Panoráma

Kárászné dr. Rácz Lídia (1949) az alföldi Öcsödön született. Mezőtúron, a hagyományait, szokásait erősen őrző egykori református lánygimnáziumban érettségizett, majd a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen folytatta tanulmányait Szolnok megye ösztöndíjasaként. „’68-ban kezdtem az egyetemet, ez az új gazdasági mechanizmus indító éve volt. A közgáz szellemiségét, akkori pezsgését bizony meghatározta” – emlékezik vissza. Ötödévesként a szolnoki közgazdasági szakközépiskolában tanított. Férjével, aki villamosmérnök, Budapesten ismerkedett meg, 1972-ben kötöttek házasságot. 1974-ben a baki tangazdaság üzemgazdasági csoportvezetője, 1975. augusztus elsejétől a zalaegerszegi számviteli főiskola tanársegédje, jelenleg az intézmény docense. 1973-tól a nyolcvanas évek elejéig nem vesz részt a közéletben, ekkor születtek gyermekei: Péter, Kata és András. Közben ledoktorált. 1984-ben lesz az MSZMP tagja.

– A főiskolán nagyon szigorú szabályok szerint működött a pártalapszervezet, a párttitkárnak nagyon komoly szava volt. Nem éreztem rugalmasságot... 1988 késő tavaszán az intézmény kapott egy lehetőséget: a városi pártbizottságba illetve végrehajtó bizottságba jelölhetett egy tagot. Engem javasoltak a vébébe.
– Ekkor kezdődött a politikusi pályája?
– Addig kívülről néztem a pártot. Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy ebben az időben féléves továbbképzésen voltam Budapesten a közgazdasági egyetemen, és bizony belevetettem magamat a tudományos közéletbe. Különleges időszak volt, rengeteg szamizdat irodalmat olvastam és hoztam haza. Látva a budapesti változásokat, a szabad gondolkodást és szellemiséget, ezt próbáltam bevinni a zalaegerszegi városi vébébe is.
– Furcsán néztek?
– Nagyon. Aztán a budapesti kapcsolataim alapján folyamatosan kaptam az információkat, anyagokat, például az alakuló reformkörökről is. Ennek hatására, itt helyben néhány társammal együtt szintén elkezdtük keresni a módját, hogyan alakíthatnánk meg a reformkört. Végül tízen létrehoztuk. Igazán csodálkoztunk, hogy az első, meghirdetett összejövetelünkre milyen sokan eljöttek. 1989 tavasza és nyara a legszebb időszaka volt a politizálásnak. Igazi szellemi erő gyűlt össze a reformkörben, pezsgő élet folyt, jó szándékú változtatni akarás. Így utólag azt mondanám, bizonyos naivitással párosulva, de ez a lelkesedésből adódott.

– A kérdés folyamatosan felmerül: az MSZMP reformkörei rendszert akartak változtatni, vagy csak a pártot megreformálni?
– A reformkörök megalakulásuk elején, 1988-ban a pártot akarták megreformálni, és demokratikus szocializmusban gondolkodtak. Az év végére és 89 elejére a vélemények már erősen differenciálódtak. Voltak, akik továbbra is demokratikus szocializmust emlegettek, de nagyon sokan kifejezetten rendszerváltoztatásban és többpártrendszerben gondolkodtak. Az utóbbiakhoz tartoztam én is. Tehát nem csak párton belül, hanem a reformkörön belül is meg kellett vívni a harcot. Ahogy növekedett a reformkörök száma az országban, és alakultak sorra az ellenzéki pártok, úgy differenciálódott az egész mozgalom.
– Miért akartak változtatni?
– A 80-as évek második felére már egy kicsit kinyílt a világ számunkra. Még a 70-es években is bizonyos bezártságban éltünk, egyirányú volt a tájékoztatás. Később hozzájutottunk olyan irodalomhoz, amihez korábban nem, több tévécsatornát tudtunk fogni, szellemi műhelyek alakultak. Az emberek többet beszélgettek egymással, elemezték a helyzetet, keresték a megoldásokat olyan felvetésekre, melyek korábban nem fogalmazódtak meg. Kikristályosodott: alapvető változtatásokra van szükség, ha tovább akarunk lépni.

– Varga Gyula országgyűlési képviselő visszahívása 1989-ben már ezt jelképezte?
– Szimbolikus jelentősége volt csak. A magyar politikában ugyanis már igazán mindegy volt, hogy Varga Gyula 1990 tavaszáig ott van-e a parlamentben. Ugyanakkor Zalaegerszegen és a megyében is egy korszak forrt össze a nevével.
– Ismerte személyesen?
– Nem. A visszahívással egy korszak záródott le. A zalai reformkörnek egyébként lendületet adott, hogy a többi megyében már 89 elején megtartották a tisztújítást, Zalaegerszegen pedig csak csúsztatták. Végül július 29-re kiírták a megyei pártértekezlet időpontját. Készültünk arra, hogy megmutatjuk, mit is szeretnénk másképpen. A megyei pártbizottság határozati javaslatával, a személyi javaslatokkal szemben egy önálló platformmal indultunk. Új szervezeti felállást javasoltunk. A legnagyobb meglepetésünkre többségi szavazatot kapott a reformköri elképzelés. A hagyományos pártstruktúra az országban elsőként megbukott.
– Mi történik akkor, ha a Pozsgay Imre vezette reformkör kiválik az MSZMP-ből és önálló pártot hoz létre? Volt erről szó?
– Nagyon élesen felmerültek ezek a kérdések 89 tavaszán Kecskeméten és Szegeden is a reformköri találkozókon. De sikerült velünk, újdonsült politikusokkal megértetni, hogy aki marad, az irányítja a kormányt 1990 tavaszáig, a hadsereget és a munkásőrséget, a külpolitikát is. Fogcsikorgatva, de tudomásul kellett vennünk, ha békés átmenetet akarunk, nincs más választásunk.

– Így az októberben létrejött MSZP vállalta az utódpártiságot...
– De képzeljünk el egy olyan kormányt 89-ben, amiből elmegy Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre és ott marad Grósz Károly meg a csapata. Bizony történelmi pillanatok részesei voltam akkor. A viták egyébként erről még az októberi kongresszuson is hajnalig folytak.
– Sokan kezdtek volna tiszta lappal?
– Igen. Ha a kongresszuson felteszik a kérdést, hogy kiváljon-e a reformszárny, többséget kap a kezdeményezés. De ezt senki nem lépte meg.
– Pedig lehet, hogy a pártnak jót tett volna.
– Az lehet, de az országnak nem.
– Az MSZP elnökségi tagja lett Szűrös Mátyás, Nyers Rezső, Horn Gyula, Pozsgay Imre, Ormos Mária, Kósa Ferenc, Vitányi Iván társaságában. Ott volt a nagypolitika ajtajában. Miért nem folytatta?
– Valóban lett volna erre lehetőségem. De a nagypolitikában nagyban megy a „játszma”. Helyben átláthatóbb, az ember naponta találkozik azzal, akivel vitatkozik.

– Kire emlékezik szívesen az elnökségből?
– Kósa Ferenc filmrendezőre és Ormos Mária történészre. Mindketten nagy hatással voltak rám.
– És Németh Miklós miniszterelnök?
– Egyidőben jártunk az egyetemre. Ő jól felkészült szakember, de néha nem reálpolitikus. Erős kezű és kicsit önfejű, ami egy koalíciós kormányzás esetén feszültségeket okozott volna.
– Hová tűntek a reformkörösök?
– A reformkör egy párton belüli szabadcsapat volt, alá- és fölérendelt kötöttségek nélkül. Azok, akik annak idején úgy gondolták, lehet mozgalmi pártot csinálni pártkötöttségek nélkül, azok tévedtek és elmentek.
– 1990-től önkormányzati képviselő. Szereti ezt a munkát?
– Én az önkormányzati munkában megtaláltam azt a területet, ahol jól érzem magam. Sokan gondolnak az MSZP vezetőjének is, pedig az elmúlt 16 évben mindössze két évig voltam városi alelnök. Nincsen párttisztségem. Gondolkodom, hogy esetleg még egy ciklust vállalok az önkormányzatban, de aztán jönnie kell a fiataloknak.

– Milyen változásokon ment keresztül az önkormányzat? Érezhetőek a különbségek?
– Az első ciklus adta a legtöbb örömöt. Ekkor kellett az összes helyi rendeletet kidolgozni. Sajnálom, hogy Heves István és Várszegi József kikerültek a testületből, mert szerintem, ha ők maradnak, a mentalitásuknál fogva nagyobb teljesítményre sarkallták volna az önkormányzatot. 1994–98 között az eladósodást kellett megállítani, 96-ban visszafizettük a működési hitelt, amit az előző ciklusban vett fel a város. Az 1998-tól kezdődő időszak pedig egyre jobban hasonlít a nagypolitikára. Éles frakció különválások, személyeskedések. 1990-ben ketten voltunk Kremzner Istvánnal szocialista képviselők, és mindketten bizottsági elnökök. A következő ciklusban csak két fideszes dolgozott a közgyűlésben, Szalai Annamária és Koczka Csaba, ők is bizottsági elnökök voltak. Ma már az ilyen elképzelhetetlen. Csak a (párt)számarányokat veszik figyelembe a különböző posztok kijelölésénél.
– Mi a véleménye a kétpártrendszerről?
– Nem lenne jó. Nem fejezné ki a társadalmi akaratot. A nagypártok nem maradhatnának igazán formában. Kellenek melléjük a kicsik...

Ünnepélyes keretek között vehette át a Keresztury Dezső Könyvesbolt a Hermész-díjat. A könyvszakma legmagasabb kitüntetését, a zalaegerszegi üzletben dr. Schneider Márta, a kulturális tárca művészeti és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyújtotta át Boczkó Attila üzletvezetőnek.

Az államtitkár elmondta, hogy ez a díj azért különleges, mert egy szakmai kuratórium dönti el minden évben, hogy a pályázó könyvesboltok közül ki alkalmas a Hermész-tábla viselésére, s most először fordult elő, hogy csak ez az egy üzlet felelt meg a kritériumoknak. Schneider Márta szerint manapság óriási szükség van a kulturális kisműhelyekre, és egy szépen berendezett, gazdag kínálatot nyújtó, felkészült eladókból álló könyvesbolt be is tölt ilyen jellegű szerepet.
Tombi Lajos alpolgármester a város önkormányzata nevében gratulált az elismeréshez. Mint mondta, természetes, hogy Keresztury Dezső és Mindszenty József városában szeretik az emberek a könyveket, jelzi ezt az is, hogy néhány évvel ezelőtt a Simon István Könyvesház vehette át ezt a díjat. Az alpolgármester szerint az írott irodalom becsülete a fiatalok körében leszálló ágban van, ám az olvasókkal kialakított személyes kapcsolatok változtathatnak ezen a helyzeten.
Rácsay László, az üzemeltető Lap-Ics Kft. társtulajdonosa megköszönte a Keresztury-könyvesbolt ötfős csapatának a kiemelkedő munkát. Az üzletember utalt rá, hogy egy vállalkozó sok mindenbe fektetheti a pénzét, a könyvekkel való üzletelés azonban értéket és méltóságot is ad. A zalaegerszegi bolt nemcsak az eladott könyvek mennyisége miatt érdemelt jutalmat, hanem a kiemelkedő szakmai teljesítmény és esztétikus környezet miatt is. Nem könnyű a könyvek dzsungelében eligazodni, és minden pillanatban maximális segítséget nyújtani a vevőknek. Ám, ez ebben a városban már kétszer is sikerült.

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben megnyílt tárlaton Boncz Barnabás, a Hevesi Sándor Színház művészeti titkára méltatta az alkotó munkáit, aki nagy-nagy örömmel és megszállott módon kezdett el foglalkozni az üvegfestészettel. Megragadta az üveg titokzatos, színes, törékeny világa és zeneisége, amelyben önmagára lelt. Hosszú kísérletezés után kidolgozta saját technikáját, szatinálással sejtelmes szatén fényhatást ér el. A színek együttesében az ezüstök, a bársonyos bordók, a szétsugárzó pirosak, rőtvörösek, mély kékek, a villogó sárgák és zöldek alkotják a „messzezengő kórust”. Munkái szépek, harmonikusak a legnemesebb értelemben és hatni képesek az érzelmeinkre – fogalmazott Boncz Barnabás.
Delacasse Lászlóné így vall magáról: „a művészet gyermekkorom óta meghatározó volt életemben. A kirakatrendező és dekoratőr képesítés után Budapesten az Iparművészeti Múzeumban, mint grafikus kezdtem, majd itthon folytattam a szakmát. Közben rajz–biológia és énektanári diplomát szereztem. Különösen a kórusművészetben értem el eredményeket, alapító karnagya voltam a Zalaegerszegi Városi Fiúkórusnak”.
A kiállításmegnyító hangulatát fokozta a fiúkórus szereplése és Bella Levente szólószáma is. A Megasztárban szép sikereket elért Levente köszönetét fejezte ki „Erzsi néninek, akitől énekelni tanult”.
A zsűrizett alkotásokból nyílt kiállítást december 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők.