Horizont

Nincs semmi különös abban, ha néhány gimnazista összeáll, és színjátszó kört szervez. Ha azonban ebből egy városi amatőrcsoport lesz, ami a színház iránt érdeklődő fiatalokat közösséggé formálja, az már figyelemre méltó... és hogy mindez 20 éves múltra tekint vissza, annál inkább. Ennyi év után már érdemes statisztikát is készíteni: 93 bemutató, 418 előadás, 42.120 néző és 198 színházi nevelési program. De ezek csak rideg számok, a történet érdekesebb...

– 1985-ben a Ságvári Endre Gimnáziumból indultunk – emlékszik vissza Kocsis Eszter, a Stúdium Színház vezetője. A Ságvári Színpad vezető hiányában egy produkció után befulladt, ám a szereplők lelkesedése megmaradt. Néhány csányos diák is csatlakozott, majd rövid helykeresés után, óriási szerencsénkre a csoportot befogadta a Helyőrségi Klub. A színház 20 éve alatt három nagy korszak is volt, s ez mindenképpen az első.
Az amatőrcsoport 1988-ban vette fel a Stúdim Színház nevet. Az első pár év a szárnypróbálgatás időszaka volt, szerettek volna minél több színjátszó és rendezői táborba eljutni, hogy „valami alapja is legyen a dolognak”. Az első bemutató egy Tennessee Williams-darab volt, az Ez a ház bontásra vár: Domján Anita és Galambos Attila főszereplésével, a rendező pedig Kocsis Eszter. Galambos Attila a csoport meghatározó egyénisége volt a kezdeti időkben, s ő később el is végezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát.
– Az egyik legtöbbet játszott darab Hans Sachse ellopott kakasa volt, melyet 1990-ben mutattunk be először, s ebben debütált a Hevesi Sándor Színház egyik mai színésze, Kiss Ernő. Az ellopott kakas azért nevezetes és vicces a Stúdium Színház történetében, mert egészen 2001 márciusáig játszottuk, és négyféle szereposztást élt meg, s négyszer dolgoztuk át a darabot. A vásári komédia egyébként is hálás műfaj, mert a falunapoktól a színházi találkozókig, mindenhol szívesen fogadják.
Az amatőr színházi műhely életében szintén fontos lépés volt, mikor a 90-es évek elején egyesületté alakult, így már nonprofit szervezetként működhetett tovább, ami pályázati lehetőségeket is biztosított. Ez a korszak egyébként is nagy fellendülést hozott. Jó csapat jött össze, és amolyan komplex művészeti programokat sikerült összehozni. Volt dramatikus játszóház, gyerekszínházi sorozat, versmondó stúdió, felolvasóest, télapószolgálat, valamint színház- és drámatörténeti előadások.
– Próbáltunk olyan fiatalokat is magunk köré gyűjteni, akik nemcsak egy adott produkcióban akarnak szerepelni, hanem a színházi munka egyéb területe is érdekli őket. Ezenkívül amatőr színészképző stúdiót is működtettünk, s megyei szinten is sikerült az amatőr színjátszókat összefogni. Félévenként közös tréningeket tartottunk, és nyitottunk a pedagógusok felé is különféle tanfolyamokkal.

A 90-es éveket sikerként könyvelik el stúdiumosok. Óriási érdeklődés volt a társulat iránt, közel 30 tagot számláltak. Hogy mi okozta ezt a lelkesedést? Kocsis Eszter szerint az, hogy a középiskolákban nem voltak színpadok, viszont igény volt rá a gyerekek körében, akik nemcsak színészként, hanem rendezőkén is kipróbálhatták magukat. Filó Vera rendezte például a Jenettől a Cselédeket, Mijó Szabina Vaclav Havel Verniszázsát, és Strindberg Julie kisasszonyát, Mészáros Gábor Mrozek: A nyílt tengeren című darabját állította színpadra, Péter Gyöngyi pedig Nádas Takarítás című drámáját.
– A darabválasztás kicsit macerás egy amatőr társulat életében, hiszen kevésszereplős műveket kell találni, és a fiú-lány arány sem mindig megfelelő, ezenkívül kisszínpadban kell gondolkodni. Ez utóbbinak pedig szűkében van a város. Előfordul, hogy ráakadtunk valami nekünk való műre, ám egy időre félre kellett tenni, mert mondjuk kevés volt a fiú a csapatban. Azért arra ügyeltünk, hogy egy évben egy nagy bemutatója legyen a csoportnak, sajnos az utóbbi időben volt egy kis törés e téren. Az elmúlt években inkább a színházi nevelési programmal (TIE – Theatre in education) foglalkoztunk, képzett drámapedagógusok tartanak speciális órákat az iskolákban. Azonban a 20. születésnapra új darabbal készülünk Illés Endre: Türelmetlen szeretők című alkotását állítjuk színpadra.
Törés akkor is szokott lenni, ha egy-egy meghatározó személyiség elhagyja a társulatot. Kocsis Eszter szerint ez bár ilyenkor mindig fájdalmas, valahol természetes, hiszen a közösséget fiatalok alkotják, akik egyetemre készülnek, dolgozni mennek, majd családot alapítanak. Amit az eltöltött idő alatt kapnak, az viszont örökre nyomot hagy. Egy amatőr társulat komplex feladatot lát el, egyrészt szabadidős tevékenység, ám komoly nevelő és pszichológiai funkciója is van. A Stúdium Színház vezetője úgy gondolja, hogy egy ilyen közösség mentálisan is megerősíti a gyerekeket, főleg, ha probléma van szűkebb környezetükben. Olvasásra, szövegértésre, pontosságra és a másik odafigyelésére is tanít.
A próbák, a színpadra lépések, egy-egy közösen túlélt baki, a tájelőadások izgalma, a közös utazások, vagy egy ottfelejtett díszlet miatti morgolódás életre szóló emlék marad.

Nem a megye szülöttje, nem éltek itt rokonai, nem volt jelentős kapcsolata Zalaegerszeggel. 1975-ben mégis 35 festményét a Göcseji Múzeumnak adományozta Frank Frigyes, a 20. század hazai „különutas” expresszionizmusának egyik legjelesebb képviselője. Mivel a második világháborúban számos műve megsemmisült, élete utolsó éveiben igyekezett gondosan elhelyezni alkotásait az ország különböző közgyűjteményeiben.

A város napján, május 13-án a Gönczi Ferenc ÁMK-ban nyílt Frank Frigyes legkiemelkedőbb festményeiből emlékkiállítás, négy múzeum (Göcseji Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, Nemzeti Galéria, Déri Múzeum), és egy magángyűjtő jóvoltából. A tárlat nem hiába kapta a Színek szerelmese címet, utalva a művész legjelentősebb korszakaira. A 20-as évek végén Párizsba költözve szakított a korábbi mélytónusú, sötét alapozású színekkel, s világosabb, derűsebb, líraibb hangnemre váltott. Saját maga is „fehér”, „rózsaszín”, vagy „színes” korszakként értékelte pályája franciaországi állomását. A drámaiságtól mentes, derűs hangulatú képek nélkülözhetetlen szereplője felesége Mimi, akinek portréi ma is Frank festészetének legismertebb alkotásai. A női alak persze a korszakokkal együtt változott. A fehér, könnyed megformálást a második világháború ideje alatt – és után – felváltotta a sötétebb tónusú, komorabb ábrázolás: a Virágöntöző Mimiből Barbár Vénusz lett. A „barna” korszak képei zártabbak, groteszkebbek, szűkszavúbbak lettek, nőalakjai erőteljesebbé váltak, aktjaiban az archaizmus termékenysége köszön vissza. A 60-as években a korábbi életigenlést felváltotta az öregedés és elmúlás, ami magányos, elszigetelt alakokban jelent meg.
Frank Frigyes utolsó önarcképén mégis valami nyugodt derűvel tekint a jövőbe, vagy inkább már egy másik dimenzióba, hiszen a kép halála előtt egy évvel készült.

Az Izraeli Nagykövetség által útjára indított kiállítás nyílt a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, amely egy történelmi és vallástörténeti utazás harminc fő állomását mutatja be.

A megnyitón Tarjénné dr. Szabó Zsuzsanna, az iskola igazgatója elmondta: minden hónapban szerveznek valamilyen rendezvényt, melynek egyik újabb állomása a mostani „Forrás” címet viselő kiállítás. Ez egy olyan vallástörténeti séta, ahol a keresztény, a zsidó, valamint az iszlám vallás találkozik, s melynek segítségével ellátogathatunk Izraelbe is. Megismerkedhetünk a keresztény egyház szent helyeivel, a Szentfölddel és a Születés templomával. A kiállítás szép és tartalmas képanyagból tevődik össze, amely bizonyára sok diáknak egyedi látnivalókat kínál, tette hozzá az igazgatónő.
Siklósi Vilmos, a Béke-Shalom Baráti Társaság ügyvezető elnöke kiemelte: a kölcseys diákok több alkalommal láthattak már ilyen témájú kiállítást, de ez egy újabb gyűjtemény a gazdag forrásanyagból. Hozzátette: ha valaki megtekinti a kiállított képeket, akkor valami régit lát, ám mégis új dolgokkal telítődik meg.
A kiállítást június 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Harmadik alkalommal mutatkozott be szlovén alkotó a zalaegerszegi Dus Galériában, ahol hagyományosan kortárs művészek munkái láthatók. Sinko Szabina, a maribori főiskola bábtanszékének vezető tanára selyemre festett, a mese és a bábok világát megjelenítő képeit hozta el az Izsák-iskola kiállítótermébe. A tárlatot Nemes László festőművész nyitotta meg, míg a bábművészetről Kovács Géza, a Griff Bábszínház igazgatója szólt az érdeklődők előtt.