Horizont

Dr. Marx Gyula (1930) életének első tíz évét Bonyhádon töltötte, a falu melletti vízimalmos tanyán. Ezután Sopronba került a nagybátyjához, aki a domonkos internátus igazgatója volt. Ő szorgalmazta a továbbtanulását, így lett a bencés gimnázium diákja. Nagyon szigorú iskola volt, mondja Marx Gyula, „de vért izzadva megálltam a helyemet”. Pécsen, az orvostudományi egyetemen feleségével együtt 1955-ben kapott diplomát. Nagykanizsára kerültek, a városi kórházba. „Én a sebészetre, Marika a gyerekgyógyászatra”. Pécsen kapcsolódott be a keresztény közéletbe az ötvenes évek elején, a Bulányi György (az első magyarországi katolikus bázisközösség alapítója) piarista szerzetes kisközösségének volt a tagja.

– Nagykanizsán letartóztattak és Budapestre vittek a Fő utcai börtönbe, ahol fél évet töltöttem. Az ok? Még a pécsi keresztényi kiscsoportos tevékenységem volt, hivatalosan „államellenes összeesküvés szervezése és vezetése”. Ezt a címkét akkoriban nagyon könnyen kimondták egy emberre. Még a forradalom előtt szabadultam, visszamentem a kanizsai kórházba, ahol az 56-os események sűrűjébe kerültem. Beválasztottak a Munkástanácsba, a Dunántúli Nemzeti Tanács tagjaként pedig a győri küldöttséggel én is ott voltam a Nagy Imrével való tárgyaláson. Mint egy 26 éves fiatal, elég szemtelen kérdéseket tettem fel a miniszterelnöknek, amit később megbántam.
– Mit kérdezett?
– Hogy ura-e a helyzetnek, és mit szól ahhoz, hogy folyamatosan jönnek be az országba az oroszok. Tele voltam ugyanis keserűséggel. Bevallom, nem tartoztam a Nagy Imre-hívők közé, mert 1953-ban, amikor ő lett a miniszterelnök, kitelepítették a családomat, és elvették mindenüket.
– Mi történt a forradalom után?
– Különösebb megtorlás nem ért. Nagykanizsát el kellett hagynunk, a sebészi pályámnak vége lett. Zalaegerszegre jöttünk, és körzeti orvosként dolgoztam több évtizeden keresztül. Szabadidőmben pedig rengeteget olvastam, naponta átlagosan 100 oldalt, főleg történelmi jellegű munkákat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha nem jön 1945, nem orvos lettem volna, hanem közgazdász vagy politikus. Azért választottam az orvosi pályát, mert azt lehetett látni, hogy aki nem akar marxista tudományokkal foglalkozni, beolvadni baloldali tevékenységekbe, az pap lesz vagy orvos. Erősen keresztény töltésű világnézettel szemléltem a világot, a közösségek iránti elkötelezettséget nagyon fontosnak tartottam. És végül is jól éreztem magamat orvosként.

– Mi motiválta 1988-ban, miért csatlakozott az MDF-hez?
– Nagyon figyeltem a változások alakulását, éreztem, hogy áttörés fog bekövetkezni. Most, hogy olvasgatom az MSZMP KB 89-es jegyzőkönyveit, látom, a párt vezetői is ugyanúgy tudták, hogy itt a változások ideje. Egyébként Nagy Kolozsvári Elődtől (édesapja református pap volt) tudtam meg, hogy alakulóban van Zalaegerszegen az ellenzéki mozgalom. A családomból többen el is mentünk a VMK-ba, ahol megismertük a részleteket. Elhangzott a kérdés, megalakítjuk-e Zalaegerszegen az MDF-et. Igent mondtunk. Előddel, ketten mentünk el másnap Kustos Lajos tanácselnökhöz, és bejelentettük, hogy megalakult a városban az ellenzéki mozgalom.
– Hogyan fogadta?
– Meglepően tájékozott volt, és jól fogadta a hírt. Kértem, kellene egy helyiség, ahol találkozhatnánk hetente. A Móricz Művelődési Házat jelölték ki, ott tartottuk az összejöveteleinket.
– Orbán Viktor Zalaegerszegen volt akkoriban katona. Többen úgy emlékeznek, ő is eljárt a Móriczba. Igaz ez?
– Valóban eljött néhányszor, a hátsó sorban ült mindig a többi fiatallal együtt.
– 1989-ben megnyerte az időközi országgyűlési képviselőválasztást. Valamennyi ellenzéki párt önt támogatta. Milyen emlékei maradtak a kampányról?
– Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára lemondott, lemondatták a mandátumáról. Ezért került sor a választásokra. Az emberek igazi arcát ezt megelőzően ismertem meg. Orvosként azt hittem, ismerem az embereket, de tévedtem, az orvos csak aggódó, kétségbeesett és segítségre vágyó emberekkel találkozik. A politikus? Bizony rájön, hogy tele vannak kétszínűséggel, betartással, sokszor a saját érdekeiket sem ismerik fel. Egyébként nagyon jó érzés volt, hogy az MDF mellett a Fidesz és az SZDSZ is engem támogatott. Az első nagy csalódás akkor ért, amikor arról kezdtünk beszélgetni, hogy mozgalom maradjon-e az MDF, vagy párttá váljon. Ez a vita azon az őszön folyt, amikor már képviselő voltam az utolsó pártállami parlamentben. Azok az emberek, akikkel hétről hétre együtt voltunk, kijelentették, nem az MDF-ben, hanem más pártokban akarnak tovább politizálni. Osztódni kezdett az addig egységesnek tűnő ellenzéki mozgalom. Akkor a parlamentben összesen nyolc ellenzéki képviselő volt, utánam került be Tamás Gáspár Miklós. Az első hozzászólásom is vele kapcsolatos, ugyanis az V. kerületben hónapokig nem írták ki az időközi választásokat, mert biztos befutónak tartották. Rákérdeztem a tarthatatlan helyzetre, és bizony az akkori államtitkár félrebeszélt. Aztán nagyon rövid idő múlva megtartották a választásokat.

– Milyen szerepet játszott az életében Csengey Dénes?
– Jó volt a kapcsolatunk, a hétköznapi eseményeken keresztül tudta megvilágítani az előző rendszer összes fonákságát. Nagyszerűen vitázott.
– ...és Mádl Ferenc?
– Pécsi egyetemista koromban együtt ültünk a Bulányi-féle csoportban.
– Antall Józsefet mikor ismerte meg?
– 1986-ban egy nemzetközi orvostörténeti kongresszuson egerszegi orvosokról tartottam előadást német nyelven. Ott találkoztunk először. Mint MDF-es országgyűlési képviselő bejáratos voltam minden összejövetelre, fórumra és az elnökségi ülésekre is. Sólyom Lászlót például egy ilyen alkalommal ismertem meg. Ő is bencés diák volt.
– Az 1990-es országgyűlési választások első fordulóját megnyerte, a második fordulót azonban nem, így Zalaegerszeg képviselője dr. Szigethy István lett. Aztán később, Csengey Dénes halála után újra bekerült a parlamentbe. Milyen változásokat tapasztalt?
– Németh Miklós kormányán és a parlamenten is érezni lehetett, hogy végigcsinálják azt, amiben az ellenzéki kerekasztalnál megállapodtak. Az állampárti parlament egy fegyelmezett asztaltársaság volt, az első szabadon választott Országgyűlés pedig már felvette a parlamentek igazi arcát. Egészen más volt. Egymásnak estek a képviselők egy-egy téma kapcsán, és sok volt a személyeskedő hang is, különösen az MDF és az SZDSZ között. Az igazi munka a bizottságokban folyik, ott dől el minden, erről egyébként a választók keveset tudnak. A parlamenti ülés ehhez képest unalmasnak tűnt, mert ismertük már a döntést.
– Milyen volt a kapcsolatuk a Fidesszel?
– Hát, nekünk idősebbeknek nem nagyon tetszett a viselkedésük... De Antall és Szabad György, aki házelnök volt, azt mondták, Orbán a jövő embere, és a Fidesz ki fogja nőni a gyermekbetegségeit.

– Hogyan fogadta a 94-es vereséget?
– Számítottunk rá, bár a mértéke meglepett bennünket. Ha Antall József még él, jobb eredményt érünk el. A vereség után felerősödtek a belső viták, melyek szétszabdalták a pártot.
– Ön is csatlakozott az MDNP-hez...
– Ez egy nagy hiba volt...
– Politizál még?
– Nem. A 75. születésnapom után minden közéleti tevékenységemről lemondtam, ez volt az ajándékom a családnak. Csupán baráti társaságokba járunk, és részt veszünk a feleségemmel olyan városi eseményeken, melyekre meghívnak bennünket.
– De azért figyeli a politikai eseményeket?
– Persze, és írom az életem történetét. Hogy csak családi használatra kerül-e, vagy több lesz annál, még nem tudom.
– Ha hallja azt a szót, hogy rendszerváltoztatás, mi jut eszébe?
– Az, hogy közjogi értelemben lezajlott, létrejöttek a demokratikus intézmények, melyek úgy, ahogyan működnek, de az emberek gondolkodása, a dolgokhoz való viszonya, a beidegződéseik nagyon keveset változtak az elmúlt 15 év alatt.
– Ez az, amire azt mondják: kádári mentalitás?
– Hogy kádári-e? Nem tudom. De hogy nem jó ez így, abban biztos vagyok.

Messziről egy képnek látszik, közelről több: Sárkányölő. A Hevesi Sándor Színház büféjének sarkába állítva a Hónap műtárgya. Bedő Sándor festőművész nem kísérletezik, hanem kirándul, mikor fest. Az útvonalat azonban nem tervezi meg előre. A konstruktivitás idegen tőle.

Egy tíz évvel ezelőtti szellemi túra eredménye a Sárkányölő című kép is. Spontán került a festék vászonra, „hadd csorogjon”. Az alakzat csak később bontakozott ki: lett feje, karma, orra, szeme. De e naturális elemek eggyé olvadnak, s lehet, hogy nincs is sárkány, csak ember. Vagy csak sárkány van, s nincs, ki ölje.
A drámaiság azért ott van mégis, mert sok benne a vörös és a komplementer, meg a karom az nagyon hangsúlyos a közepén. A tér szabdalt lett, töredezett, talán a hármas osztás is benne van: alsóvilág, evilág, fenti világ.
Ez a Sárkányölő nem az a sárkányölő, amihez az európai kereszténység hozzászokott. Nyugaton a lény gonosz, el kell pusztítani, a keleti kultúrában viszont inkább pozitív, több benne a bölcsesség. Mintha a régi európai szemléletet kellene „megölni”, s a sárkányt inkább megszelídíteni. (Ám ha a rosszat úgy szeretjük, hogy jóvá lesz, újra a kereszténységhez jutunk.) De ez sem lett előre eltervezve, mert a művész először odafesti, aztán odagondolja. Ez az a bizonyos kirándulás.
Mindezekről Boncz Barnabás színházi titkár, Béres János, Fischer György szobrászművészek, Németh János keramikusművész és Nemes László festőművész beszélgetett Bedő Sándorral. A kép előtt, összetolt asztaloknál az is szóba került, hogy hosszú kórházi kezelés után az ember(-művész) legnagyobb terve, hogy életben maradjon. Ha ez sikerül, akkor lehet egy nagyobb tárlattal ünnepelni a 60. évet. Addig talán sikerül profi képzőművésszé is válni. Amíg csak a vászonnak fest valaki, amatőrnek számít, ám ha megrendelésre is tud alkotni, profi lesz. Mostanában pedig akad egy-két megrendelés...