Nem pártpolitikában gondolkodnak

Több mint 500 elsőst várnak

Műtétek élőben

Nem valósult meg


Választókerületekben folyik a munka

Nem pártpolitikában gondolkodnak

 

Az országos szövetségi gyűléssel hivatalosan is befejeződött a Fidesz szervezeti átalakulása, megtörténtek a személycserék. A politológusok többsége egyetért abban, hogy a párt túllépett a hagyományos pártkereteken, szélesre tárt az emberek előtt és ezzel erősíti a néppárti jelleget. A munka a jövőben a választókerületekben folyik, Zalában valamennyiben időben került megválasztásra az elnök. A zalaegerszegi választókerületben dr. Gyimesi Endre kapta a megbízást.

– Októberben ért az a megtiszteltetés, hogy egy újonnan alakuló szövetségben választókerületi elnöknek kértek fel. Úgy gondolom, személyem is jelzi az erőteljes nyitást a párt részéről az emberek felé, hiszen a Fidesz most azt szeretné, ha a társadalom valamennyi rétege és az előrehaladásban érdekelt emberek megtalálnák az utat a szövetséghez. Ez mutatja azt, hogy tagozatok jöttek létre különböző szakmákat, foglalkozási ágakat átfogva és a legkülönbözőbb életkorúakat megszólítva. Valóban szimpatikussá teszi ez a program a szövetséget azok számára is, akik korábban nem pártpolitikában gondolkodtak, hanem egyfajta értékrend mellett kötelezték el magukat. Én magam is úgy gondolom, egy széles körű szövetség tagjaként szívesen dolgozom azért a területért, melyet egyébként is nagyon szeretek és mint polgármester művelek is.
– Említette az értékrendet. Hogyan fogalmazná meg a sajátját?
– Az én értékrendemnek három összetevője van: a nemzeti elkötelezettség, a szabadelvű gondolkodásmód és a magyar hagyományokon alapuló kereszténydemokrata értékrend. Alapvetően hiszek a humánumban és a demokratikus gondolkodásban. Mindezeket együtt igyekeztem képviselni levéltári kutatómunkámban és tíz éve polgármesterként is. Nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy megváltoztam, hiszen életemnek csak egy szakaszában vagyok polgármester.
– A választókerületi elnökség és az országgyűlési képviselőjelöltség automatikusan összefügg?
– Nem feltétlenül és nem is lenne szerencsés a választások előtt évekkel bebetonozni embereket bizonyos pozíciókba. Kétségkívül viszont, ha valaki ezen a poszton megfelel és sokat tesz, dolgozik, helyzeti előnye van a végleges kiválasztás során. Az én esetemben is csupán jelzésről van szó, hogy számításba jöhetek.
– Mi a véleménye a nemzeti petícióról?
– Azokat az alapelveket tartalmazza, amely pártokhoz való közvetlen kötődésen is túlmutat és valamennyiünket érint. Az otthonteremtésben például Zalaegerszeg élen jár, ugyanilyen fontos a biztonság és az is, hogy a gyógyszerár, a gázár ne legyen elviselhetetlen az emberek számára. Az energiaárak esetében a Horn-kormány privatizációjának a melléfogásait most szenvedjük el. Fontos, hogy ezeket a kérdéseket a szövetség a zászlajára tűzte. Nem egy párt szlogenjéről van szó, hiszen ezek a kérdések az egész társadalmat foglalkoztatják. Szívesen látnám a szocialista érzelmű emberek aláírását is a nemzeti petíción.
– A kormánypárti képviselők gyerekes ötletnek minősítették, és adatokkal bizonyították, hogy a petícióban megfogalmazottak adóemeléshez és bevételcsökkenéshez vezetnének...
– Ezeket az állításokat nem fogadom el. Meggyőződésem, hogy nem csak egyfajta útja van a költségvetés helyreállításának. Az Orbán-kormány már bizonyított ezekben a kérdésekben: a gazdaság erőteljes fejlesztésével és élénkítésével meg tudta oldani a nehézségeket. Most sem az adóemelés az egyetlen út. Át kell alakítani a szemléletet. Egyébként csak jelzem, nem kellett volna felrúgni a gyógyszerfronton a meglévő hároméves megállapodást, és mindjárt egy problémával kevesebbet kellene megoldania a kormánynak...

vissza az elejére


A várakozásnak megfelelően

Több mint 500 elsőst várnak

 

Az előzetes tervek alapján a következő tanévben 535–540 zalaegerszegi elsős kezdi meg általános iskolai tanulmányait. Szeli Gábor, az önkormányzat általános iskolai főmunkatársának elmondása szerint az idei beiskolázásnak a törvényességi, a gazdasági és a szülői igényeknek is sikerült megfelelnie.

– 2003 novemberében döntött a közgyűlés arról, hogy az óvodai létszámadatok és a lakónépesség-nyilvántartó adatai alapján mennyi osztályszámot engedélyez az általános iskolákban a 2004–2005-ös tanévben. Ezt figyelembe véve összesen 21 osztály elindításáról született határozat. Ennek értelmében szeptemberben 20 normál osztály, valamint egy tanulási és magatartási problémákkal küszködő gyerekeket tömörítő osztály megindítása szerepelt a tervben – így Szeli Gábor. – Összesen 432 egerszegi gyereket és 60 vidékit vettünk számításba. Emellett a Béke-ligeti iskolában 15 tanulóval és a Mindszenty-iskolában 30 diákkal lehet számolni. A rendszerben történt egy eltolódás, hiszen míg korábban a tanköteles gyerekek 17–18 százaléka az óvodában maradt, addig idén kevesebb az ilyen fiatal. Ennek köszönhetően most mintegy 525 gyermekről van tudomásunk, akik ősztől megkezdik általános iskolás tanulmányaikat. Ez még bővülhet 10–15 fővel, mert szeptemberig érkezhetnek olyan szülők, akik szeretnék beíratni csemetéjüket a 2004–2005-ös tanévre. A korábbi iskolakezdések tapasztalatai azt mutatják, hogy ilyenkor még 10–15 fővel megemelkedik ez a létszám. Ezek alapján 530–540 gyerekkel számolunk. A 2003–2004-es tanévben egy kicsit magasabb létszámmal indultak az első osztályok – akkor 575 elsős volt Zalaegerszegen –, ám a kisebb gyereklétszám ellenére, ebben az évben is ugyanannyi osztály indul, mint tavaly.
– Egy-egy iskolában hány gyerek kezdi meg tanulmányait?
– A mostani információink alapján az Ady-iskolában 79, a Belvárosi Általonos Iskolában 144, a Kertvárosi Általános Iskolában 119, a Landorhegyi Integrált Általános Iskolában 116, az andráshiai Öveges-iskolában 30, a csácsi Izsák-iskolában pedig 20 első osztályos ül ősztől iskolapadba. Az iskolaérettségeket még nem állapították meg, így ezek az adatok is változhatnak, de a vidéki gyerekek száma előreláthatólag nem fog lényegesen bővülni. Érdekes dolog, hogy van mintegy 30 olyan nebuló, aki szerepel zalaegerszegiként a lakónyilvántartásban, viszont nem jár egyik óvodába sem. Ezzel szemben akadnak olyan gyerekek, akik nem szerepelnek a nyilvántartásban, de ide járnak oviba. A pontos gyereklétszámot ezért roppant nehéz meghatározni a beiskolázáskor. Nagy a migráció, sokan költöznek a városba, s nyilvánvaló, hogy ilyenkor az ilyen szülők gyerekeit is figyelembe kell venni az osztályok elindításakor. Úgy tűnik, hogy az előzetesen tervezett 21 osztály helyett 23 osztályt kell indítani, így eggyel több osztály lesz a Belvárosi, valamint a Kertvárosi Általános Iskolában. Úgy gondoljuk, hogy a törvényességi, a gazdasági és a szülő igényeket is sikerült kielégítenünk az idei beiskolázással.
– A közelmúltban négy községgel közoktatási megállapodást kötött a város. Ennek mi a lényege?
– Az általános iskolai feladatok ellátására tavaly hosszú távú közoktatási megállapodást kötött a város Kiskutassal, Nagykutassal, Zalaszentgyörggyel és Zalaboldogfával. Ennek értelmében az idei beiskolázásnál a négy település gyerekeit ugyanazok a jogok illették meg, mint a zalaegerszegi társaikat, s ezt követően onnét is Egerszegre járnak általános iskolába a fiatalok.

vissza az elejére


Több mint 300 orvos jelenlétében

Műtétek élőben

 

A szürke hályog kezelésére szolgáló legújabb műtéti eljárásokat kísérhette figyelemmel élő közvetítés révén az a több, mint 300 szemész, akik az ország minden részéről érkeztek Zalaegerszegre, hogy részt vegyenek az immár hatodik alkalommal megrendezett „Live surgery” konferencián. Az operációkat hét kiváló szaktekintély vezette le a megyei kórház szemészeti műtőjében, miközben a meghívottak a Hevesi Sándor Színházban kivetítőn követhették nyomon a történéseket.

– Úgy válogattuk össze az idei konferencia operációit, hogy a szürkehályog-műtétek széles körét átöleljék. Végeztünk kombinált beavatkozásokat is. Az egyik betegnél szaruhártya-átültetéssel kombináltuk a szürke hályog eltávolítását, míg egy másik esetben hátsó szegmens sebészettel egybekötött operációt hajtottunk végre – avatott be a részletekbe dr. Szalczer Lajos, a kórház szemészeti osztályának vezető főorvosa.
Bonyolult operációt mutatott be a konferencia résztvevőinek dr. Bíró Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem szemészeti klinikájának egyetemi docense is, aki immár harmadik alkalommal operált élő közvetítésben Zalaegerszegen. Egy mínusz 16 dioptriás szemüveggel rendelkező hölgy szemlencséjét cserélte műre az operáció keretében, minimálisra csökkentve a szem fénytörésének hibáját. A mínusz 16 dioptriás szemüveg helyett várhatóan mínusz 3–4 dioptriás szemüveggel látni fog a beteg a beavatkozást követően, olvasni pedig szemüveg nélkül is képes lesz.
Mint a konferencián elhangzott, az elmúlt évben 52 ezer szürkehályog-műtétet végeztek hazánkban, ami 3 ezerrel több, mint egy esztendővel korábban. A növekedés valószínűleg összefügg a lakosság öregedésével. A Zala Megyei Kórházban éves szinten mintegy 2000 szürkehályog-műtétet hajtanak végre, melyek 90 százalékában a legújabb technikákat alkalmazzák. Ultrahangos lencsemag-eltávolítással, úgynevezett facoemulsifikációval végzik az operációkat, melynek az a lényege, hogy összehajtható műlencsét ültetnek be a szembe. Mivel a vágás csupán néhány milliméteres a szemen, ezért sokkal gyorsabb a gyógyulás. Röviddel a műtétet követően használni tudja a szemét a beteg, s néhány napon belül a kórházat is elhagyhatja.

vissza az elejére


Fidelitas:

Nem valósult meg

 

„Újabb megvalósítatlan ígéretek” címmel a Fidelitas helyi csoportjának elnöke, Vincze Júlia arról beszélt sajótájékoztatóján, hogy mi teljesült a fiataloknak tett kormányzati ígéretekből? Elmondta: Medgyessy Péter személyes garanciát vállalt arra, hogy a szocialista kormány kiszélesíti az ösztöndíjak rendszerét és bővíti a diákhitelhez jutás lehetőségét.

Arról is szó volt, hogy a kormány a munkanélküli pályakezdő fiataloknak hat hónapon belül ajánlatot tesz átképzésre vagy munkahelyre. Ezzel szemben a diákhitelnél inkább visszalépés történt: nem csak a hitelkamatok nőttek, hanem megszűnt az a lehetőség is, hogy a fiatalok akkor kezdjék el a hiteltörlesztést, amikor munkához jutnak. A pályakezdő fiatalok körében pedig a munkanélküliség soha nem volt olyan magas, mint manapság.
Ingyenes étkeztetést is ígért a miniszterelnök, amely szintén nem valósult meg, sőt sokkal magasabb árat kell fizetniük a szülőknek gyermekük étkeztetéséért. A tankönyvek sem váltak ingyenessé, tette hozzá Vincze Júlia megjegyezve: a bevezetett kedvezményeket pedig nem a kormány finanszírozza, hanem áthárítja az önkormányzatokra. Elhangzott továbbá: a kormány a lakásépítési támogatásokat és az otthonteremtési hitelt is jelentősen megnyirbálta, megnehezítve ezzel a fiatalok otthonteremtését. Az ígéretek ellenére nőttek a közlekedés költségei is.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online