Híd múlt és jövő között

Mindenki nyertes a szavalóversenyen

Nagy az érdeklődés a szaktanfolyamok iránt


A hagyományőrzés jegyében

Híd múlt és jövő között

 

A Zala Megyei Népművészeti Egyesület immár több mint két évtizede működik azzal a céllal, hogy eredeti formájában megőrizze és minél szélesebb körben továbbadja a magyar népművészet hagyományait.

Skrabut Éva– Egyesületünk 1982-ben alakult az Országos Népművészeti Egyesület tagszervezeteként, de 1990 után önálló egyesületté vált – így Skrabut Éva elnök. – A szervezetünk legfontosabb célja, hogy különböző képzések, kiállítások és rendezvények segítségével megőrizze a tárgyalkotó magyar népművészet hagyományait. Az egyesület története elválaszthatatlan attól az országos népművészeti mozgalomtól, amelynek mi is a része vagyunk. A hetvenes években élte reneszánszát néhány fiatal népművész azon elképzelése, mely szerint a hagyományokat csak akkor tudjuk megőrizni, ha ez átjárja a hagyományt ápolók teljes életmódját. Erre azért volt szükség, mert abban az időben egyre csökkent azoknak az alkotóknak a száma, akik otthonról hozták ilyesfajta ismereteiket. Az apáról fiúra történő hagyományozódás szinte eltűnt, tehát közösségi formában kellett újra megtanulni mindazt, amit az őseink örökségül ránk hagytak. A közösségi tanulási forma igényének köszönhetően a megyékben megépültek a népművészeti kézműves alkotóházak, ahol megfelelő műhelyfeltételeket lehetett teremteni a hagyományőrző tevékenységekhez.
A Zala Megyei Népművészeti Egyesület 1982–83-ban megépítette a Kézművesek Házát a Gébárti-tó mellett, amely azóta is a bázisa a zalai hagyományőrzésnek.
A kiállításon a magyarság ezeréves kultúráját mutatják be.– Szervezetünk jelenleg 260 tagot tömörít. Ezt a közösséget csak akkor lehet együtt tartani, ha az embereknek vannak közös céljai. Erre remek példa, hogy a Kézművesház megépítése után tíz éven keresztül a ház környékének megszépítése és berendezése adott feladatot az egyesület tagjainak. 1996-ban elkészítettük a honfoglalás kori magyar sátrat. Ezen egy éven keresztül több mint 120 ember dolgozott. Később készítettünk még különféle sátrakat, amelyekkel járjuk az egész országot, s ízelítőt adunk az egyes népi mesterségekből. Az ilyen mesterségbemutatók azért nagyon fontosak, mert ezen alkalmakkor az emberek mélyebb betekintést kapnak a népi kézműveskultúrába. 1999– 2000-ben építették meg a fafaragók és a kovácsok a Kézművesek Háza udvarán a hagyományőrző kovácsműhelyt. Ennek köszönhetően ez az eddig még hiányzó népművészeti szakág is megjelent a „palettán”. Az elmúlt nyáron pedig a fazekasok építettek egy fatüzelésű kemencét a Gébárti-tó partján.
Skrabut Éva elmondta: az elmúlt huszonkét évben nyaranta öt-hat alkotótáborban oktatják a konkrét kézműves ismeretek, így például a hímzést, szövést, fafaragást. Ezen belül tanítják a gazdag tájegységi hagyományokat, az egyes szakágakra jellemző díszítéseket, s természetesen kiemelten oktatják a zalai hagyományokat.
– Évezredes örökségünk címmel minap nyílt kiállításunk a Gönczi Ferenc ÁMK és Közép-Európai Kulturális Intézetben, ahol Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza főtanácsosa kiemelte: mi is része vagyunk annak a hagyományőrző módszernek, amely ma már az egész világon magyar módszerként került a köztudatba. Ennek lényege, hogy a néprajzi kutatásokra alapozva tanítjuk a ránk bízott értékeket. Ezzel a mostani kiállítással a magyarság ezeréves kultúrájának egy szeletét szeretnénk a nagyközönség elé tárni. Úgy is mondhatjuk, ez egyfajta híd a dicső múlt és a jövő generációja között. Ez tulajdonképpen egy összegzése annak, amit az eltelt huszonkét év alatt megtanult és megőrzött az egyesületünk.
A Kézművesházban március 20-án tartották az első olyan nyitott műhelygalériák napját, amelyre a nagyközönséget is meghívták. Itt mindenki részt vehetett a szakmai programokon, találkozhatott az adott témában jeleskedő népművészekkel. Ez a sorozat egészen szeptemberig tart, s minden hónapban lesz egy olyan nap, amikor a nyitott műhelygalériákban folyó munkába bárki bekapcsolódhat. A következő ilyen rendezvényt május 1-én tartják, ekkor a fazekas-, a textil-, a fafaragó és a kovácsműhely „ajtaja áll nyitva” az érdeklődők előtt.

vissza az elejére


A vándorserleg a Dózsa-iskoláé, de;

Mindenki nyertes a szavalóversenyen

A diákok jól felkészültek a versenyre.A József Attila Városi Könyvtár és a József Attila Emlékkör idén is megrendezte a költőről elnevezett városi versmondó versenyt.
Nitsch Erzsébet, a könyvtár igazgatóhelyettese elmondta: a versengést 35. alkalommal szervezték meg, melyen összesen nyolc iskola huszonegy diákja képviseltette magát. A mostani ünnepi jubileumra egyébként meghívást kaptak a korábbi versenyek résztvevői, s az akkor őket felkészítő pedagógusok is. Az ifjú versmondók ezúttal két korcsoportban – 5–6., illetve 7–8. osztályos – külön mérték össze tudásukat, hogy eldöntsék, az egyéni verseny mellett melyik iskola nyeri el a verseny vándorserlegét. A diákoknak József Attila egyik előre meghatározott művét, valamint egy bármelyik költőtől szabadon választott verset kellett előadniuk.
A rendezvényt Velkey Péter, az önkormányzat művelődési osztályának vezetője nyitotta meg, aki kiemelte: jó látni, hogy az itt jelenlevő fiatalok szívesen vesznek kézbe irodalmi műveket, meggátolva ezzel a költészet iránti szeretet elsorvadását. Mint mondta: az ilyen események legfontosabb jellemzője, hogy itt az is nyer, aki nem nyer.
Az 5–6. osztályosoknál végül Borsós Kata állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, megelőzve Sipos Máriát és Szvetláv Brigittát. A 7–8. osztályosoknál Jámbor Aliz lett a győztes, őt Szemes Kata és Kele Szilvia követte. A vándorserleget a korábbi két évhez hasonlóan ezúttal is a Dózsa-iskola szerezte meg, végleg elhódítva ezzel a serleget. A zsűri egybehangzó véleménye az volt, hogy a tanulók jól előadták a kötelező verseket, de igazán a szabadon választott műveknél láttak kiváló produkciókat.
A városi verseny legjobb szavalói továbbjutottak a Letenyén rendezendő megyei József Attila versmondó versenyre.

vissza az elejére


Várja a hallgatókat a Volán Oktatási Kft.

Nagy az érdeklődés a szaktanfolyamok iránt

 

Sikerrel teljesítette 2004 első negyedévére vállalt kötelezettségeit a Volán Oktatási Kft. Nagy érdeklődéssel zajlottak veszélyes árufuvarozói, könnyű- és nehézgépkezelői képzéseik, s mellettük a nemzetközi, valamint belföldi szaktanfolyamok. Kontler Károly oktatásvezető úgy vélekedik, az uniós elvárások tisztázódása vezetett a képzésekre jelentkezők számának fokozatos növekedéséhez.

KRESZ-oktatáson Kontler Károllyal.– Az elmúlt év hasonló időszakához képest pozitívabb mérleget vonhatunk 2004 első negyedévére a tanulók számát illetően. Egyre több fuvarozó ismeri fel, hogy munkahelye biztos megtartása érdekében el kell végeznie az ADR-tanfolyamot, hiszen Európa közútjain nagy tömegben vannak jelen veszélyes árut szállítók. Száz gépkocsi közül mintegy 60–70 ADR-kompetens. A legtöbb cég ma már csak olyan gépkocsivezetőt alkalmaz, aki fel tudja mutatni az ADR-képesítést. Azt gondolom, ebből adódik, hogy egyre többen jelentkeznek tanfolyamainkra. ADR-képzést kizárólag a Volán Oktatási Kft. végez a megyében – tájékoztat Kontler Károly, a társaság oktatásvezetője. – Igyekszünk úgy szervezni kurzusainkat, hogy minél jobban igazodjanak azok a résztvevők szabadidejéhez. Munka mellett is elvégezhető a tanfolyam. Heti 2–3 alkalommal kell megjelenniük a hallgatóknak. Ez idő alatt elméleti és gyakorlati képzésben is részesülnek, s másfél hónap alatt kezükbe vehetik a bizonyítványt.
Hasonlóan nagy érdeklődésről tudok beszámolni a nemzetközi és belföldi árufuvarozói tanfolyamainkkal kapcsolatban. Ez talán azzal indokolható, hogy az Európai Unióban is kötelező a nemzetközi képesítés. Korábban felmerült, hogy hazánk csatlakozását követően nem lesz szükség erre a papírra, nem így történt. Sőt! A magyar példából kiindulva átveszi Nyugat-Európa is a TIR-képzést. A belföldi árufuvarozó és autómentő kurzus pedig azért nagyon kedvelt, mert arra épül a nemzetközi.
Jelen pillanatban is több tanfolyam zajlik a Volán Oktatási Kft. szervezésében. Nincsenek elkésve azonban azok sem, akik nem résztvevői ezeknek a képzéseknek, hiszen a következő hónapokban újabbak indulnak. Rögtön a napokban, április 9-én reggel 8 órára várják a Zrínyi út 99/A szám alá a belföldi és nemzetközi árufuvarozás, valamint autómentés iránt érdeklődőket. Ugyanezen a napon 14 órakor ADR-képzés is indul. Tíz nappal később, azaz április 19-én veszi kezdetét a könnyű- és nehézgépkezelői tanfolyam. Május 4-ét kell megjegyezniük azoknak, akik autóbusz-, illetve nehézpótkocsi-vontatói jogosítványt szeretnének szerezni, míg a C-kategória iránt érdeklődők tanfolyama május 18-án indul. Pályaalkalmassági vizsgára május 20-án viszik az érdeklődőket. Jelentkezni még arra is lehet.
Személygépkocsi-vezetői tanfolyam jelenleg is folyamatban van a Volán Oktatási Kft.-nél, a következő pedig június 14-én veszi kezdetét. A gyorsított elméleti képzésnek köszönhetően két héten belül vizsgaérettek lesznek a hallgatók, szeptember 1-jétől pedig már maguk vezethetik a család gépkocsiját.
A Volán Oktatási Kft. által szervezett tanfolyamokra jelentkezni a Zrínyi út 99/A cím alatt, illetve az 511-104, vagy 511-103-as telefonszámon lehet Benkő Szilviánál. A hallgatók részére részletfizetési kedvezményt biztosítanak, ugyanakkor – akkreditált képzőhelyről lévén szó – a tanfolyam díjának 30 százaléka visszaigényelhető a személyi jövedelemadóból.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online