balesetek. A rendőr százados kifejtette: ez év első hét hónapjában összesen 95 balesetnél akadt tennivalójuk, a halálos balesetek száma pedig a tavalyi évhez képest hétről hatra csökkent. Emellett örömteli, hogy a balestek okozói között egyre kevesebb az ittas vezető. A sebesség helytelen megválasztása viszont évről évre visszatérő probléma. Ennek köszönhetően ezen a nyáron nőtt a megbírságolások száma, s előfordult olyan időszak, amikor a sebességhatár átlépése miatt 35–40 személyt kellett megbüntetniük a rendőröknek.

Elhangzott, a kerékpárosok és a gyalogosok fokozottabb ellenőrzése, valamint a megelőző propaganda nagyban javíthatja a baleseti statisztikákat. A rendőrség a jövőben a gépjárművezető-képzésnél is fontosnak tartja az ilyen témájú előadások megszervezését. Ezentúl a városban tevékenykedő rendőrök szeretnének olyan közlekedést kialakítani, amely megfelelő az itteni útviszonyoknak, illetve közlekedési lehetőségnek.
Kámán János rendőr ezredes, kapitányságvezető hozzáfűzte: az augusztusi balesetek egyik előidézője a nagy kánikula. Ilyenkor lankad a figyelem, s könnyen megtörténik a baj. A rendőrség azonban mindent elkövet a közlekedésben részt vevők megóvása érdekében. Ezután Tóth István főhadnagy beszélt a Városi Balesetmegelőzési Bizottság első féléves tevékenységéről. A bizottság nagy hangsúlyt fektetett, és fektet a jövőben is a gyerekek balesetmegelőző nevelésére. Több esetben szerveztek előadásokat, ügyességi versenyeket, így például a nagy sikerű Fékezd magad!, valamint az úgynevezett alma-cirtom akciót. Az általános iskolákban tartott előadásokat mintegy 4500 gyerek hallgatta végig.
Strandokon és fürdőhelyeken is gyakran ellenőriztek, az AquaCityben például több szakhatóság közreműködésével végeztek ellenőrző vizsgálatot. A bizottság a közelmúltban pályázaton nyert 500 ezer forintot, amelyből az elkövetkezendő időszak programjait fogják finanszírozni.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online