A fiúk is bizonyítani akarnak

Magyarok a keretben

Takarékosan gazdálkodni

Befejeződött az Ökoker Kupa

Hírek


A fiúk is bizonyítani akarnak

DZUNICS A MODERN JÁTÉK HÍVE

  Branislav Dzunics, a ZTE KK férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője játékosként nagyszerű éveket töltött el a kék-fehéreknél. Az egerszegiek élcsapatnak számítottak akkor, mára változott a helyzet. A zalaiak a középmezőnybe csúsztak vissza, leginkább anyagi okok miatt. A kiváló játékos közben befejezte játékospályafutását, és egy rövid dombóvári kitérőt követően a ZTE-vel kötött szerződést. 

Branislav Dzunics– Remekül éreztem magam Zalaegerszegen, akkor sem volt bennem tüske, amikor játékosként távoztam a kék-fehérektől – így Branislav Dzunics. – A zalai klub azért is kedves számomra, mert itt töltöttem el játékospályafutásom során a leghosszabb időt. Igaz, a ZTE-vel nem sikerült bajnokságot nyerni, de az együttes mindig ott volt a dobogó környékén. 
– Amikor itt játszott, a csapat az NB I meghatározó együttesének számított, mára változott a helyzet, mások a célok, a körülmények...
– Azért szerződtem a ZTE-hez, hogy az itt lévő játékosokkal, vezetőkkel együtt – lépésről lépésre – egy jobb csapatot alakítsunk ki. Az eddigi tapasztalataim olyanok, hogy a fiúk is szeretnék megmutatni, hogy ők többre képesek. A vezetőkkel most ismerkedem, közülük igazán csak Bodrogi Csabát ismerem. Úgy látom, a klub irányítói nem járnak a fellegekben, reális célokat tűznek majd elénk. 
– A ZTE kétszer nem került az első nyolc közé. A következő idényben várható előrelépés?
– Biztosat nem tudok ígérni, de azon leszünk, hogy megszakítsuk ezt a rossz sorozatot. Terveinket az ellenfelek keresztezhetik, nagy kérdés, hogy más csapatoknál milyen változások történek. Milyen erős lesz az első osztály mezőnye.
– A keretben a magyar játékosok adottak. A hiányposztokra külföldiek érkezhetnek?
– Kámán és Fullowe távozásával keletkeztek „lyukak” a csapatban. Egy mozgékony centerre és egy bedobóra feltétlenül szükségünk lesz. Kámán Tamást – aki magyar válogatott –, bizony nehéz lesz pótolnunk. Nem tudom, hogy egyáltalán sikerülhet-e? 
– Gyakorlatilag Egerszegen kezdi edzői pályafutását. Milyen játékstílust próbál meghonosítani a ZTE-nél?
– Nem hinném, hogy bármelyik szurkoló is szereti a lassú pozíciójátékot. Amikor elkezdődnek az edzőmérkőzések, annak fényében tudok erre válaszolni. A csapatjáték nagyban függ attól, hogy a külföldiekkel teljes keret mire lesz képes. Egy biztos, mindenképpen modern kosárlabdát szeretnék játszatni.

vissza az elejére


Magyarok a keretben

KÉT OSZTÁLYBAN ZAJLIK A BAJNOKSÁG

  Megkezdte felkészülését a ZTE KK férfi kosárlabdacsapata. A tavalyi idényben a 10. helyen végzett együttes az októberben kezdődő bajnokságra végig hazai környezetben készül.

A Branislav Dzunics vezetőedző és Kis Attila pályaedző játékoskeretében egyelőre csak magyar játékos: Keresztes Rafael, Csaplár Nagy Ervin, Hoffmann Balázs, Kováts Viktor, Simon László, Cseszlai Ádám, Baki Gergely, Vertetics Ádám és még pár junior korú játékos található. A center Tóth Ádám Berlinben egy tehetségkutató táborban gyakorol, később csatlakozik a kerethez. A másik tehetséges játékost, Tóth Pétert a nyári szünetben „elrabolta” az Univer Kecskemét. Mivel a kosárlabdázónak még amatőr szerződése sem volt, a Bács-Kiskun megyei csapat, még nevelési költségtérítést sem fizet a ZTE-nek. A klub vezetői még egyszer nem akarnak ebbe a hibába esni, ezért tervezik, hogy az utánpótláscsapatokban szereplő játékosokkal amatőr szerződést kötnek. 
A ZTE vezetői természetesen szeretnék tovább erősíteni a játékoskeretet. Tervezik egy mozgékony center igazolását a négyes posztra, valamint egy magasbedobót is szeretnének Egerszegre csábítani. Sőt, ha a költségvetés megengedi, egy alacsonyabb bedobót is szerződtetnének. A magyar játékospiacon már mozgás nem várható, így minden bizonnyal külföldről érkeznek a kosárlabdázók.
A felkészülés során az edzőmérkőzések mellett egy Kaposváron megrendezésre kerülő tornán, valamint a Göcsej Kupán indul a ZTE. A vezetők olyan játékoskeretet kívánnak kialakítani, amely két év után jó eséllyel pályázhat a nyolcba kerülése. A konkrét célkitűzést azonban még nem fogalmazták meg. Ezt a többi csapat játékerejének ismeretében kívánják megtenni.
Újság még a csapat házatáján, hogy a nyári szünetben megtörtént az együttest működtető gazdasági társaság rt.-ből kft.-vé történő átalakítása.

vissza az elejére


Takarékosan gazdálkodni

NAGY FERENC TERVEI

  Július végén választották meg ismét a ZTE FC Rt. igazgatótanácsának elnökévé Nagy Ferencet. A sportvezető több mint nyolc hónapos távollét után tért vissza. 

 – Vegyes érzések bujkálnak bennem – így Nagy Ferenc. – Természetesen nagyon örülök annak, hogy életben maradt a klub, ez a legnagyobb siker, ami az elmúlt évről elmondható. Ugyanakkor nehéz feladatok nyomják az új vezetés vállát. Legfontosabb célunk a részvénytársaság gazdálkodásának helyreállítása. Nagyon remélem, hogy ebben mindenki segíteni fog. 
– Jó egy éve szintén hitelből akarták orvosolni a ZTE gazdasági bajait. Nyolc hónap után végül is az önök elképzelései valósultak meg. 
– Egy éve letettünk egy stabilizációs javaslatot az önkormányzat asztalára, ami 300 millió forintos hitellel számolt. Ugyanaz a konstrukció volt a stabilizáció alapja, amely durván egy év után elfogadásra került. Akkor 100 millió forinttal kevesebből megoldható lett volna. Az elmúlt időszakban – és ezt fölösleges szépítgetni – súlyosbodott a helyzet. A hitelről szólva csak annyit tudok mondani, ha egy éve az anyagi lehetőségeink úgy néztek volna ki – itt az önkormányzatra, és az öt cégből álló befektetőcsoportra gondolok –, hogy a tartozásokat ki tudjuk fizetni, nem lett volna szükség hitelre. A nagy tulajdonosok saját erőből viszont ezt nem tudták megtenni. Úgy gondoljuk – az önkormányzattal együtt –, hogy egy komoly, feszes gazdálkodással a hitel törlesztése és a csapat működtetése megoldható lesz. 

– Ezért is neveztek ki a pénzügyi végezettséggel rendelkező ügyvezetőt?
– Két okból történt: egyrészt Dézsi Attila a sportban nagyon ismert, kellő elhivatottsággal rendelkezik. Hévízen is sokat tett a zalai labdarúgásért. Ugyanakkor szakmai tapasztalata mellett számviteli végzettsége egyfajta garancia arra, hogy a gazdálkodás is feszesebb legyen. Ezt a vonalat egy gazdasági vezető személyével tovább kívánjuk erősíteni, de egyelőre az illetőt nem szeretném megnevezni. Így tehát eljuthatunk oda, hogy a ZTE idei költségvetéséből is milliókat takaríthatunk meg, amit a hatékony csapatépítésre, az utánpótlás-nevelésre fordíthatunk. 
– Mi az idei szakmai célkitűzés?
– Az alapvető célkitűzés, hogy a ZTE az első hat között végezzen, a játékosok premizálása erre van felépítve. Abban az esetben, ha ezt nem valósítják meg, a prémiumuk felét minimum elvesztik. Az első osztály csapatainak játékoskerete elég képlékeny, nálunk is tisztán látható, hogy mely posztokon kellene erősíteni. A Bárányos-ügy kapcsán nem valósult meg egy erősítésünk, a keret egy fővel kevesebb. Szeretném, ha a szurkolók mellénk állnának, és támogatnának minket, ők egy plusz embert jelenthetnek céljaink megvalósításához.

– A szurkolók és szülők számára is fájó pont az utánpótlás-nevelés. Évek óta tartósan egyetlen saját nevelésű labdarúgó sem tud gyökeret ereszteni a felnőttkeretben. Terveznek e téren változást?
– Az igazgatótanácsi ülésen a héten egyik napirendi pont lesz ez a téma. A szurkolókat, a szülőket megértem, nemcsak nekik, nekünk is fájó pont. Érdekes: nem kérdezte meg senki, hogy az elmúlt esztendők során évente kifizetett 50–70 millió forintos állítólagos nevelésnek hol az eredménye? Megnézzük a megyeiben játszó csapatokat, tele vannak ZTE- neveléssel. Található még az NB III-ban is. A felsőbb osztályban pedig elvétve. Elmondható, hogy az utánpótlás-nevelésből az első csapat számára használható játékosok nem jöttek elő. Az utánpótlás nevelésünk nem hatékony, ennek véget kell vetni. Sokszor mondják, hogy az első csapat vezetőedzője nem rakja be a fiatalokat. A szakemberek betennék, ha a fiúk megütnék az NB I szintjét. Nagyon gyorsan lépni akarunk ezen a területen, mivel gazdasági okokból is jobb lenne, ha a saját nevelésű játékosokat többet tudnánk foglalkoztatni. Nem kellene drágán igazolnunk.

vissza az elejére


Befejeződött az Ökoker Kupa

  A Zalaegerszegi Városi Röplabdaszövetség rendezte meg a strandröplabda-bajnokságot. Kustánszeg volt az öt fordulós sorozat utolsó állomása, ahol mind a vegyes, mind a férfi párosok versenyére 10–10 csapat nevezett. Az idő végig kegyesen bánt a strandröpisekkel, minden mérkőzést kellemes, ragyogó napsütésben tudták játszani.

A rendezvényeken remek hangulatot, szép és élvezetes játékot nyújtottak a játékosok az érdeklődők népes seregének. A végső helyezések szoros küzdelemben dőltek el. A kiélezett összecsapások után az első helyeket leszámítva csak a pontarányszámítás után lehetett megállapítani, mely páros hányadik helyen végzett. 
Eredmények. Vegyes. 1. Vargáné Magyar Szilvia–Balla Gyula, 2. Domján Tünde–ifj. Gyenes Zoltán, 3. Günter Erzsébet–Günter János (Ausztria). Férfiak. 1. Vargáné Magyar Szilvia–Balla Gyula, 2. Horváth Richárd–ifj. Gyenes Zoltán, 3. Horváth Csaba–id. Gyenes Zoltán.
Zala megye 2005. évi strandröplabdabajnoka címért azok a párosok szállhattak harcba, akik legalább négy versenyen indultak. Az összetett végső győzelmet mindkét kategóriában elért eredményeik alapján a Vargáné Magyar Szilvia–Balla Gyula kettős szerezte meg. Az idei győzteseknek a kupát és az ajándékot a névadó ÖKOKER Kft. képviseletében dr. Ágh Pál adta át.

vissza az elejére


Hírek

Labdarúgás: Bravúros győzelem

Sopron–ZTE 0-1 (0-0)
Sopron, 2700 néző. Jv.: Bede.
ZTE: Varga – Kocsárdi, Sebők, Csóka, László – Kriston, Kaj, Balog (Kozmér), Koplárovics – Józsi (Nagy L.) – Szpaszuljevics (Sabo). Vezetőedző: Dajka László.
Gólszerző: Kocsárdi.
Értékel Kocsárdi Gergely, a ZTE játékosa: – Nehéz mérkőzésre számítottunk a Lövérek alján. A soproniak bizonyították, hogy jó csapatot alkotnak. Az első félidőben beszorítottak minket, de ekkor is inkább a mi hibánkból volt lehetőségük. A második félidő elején a legjobb lélektani pillanatban, mindjárt a játékrész elején sikerült a kapuba találnom. A gólomról annyit, hogy Józsi Gyuritól nagyszerű labdát kaptam, amit remekül sikerült eltalálnom. A megszerzett vezetés jótékonyan hatott a csapat játékára. A folytatásban egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. Bravúros győzelmet arattunk és bizakodva várhatjuk a Ferencváros elleni találkozót.

* * *

Augusztusi Csillag Kupa

Harmadik alkalommal rendezték meg Zalaegerszegen, a Városi Sportcentrumban az Augusztusi Csillag Kupa kispályás labdarúgótornát. A kupára 25 férfi és 5 női csapat nevezett.
A győzelmet a hölgyeknél a Diamant Landorhegy szerezte meg, az Avantgard Nagykanizsa és az Andráshidai LSC előtt. A férfiaknál a Betti Cuki lett az aranyérmes, az ezüst medál a Somlai SC nyakába került, a bronzot a Nincs Egy Vasam SE nyerte.

* * *

Nemzetközi torna Egerszegen

A Városi és Körzeti Tekézők Szövetsége augusztus 26–27-én második alkalommal rendezi meg nemzetközi serdülő tornáját az egerszegi csarnokban.
Az első nap 9 órától a szuper „sprint”, a vegyes páros, és a „tandem” versenyeket rendezik meg. Az eredményhirdetésre 14 órától kerül sor... A második nap a csapatversenyeket bonyolítják le, szintén kilenc órától, az ünnepélyes díjkiosztót 17.15 órakor tartják. A versenyen öt ország (szlovén, lengyel, szlovák, cseh, magyar) serdülő korosztályának legjobbjai lépnek pályára. 
A szervezők szeretettel várják a tornára a sportág egerszegi szurkolóit.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online