A
hegy bronzkori emlékeinek első nyomait már a Göcseji Múzeum „Központok a Zala
mentén” című állandó kiállításának egyik „vitrinje” mögött fellelhetjük.
Frankovics Tiborral, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága osztályvezetőjével, a
megelőző régészeti feltárások koordinátorával innen indulunk el a „Krisztus
előtti” körsétára.„Már a 60-as években végeztek ásatást a Zalaegerszeg–Zalaszentiván határán lévő Kisfaludy-hegyen, először Nováki Gyula, majd Fekete Mária régészek” mutat a kiállított leletekre Frankovics Tibor. Az üvegfal mögötti maketten is jól látszik, hogy a bronzkorban egy erődítmény állt a hegy tetején, s ezt a szakemberek már régóta az egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyként tartják számon a városban. Most, a vízberuházás kapcsán sikerült a kivitelező Hydrocomp Kft.-vel egy olyan szerződést kötnünk, hogy a csövek elhelyezése előtt megelőző feltárásokat végezhetünk a területen.
Közben a kiállítótérben „átgyalogolunk” néhány évezredet, s a kint ránk váró terepjáró felé haladva azt is megtudjuk, hogy a beruházás kapcsán két másik próbaásatást is végeztek Csácsban. Az egyik helyen egy újkőkori lelőhelyre bukkantak, a másik kutatás azonban nem járt sikerrel.
Kocsiút a fellegvárba
Az
„ásatások menedzserével” Csács felé vesszük az irányt, hogy a pincék között,
földúton jussunk el a színhelyre. Útközben kiderül, hogy a bürokrácia a
régészeket sem kíméli...„Minden beruházás, építkezés esetében az Örökségvédelmi Hivatalhoz szakhatósági kérelmet kell benyújtania az építtetőnek. A hivatal megkérdezi az adott térség múzeumát, hogy a beépítésre váró területen, vagy nyomvonalon van-e ismert régészeti lelőhely, mert ha van, ott megelőző feltárásokat kell végezni a törvény szerint. Természetesen ilyen esetben a régészeknek az az érdeke, hogy a beruházás lehetőleg elkerülje a lelőhelyet, hogy minél több érték megmaradjon, ám ez szinte lehetetlen. Így, jóval az építkezések megkezdése előtt elkezdik az ásatásokat a kijelölt nyomvonalon. Ez történik most Csács és Szentiván határában is. A vízvezetékcsövek lerakásának előkészületei tényleg folynak, még mielőtt megkezdenénk a „hegymenetet”, útépítők állják el az amúgy is szűk utat. Nincs mit tenni, tolatunk vissza, s inkább a Szentiván felé vezető aszfaltozott főutat választjuk... amíg el nem fogy az is. A „hegygerincre” fel kell jutni valahogy, kanyargunk a buckás, gazos földúton. A természeti viszonyok mintha nem is változtak volna olyan sokat a bronzkor óta. A hely most sem tűnik valami könnyen megközelíthetőnek, de hát ez a minimum, ami egy fellegvártól „elvárható”.
Bronzkori menedékhely
„Ez
itt az erődítmény árka” néz le a szakadékba Frankovics Tibor. 3,5 hektár
lehetett maga az erőd, ez hatalmasnak számít. A panoráma gyönyörű, belátni az
egész Zala-völgyet. Ez tényleg stratégiai hely!Közben megérkezünk az ásatás helyszínére, ahol két méter széles nyomvonalon dolgoznak a „segédcsapatok”. A látvány minden fotós álma, bár a nap szembesüt, s ezen még a digitális technika sem lett úrrá. Száraz Csilla, az ásatást vezető régész, a korszak kutatója fogad minket.
„A feltárást két héttel ezelőtt kezdtük el, a munka a várt eredményt hozta. Bronzöntésre utaló nyomokat találtunk, ezt bizonyítja a rengeteg bronzsalak. Előkerült egy kemence, amit valószínűleg a bronzöntésnél használtak. Találtunk ezenkívül díszes biztosítótű-töredéket, más néven fibulát, valamint számos edénytöredéket, orsógombot, és díszes nehezéket. Ezek egyikén karcolt rovátkák, pontok váltakoznak, ami akár egy korabeli naptár maradványa is lehet. A feltárás hátránya „folytatja a régész” az, hogy csak kétméteres szélességben dolgozhatunk, hiszen ekkora a vízvezeték nyomvonala, ez a sáv mégis fontos keresztmetszetet ad a lelőhelyről.
Az eddig ismert adatok alapján azt mondhatjuk, hogy a Krisztus előtti 12–9. században itt a Zala völgyében kisebb falvak lehettek, fent az erődítményben pedig bronzöntéssel foglalkozó módosabb társadalmi rétegek laktak. Lent növénytermesztéssel foglalkoztak, élelemmel látták el a fellegvár lakóit, cserébe pedig használati eszközöket, és szükség esetén fegyveres védelmet kaptak. Ezt bizonyítja az előkerült lándzsa öntőminta, és az a tény, hogy az erődöt szinte lehetetlen volt megközelíteni. A földvár nagy alapterületű volt, ha ellenség fenyegette a lent élőket, akkor itt menedéket találtak. Az eddigi munkálatokból az is kiderült, hogy jómódú emberek lakták a földvárat, „jó étvággyal”, mert rengeteg állati csont került a felszínre. Az itt élt népeket „írás nem lévén” a leletanyag jellemzői alapján sorolják kategóriákba. Frankovics Tibor szerint egy korabeli „nagyfőnök központja” állhatott itt, aki uralta akkor ezt a területet.
A séta végén megtudjuk, hogy addig folytatják a feltárást, míg az időjárás engedi, sőt tavasszal további munkák várhatók.
„Szeretnénk az egerszegieknek megmutatni, hogy milyen élet folyt a bronzkorban itt a város határában. A kutatás eredményeiről mindenképpen készítünk egy átfogó tudományos munkát, s talán kiállítást is” mondja búcsúzóul a régész.
Frankovics Tibor még hozzáteszi, hogy a beruházásokhoz kapcsolódó megelőző régészeti ásatások új ismereteket hoznak az őskorkutatásban is, az eddig lakatlannak vélt területeken sorra bukkannak fel a kisebb-nagyobb települések nyomai.
–
Bízunk abban, hogy harangunk, valamint mennyezeti és fali lámpáink is
elkészülnek a szentelésig. A harang Lengyelországból kerül hozzánk, míg a
lámpákat Olaszországból hozzák. Az oltár bolgár mészkőmárványból készül – árulta
el Stróber László apátplébános. – Mindezzel nem lesz teljes az új templom
felszereltsége. Okozza ezt egyrészt az idő rövidsége, illetve az is, hogy
műalkotásokkal csak akkor látjuk el a liturgikus teret, amikor már kialakult az
összkép. Egyelőre tehát nem lesznek szobrok, festmények a templomban. Egyetlen
műalkotásunk az oltárkereszt, amely a megváltást szimbolizálja, és nem
nélkülözhető egy keresztény, katolikus templomban.