Hol lesznek a vizsgaközpontok?
Változások – becsengetés után |
Hol lesznek a vizsgaközpontok?
Múlt hét szerdán mind az általános, mind a középiskolások számára megkezdődött a 2004/2005-ös tanév. A márciusi beiskolázási adatok szerint városunkban 465 zalaegerszegi és 63 vidéki kisdiák lépett az általános iskola első osztályába. Ez a létszám a pótbeíratások révén várhatóan tíz-húsz fővel emelkedett időközben, ám ennek ellenére is mintegy 30 gyerekkel kevesebben kezdték meg idén általános iskolai tanulmányaikat Zalaegerszegen, mint egy évvel korábban. |
– A valamivel több, mint 500 kisdiák 23 osztályban kapott helyet – tudtuk meg
Szeli Gábortól, a polgármesteri hivatal általános iskolai szakreferensétől. –
Hat normál és egy kis létszámú első osztály indult a Belvárosi Általános
Iskolában, 5–5 a Kertvárosban és a Landorhegyen. Három első osztályban
tanulhatnak az adys gyerekek, egyben az Izsák ÁMK-ba, illetve kettőben az Öveges
ÁMK-ba beiskolázottak. Az önkormányzati fenntartású intézmények mellett két első
osztály indult a Mindszenty József Általános Iskolában, míg a Béke Ligeti
Általános Iskola egy osztályban fogadja a kismértékben sérült gyerekeket.
Az új tanévre az általános iskolák döntő többsége megszépült, megújult
városunkban. Az egyik legnagyobb felújítás a Landorhegyi-iskolában zajlott,
melynek sportcsarnoka átfogó rekonstrukción esett át. A fűtési rendszert
korszerűsítették, illetve nyílászárókat cseréltek a Pais-, a Petőfi-, az Eötvös-
és az Ady-iskolában, míg az Izsák ÁMK-ban megteremtődtek a lehetőségek
mozgáskorlátozott diákok fogadására.
– A jogszabályi előírást követve valamennyi általános iskola számára
meghatározta önkormányzatunk a sajátos nevelési igényű gyerekek ellátásának
kötelezettségét. Az Izsák ÁMK-t jelöltük ki az ép értelmű, ám mozgásukban
fogyatékos gyermekek fogadására. Ezt a célt szolgálta az intézmény
akadálymentesítése. Rámpa épült a nyár folyamán az iskolában, kerekesszékkel is
megközelíthetővé tették a vizesblokkokat, s hamarosan megérkezik az a speciális
emelőgép is, ami a tolókocsi szintek közötti mozgatását teszi lehetővé – mondja
Szeli Gábor. – A látássérült gyerekeket – igény szerint – a Kertvárosi Általános
Iskola fogadja majd, míg a hallássérülteket a Landorhegyi-iskola. Régi hiányt
orvosoltunk az általános iskolák ez irányú felosztásával.
Megtörténtek időközben az igazgatói kinevezések az egy évvel korábban összevont
intézmények esetében. A Landorhegyi Integrált Általános Iskolában Mátai Ferenc,
a Kertvárosi Általános Iskolában Hanzséros Alajos, míg a Belvárosi Általános
Iskolában Lukács Márton, azaz mindenhol a korábbi igazgató, kapott újabb ötéves
megbízatást.
Elkészültek az egyes iskolák új pedagógiai programjai is, melyek szeptember
16-án kerülnek a közgyűlés elé. A Közoktatási törvény módosításából adódóan az
idei tanévtől nem jegyek, hanem szöveges értékelés kerül az alsó tagozatosok
bizonyítványába, és ugyancsak életbe lépett az a jogszabály, miszerint alsó
tagozatban csak a szülő beleegyezésével küldhető évismétlésre a diák.
Középiskolai tanulmányaikat mintegy 1400-an kezdték meg szeptember 1-jével
Zalaegerszegen. A város négy önkormányzati fenntartású gimnáziumában 400 elsős
tanul, a szakközépiskolákba 690 főt, míg a szakiskolákba 310 főt vettek fel.
– Középiskolák esetében az új tanév egyik újdonsága a nyelvi előkészítő
évfolyamok indításának lehetősége. Városunkban három gimnáziumban, valamint a
Ganz- és a Csány László Szakközépiskolában indult az új osztály. A nyelvi
előkészítők diákjai heti 11 órában tanulják az idegen nyelvet, négy órában
informatikai képzésben részesülnek, míg a fennmaradó időben a már megszerzett
tudás szinten tartása történik. A nulladik évfolyam azt jelenti, hogy egy évvel
megnövekszik az intézmény képzése, azaz a 13. év végén tesznek érettségi vizsgát
az előkészítőt is elvégző diákok – tájékoztat Kalamár Gábor, az önkormányzat
középiskolai szakreferense. – A másik fontos változás, hogy az idei évtől akár
emelt szintű érettségit is tehetnek a végzősök. Nem kötelező az emelt szintű
vizsga, néhány egyetem azonban megköveteli azt. Az idei tanévtől megszűnik a
felsőoktatásban a felvételi rendszer, vagyis az érettségi vizsga alapján határoz
az intézmény arról, felveszi-e soraiba a hallgatót, vagy sem. Az emelt szintű
érettségiért pluszpontokat adnak, egy kevésbé sikeres vizsga azonban hátrányos
helyzetet teremthet. Éppen ezért alaposan meg kell fontolniuk a diákoknak, hogy
milyen szintű érettségit kívánnak tenni!
Az emelt szintű érettségik nem az adott intézményhez kötődnek majd, valószínűleg
máshová kell menniük a tanulóknak, és háromfős szakmai vizsgabizottság előtt
adhatnak számot tudásukról. Hogy hol lesznek ezek a vizsgaközpontok, egyelőre
nem tudjuk. Valószínűleg az igény határozza majd meg, hogy városi, megyei, vagy
régiós szinten jelölnek-e ki ilyen központokat.
Új képzéssel bővült az idei tanévtől a Báthory István Szakközépiskola kínálata.
Német nyelvből elindult a kéttannyelvű képzés vendéglátó szakon. Kinevezte a
közgyűlés az integrált szakközépiskolák vezetőit is. Változás csupán a
Deák–Széchenyiben történt, ahol a nyugdíjba vonult igazgatót Rozmán Sándor
korábbi igazgatóhelyettes váltotta.
Elismerés a Simon István Könyvesháznak |
A
zalaegerszegi Eötvös és Tompa utcai átjáróban avatták fel Boschán Gyula ügyvéd,
királyi kormányfőtanácsos és a helyi zsidó hitközség örökös díszelnökének
emléktábláját, melyet Béres László szobrászművész készített. Az ünnepségen részt
vevőket Siklósi Vilmos, a hitközség elnöke köszöntötte, majd Németh László, a
Zala Megyei Levéltár történésze szólt Boschán Gyula életéről. A zalaegerszegi
születésű ügyvéd (1847–1944) 1878-tól a Zalaegerszegi Ügyvédi Kamara tagja,
1898-tól 1928-ig pedig a titkára, később az örökös díszelnöke lett. A Deák-párt
jegyzőjeként is dolgozott. 1933-ban a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet
adományozták számára. A városi képviselő-testületnek több évtizeden keresztül
volt tagja, emellett elnöke a helyi önkéntes tűzoltó egyesületnek. A
Vöröskereszt egerszegi egyletének az elnökeként is tevékenykedett. 1924-től a
helyi izraelita hitközség dszelnöke.
Németh László avatóbeszédében hangsúlyozta: Boschán Gyula egész élete,
magyarsága, a haza iránti elkötelezettsége példamutató mindenki számára. Zsidó
ember volt, a szó legnemesebb értelmében polgári, emberi tartásával mutatta a
helyes utat. Hitte, hogy a felekezetek békés egymás mellett élésének nincs
alternatvája. Élete egyik legboldogabb pillanata volt, amikor 1904-ben, működése
alatt felavatták az egerszegi zsinagógát.
A sors nem volt kegyes hozzá. Magyarország leghosszabb praxissal rendelkező
ügyvédjét, akit Németh László szerint méltatlanul feledte el a zalai utókor,
1944. július 5-én, 97 évesen családjával együtt deportálták.
Az utca és emléktábla avatáson a város nevében dr. Gyimesi Endre polgármester és
Gyutai Csaba alpolgármester, az ügyvédi kamara nevében dr. Török Ferenc és dr.
Szigethy István, a zsidó hitközség nevében pedig Lengyel Lajos és Preisz József
helyezett el koszorút.
Tanévnyitó az Izsákban |
Rendhagyó
tanévnyitó ünnepségre invitálta diákjait az Izsák Imre Általános Iskola. A nyár
folyamán több tekintetben is megújult az intézmény. A legnagyobb változást az
épület akadálymentesítése jelentette.
A több mint négymillió forintos beruházás révén rámpa épült az iskola
bejárataihoz, eltűntek a folyosókról a küszöbök, ugyanakkor a
mozgáskorlátozottak számára is megközelíthetővé tették a vizesblokkokat. Az
emeletek közötti mozgást egy speciális szerkezet segíti majd, melynek
megérkezését a közeljövőben várják Olaszországból.
Zalaegerszeg első akadálymentes iskoláját dr. Gyimesi Endre polgármester avatta
fel a tanévnyitó ünnepség keretében. Elismeréssel adózott az intézmény
pedagógusai előtt, akik felvállalták a mozgásukban korlátozott gyerekek
tanítását, ugyanakkor saját kezűleg segítették a szakembereket az
akadálymenetesítésben, valamint az aula és a folyosók festésében.
Bényi Zoltán igazgató azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy tiszteletben
tartsuk, illetve segítsük a valamilyen fogyatékossággal élő embertársainkat. Az
akadálymentesítéssel lehetővé vált az Izsák ÁMK-ban, hogy együtt éljenek és
tanuljanak az egészséges és beteg gyerekek. Az idei tanévben egy mozgássérült
kislány kezdi meg általános iskolai tanulmányait az intézményben.