Jövőre új termékkel törnek a piacra
Márkaüzletet nyitott a Vodafone
Nehéz, de sikeres év áll a Pylon ’94 Kft. mögött |
Jövőre új termékkel törnek a piacra
Az idei esztendő nem kecsegtetett túl sok jóval a Pylon ’94 Kft. számára. Piacaikon nem várhattak fellendülést, a kereslet növekedését, emellett az év első időszakára jellemző erős forint is hátrányosan érintette az exportőröket. Márpedig a zalaegerszegi Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft. termékeinek 90–95 százalékát külföldi piacokra termeli, ahol az erős forint mellett nem voltak képesek felvenni a versenyt az árharcban. |
A
kedvezőtlen viszonyok ellenére a korábbiaknál is feszítettebb tervet készített a
Pylon ’94 Kft. 2003-ra vonatkozóan, melyről ma már elmondható, hogy sikerült
teljesíteni, számolt be eredményeikről Kámán János, a társaság ügyvezető
igazgatója.
– Egymilliárd 250 millió forintos árbevételt terveztünk az idei évre, emellett
több jelentős beruházás megvalósítását is elhatároztuk. Az év vége felé
közeledve immár kijelenthetem, hogy sikerült teljesítenünk célkitűzéseinket.
Árbevételünk 1,3 milliárd környékén alakul, meghaladja tehát a feszített tervet
– tudtuk meg Kámán Jánostól. – Piacainkon átstrukturálódás nem történt. Továbbra
is elsősorban Németországba, Ausztriába és Finnországba exportáljuk
termékeinket. Belföldi volumenünk idén sem nőtt. Exportunk részaránya 90–95
százalék között mozog.
Nem következett be érdemi változás termékeink körében sem. Változatlanul
autódaru alkatrészeket, futódaru-egységeket, építőipari gépalkatrészeket, az
alumínium- és papíripar területén pedig részegységeket, technológiai
berendezéseket gyártunk. Tesszük ezt mintegy 110 fő állandó munkatárs
bevonásával, s az időszakosan bérelt emberekkel.
– Nem említ változást egy területen sem. Mégis hogyan sikerült a
nehézségek ellenére is teljesíteni, sőt túlszárnyalni a 2003-ra kitűzött tervet?
– Sikerült találnunk néhány új partnert a piacon, az igazán meghatározó azonban
az a néhány új szegmens volt számunkra, amelyben képesek voltunk felvenni a
versenyt a konkurenciával. Úgy tudtunk volument növelni, hogy nem kellett
érdemben visszalépnünk az árakat tekintve. Az igazsághoz hozzátartozik az is,
hogy a forint év közbeni gyengülése az exportőrök számára kedvezőbb feltételeket
teremtett.
A felsoroltaknak köszönhető, hogy tudtuk hozni terveinket a beruházások terén
is. Tekintettel arra, hogy a piac egyre inkább komplett részegységeket igényel,
bővítenünk, fejlesztenünk kellett forgácsolókapacitásunkat. Vásároltunk egy új
horizont vízszintes fúró-maróművet, egy meglévőt pedig felújítottunk. Ezen
túlmenően beszereztünk Németországból egy CNC megmunkáló- központot, amelyet a
felújítást követően helyezünk üzembe. Ez a berendezés 7500 milliméter
állványelmozdulásra képes, melynek következtében rendkívül igényes, és nagy
méretű részegységeket is meg tudunk munkálni segítségével. Az említett eszközök
beszerzésének költsége meghaladta a 100 millió forintot.
Igyekeztünk előbbre jutni a vállalatirányítás területén is. Bevezetés előtt áll
integrált vállalatirányítási rendszerünk, amely az ajánlatkérés beérkezésétől a
mérleg elkészítéséig terjedő valamennyi munkafolyamatot magába foglalja. Ezen
felül működtet egy olyan vezetői információs rendszert, ami a cég pillanatnyi
kondícióit naprakészen biztosítja. Egy német rendszerről van szó.
–
Mit várnak ettől az integrált rendszertől?
– Cégünk egészen alulról építkezett, néhány fővel indultunk 1994-ben. Az
eltelt évek során túlléptük a milliárdos forgalmat, foglalkoztatottaink létszáma
pedig meghaladja a 100 főt. Elértünk egy olyan nagyságot, amikor más
módszerekkel már nem lehet átlátni a cég működését. Alternatív lehetőségként
kínálkozik az adminisztratív létszám bővítése, ám a naprakészséget ily módon sem
lehet biztosítani. Ebből az okból nyúltunk az integrált vállalatirányítási
rendszerhez.
A jövőre nézve – egyebek mellett – a cég rugalmasságának további növelését, a
technikai, technológiai színvonal emelését, a munkatársak elkötelezettségének,
illetve a vevők megelégedettségének fokozását tűzte célul a társaság vezetése.
– Szeretnénk fokozni a jövőben tevékenységünket a belföldi piacon is. Régi
partnerünk a svéd SSAB cég, amely finomszemcsés, nagy szilárdságú, nagy
kopásállóságú anyagok gyártásában jeleskedik. Régóta használjuk termékeik
köréből a nagy szilárdságú szerkezeti acélokat. Minősítéssel rendelkezünk az
általuk gyártott legmagasabb szakítószilárdságú anyagra, Magyarországon egyedüli
cégként. Másik ugyancsak különleges termékük a nagy kopásállóságú anyag. Ennek
gyártására nem volt eddig minősített partnere a svéd cégnek hazánkban. Ezért is
rendkívül nagy siker számunkra, hogy a közelmúltban átvehettük azt a tanúsító
oklevelet, amelyben elismernek bennünket hivatalos partnerüknek, s technológia
feltételeink, valamint szaktudásunk révén ajánlanak bennünket saját termékük
feldolgozására, illetve az abból gyártott termékek forgalmazására.
Rendkívül körültekintő feldolgozást igényel ez az anyag. Amennyiben ugyanis a
kelleténél nagyobb hőbevitel éri, kilágyul, elveszíti azokat a tulajdonságait,
amelyek biztosítják a nagy kopásállóságot. Vásároltunk olyan berendezéseket,
például a vágáshoz víz alatti plazmavágót, vagy a mechanikai megmunkáláshoz
olyan szerszámokat, amelyek a 400–500–600-as jelű hardox anyagok fúrását, gépi
megmunkálását is biztosítja. A jövőben ezekkel a nagy kopásállóságú anyagokkal
próbálunk piacot találni belföldön elsősorban a tartalék alkatrészek gyártása
területén.
Nem mondunk le 2004-ben a volumen további növeléséről sem. Bevezetünk egy új
terméket. Egy olyan termékről van szó, amelyet mindössze néhány cég képes
gyártani Európában. Egyikőjüktől átvesszük a know-howt. Autódarugémről van szó,
amely 1100 Newton/négyzetmilliméter szakítószilárdsággal rendelkező anyagból
készül. Németországba szállítjuk majd őket. Ennek az új terméknek köszönhetően
elmondhatom, hogy jövő évi kapacitásunk jelentős része le van kötve.
– Ezek szerint a következő évre célul tűzött volumennövelés könnyebben
tartható lesz, mint idén.
– Bízunk benne, hogy igen. Műszaki kollégáink, az üzemben dolgozó
szakemberek részére viszont rendkívül nagy kihívást jelent az új termék
gyártása. Mind az anyag, mind a termék nagy követelményeket támaszt. Ennek
ellenére bízom abban, hogy sikerrel megbirkóznak munkatársaink a feladattal.
A zalaegerszegi tűzoltóság |
Felszereltségét tekintve – a fővárost leszámítva – ötödik a sorban a zalaegerszegi tűzoltóság. Tizennégy készenléti eszközzel rendelkeznek, ezeket egészítik ki teherautóik, illetve személyautóik. |
A
gépjárművek számának növekedése nem járt együtt a telep bővülésével. A
tűzoltóautók egy része a „csillaggarázsban” volt kénytelen tölteni a nappalokat,
éjszakákat, nyarat, s telet. Ezen az állapoton változtat a laktanya udvarán
folyamatban lévő beruházás.
– 2001-ben realizálódott az úgynevezett regionális műszaki mentőbázisok
felállításának ügye. Mint ismeretes, az egyik ilyen mentőbázis Zalaegerszegre
került, ami nagy teljesítményű emelődaru, konténerszállító jármű, illetve
konténerek idetelepítését vonta maga után. Nagy örömmel fogadtuk a korszerű, új
eszközöket, be is állítottuk őket garázsainkba. Ezzel egy időben azonban más
eszközeink közül néhányat – Niva teherautót, tartalék fecskendőt, konténereket –
ki kellett helyeznünk az udvarra, szabad ég alá, mert nem volt elegendő fedett
helyünk – tájékoztat Pintér János, Zalaegerszeg tűzoltóparancsnoka. – A november
elején elindított beruházás keretében növekszik garázsunk, ugyanakkor egy újat
is építünk. A munkálatok eredményeként minden eszközünket fedett, fűtött helyre
tudjuk „szállásolni”.
A bővítés, illetve építés fedezetét a város önkormányzata biztosította.
– Pályázatot nyújtottunk be az elmúlt évben egy új fecskendő vásárlására. A
szükséges önrészt az önkormányzat bocsátotta rendelkezésre a pályázathoz.
Időközben azonban azt a választ kaptuk az országos főigazgatóságról, hogy nem
kell fecskendőre pályáznunk, a regionális mentőbázisok ugyanis térítésmentesen
kapnak egy-egy berendezést. Ekkor fordultunk azzal a kéréssel a képviselőkhöz,
hogy a szóban forgó közel 20 millió forintot felhasználhassuk a laktanya
szertárának bővítésére – beszél az anyagiakról a tűzoltóezredes.
A 20 millió forintból futotta füstelszívó rendszer kiépítésére, s megszépül a
tűzoltóság bejárata is. A munkálatokat a FŐ-ÉP Kft. végzi. Várhatóan két héten
belül végeznek, s valamennyi tűzoltóautó, illetve eszköz fedett helyre kerülhet.
Az önkormányzat támogatása nagy segítséget jelent a zalaegerszegi tűzoltóságnak.
Az országos főigazgatóságtól ugyanis azt az információt kapták, hogy nem jut az
idei évben pénz laktanyaépítésre, felújításra.
Hálózatépítés, egyedülálló percdíjak, új szolgáltatások |
Márkaüzletet nyitott a Vodafone
Zalaegerszeg belvárosában nyitotta meg legújabb márkaüzletét a Vodafone. Ezzel a világ vezető mobilszolgáltatója tovább bővítette országos márkabolt-hálózatát, így ma már 21 márkaüzlete van Magyarországon: 16 valamelyik megyeszékhelyen vagy nagyobb városban, míg a többi öt a fővárosban. |
A
Vodafone szolgáltatásai eddig is elérhetők voltak az értékesítő partnerek
segítségével, ugyanakkor a vállalat mindig hangsúlyt fektetett arra, hogy
kiépítse saját magyarországi márkaüzlet-hálózatát is. Zalaegerszegen, a Kossuth
Lajos utca 32. szám alatt található modern, 60 négyzetméter vásárlóterületű
üzlet négy értékesítési munkatárssal dolgozik, akik ügyfélszolgálati feladatokat
is ellátnak, tehát az érdeklődők nem kizárólag vásárlással kapcsolatos
kérdéseire is készséggel válaszolnak. Ezenkívül a márkabolt Zala megye
szervizfelvételi pontjaként is működik. Az üzlet hétfőtől szerdáig és pénteken
9–17 óráig, csütörtökön 9–18 óráig, szombaton pedig 9–13 óráig várja az
érdeklődőket.
– Számunkra egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy Zalaegerszegen nyissunk-e
saját márkaüzletet, azonban meg kellett várnunk, hogy a legkedvezőbb körülmények
között tegyük meg ezt. A Vodafone mindig is figyelmet fordított minőségi
szolgáltatásaira, így most is arra törekedtünk, hogy a város és vállalatunk
hírnevéhez méltó, ügyfeleink igényeit kielégítő, színvonalas helyen kínálhassuk
szolgáltatásainkat. A megyeszékhelyi márkabolt valamennyi elvárásnak meg tud
felelni, tehát minden feltétel adott ahhoz, hogy rövid idő alatt dinamikus
fejlődést érjen el – nyilatkozta Németh Attila, a Vodafone kereskedelemi
igazgatója.
– A zalaegerszegi üzlet megnyitásával a Vodafone egy egész régió várakozásának
képes lesz megfelelni. A márkabolt Zala megye valamennyi településéről számít
érdeklődőkre – mondta Kocsis Éva Dorina üzletvezető. – Ez a márkabolt annyiban
különbözik az eddigi Vodafone-szolgáltatást értékesítő boltoktól a térségben,
hogy ügyfélszolgálati pontként is üzemel. Ezáltal készséggel áll rendelkezésére
nem csupán az új, hanem a meglévő ügyfeleknek is, akik információt és segítséget
kaphatnak személyesen. Ehhez korábban csak az ügyfélszolgálat hívásával jutottak
hozzá. A márkabolt a szolgáltatások értékesítésén felül még szervizfelvevő
pontként is üzemel, s ezenkívül számlabefizetésre is lehetőség nyílik a
helyszínen.
Az üzletvezető biztos abban, hogy a Vodafone-t rendkívül kedvező percdíjainak és
a kiváló szolgáltatásainak köszönhetően egyre többen választják majd, nemcsak az
egyre bővülő zalaegerszegi üzleti felhasználók, hanem a városban és a megyében
jelen lévő diákok is.
A Vodafone eredményei Magyarországon
A
Vodafone négy éve van jelen Magyarországon, s mára a magyar mobilpiac jelentős
szereplőjévé lépett elő. A több mint 16 százalékos piaci részesedéssel és a több
mint 1,2 millió ügyféllel rendelkező szolgáltató mára 98 százalékos országos
lakossági lefedettséggel rendelkezik.
Az elmúlt évek során a mobilszolgáltató egyik fő célja az országos hálózat
kiépítése volt, ennek következtében a Dunántúlon is sikerült jó lefedettséget
elérni a főutak mentén és a legnagyobb településeken. Zalai városokban és a
főutakon a Vodafone ügyfelei már régóta tudják használni a széles körű
szolgáltatásokat. A mobilszolgáltató nem áll meg a hálózatépítéssel a megyében,
a kisebb településekre is nagy figyelmet szentel a fejlesztés során.
A Vodafone új szolgáltatásai
Az országos lefedettség elérése mellett a Vodafone számára az új, innovatív szolgáltatások bevezetése is nagy fontossággal bír. A cég fontosnak tartja a kis-, közepes és nagyvállalatok kommunikációs lehetőségeinek kiszélesítését A széles lakossági szolgáltatások köre mellett az üzleti szféra számára kifejlesztett termékeket is piacra dobott – hangsúlyozta Takács Zoltán menedzser. A Vodafone Mobile Office egységes üzenetkezelő rendszert már korábban is megismerhette a nagyközönség, illetve a vállalati szféra. A már meglévő alkalmazások, így például a GPRS-roaming, az Eurocall és a globális számok mellett 2003 áprilisától elérhetővé vált két új, könnyen kezelhető termék is, amelyek az üzletemberek életét könnyítik meg. Az egyik a Vodafone Mail nevű integrált postafiók, amelynek köszönhetően az ügyfelek bárhonnan, bármikor elérhetik e-mail-jeiket, hang- és faxüzeneteiket a mobiltelefonok segítségével. A másik a Vodafone Mobile Connect Card nevű termék. Ez egy laptopba helyezhető kártya (PCMCIA), melynek segítségével a világ bármely pontjáról online-kapcsolatot hozhat létre a felhasználó anélkül, hogy mobiltelefonját laptopjához csatlakoztatná vagy vezetékes vonalat keresne. A könnyen telepíthető és kezelhető szoftver segítségével másodpercek alatt elérhető a vállalati hálózat, az e-mailekhez is hozzá lehet férni, és kényelmesen lehet SMS-t küldeni számítógépről, laptopról.
A
Vodafone Magyarország 2003. december elsejétől vezette be az itthoni piacon
egyedülálló roaming tarifacsomagot, Vodafone World néven. A szolgáltatás
segítségével egyszerűbb és kiszámíthatóbb díjak mellett használhatják külföldön
a mobiltelefonjaikat a havidíjas ügyfelek, ráadásul a Vodafone-csoport
nemzetközi partnerhálózataiban egyedi kedvezményeket is élvezhetnek. Takács
Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a Vodafone World csomag előfizetése
esetén nincs kapcsolási díj, nincs csúcsidő és a hívások irányától függetlenek a
percdíjak, továbbá az SMS-díjak is egységesek, vagyis a költségek így könnyebben
kiszámíthatók a vállalati megrendelők számára. Ugyancsak új fejlesztés a
Vodafone „drót nélküli” irodája, a Wireless Office. Ez azt jelenti, hogy
egyetlen telefonnal felcserélhető a munkatársnál lévő összes eddigi készülék,
méghozzá úgy, hogy ez az egyetlen telefon közvetlen vonalon, melléken és
mobilszámon is elérhető – igény szerint. A Wireless Office felhasználóbarát
felületet biztosít a hívások és a kapcsolatok kezelésére is. Segíti a
telefonkezelői, illetve titkárnői tevékenységeket, láthatóvá teszi a hívásokat,
a hívásátadást egyszerűsíti és a konferenciahívásokat is támogatja – magyarázta
a menedzser. Ezenkívül biztosítja az alapvető alközponti funkciókat, hiszen
képes az üzleti és a magánhívások elkülönítésére, a kiegészítő eszközök
kezelésére, de a hagyományos hangposta-, SMS-, hívószám-kijelzési,
hívásvárakoztatási szolgáltatásokra is alkalmas.
Ünnepi nyitva tartás: december 20. szombat: 9.00–15.00, december 21. vasárnap: 9.00–13.00, december 22. hétfő: 9.00–18.00, december 23. kedd: 9.00–18.00, december 24. szerda: 9.00–12.00.