Panoráma

Dr. Kremzner István (1961) Zalaegerszegen született, a Ságvári-gimnáziumban érettségizett, majd felvételizett a pécsi jogtudományi egyetemre. Mivel csak második alkalommal sikerült a felvételi vizsgája, egy évig újságkihordóként dolgozott. A jogi egyetemen 1987-ben szerzett diplomát, majd levelezőn elvégezte a közgazdasági egyetemet is. A diploma megszerzése után a Városgazdálkodási Vállalathoz került, először középvezetői beosztásba, majd közel tizenegy évig volt a cég ügyvezető igazgatója. Alapító tagja a Zalaegerszegi Reformkörnek. Nős, mint mondja, már huszonhárom éve kitart mellette a felesége. Két lányuk van, egyikük másodéves az egerszegi egészségügyi főiskolán, a kisebbik 11. osztályos a Kölcseyben.

– Alig múlt harmincéves, amikor vezetője lett egy meglehetősen nagy cégnek. Nem volt túl fiatal a feladathoz?
– Nem tudom, akkoriban többen bizonyára úgy ítélték meg, hogy igen.
– Mikor kapcsolódott be a közéletbe?
– Katona voltam, amikor beléptettek az MSZMP-be. Egyszerűen megagitáltak. Körülbelül két év telt el, és átláttam már nem csak a rendszer hibáit, válságos állapotát, hanem a pártbéli viszonyokat, a hierarchiát is. Nem tetszett. Így aztán alapítója lettem a Zalaegerszegi Reformkörnek. 1989-ben majdnem elmaradt a pártértekezlet, ezt a reformkör követelte ki. Ahogy a politikai pályafutásomra visszaemlékezem, életem legszebb időszaka volt az 1988–89-es időszak és a 90-es évek eleje. Akkor még mindenki őszintének tűnt... Én például már a kezdet kezdetén megmondtam, hogy a reformkör nem azt jelenti, hogy elég „reformálni”, bizony rendszert kell váltani.
– Évekkel ezelőtt egyszer azt mondta, hogy baloldali konzervatívnak tartja magát. Ez mit jelent?
– Hívő katolikus családban nevelkedtem, és éppen most a napokban beszélgettem a keresztlányomat keresztelő atyával: mondtam neki, nehogy az egyház belecsússzon abba a hibába, hogy politikai agitációt folytat. Példaképpen említettem, hogy közel negyven olyan hozzátartozóm van, aki hívő katolikus, de MSZP-szavazó. Nem tudom miért, de így alakult. A többpártrendszer feltétlen híve voltam és sajnálom, hogy alig van valaki a különböző pártokban már azok közül, akikkel 1989-ben együtt álltunk a vártán. Szóval tipikusan szociáldemokrata nézeteket vallok, ugyanakkor jó pár kérdésben, mint például a családi viszonyok, konzervatív vagyok. Hogy miért is mondták a 90-es évek elején néhányan, hogy nekem inkább az SZDSZ-ben lenne a helyem, nem tudom, de én maradtam és maradok az MSZP-ben.

– Mire emlékszik a reformköri időkből?
– A számviteli főiskola akkor még a zárdában volt, ott jöttünk össze minden kedden. Erős hittel és nagy örömmel vettünk részt a reformköri üléseken, ahol sok előadást hallgattunk, és nagyokat vitatkoztunk, mindenről. Nehéz pillanatokat is átéltem: emlékszem, a városi tévében megkérdezték tőlem 89-ben, hogy mi legyen a munkásőrséggel? Mondtam, jogutód nélkül meg kell szüntetni, ez volt a véleményem. Másnap kaptam telefonokat, hogy azért ilyeneket nem kellett volna mondanom. Azért elgondolkodtam egy pillanatra...
– 1990-től 1998-ig önkormányzati képviselőként dolgozik. Az első ciklusban csupán ketten képviselték a szocialista pártot...
– Bizony, Kárászné dr. Rácz Lídiával, és mindketten bizottsági elnökök voltunk. Nehéz és szép időszak volt. A különböző pártok egymásnak feszültek ugyan, de nem volt durva és bántó a légkör. Akik akkor együtt dolgoztak a közgyűlésben, ma is beszélő viszonyban vannak egymással. Nekem a második ciklus tetszett igazán. Nem azért, mert frakcióvezető voltam, és a közgyűlési többséget képviseltem, hanem mert kiváló hangulatú közgyűlés volt.

– Kvázi nagykoalíció...
– Igen. Még költségvetést is fogadtunk el egyhangúlag. És kulturáltan folyt a vita. Egy-egy testületi ülés után pedig elmentünk sörözni...
– Valami hiba mégis történt, mert 98-ban nem szerzett többséget az MSZP–SZDSZ koalíció.
– Sikerült kétmilliárd forintot megtakarítanunk, ez volt a bukásunk oka...
– Nem egészen értem...
– Azért, mert nekünk is látványosan el kellett volna költenünk a pénzt, de mi több ciklusra rendezkedtünk be, elvileg, és sajnos ültünk a pénzen. Többet kellett volna költeni a városra.
– Ebben a ciklusban tehát mindenki jóban volt mindenkivel?
– Ez így van, máig őrzöm azt a fényképet, amely Marosvásárhelyen készült: Szalay Péter, Szalai Annamária és jómagam képviseltük a várost. Nem volt köztünk politikai feszültség.
– Az a hír járta akkoriban, hogy dr. Koczka Csabával is jó volt a kapcsolata. Egymással szemben ültek a közgyűlésben.
– Igen jó haveri viszonyban voltunk, de aztán, na hagyjuk az egészet...

– 1994-ben polgármesterjelölt is volt. Nehezen viselte a kudarcot?
– Taktikai hibát követtünk el. Körülbelül egyharmadnyi szavazatot kapott mind a három jelölt. Bogár Imre nem tehette meg, hogy nem indul, ő volt a hivatalban lévő polgármester. Az MSZP 1994-ben abszolút többséget szerzett a parlamenti választásokon, nem engedhette meg magának, hogy nem indít jelöltet. Így „nevető harmadikként” befutott dr. Gyimesi Endre, az ellenzék közös jelöltje. Akkor már a cég igazgatója voltam, talán nem is küzdöttem eléggé. Még magam sem döntöttem el, akarok-e polgármester lenni, vagy inkább maradnék a gazdasági életben. Ezért lehet, hogy az elvártnál kevesebbet teljesítettem.
– Miért hagyta abba ’98-ban?
– Akkor már nagyon nem tetszett az országos politika hangvétele. Bár az összeférhetetlenségi szabály még nem volt érvényben, nem tartottam szerencsésnek, hogy képviselő legyen egy önkormányzati tulajdonban lévő cég vezetője.
– Az elmúlt ciklusban elhagyta a Városgazdálkodási Kft.-t is. Mi történt?
– Három részre szakadt a cég. A hivatalos indoklás szerint a város tiszta helyzetet szeretett volna teremteni az egyes ágazatok működésével kapcsolatban. A valós indokról meg, amit én gondolok, nem akarok beszélni.
– Mit csinál most?
– Magánvállalkozó lettem. Egy magán temetkezési cégben résztulajdonos vagyok és ügyvezető. Ezenkívül tanácsadóként is tevékenykedem több cégnél, elsősorban a Zala-Ispa hulladékgazdálkodási programnál, ami egy óriási feladat. Kilencmilliárd forintos beruházásról van szó, ami 280 települést érint.

– Nem járt jobban?
– Érdekes kérdés. Vállalkozónak lenni kockázatosabb, mint egy önkormányzati cégnél dolgozni, ugyanakkor ez izgalmasabb terület. Jövedelem szempontjából sem állok rosszabbul, mint korábban.
– A közéleti ténykedés nem hiányzik?
– Nem hiszem, hogy még egyszer indulnék képviselőjelöltként, de azért néha hiányzik egy kicsit.
– A nyüzsgés?
– Talán. De nem azért hiányzik, hogy ebből profitáljak. Nincsenek igazán politikai ambícióim, inkább drukker vagyok már. Baloldali szavazó.
– Milyennek látja Zalaegerszeg fejlődését?
– Egy kicsit ellentmondásosnak. Megvalósultak a nagy beruházások, de a városüzemeltetés csak az elmúlt években javult.
– Országos politika?
– Nem szeretnék kétpártrendszert, sőt, én az öt százalékos küszöböt is leszállítanám. Így színesebb, izgalmasabb lenne a parlament...

Felújított kávéházában minigalériát alakított ki, és az ünnepélyes megnyitóra várta barátait Petánovics Károly. A helyi képzőművészek közül Németh János, Fischer György, Béres János, Szabolcs Péter és Bedő Sándor egy-egy alkotását ajánlotta a jelenlévők figyelmébe Boncz Barnabás és dr. Gyimesi Endre polgármester. Mindketten hangsúlyozták, kitűnő kezdeményezésnek tartják az ötletet, amelyhez „lélek, szív és szervezőerő kell”. Legyen a „Peta műintézet” találkozóhelye a művészeknek – hangzott el.
– Ebben a politikailag hajszolt világban úgy gondoltam, szüksége van a barátaimnak egy kis kikapcsolódásra, egy kis feszültségoldásra. Ezt megadja a képzőművészet és az, amikor a művészek leülnek egy kis beszélgetésre. Negyedévenként szeretnék újdonságokkal szolgálni, és közben is meghívni helyi alkotókat. Örülök, hogy Standi Dorottya, a zalaegerszegi zeneiskola növendéke, a Friss Antal, az országos gordonkaverseny különdíjasa elfogadta a meghívásomat, és ezt a mai estét színessé tette játékával – fogalmazott Petánovics Károly.