Rongy és porcelán

Kibővült a tündérkert

Megbocsátanak a rendetlen olvasóknak

Vendégek Erdélyből


Rongy és porcelán

BABAKIÁLLÍTÁS AZ MMIK-BAN

  Felvidéki népviseletbe öltöztetett babákból nyílt tárlat az MMIK kiállítótermében. A rongy-, csuhé-, csutka- és porcelánbabák sokasága a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének és a Kultúráért és Turizmusért Társulás kezdeményezésére járja az ország városait, sőt még a hannoveri expón is bemutatkoztak. A gyűjtemény gondozója a társulás elnöke, Szobiné Kerekes Eszter, aki a babák „utaztatására” megnyerte az Illyés Alapítvány támogatását is.

A helyi jelleg megfigyelhető a babákon.A gyűjtemény gondozója a társulás elnöke, Szobiné Kerekes Eszter, aki a babák „utaztatására” megnyerte az Illyés Alapítvány támogatását is.
A megnyitón a vendéglátó intézmény nevében Prokné Tirner Gyöngyi programfelelős elmondta, hogy 11 felvidéki tájegység 41 népviseletbe öltöztetett babacsaládja került kiállításra. Nem a tudományos értelemben vett Felvidékről származnak tehát a tárgyak, hanem a Trianon után, csehszlovák területre került magyar ajkú lakosság gyűjteményéről van szó. Így többek között a Garam-völgyi, csallóközi, zsitvai, martosi és hetényi térség viseleteit vehetjük szemügyre, a tájegységre jellemző sajátos elnevezésekkel együtt.
A szlovákiai területeken egyfajta mozgalommá vált a kultúra és anyanyelv népszerűsítése, s ennek a programnak a része a páratlan babagyűjtemény is. Az egyes darabokon az egyszerűség, a természetesség és a helyi jelleg figyelhető meg, ám mégis mindez szervesen illeszkedik a magyar paraszti viselet évszázados hagyományaihoz.

vissza az elejére


Kibővült a tündérkert

Birtokba vették az új eszközöket.ÚJ JÁTSZÓTÉR AZ ADYBAN

Új játszóteret vehettek birtokukba az elmúlt héten az Ady-iskola diákjai. Gyutai Csaba alpolgármester az avatást követően elmondta, hogy bár iskoláról van szó, a 10 millió forintos beruházás tulajdonképpen a Tündérkert-program egy kibővített változata.
Az óvodák játszótereinek felújítása mellett az önkormányzat a jövőben az oktatási intézmények hasonló célú eszközeinek fejlesztését is célul tűzte ki. Az Ady-iskola játszótere az uniós normáknak megfelelően épült, s ezzel együtt sor került az udvar csinosítására is. A betonfelületek egy részét feloldották, helyére virágágyás és homokozó került. Az alpolgármester szerint az egész udvar sokkal szebb és barátságosabb lett, ami azért is fontos, mert egy művészeti iskolától elvárható, hogy a környezete is esztétikus legyen.

vissza az elejére


Megbocsátanak a rendetlen olvasóknak

  A könyvtárak immár tíz esztendeje rendeznek októberben „Összefogás a könyvtárakért, összefogás az olvasókért” címmel könyvtári napokat.

Ebben az évben, a József Attila-emlékév rendezvénysorozat keretében 2005. október 19-én, 10 órától a nyugdíjas korosztálynak szerveznek versmondó versenyt a József Attila Városi Könyvtárban, tájékoztatta lapunkat Nitsch Erzsébet, az intézmény igazgatóhelyettese.
Mint megtudtuk, emellett 2005. október 17–22. között várják mindazokat is, akik még nem tagjai a könyvtárnak, vagy most szeretnék megújítani tagságukat, hiszen ebben az időszakban ingyen lehet majd beiratkozni. Ez a hét egyúttal a megbocsátás hete is lesz, vagyis a „rendetlen” olvasóknak nem kell késedelmi díjat fizetni azokért a visszaszolgáltatott dokumentumokért, melyeket a kölcsönzési idő lejárta után hoznak vissza a könyvtárba. Ezzel a gesztussal nem csupán az olvasók számára szeretnék megkönnyíteni az adósság rendezését, hanem így kívánják elérni, hogy a régóta kikölcsönzött kötetek visszakerüljenek „otthonukba”, és mások is forgathassák őket.

vissza az elejére


Vendégek Erdélyből

Zalaegerszegen vendégeskedtek a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanárai és diákjai. Az egyhetes program keretében a testvérvárosi delegáció az Ady-iskola képzőművészeti műhelyeivel ismerkedett.
„Tanulni jöttek ide a gyerekek, hogy jobban megismerhessék az itteni művészeti képzést, és a tapasztalatokat majd otthon is hasznosítani tudják” – mondta Bordi Géza, a líceum egyik kísérő tanára azon a kiállításmegnyitón, ami a diákok itt készített alkotásaiból nyílt az iskola aulájában.
Az idén ötvenhat éves líceumnak egy zenei és egy képzőművészeti tagozata van, s főleg ez utóbbi miatt látogattak el Zalaegerszegre az erdélyi diákok. A szervezők szeretnék, ha a két művészeti iskola a jövőben megosztaná egymással „műhelytitkait”, s a gyerekek egy-egy tanulmányút kapcsán új ismereteket sajátíthatnának el. A tervek szerint jövőre az adys diákok utaznak Marosvásárhelyre, ahol szintén komoly tehetséggondozás és művészeti nevelés folyik, amibe érdemes lesz bepillantani.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online