Címlap

A 75. ünnepi könyvhetet gazdag programmal várták Zalaegerszegen. A Dísz téren megtartott ünnepségen először dr. Gyimesi Endre polgármester köszöntötte a megjelenteket. Márait idézve szólt az olvasás szeretetéről, mely a „legnagyobb emberi ajándék, mert csak az ember olvas”. Mint fogalmazott, a könyvhét szervesen beépült az emberek életébe, fontos esemény, amely összefogást igényel. Ez az összefogás az idei évben jól sikerült, hiszen a határon túli kulturális élet szereplői is jelen vannak.

Gazdag választék várta az érdeklődőket a könyvhéten.

Jókai Anna Kossuth-díjas író azzal kezdte, vajon a számítógépek elterjedésével kimegy-e a divatból az olvasás? Átveszi-e a gép a könyvek helyét életünkben? Az írónő nem hisz ebben. Aki igazán szereti az irodalmat, vonzódik a könyvekhez, az egy regényt biztosan nem tudna elolvasni számítógépen. „Nekem a könyv ugyanaz maradt, mint harminc évvel ezelőtt. Az új könyvnek illata van, a kölnivíznél is édesebb. Ezt az internetről sohasem mondhatjuk el” – fogalmazott. Meggyőződése, hogy az embereknek szükségük van a maradandó értékre, és nemcsak a „panelrealizmus könnyű, habosított darabjaira”. Mert a televízióban nap mint nap találkozhatnak a vacak, értéktelen művekkel. Olyan kell, mondta, ami beleragad a másik lelkébe. Ez nem azt jelenti, hogy egyet kell mindennel érteni, hogy nem lehet vitatkozni. De mindenképpen a tartalom a fontos és a megszólalás, ami feladata az írónak.
Ezután Varga József lendvai költő a határon túli területeken élők nevében szólt és köszönte meg, hogy együtt ünnepelhetik a könyvhetet a zalaegerszegiekkel. A program a megyei könyvtárban folytatódott, ahol Jókai Annával beszélgethettek, többek között legújabb könyvéről, a Virágvasárnap alkonyáról.

Zoltán, Dávid és Márk békésen alszanak kiságyaikban, egyelőre a kórház koraszülött intenzív osztályán. Kis súlyuk miatt egy ideig még nem mehetnek haza, pedig már nagyon várják őket szüleik, nagyszüleik és az egész rokonság.

Vizsi Zoltán és Szőke Éva négy évvel ezelőtt esküdtek örök hűséget egymásnak. Körülbelül ennyi ideje szerettek volna kisbabát, a gyermekáldás azonban sokáig váratott magára. Tavaly októberben végre pozitív eredményt mutatott a teszt, a fiatalok óriási örömére. A következő kellemes meglepetés a kilencedik héten érte őket, amikoris az ultrahangos orvos egyszerre három csöppséget vélt felfedezni az anyuka pocakjában.
– Spontán módon fogantak a babák. Egyikünk családjában sem voltak ikrek, éppen ezért álmodni sem mertünk róla, hogy esetleg többen vannak. Ennek ellenére nagyon örültünk a hírnek – emlékszik vissza terhességének kezdeti időszakára Vizsiné Szőke Éva. – Megmondom őszintén, az öröm mellé egy kis aggodalom is társult. Én egyrészt amiatt izgultam, hogyan férnek el majd hárman a hasamban, hogyan tudom kihordani őket, egészségesek lesznek-e? Majd jöttek a további kérdések: hogyan oldjuk meg egyszerre három baba etetését, fürdetését, és így tovább. Ugyanis nincsenek még tapasztalataink. Bizony kellett egy kis idő, mire felfogtuk, hogy egyszerre három gyerekünk lesz.
– Milyen volt a terhesség a három picivel?
– Hála istennek, komolyabb problémám egészen a végéig nem volt. Óriásira nőtt a hasam, a huszadik héttől pedig be kellett feküdnöm a kórházba, ami bizony unalmas volt egy kicsit. A végére aztán elkezdtem vizesedni, felment a vérnyomásom, ezért a 33. héten elvégezték a császármetszést. Dr. Kovács Lajos volt a választott orvosom, de valamennyi doktor nagyon kedvesen bánt velem a kórházban.
– Hány gramm súllyal születtek meg végül a babák?
– 1650 grammal jött világra Zoltán és Dávid, Márk pedig 1570 grammot nyomott. A szülés után kicsit visszaesett a súlyuk, néhány napig inkubátorban voltak és lélegeztették őket, de szerencsére mostanra minden rendben van. Még mindig az intenzív osztályon vannak, ám már kiságyakban. Kétóránként szoptatom őket.
– Mindvégig három fiúra számított a család?
– Nem. Az első ultrahangnál úgy tűnt, két kislány lesz és egy fiú, majd két fiúra és egy kislányra változott a kép. Végül három fiú született május 10-én. Férjem nem is tudta először, mi lett a harmadik fiú neve, mert kislányra számítottunk. Amikor megmondták neki, hogy három fiú, egyből azt kérdezte, hogy hívják a harmadikat.
– A bevásárlás megtörtént már?
– Mostanra igen, ám a fiúk megszületése előtt nem vásároltunk semmit. Mindent kinéztünk, babakocsit, kiságyakat, ruhákat, de babonából nem vettük meg őket. A férjem vásárolt be a szülés után. Már otthon van minden szükséges felszerelés.
A gyerekszoba berendezése egy kis ideig még várhat, körülbelül egy hónapot a kórházban tölt még az anyuka gyermekeivel. Hazaérkezésükkor segítséget szüleiktől, testvéreiktől és más rokonaiktól is kapnak majd. Éva édesanyja hozzájuk költözik az első időkben, később pedig váltják egymást a nagymamák. Zoltán is igyekszik úgy alakítani munkáját, hogy amikor hazatérhet a család, ő is ott tudjon lenni velük legalább néhány hónapig.
A három csöppség egy időben történő ellátása mellett problémát okoz a családnak, hogy a negyedik emeleten laknak. Lift sajnos nincsen a házban, így külön tortúrát jelent majd naponta több alkalommal lehozni a kicsiket, a babakocsikat, s minden egyéb szükséges kelléket.
Mégsem ez az indoka annak, hogy nem tervez több gyermeket Vizsi Zoltán és Szőke Éva. Kérdésemre, hogy próbálkoznak-e kislányokkal is, csak nevet a fiatal anyuka. Mint mondja, kezdetben két gyermeket szerettek volna „csupán”. Mivel rögtön három lett, a kislányokat a család többi tagjára hagyják.