Ultrahangkészülék összefogással

Nő az agyérbetegek száma

Korszerű játszótér

Új tájékoztató tábla


Ultrahangkészülék összefogással

  Modern, hordozható ultrahangkészülékkel gazdagodott a zalaegerszegi kórház szívsebészete. A hiánypótló berendezésről sokáig csak álmodtak az osztály dolgozói. A 35 millió forint értékű eszköz beszerzése végül összefogással valósult meg. Az állam céltámogatás útján 6,4 millió forinttal, a kórház önrészként 13,6 millió forinttal járult hozzá a műszer beszerzéséhez, míg Zalaegerszeg önkormányzata 10, a Flextronics cég pedig 5 millió forinttal támogatta a nemes célt.

A berendezés ünnepélyes átadásán elsőként dr. Kecskés Gábor, a kórház orvos-igazgató helyettese mondott köszönetet a támogatóknak, majd dr. Gyimesi Endre polgármester fejezte ki örömét, miszerint segíthet a város a szívsebészeten, és az ott gyógyított betegeken.
A műszer fontosságáról dr. Alotti Nasri, a szívsebészet vezető főorvosa tájékoztatta a jelenlévőket. Mint elmondta, nélkülözhetetlen eszköze az ultrahang a műtétek alatti és az azt követő ellenőrzéseknek, ugyanakkor csökkenthetők használatával a kockázati tényezők.
– Már az osztály indulásakor szükségünk lett volna egy ultrahangkészülékre. Rengeteg más eszközt kellett azonban beszereznünk akkoriban, így az ultrahang ügye tolódott. Nélkülözhetetlenné az úgynevezett endoszkópos szívműtéteknél vált az ultrahang-berendezés. Mint ismeretes, osztályunkon végeztünk először ilyen szívműtétet Magyarországon. Azóta a hetedikig jutottunk. Mindössze 5 centiméteres metszéssel végezzük a szívműtétet – tájékoztat dr. Alotti Nasri. – Endoszkópos szívműtétet nem tudnánk végezni az ultrahang adta információk nélkül. Ezért nagy öröm számunkra, hogy összefogás révén sikerült hozzájutnunk egy ilyen modern műszerhez. Azért döntöttünk végül a hordozható verzió mellett, hogy a műtőben, illetve az intenzív osztályon is tudjuk alkalmazni a technikát.
Dr. Alotti Nasritól megtudtuk, a megyei kórház szívsebészetén tavaly 1000 műtétet végeztek az orvosok, köztük 620 úgynevezett nagy szívműtétet.

vissza az elejére


Nő az agyérbetegek száma

NÉPBETEGSÉG A STROKE, DE MEGELŐZHETŐ

  A stroke európai katasztrófa, de megelőzhető. Így foglalt állást még 2003-ban az Európa Parlament, és úgy határozott, hogy 2006-tól az agyérbetegségek napjává nyilvánítja minden év május 10-ét. S hogy miért van erre szükség? Elsősorban azért, hogy felhívják az emberek figyelmét a megelőzés fontosságára!

Szomorú, de tény, hogy mára népbetegséggé nőtte ki magát a stroke, azaz a központi idegrendszer sejtjeinek pusztulása, melyet vagy az agyat ellátó erek hirtelen elzáródása, vagy az erek megrepedése okoz. Európában – a rák és szívbetegségek után – az agyérbetegség a harmadik leggyakoribb haláloki tényező, és ez vezet a leggyakrabban rokkantsághoz. Évente 1,4 millióan halnak meg stroke következtében Európában. Az Egészségügyi Világszervezet megállapítása szerint 2020-ra a szívbetegségek, illetve a stroke lesznek a vezetők úgy a halálozás, mint a rokkantság területén világszerte. Számításaik szerint a halálos kimenetelű események száma akár évi 20 millió fölé is emelkedhet, amennyiben nem lesznek előrelátóak az emberek, és nem tesznek még idejében a betegség kialakulása ellen.

– Hazánkban még az európai adatoknál is siralmasabb a helyzet – számol be dr. Nikl János, a Zala Megyei Kórház neurológiai osztályának vezető főorvosa, aki élharcosa a stroke elleni küzdelemnek. – Évente 40–50 ezer új agyérbeteget diagnosztizálunk országszerte. Százezer emberből 200-an stroke-ban halnak meg Magyarországon, ami azért különösen szomorú, mert a fejlett nyugat-európai országokban 60 és 100 közötti ez a szám évente.
Sajnos, Zala megye meg sem közelíti az európai statisztikát! Megyénkben még az országosnál is rosszabb a helyezet, ami – véleményem szerint – az aprófalvas településszerkezet következménye. A 100 fő alatti falvakból, illetve zsáktelepülésekből nehezebben jutnak el az emberek orvoshoz, főként, hogy a lakók zöme idős, nyugdíjas. Ennek köszönhető, hogy Zalában 100 ezer emberre 210–220 stroke-halálozás esik évente.
A stroke jelentése ütés, csapás. Fontos azonban tudni, hogy az agyérbetegség nem egy pillanat alatt kezdődik és fejeződik be, a stroke egy folyamat – magyarázza a főorvos. – Az agyérbetegség kockázati tényezői eljutnak egy bizonyos pontig, melynek következtében megtörténik a robbanás, a csapás, ahonnan aztán nincs visszaút.

– Melyek ezek a kockázati tényezők?
– A legnagyobb kockázatot a magas vérnyomás jelenti az agyérbetegség kialakulásában. Minél hosszabb ideje fennáll a magas vérnyomás, minél nehezebben korrigálható, annál nagyobb a veszély. Különösen elkeserítő, hogy nincs tudatában a közvélemény a „néma gyilkos” fontosságának. Egy felmérés szerint az emberek kétharmada nem tartja lényeges egészségügyi problémának a magas vérnyomást. Ugyancsak jelentős szerepet játszik a stroke kialakulásában a cukorbetegség, a dohányzás, az elhízás, a kóros zsírérték, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a kábítószer és bizonyos szívbetegségek. A stroke-ok 30 százaléka ugyanis kardiális eredetű!
Az agyérbetegségeknek két alapvető fajtáját különbözteti meg az orvostudomány. Nyolcvan százalékuk vérkeringési zavar következménye, és csak a fennmaradó 20 százalék a vérzéses stroke, azaz az agyvérzés.

– A felsorolt kockázati tényezők mindegyike minimalizálható. A magas vérnyomás és a cukorbetegség kordában tartható, a többi pedig kiiktatható az egészséges életből. Ezért bír ilyen nagy jelentőséggel a megelőzés?
– Igen. Azt kell megértetnünk az emberekkel, hogy egészséges életvitel, és kisebb-nagyobb betegségük kezelése mellett megelőzhető lenne a stroke kialakulása. Amennyiben már bekövetkezik a stroke, nagyon keveset tudunk tenni. Az agyérbetegek 20–30 százaléka 30 napon belül meghal. A „túlélők” 20 százalékánál elkerülhetetlen a szellemi leépülés, az elbutulás, és akkor nem beszéltünk még a rokkanttá válásról, és arról, hogy a stroke-betegségen átesettek zöme – 30–40 százalékuk – önmagát ellátni nem tudja a későbbiekben, óriási terhet róva ezáltal a családra.

– Ezek szerint nincs esély a gyógyulásra.
– Jelen pillanatban egyetlen egy, bizonyítottan hatékony eljárás létezik a stroke kezelésében: a trombolízis, amikor feloldjuk az elzárt eret. Nagyon fontos azonban, hogy a „csapás” bekövetkeztét követő három órán belül megindítsuk ezt a kezelést. A későbbiek során tudományosan bizonyított, sikeres terápiás eljárás nem létezik a stroke-ban. Ezért van óriási jelentősége a megelőzésnek! Nem szabad hagyni, hogy idáig fajuljon az emberek egészségi állapota! A prevenciónak, az egészséges, mozgásban gazdag életmódra nevelésnek már óvodás korban el kell kezdődnie. Csak így van esélyünk arra, hogy néhány generáció múlva csökken az agyérbetegségben elhunytak száma.

Sajnos, az agyérbetegségek nagyon alattomosak. Nem járnak ugyanis fájdalommal, mint egy szívinfarktus. A tünetként megjelenő bénulás, illetve beszédzavar hajlamosak megtéveszteni a betegeket. Nem fordulnak azonnal orvoshoz, napokat várnak otthon, hátha elmúlnak a tünetek. Pedig a stroke, mint azt dr. Nikl János is hangsúlyozta, azonnali, sürgősségi ellátást igényel!
A Zala Megyei Kórház neurológiai osztályának évi 2500 fekvőbetegéből 1500 stroke-ban szenved.

vissza az elejére


Korszerű játszótér

  Az egy hete elkészült homokozó, csúszda, mérleghinta és mászóka nagyon népszerű a gyerekek körében. Ezt bizonyítja, hogy a játékok beüzemelése óta a szokásosnál is több gyerek fordul meg a Göcseji út 49. számú tízemeletes előtt.

Az Európai Unió előírásainak megfelelő, korszerű játszóteret a múlt héten adta át hivatalosan dr. Gyimesi Endre polgármester.
Mint az a környező óvodások és bölcsődések jelenlétében megtartott avatáson elhangzott, a játszóteret Bubicsné Pethő Ibolya okleveles táj- és kertépítész tervezte. A kivitelezés 5 millió forintjába került az önkormányzatnak.
Panácz Antaltól, a településrész önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, a költségek fedezetét még az elmúlt évben előirányozta a közgyűlés, a megvalósítást azonban az idei év feladatai közé sorolták. A játszóteret nemcsak a környéken lakók, hanem az Űrhajós úti bölcsődések és óvodások is használhatják. Egyedül a lengőhintát kell nélkülözniük, ám, mint azt Panácz Antal elmondta, ígéretet kapott arra, hogy a közeljövőben lengőhintával is ellátják az új játszóteret.
Gondolt a képviselő az idősebbekre is. Míg a park egyik felében a gyerekeknek kínálnak hasznos időtöltést a modern játszóeszközök, szüleik, illetve a környék idősebb lakói a fák hűsítő árnyékában pihenhetnek. Kényelmük érdekében több új padot is kihelyeztek.

vissza az elejére


Új tájékoztató tábla

Új, korszerű, elektromos utastájékoztató táblát helyeztek el a minap az autóbusz-pályaudvaron, melyen az induló buszjáratokról tájékozódhatnak az utasok. Az éjjel-nappal működő rendszertől azt várják, hogy az utazóközönséget ellássa a szükséges információkkal, így olvasható rajta, hogy melyik járat mikor és hányas beállóból indul.

Berke Zoltán, a Zala Volán Zrt. személyközlekedési igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az utastájékoztatás színvonalának javítása érdekében állították üzembe az információs táblát, melyen mindig a huszonnégy éppen induló buszjáratról tájékozódhatnak az utazni vágyók. A korszerű, LCD-kijelzőelemekből álló tábla – amely 6 millió forintba került – 0–24 óráig működik, s 2006. április 24-e óta látja el információval az utazóközönséget. A rendszer üzembe állítása óta immár az induló járatok hangosbeszélőn való kihirdetése mellett, a táblán vizuálisan is megjelenítik, hogy melyik autóbusz hová és mikor indul.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online