Több, mint önkifejezés; megtisztulás
Dana Puhosh (Kiss Dénes) tárlata Lendván |
Több, mint önkifejezés; megtisztulás
Dana Puhosh nem egy cseh tévésorozat romantikus hőse, nem is egy titokzatos regényíró, bár sorsa regényes. Kiss Dénest sokan ismerik, de Dana Puhoshként Lendván mutatkozott be először. A festészet új zalaegerszegi képviselője a szlovén kisváros magyar kulturális központjában ajánlotta az érdeklődők figyelmébe nem mindennapi alkotásait. |
A
beszédes képek egyszerű színviláguk ellenére különleges érzésekről árulkodnak.
Dana festményei nem tervszerűen születtek, témáik sem megfoghatók, sokkal inkább
átélhetők. Tükrök a fogyasztó társadalom felé, a mindennapok mocskának tükrei
művészi köntösben. Kritikák a világ és a művész saját énje felé egyaránt.
– Régi barátom, Böröcz Nándor ajánlotta figyelmembe a helyet, mely barátságos
hangulatával rögtön magával ragadott. Első kiállítóhelyként nem is kívánhattam
volna jobbat. Miután a központ igazgatója látta a képeimet az interneten,
időpontot egyeztettünk, így kerültek a festmények Lendvára. A kiállítás
különlegessége az volt, hogy egy helyen láthattam a kedvenc képeimet és a
számomra legkedvesebb barátokat, akik a távolság és a rossz időjárási viszonyok
ellenére eljöttek ide – mondta az alkotó, akinek több barátja is bemutatkozott a
közönség előtt. Nadrai Róbert különleges, saját készítésű hangszerével tökéletes
harmóniát teremtett a képekkel. A szerkezet által előcsalt muzsikát kép-zenének
hívja, mely mind hangzásával, mind különlegességével jól tükrözte a festmények
hangulatát. Lukács Sándor a tőle megszokott fergeteges hangulattal hozta
egymáshoz közel a különböző társaságok képviselőit, akik közt az egyetlen kapocs
a művészet szeretete és Kiss Dénes barátsága volt. A tárlatot az alkotó egykori
mentorának és barátjának, Bayer Csabának özvegye, Ecsedi Erzsébet színművész
nyitotta meg.
– Csaba és felesége nagyon fontos szerepet töltöttek be az életemben. Úgy mentem
hozzájuk, mintha haza mennék. Sokat tanultam Csabától. Ők hasonló értékeket
képviseltek, de csak csalódás és kudarc jutott osztályrészül nekik is, mint
nekem korábban. Az első jól sikerült képemet egy szerelmi csalódás után
festettem 20 évesen. Majd kipróbáltam magamat az élet minden olyan területén,
melynek segítségével kifejezhetem magamat, de a festészet mindig megmaradt. Több
ez, mint önkifejezés. Megtisztulás és gyógymód egyben. Mindenkinek megvan a maga
útja, amelyen Istenhez közelít, nekem a festészet ez az út – tette hozzá.
A kiállítás megvalósításában számos barát volt segítségére, akik nem csak
lelkileg, tettekben is támogatták az alkotói munkát. A festészet mellett a
költészet területén is próbálgatja szárnyait a művész. Célközönsége elsősorban
az a nemzedék, mely a legjobban ki van téve a társadalom romboló hatásának. Azok
a huszonéves fiatalok, akik nem járnak kiállításokra, sokkal inkább a kétes hírű
szórakozóhelyek állandó vendégei.
– Igazán ők értik meg, mit akarok mondani. Azonban ezt a korosztályt nehéz lenne
becsalni a kiállítótermek falai közé. Ezért született meg az a honlap, melyen a
képek mellett a verseim is megtalálhatók. Úgy gondolom, mindenkiben megvan a
művészi hajlam, csak nem hagyják felszínre törni. Tele van a világ művészekkel,
és egyre többen vannak, akik meg akarják hökkenteni a környezetüket. Néha
kiváltság, néha bélyeg ez a tudás, de el kell jutni odáig, hogy ne azért
alkossunk, mert ezt várják el tőlünk, hanem azért, mert változtatni akarunk.
Lehet hogy az, amit én készítek, sokaknak nem tetszik, de a közízlést jobban már
nem lehet lerombolni – részletezte Dana.
Hogy ki Dana Puhosh? Egy zalaegerszegi fiatalember, egy különleges alkotóművész,
egy férfi, aki a kudarcokból építkezve találta meg az utat a lelki
egyensúlyához. Egy ember, aki nem attól lett több, mert alkot, hanem azért alkot
mert több annál, ami.
A Radnóti-diplomás versmondó |
Szépligeti Mátyás a Kölcsey Ferenc Gimnázium végzős diákja Radnóti-diplomás versmondó. A költészetről, a versírásról és terveiről kérdeztük. Mint beszélgetésünk során kiderült, egészen kicsi korában kezdődött a mese- és versszeretete. |
–
Mikor kezdett el érdekelni a szavalás?
– Talán, amikor még beszélni sem tudtam. Édesanyám már akkor nagyon sok
verset olvasott nekem, és szinte ragadtak rám a szavak. Amikor később
megtanultam beszélni, szüleim, családtagjaim sokszor mondták, hogy milyen bő a
szókincsem. Aztán bekerültem általános iskolába, s mivel mindig is vállalkozó
típusú voltam, mindenbe belevágtam, ami érdekelt. Már első osztályban
nekifutottam egy mesemondó versenynek, ám akkor még nem volt rutinom, így nagy
izgalmamban belesültem a mondókámba. A verseny végén még egyszer elmondhattam a
mesét, és meg is nyertem a vetélkedőt. Ezen felbuzdulva minden évben mentem
versenyekre, és ott voltam az élbolyban. Mindig volt egy pozitív visszajelzés,
ami arra sarkallt, hogy folytassam a szavalást, és egyre jobb legyek. Ötödikes
koromig ez csak egy képesség volt, ami kezdett kikristályosodni.
– Hol volt az a fordulat, amikor már tudatosan készültél?
– Azt hiszem, ez akkor következett be, amikor felsős lettem, és olyan tanárt
kaptam, aki célirányosan kezdett el velem foglalkozni. Jött is a siker, hiszen
nyolcadik osztályos diákként az országos szavalóversenyen, Pápán, első helyezett
lettem.
– Értek kudarcok is a versmondást illetően?
– Természetesen. Versmondó jutalomtáborban voltam Csopakon. Itt
megismerhettem egyebek mellett a színpadi mozgást, valamint kicsit
belekóstolhattam a színészek életébe. Ebben a táborban kaptam egy
figyelmeztetést, hogy nem szabad elszállni, még ha az ember tudja is magáról,
hogy tehetséges. Megtanultam azt is, hogy a vers témája és költője iránt
tiszteletet kell mutatni, és alázattal lehet csak előadni.
– Kedvenc költőd?
– József Attila. Azt azért el kell árulnom, hogy nem a verseket szerettem
meg először, és aztán szavaltam. Éppen fordítva: amikor láttam, hogy megy nekem
a versmondás, utána kezdtem el tudatosan költeményeket olvasni. Egyébként én
magam is írok verseket. Az eredményeim nagy része a felkészítő tanáraimnak is
köszönhető. Egy szavalónak szüksége van mesterre, aki azt a funkciót tölti be,
mint a színészeknél a rendező. Az én mesterem, a Dózsa-iskolában Drávecz Csabáné
volt, jelenleg pedig Molnár Árpádnál tanulok.
– Lámpalázas vagy?
– Mint mindenki más, én is izgulok. A magas adrenalinszint nekem erősíti a
koncentrációképességemet. Az adott pillanatra engem teljesen felturbóz az
izgalom. Amikor színpadra állok, ki tudom zárni a külvilágot, és teljesen átadom
magam a produkciónak, mondhatom azt is, szinte „átfolyik” rajtam a vers. Ehhez
viszont száz százalékosnál is biztosabb szövegtudás szükséges.
– Érdekel a színészet?
– Igen, de azt hiszem, nem vagyok rá képes. Ki tudok állni a színpadra, de
improvizálni nem biztos, hogy tudnék. A szakmát távolról csodálom, de vannak
fenntartásaim vele kapcsolatban. Úgy gondolom, ezt az életformát nem vállalnám.
Hobbi szinten azonban egész életemben szeretném az előadó-művészetet gyakorolni.
A Radnóti-diplomával, amit 2004 novemberében szereztem, erre kötelezettséget is
vállaltam. Aki ezt az elismerést megkapja, az felelősséget vállal arra, hogy az
ország legjobb versmondója címet méltó módon viseli. Ezt én be is tartom, de más
iránt érzek hivatástudatot.
– Végzős vagy. Hova tovább?
– A másik nagy szerelmem a természet. Tanulmányaim során a biológiára
hajtottam rá, így egyetlen helyre adtam be a jelentkezési lapomat. Sopronba
szeretnék menni, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának
természetvédelmi mérnöki szakát jelöltem meg.
Nem lehet összetéveszteni, annyira egyéni hang az övé. Szenvedélyes, expresszív előadásmódja kitüntetett helyet biztosít számára a korszak magyar festészetében – hangzott el a kiállításmegnyitón, melyen Gyutai Csaba alpolgármester szólt Bozsó József (1922–1998) festészetéről, amely minden ízében folytatása az alföldi festészeti hagyományoknak. Munkássága a XX. század második felét öleli át. Évtizedek során megteremtette a régió legnagyobb látogatható magángyűjteményét, melyet 1975-ben szülővárosának ajánlott fel. 1997-ben Kecskemét díszpolgárává választották.