Horizont

Garamvölgyi György (1967) országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke Zalaegerszegen született, a Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett. Első diplomáját Szombathelyen szerezte magyar–történelem szakon, majd magyarból kiegészítő oklevelet szerzett az ELTE-n. 1990-től a Széchenyi István Műszaki Középiskolában tanított, 1996-tól az Ady Endre Művészeti Iskola és Gimnázium igazgatója lett, 1999-től, pedig a Gönczi ÁMK vezetője, bár jelenleg fizetés nélküli szabadságon van.

1988-ban lépett be a Fiatal Demokraták Szövetségébe, 1994-ben volt városi alelnök, 1999-től megyei alelnök és az országos választmány tagja, 2003–2005 között, pedig a párt megyei elnöke. 1994–98-as önkormányzati ciklusban a város kulturális albizottságát vezette. Országgyűlési képviselőként a parlament kulturális és sajtóbizottságának tagja.
– Szombathelyen léptem be a Fideszbe, majd nem sokkal később, mikor Foki Ibolyáékkal megalakult a zalaegerszegi csoport, én is csatlakoztam hozzájuk.
– Egyértelmű volt, hogy az ellenzéki mozgalmak közül a Fideszt választod?
– A tanáraink nagy része a főiskolán az MDF-be lépett be, de nekünk inkább az volt természetes, hogy ifjúsági szervezethez csatlakozunk. Akkor ezek még nem pártként működtek, nem is nagyon akartunk politizálni. Tetszett viszont, hogy rendszerellenes szervezkedésért fideszes fiatalokat vettek őrizetbe, és több társammal együtt úgy gondoltuk, hogy ide nekünk is be kell lépni!
– A „felnőttek” és a régi történelmi nagy pártok képviselői mennyire vettek komolyan titeket?
– A kezdeti éveket mindenki életformaként élte meg. Annyira vettek minket komolyan, amennyire azok tudtunk lenni. Nem éreztük úgy, hogy „kiszorítósdit” játszik velünk a többi szervezet, sokkal inkább az összetartozás időszaka volt ez. Nem is az volt igazán fontos, hogy ki, melyik pártban van, hanem hogy mi mindannyian ellenzékiek vagyunk.

– Milyen helyi eseményekre emlékszel vissza szívesen?
– A Marx Gyula-kampányra mindenképpen! Mentünk aláírásokat gyűjteni, hogy Varga Gyulát hívják vissza a parlamentből. Felvettük az egyetlen zakónkat, jártuk a házakat. Volt olyan is, hogy közben egy galamb „megtisztelt”, és a Dísz téri szökőkútnál kellett rendbe szedni a ruhámat. Emlékszem arra a nagygyűlésre is, ami szintén a Dísz téren volt. Ekkor hangzott el Németh Zsolt elhíresült „agyagbadöngölős” beszéde, amit aztán a sajtó elferdített, és később Orbán Viktor szájába adta a mondatot. Sajnálom, hogy nem maradt róla hangfelvétel.
– Jó néhány kampányt végigcsináltál. Az 1990-es első nagy megmérettetés hogyan zajlott?
– Magunkra voltunk hagyva. Ez azt jelenti, hogy a plakáttervezéstől a szórólapkészítésig jóval nagyobb önállóságot kaptunk, mint most. Ezenkívül a kampány akkor sokkal inkább a párbeszédre épült. Tényleg azt gondoltuk, hogy az induló 4–5 nagy párt jelöltje közül bárki alkalmas arra, hogy képviselő legyen. A szokásos „kellemetlen” munkákat azért akkor is el kellett végezni. A kopogtatócédulákat össze kellett szedni, a plakátokat ki kellett ragasztani, és ez megpróbálta a csapatot.
– Azért a munka mellett a zenéről is szólt a Fidesz, meg a Te életed is...
– A rendszerváltozást tulajdonképpen a Ványamaradványa zenekarral éltem át, billentyűsként. 1987-től már aktívan működtünk. Kiss Dénessel és a zenekar többi tagjával megírt szövegek és zenék protest hangulata összefüggött a Fidesz akkori világképével. Büszkék voltunk rá, hogy szerepelhettünk Németh Zsolt budapesti kampányában. A fellépést rögzítette az egyik angol televíziós csatorna is, sőt be is mutatták, mint magyar jelenséget. A zenei és a politikai tevékenység tényleg összefüggött. A 90-es parlamenti választások után aztán kiszálltam a pártéletből.

– Mint ahogyan a többi helyi fideszes is...
– Igen, úgy éreztük, hogy a rendszerváltás megtörtént, és inkább a szakmánkkal szeretnénk foglalkozni, én például a kultúrával. Eszembe se jutott, hogy politikus legyek. Komolyan azt hittem – ám rosszul –, hogy a kommunisták elmentek, az új demokratikus parlament megalakult, elvégeztük a munkát.
– Később mégis visszatértél, sőt a zalaegerszegi Fidesz összes korszakát átélted.
– Néhány év kihagyás után végül is pont a kultúra, mint szakpolitika vitt vissza. 1990 és 1994 között azonban még azt láttam, hogy egy nagyon unalmas kormány alakult. Mi még fiatalok voltunk, s gondoltuk, ha a politika ilyen unalmas lett, hát majd kitalálunk valami izgalmasat. Ekkor alapítottuk meg a Zalai Könnyűzenei Társulást. A koncertszervezésből kiindulva aztán sikerült néhány együttesnek kazettát kiadni, majd újságokat, kiadványokat szerkesztettünk: a Dark ZalaTálym-ot és a LaZát. Egy nemzedéket elindítottunk az úton, ifjú költőknek köteteket adtunk ki. Később ezt a sok mindent a Pázmány Péter úti Ifjúsági Közösségi Ház fogta össze. Sajnálom, hogy ennek a munkának csak rövid időre lett „jogutódja”, s nincs, aki most folytassa. Én már kiöregedtem ebből.
– Komolyan öregnek érezted magad a harmincas éveid elején a könnyűzenéhez?
– Nem szó szerint voltam, vagy vagyok öreg, csak jött egy húszas éveik elején járó csapat ‘96–97 körül, akik sokkal frissebben gondolkodtak, mint én. Másként álltak hozzá a dolgokhoz, s úgy éreztem, hogy át kell engednem a Pázmányt az új generációnak. Nem éreztem már magamat közéjük valónak, kevesebbet is jártam koncertekre. Fárasztott már a dolog, nehéz volt felébredni, s a munkáim miatt nem engedhettem meg, hogy egész hétvégéket átaludjak, csak mert hajnalig szórakozni voltam. Más dolgok lettek fontosak az életemben.

– Például Erdély? Mondhatjuk, hogy az undergroundtól eljutottál Erdélyig?
– Mondjuk. Bár azért a határon túli kultúra sosem volt idegen tőlem, hiszen az egyetemi szakdolgozatomat is az erdélyi irodalomból írtam. Erdélybe elsősorban mint magánember megyek, de azért képviselőként és a megyei közgyűlés alelnökeként elkerülhetetlen a reprezentáció. A politikai sallangokat azonban igyekszem a hágón kívül hagyni. Hogy huszonévesen inkább az ellenkultúra volt fontos, az természetes. Máshogy gondolkodtam akkor, de van egy érési, tanulási folyamat, s a dolgok változnak. Munkán, kultúrán keresztül más dolgokhoz is közel lehet kerülni, s az ember mindig eljut valahová.
– Legutóbb épp a parlamentbe. Milyen érzés volt az egykori rendszerváltó fiatalnak beülni a tizenhat évvel későbbi T. Házba?
– Illúzióim már nem voltak. Az, hogy képviselő lettem, a véletlen műve. Szalai Annamária az ORTT tagja lett, s az ő listás helye üresedett meg, így kerültem 2004-ben a helyére. Nem készültem erre. Ciklus közepén amúgy sem túl szerencsés a parlamentbe kerülni, hiszen egy már zajló játékba kerültem, ahol a kártyákat már rég leosztották. Ráadásul manapság nem túl népszerű dolog politizálni. Nem is nagyon hisznek a pártoknak, képviselőknek az emberek.
– Mintha a közbeszéd szintje a rendszerváltozás óta kicsit lesüllyedt volna. Akkor még értelmiségi párbeszéd zajlott, most meg egyre iskolázatlanabb rétegek felé szólnának az üzenetek.
– Az elmúlt 16 évben sok változás történt. A politikus szava kevesebbet ér, s az értelmiség sem találja a helyét. Egy véleményformáló elit megállíthatná a kilengéseket, és sokat tehetne azért, hogy a politika ne váljon virtuális valósággá. Az a baj, hogy az emberek a problémáik megoldását a politikusoktól várják el. Egy város vagy egy megye állapota, helyzete azonban azoktól is függ, akik benne élnek. A politika konkrétan sosem oldja meg a gondokat. Ezenkívül túl sok is a politikus, lehet, hogy elég lenne ötven profi. És inkább a régiós szinteket, a helyi cselekvéseket kellene erősíteni.

– A „profi” politika mit jelent számodra? Szakpolitizálást, vagy inkább stratégiai gondolkodást?
– Hozzám a szakpolitika áll közel, azon belül is a helyi, közösségi politikát tartom fontosnak.
– Ott meg nem túl erősek az egyéni érdekek?
– Csak ha a civil háttér gyenge. Ha megfelelő a szakmai és a társadalmi szervezettség, akkor a politikusnak muszáj megegyezni, s olyan döntést hozni, ami mindenkinek kielégítő.
– Az országos politikában a létszámcsökkentésen túl milyen változásokra lenne szükség ahhoz, hogy mondjuk a parlament tekintélye helyreálljon?
– Mélyreható változások kellenek. Jelenleg nem bal és jobb, hanem posztkommunista és antikommunista pártok csatáznak egymással. Ennek egyszer véget kell vetni, mert olyan arcokra van szükség, akiket már nem terhel ez a múlt.
– Ebben Neked lenne helyed?
– A mostani helyzetemet értékelve azt mondom, hogy a rendszerváltozáshoz képest túl későn, a felvázolt, ideális állapothoz képest, pedig túl korán lettem képviselő. Nekem a szakmai dolgok fontosak most, s úgy érzem, ez ki is tart még jó darabig.

A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, az 56-os Hagyományőrző Egyesület, a Magyarok Világszövetsége, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Zala megyei szervezetei a Zala Megyei Önkormányzat támogatásával, Kiss Bódog Zoltán elnök védnöksége alatt az – 1956-os magyar forradalom és szabadságharc – címmel az 50. évfordulója emlékére írásbeli vetélkedőt tart az általános és középiskolák tanulói, a felsőoktatás hallgatói számára.

A pályamunka tárja fel: a lakóhelyen, megyében, hazánkban, határon túl – a kommunista diktatúra alatt – az emberiség ellen elkövetett kegyetlenségeket, a forradalom és szabadságharc előzményeit, kiváltó okait, történetét, a kegyetlen megtorlását.
A pályázat célja: az ifjúság minél nagyobb mértéken megismerje a magyarság legnagyobb világtörténelmi tettét a XX. században. A bizottság kiemelten értékeli a pályamunkát, ha – a témával kapcsolatosan – a pályázók feltárnak nem ismert eseményeket, történeteket és mellékelnek korabeli iratokat, fényképeket, dokumentumokat.
Az 5–8 oldalas pályamunka készíthető egyénileg, csoportosan, melyet bizottság bírál el. Tartalmazza a pályázók, felkészítő tanár és iskola nevét, címét.

Beküldési határidő: 2006. május 6. Cím: Zala Megyei Önkormányzat (vetélkedő) 8901 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.
További információ: 06/92-317-215 telefonszámon.

Ajánlott irodalom: Kommunizmus fekete könyve, Fejérvári István: Börtönvilág Magyarországon, Pongrátz Gergely: Corvin köz, Rácz Sándor: Parázsló szándék, Kiss Rezső és Kiss Dénes: Hódoltságban, Kiszely Gábor: ÁVH Egy terrorszervezet története, Fejér–Vasvári: Szabadságharcunk a bolsevizmus ellen I–III., Ripp Zoltán: 1956 Forradalom és szabadságharc Magyarországon, Dr. Solt Pál, dr. Horváth Ibolya, dr. Szabó Győző: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez I–IV., Csomor Erzsébet és Kapiller Imre: ’56 Zalában, ’56 Zala megyei kronológiája I–II., Káli Csaba: Dokumentumok Zala megyei történetéhez 1945–1956.

A bizottság megkéri a polgármesteri hivatalok, iskolák vezetőit – lehetőség szerint – biztosítsák a helyi könyvtárakban az ajánlott irodalmat, a tanárokat pedig arra, hogy segítsék felkészülni a tanulókat és hallgatókat, minél nagyobb számban vegyenek részt a vetélkedőben.

Általános iskolás tanulók díja: egyéni: I. – 14.000, II. – 12.000, III. – 10.000. Csoport: I. – 30.000, II. – 26.000, III. – 22.000 Ft. Középiskolás tanulók díja: egyéni: I. – 16.000, II. – 14.000, III. – 12.000. Csoport: I. – 34.000, II. – 30.000, III. – 26.000 Ft. Felsőoktatás hallgatóinak díja: egyéni: I. – 18.000, II. – 16.000, III. – 14.000. Csoport: I. – 38.000, II. – 34.000, III. – 30.000 Ft.

A bizottság arra kéri a polgármesteri hivatalokat, hogy a megyei díjakon kívül a helyi iskolák tanulói, hallgatói legjobb pályamunkáit, amelyet ajánlva megküld a számukra, díjazzák/jutalmazzák. A díjazott tanulók felkészítő tanárai tiszteletdíjat kapnak. A díjak átadása: 2006. június 10-én lesz Zalaegerszegen, melyet a Zalaegerszegi VTV közvetít. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt Budapesten, országszerte 2 millió tüntető követelte a szabadságot, függetlenséget, az egyetemi ifjúság által elfogadott 16 pontot, énekelték a Himnuszt, Szózatot.