A legnagyobb városrész gondjairól

Német kórus a Lisztben


Infrastruktúrát fejlesztettek

A legnagyobb városrész gondjairól

 

Utolsó állomásához érkezett a Zalaegerszeg választókerületeinek fejlődését bemutató sorozatunk. Az áttekintést a 16-os számú körzettel zárjuk, melyben dr. Gyimesi Endre polgármester látja el a képviselői teendőket.

Felújítás alatt a besenyői közösségi ház.A város legnagyobb választókerületéről van szó, méreteit tekintve Lentivel vetekszik, emellett nehezíti a képviselő munkáját az is, hogy meglehetősen megosztott a terület. Magába foglal ipari övezetet, zártkerteket, falusias jellegű városrészeket, de családi és társasházakat, valamint dombokat is. Ennek megfelelően három szinte különálló egészre bontja körzetét dr. Gyimesi Endre, s ezeken végighaladva számol be az utóbbi évek, azon belül is különösen az idei esztendő fejlesztéseiről.
– Azt hiszem mondani sem kell, hogy teljesen más a kórháztól délre eső területeken élők problémája, mint azoké, akik Besenyőben, vagy Botfán laknak. Mindhárom terület más és más adottságokkal, infrastrukturális ellátottsággal rendelkezik, ebből adódóan különböznek a hiányosságok, igények is. Mindezekre figyelemmel kell lennie a képviselőnek akkor, amikor meghatározza – természetesen az ott élők elvárásaival összhangban – az egy adott évre vonatkozó fejlesztési elképzeléseket – fogalmaz dr. Gyimesi Endre, majd Botfa irányából Zalaegerszeg déli városrésze felé haladva sorolja a már megvalósult beruházásokat. – Örömmel mondhatom, hogy sok mindent sikerült tennünk Botfán az utóbbi években annak érdekében, hogy felzárkóztassuk az egykori falut Zalaegerszeghez. A legjelentősebb beruházás a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése volt. Jelen pillanatban a beruházást követő útrekonstrukciók zajlanak. Több jelentősebb felújítást eszközöltünk. Nemrégiben fejeződött be a Várberki út temető felé eső részének aszfaltozása. Elkészült a Rózsás út észak-déli szakasza, és folyamatban van az Avashegyi, valamint a Gesztenyési utca burkolat-helyreállítása. Az útfelújítások mellett két új buszváróval gazdagodott a településrész, és megkezdődött az autóbusz-forduló rekonstrukciója. Rendbe tettük a temető kerítését, annak belső útját, a lépcsőt és a járdát. Összességében azt mondhatom, hogy az infrastruktúra és az úthálózat fejlesztésével telt az elmúlt két esztendő Botfán. Szeretnénk folytatni ezt a munkát. Tanulmánytervet készítünk a városrész felszíni vizeinek elvezetésére vonatkozóan.
Besenyőben is sikerült előrelépnünk az úthálózat állapotát illetően – szemezget tovább a beruházások sorában a képviselő. – Újraaszfaltozták – egyebek mellett – az autóbusz nyomvonalát, és több kisebb utcát. Autóbusz-forduló és új megálló készült. Rendbe tettük a temető melletti rézsűket, megújult a játszótér, és intézkedtünk a Csörge-patak medrének kitisztításáról, valamint az ott lévő korlát megjavításáról. A MOL Rt. segítségével elindulhatott a közösségi ház felújítása. Jelen pillanatban is zajlanak a munkálatok. Végül megérkeztünk Zalaegerszeg déli városrészébe, a kórháztól délre eső területekre. Akárcsak Botfát és Besenyőt illetően, itt is beszámolhatok néhány utca – Liliom, Tőzike, Kút, illetve a Volán melletti utca – rekonstrukciójáról. Ugyancsak befejeződött az Alsójánkahegyi út egy részének felújítása. A munkálatok jövőre folytatódnak. Fejlesztettük továbbá a járdahálózatot a Zrínyi úton, rendbe tettük a vízelvezető árkokat, emellett egy streetball-pályával is gazdagodott a városrész. Az Orsolya téren felállítottunk egy keresztet a lakosság kérésére. Az Alsójánkahegyi Szüretköszöntő Fesztivál keretein belül avattuk fel a keresztet. Örömmel mondhatom, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend rendezvényünk, bízom benne, hogy a Páterdombi Búcsúhoz hasonló hagyományt tudunk teremteni belőle.

Lakossági kezdeményezésre készült kereszt az Orsolya téren.A már megvalósult beruházások felsorolása közben nem győzi hangsúlyozni dr. Gyimesi Endre, hogy az elért eredmények ellenére számtalan feladat vár megoldásra a jövőben is. Botfán a közösségi ház bővítése lenne fontos teendő. Szerencsére rendkívül aktív citerazenekarral, ifjúsági és nyugdíjasklubbal, lányok-asszonyok körével, illetve polgárőrökkel büszkélkedhet a városrész, melynek következtében kinőtték a közösségi házat. Ugyancsak felújításra szorul a botfai temető ravatalozója, a Rózsás utcát pedig alkalmassá kell tenni a buszközlekedésre. Míg a településrész kisebb utcái sorra megújulnak, nem történik változás a Botfai úton, panaszkodik a képviselő. Ez utóbbi a közútkezelő kht. tulajdonát képezi, amely jelenlegi anyagi körülményei miatt nem képes annak felújítására áldozni.
Besenyőben jövőre a közösségi ház udvara kap új képet, tudtuk meg dr. Gyimesi Endrétől. Szükség lenne továbbá a Besenyőből a 74-es számú főútra kivezető szakasz felújítására, de ugyancsak fontos feladat a hegyi út keleti részének aszfaltozása, valamint a Csörge-patak játszótér felé eső szakaszának lefedése.
A déli városrészt illetően a már említett Alsójánkahegyi út aszfaltozásának folytatásán túl megújításra vár a Május 1. liget. Régi vágya a környéken élőknek egy játszótér, a Zrínyi út kerékpározhatóvá tétele, és szükséges folytatni a járda rendbetételét is.
Arra a kérdésre, hogy előnyt jelent-e Botfa, Besenyő és a déli városrész lakói számára, hogy maga a polgármester látja el térségükben az önkormányzati képviselői feladatokat is, dr. Gyimesi Endre így felelt:
– Természetesen előnye a választókerületnek, hogy polgármesterként talán jobban tudom arra ösztönözni a körzetben működő társaságokat, hogy fordítsanak gondot környezetükre, ugyanakkor hátrányok is érik a kerületet abból adódóan, hogy nem tudok napi szinten foglalkozni gondjaikkal, sőt elérni is nehezebb engem, mint más képviselőket. Szerencsére három településrészi önkormányzat segíti a munkámat – árulja el a polgármester. – Fontos hangsúlyoznom azt is, hogy tízéves polgármesterségem ideje alatt mindig is három fontos pilléren alapult a programom. Az első legfontosabb feladatnak a munkahelyteremtést, a másodiknak az otthonteremtést, míg a harmadiknak az arányos városfejlesztést tartom. Egész Zalaegerszeg polgármestere vagyok, így számomra ugyanolyan fontos Andráshida, vagy Bazita fejlesztése, mint a saját körzetemé.

vissza az elejére


Zene határok nélkül

Német kórus a lisztben

 

A Liszt Ferenc Tagiskola kórusa már tizenhét éve ismeri a német Duisburg város zenei általános iskoláját. Ezúttal a külföldi ifjúsági kórus vezetői látogattak Egerszegre, akiket többek között Gyutai Csaba alpolgármester fogadott a Városházán.

Találkozó a Városházán.A két együttes először Komlón, egy kórustalálkozón figyelt fel egymásra. Az egerszegi fiatalok többször jártak már a német városban, s a duisburgiak is legalább hatszor vendégeskedtek nálunk.
– Már most megkaptuk a jövő évi meghívást, nagy szeretettel várnak minket – mondta Horváth Zoltánné, a Liszt Ferenc Tagiskola vezetője. – Nagyon fontos számunkra ez a kapcsolat nemcsak a barátság miatt, hanem azért is, mert az ő segítségükkel tudunk csak kijutni a belgiumi nemzetközi kórustalálkozóra. A németek biztosítják ugyanis számunkra a szállást és az ellátást erre az időre. Ez azért is fontos nekünk, mivel most már hatodik alkalommal kaptunk nemzetközi elismerést ezen a fesztiválon. Amikor Belgiumba megyünk, akkor önálló koncertet is szoktunk adni, s előre megbeszéljük, hogy mi az a közös szám, amit a német barátainkkal együtt énekelünk. Reméljük, hogy az Európai Unióban könnyebb lesz a határokon átjutni, s a kapcsolatunkat ápolni.
Az egerszegi ifjúsági énekkarnak Lengyelországban is van ismeretsége, egy krosnói magániskola kórusával vették fel a kapcsolatot. Az elmúlt tanév végén látták vendégül a lengyelek az egerszegieket, akik a város egyik legszebb templomában koncerteztek. Mint Horváth Zoltánné elmondta, a prágai énekkarral sajnos megszakadt a kapcsolat, mivel anyagi nehézség miatt nem tudtak mindig odautazni. Eddig is köszönik a város segítségét, hiszen a támogatás nélkül nem ismerhetnék sem a németeket, sem a lengyeleket. Másrészt azért tartják fontosnak a polgármesteri hivatalban tett látogatást, hogy a város vezetői is tájékozódhassanak a kórus nemzetközi kapcsolatairól. Az egerszegiek természetesen nemcsak külföldön népszerűek, hiszen a közelmúltban kaptak meghívást a Liszt Ferenc Zeneakadéimától a Lukin György kórustalálkozóra december elejére.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online