Elsőként Magyarországon |
A felsőoktatási intézmények között évek óta óriási harc folyik a hallgatókért, s ebből a versengésből azok az egyetemek és főiskolák kerülnek ki győztesen, akik egyedit és különlegeset tudnak az oda jelentkező tanulóknak nyújtani. Ezt az elvet követi a Egészségügyi Főiskola is, hiszen az intézmény vezetői a jövőben két, Magyarországon eddig még nem létező szak beindításán dolgoznak. |
–
Intézményünk a jövőben két új főiskolai szak, mégpedig a fogászati higiénikus és
a foglalkoztató terapeuta képzés beindítását tervezi. Mindehhez az adta az
alapot, hogy a pillanatnyilag oktatott három szakunk közül az ápolóképzés nem
igazán örvend nagy népszerűségnek a továbbtanulók körében. Az ide jelentkezők
száma évről évre csökken, ezért úgy gondoltuk, hogy képzési palettánk
bővítésével még vonzóbbá tesszük a főiskolánkat – fogalmazott Zsigmond Edit, az
iskola igazgatója. – Felméréseink szerint a két szakra nagy igény mutatkozna a
régióban, sőt kuriózumnak is tekinthetjük ezeket a képzéseket, hiszen
Magyarországon ezen területen főiskolai oktatás még nem létezik. Megemlíteném,
hogy hazánkat kivéve valamennyi európai uniós országban évek óta működik
foglalkoztató terapeuta képzés, azaz ezekben az országokban ez egy elfogadott
szakmának számít.
Az egészségügyi főiskola régóta áll kapcsolatban több európai egyetemmel,
valamint főiskolával. Ennek keretében sok oktató és hallgató vehetett részt
külföldi tanulmányúton, ahol bepillantást nyerhettek az ott folyó szakmai
munkába. A zalai intézmény munkatársai itt találkoztak először a foglalkoztató
terapeuta és a fogászati higiénikus képzéssel. Nagyon megtetszett nekik, s ekkor
vetődött fel a gondolat, hogy Zalaegerszegen is be kellene indítani ezeket az
Európában nagy népszerűségnek örvendő szakokat. Ennek első lépéseként egy évvel
ezelőtt két főiskolán tanító oktató – Czömpöl Orsolya és Császárné Gombos
Gabriella – bekapcsolódhatott a Foglalkoztató terapeuták Felsőoktatásának
Európai Szervezete (Enothe) által rendezett posztgraduális képzésbe, ahol a
szakkal kapcsolatos ismeretekkel vértezik fel a résztvevőket.
– Az Európai Strukturális Alaphoz nyújtottunk be pályázatot, amelyben mi a két
új szak beindítását és technikai feltételeinek megvalósítását céloztuk meg. A
beadott projektek eredményét előreláthatólag év végén teszik közzé, s reméljük,
főiskolánk sikerrel fog szerepelni. Amennyiben elutasítják a pályázatunkat, mi
akkor is hozzáfogunk az új szakok tantervének kidolgozásához. A tervek szerint
2006 szeptemberében indulna a két képzés, de a végső dátum nagyban függ az
akkreditációs folyamatok ütemétől.
– Mit kell tudni a két szakról?
– A foglalkoztató terapeuta feladata a fizikailag és szellemileg sérült
emberek egészségének és jólétének fejlesztése, életminőségének javítása, az
önellátás, a produktív és szabadidős tevékenységek területén. Őket leginkább
kórházakban, rehabilitációs és szociális intézményekben alkalmazzák. A fogászati
higiénikus tevékenysége a fogászati prevenció gyakorlati
módszereinek
kidolgozására és végrehajtására terjed ki. Ezek a szakemberek a szakrendelések
mellett óvodákban és iskolákban is végzik munkájukat. Előreláthatólag egy-egy
tanévben szakonként 20 nappalis és 20 levelezős hallgató végezhetné tanulmányait
a két képzésben. A munkaerő-piaci igények egyébként azt mutatják, hogy sok ilyen
szakemberre lenne szüksége a különböző intézményeknek – közölte az igazgató.
Császárné Gombos Gabriella, az egészségügyi főiskola tanársegédje elmondta: a
közelmúltban náluk vendégeskedett a Foglalkoztató terepeuták Felsőoktatásának
Európai Szervezetének ügyvezető igazgatója, Hanneke van Bruggen. A főiskola
munkatársaival a szakember látogatást tett az Oktatási Minisztériumban, valamint
itt-tartózkodása alatt több olyan intézményben is megfordult, ahol feltétlenül
szükség lenne az új szakot elvégző szakemberekre. Ennek köszönhetően a holland
vendég megbizonyosodhatott arról, hogy hazánkban is lenne létjogosultsága a
foglalkoztató terapeuta szak beindításának. Hanneke van Bruggen egyébként
ígéretet tett arra, hogy minden erejével segíteni fogja a szakok zalaegerszegi
elindulását.
Megtudtuk, a főiskola az új képzésekhez szükséges technikai eszközállomány
beszerzését megpróbálja pályázati forrásból megvalósítani, s a személyi
feltételek is adottak a szakmai munkához.
Mammográfiás készülék átadása a kórházban |
Egy jótékonysági rendezvény bevételéből húszmillió forintos mammográfiás készüléket adományoztak a megyei kórháznak. A General Electric és a Magyar Rákellenes Liga segítségével most már a negyedik egészségügyi intézmény juthatott hozzá egy újabb diagnosztizáló eszközhöz. |
A
rövid átadási ünnepségen mindenekelőtt Dr. Csidei Irén, a kórház főigazgatója
köszönte meg azt a társadalmi összefogást, melynek köszönhetőn új géphez
juthatott a labor, így még korai stádiumban felismerhető a jó- és rosszindulatú
daganatos betegség, az emlőrák. Dr. Nagy Gyöngyi radiológiai osztályvezető
elmondta, addig el sem hitte, hogy hozzájuk kerül a készülék, amíg meg nem
kapták az írásos értesítést az átadásról. A kórházban már 1993 óta működik
mammográfiás labor, felszerelve a mintavételhez szükséges eszközökkel, a
klinikai vizsgálathoz nélkülözhetetlen dedikált ultrahanggal és a filmek
előhívásához szükséges sötétkamrával. Az országban az elsők között indult meg
mammográfiás emlőszűrés Zala megyében. Az első vizsgálatok alkalmával ötezer
hölgyből 29 nőnél találtak korai stádiumban lévő tumort. 1998 és 2000 között
világbanki támogatással az ország tíz modell szűrőállomása mellett egy szélesebb
volumenű szűrési programba kapcsolódtak be. A modell befejezése után a szakmai
bizottság az egyik legjobbnak ítélte a kórház mammográfiai szűrőtevékenységét. A
szakmai munkát azonban 2004 januárjában átmenetileg fel kellett függeszteni,
mivel a készülék jelentősen amortizálódott. Ezért is jó szívvel mondanak
köszönetet mind az Avon, mind a Magyar Rákellenes Liga támogatásának, akiknek
köszönhetően tovább vizsgálhatják a zalai nőket, így adva esélyt egy hosszabb
életre.
2004. október 1–8-ig Idősek hete rendezvény zajlott intézményünkben. Számos színes programmal, kirándulással tettük színesebbé ezt a hetet. Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves támogatónknak a segítséget, aki adományával, műsorával hozzájárult az idős emberek mindennapjainak kellemesebbé tételéhez. I. Sz. Idősek Klubja
* * *
1%
Az Első Magyar–Dán Termelőiskola Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak,
akik a 2002. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át az alapítványnak ajánlották fel.
A befolyt 342.200 Ft összeget az alapítvány új gyakorlati tanműhely
kialakítására fordította.
* * *
A Gönczi Ferenc ÁMK tisztelettel megköszöni támogatóinak, hogy 2002. évi
személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták intézményünket. A felajánlott 15.176
Ft-ot a Tarka-Forgó gyermekrendezvény-sorozathoz használtuk fel.
* * *
A Sailing Alapítvány köszönetét fejezi ki azoknak, akik az SZJA 1%-ával
támogatták tevékenységét.
A 2002–2003. években felajánlott összeget kiegészítve 400.000 Ft értékben
Optimist vitorlás hajó vásárlására fordítottuk.
* * *
A Speed Kötélugró Klub ezúton köszöni a 2002. évi adójukból felajánlott 1%-okat.
A 85.625 forintot kitevő összeget sportolóink versenyeztetésére fordítottuk.
Számítunk 2004. évi felajánlásaikra, adószámunk 18955754-1-20. Köszönettel:
Kovács Zsuzsanna elnök.
A Városháza Sportegyesület köszönetet mond mindazoknak, akik a 2003. évi
jövedelemadójuk 1%-át sportegyesület támogatására ajánlották fel. A befolyt
összeggel – 85.851 Ft – a tagság szabadidős sportolási feltételeit
biztosítottuk.
Továbbiakban is kérjük szíves támogatásukat.
Adószámunk: 18956030-1-20
A Zalaegerszeg Városi és Körzeti Sportszövetség 243.511 Ft juttatásban részesült
a 2003. évi bevallások az SZJA 1%-os felajánlásakor. Köszönjük a támogatást, az
összeget a szabadidősport versenyek színvonalas megrendezésére használtuk fel.
Bízunk benne, hogy a 2004. évi adó bevallásakor még többen támogatják majd a
sportszövetségeket. Adószámunk: 19272636-2-20
A szövetség elnöksége
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik adójuk 1%-ával a „Gyermekekért Óvodai
Nevelés, Támogatási Alapítvány”-t támogatták. A kapott összeget – 315.371 Ft-ot
– a Kosztolányi-óvoda égetőkemence, mozgáskotta és gyermekbútor vásárlására
fordította.
A Gyermekeinkért 2000 Alapítvány kuratóriuma köszönetét fejezi ki támogatóinak a
2002. évi SZJA 1%-ának átutalásából berfolyt 2.088 Ft-ért, továbbá a
Gyermekeinkért 2000 Egyesület köszöni mindazok segítségét, akik adójuk
1%-ával az egyesületet támogatta. A befolyt összeg 611.136 Ft. Támogatásukat
köszönjük!